Tolna Megyei Népújság, 1966. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-14 / 217. szám
A TOLVA MEGYEI NEPÜJSÄG 1906. szeptember 14 ŐSZI VÁSÁR Ködből kell a Nap ezen a reggelen, kődből bukkant elő a sok lovas kocsi, gépkocsi, amely Űcsényből, Decsről, Mözsről, Bonyhádról, Kétyről, Zombáról, Győréből Szekszárd felé tartott. A kocsikon kiiönböző rendű és rangú ládák, ketrecek, fából ösz- szeróva, vagy masszív vasból. Bőröndök és batyuk... Egyikmásik kocsi után tehén ballag, saroglyához kötött láncon. A szólásmcndás szerint a vásári napján kell keresni. Szekszárdon vásár van... Az első őszi vásár... A vásártér sportpályák felőli oldala az alkalmi árusoké. Használt és kevésbé használt ruhadarabok, lábbelik várnak gazdára Élénk jnintás nylonruha, fémszállal átszőtt, estélyre való blúz mellett elfér a gazdagon díszített sárközi pruszlik, a régi mözsi svábviselet darabjai, és a sok méter, nehéz bársonyból készült régi szoknya. Alkalmi árusok várnak a sokféle holmi között alkalmi vevőre. Gyermekcipők. társaságában egy fél pár nyűtt bakancsot perzsel a Nap... Talán valamiféle féllábú vevőre' vár? Kivonultak a hivatásos árusok is\ Szekszárdról, Bonyhádról, Bajáról, Budapestről. Használt ruhával, bazárral, divatáruval. Jószerint abban különböznek az alkalmiaktól, hogy gépkocsival jöttek. Viharvert öreg Moszkvics- csal, Warszaiuával, Opellel, Trabanttal és új ezres Skodával. A vásár területén vagy negyven gépkocsit lehet hirtélenében összeszámolni. A legtöbb mégis a lovas kocsi. Köztük a jövés-menés, az alkudozás idézi a hajdani vásárok hangulatát. — Mennyit kér ezért a paripáért? — Hétezret... — Nem fél, hogy becsukják árdrágításért? Ennyit kérni virsliért? — Ha nem tetszik, vegyen traktort... — Mennyit kérnek ezekért a süldőkért? — Ezernégyszázat... — Mondja csak, eladni jött a vásárra, vagy viccelni? — Barna képű ember must- rálgatja az egyik ketrecben melegtől bágyadtan szuszogó süldőt. — Vegye meg — unszolja a gazda — úgyis tudom, Mözsre vinné. — Hadd lássam, mekkora... — Bökje csak oldalba nyugodtan. Melege van, nem akar felkelni. A vevőjelölt döfködni kezdi a fekete süldőt, de az nem mutat hajlandóságot a felkelésre. A gazda erre fültövön ragadja, a vevő közreműködésével felrántja a magasba. — No, látja? Nagyobb, mint állva... — Mi az ára? — Tizennégy... — Hm, nem nagyon tolonganak érte a vásárlók... — Hogyhogy nem tolonganak? Az előbb már úgy zavartam el őket, annyian voltak. Aztán maga mennyit ígér? — Tizenegyet... — Addig nem tudok elszámolni. Tizennégy, ha mondom. Kékkötényes, pirospozsgás emMúzeum lesz az egykori kékfestő műhely Skanzen — helyszíni.,, néprajzi. múzeum — lesz Lakos Lajosnak, az ország legöregebb kékfestő mesterének szekszárdi műhelye. A nyolcvanötödik életévében levő mester a tiszafüredi hírneves Nyári Pál kékfestő műhelyében tanult, s legénykorában céhes módon — pintlivel, jellegzetes batyuval a vállán — vándorolt, Magyarországon kívül bejárta külföldet is. Még Székesfehérvárott — szakmájában az egyedüli vizsgahelyen — fogadták mesterré az „uniervájzolás'' nevű szertartással. Lakos Lajos szekszárdi műhelyét. amelyet egy szintén híres, öreg kékfestő mestertől vett át annak idején, a Tolna megyei Tanács művelődési osztálya és megyei múzeum megtartja az utókornak. Terv szerint, külsőleg az épülő, modem városképhez formálják, falait átfestik, berendezését megerősítik, konzerválják a jövő évben. (Ballabás) iiiiiiimiimiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiMiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!i 4 KÉMREPÜLŐ Írta : Pintér István bér szalonnáz nyugodtan a bakon. A kocsin jóformán olvashatatlan névtábláról csak annyit lehet kisilabizálni, hogy bonyhádi. Két süldő lapul a kocsira kötözött, valamiféle ajtó alatt, — Mennyit kér értük? — Már eladtam őket... — Mennyiért? — Háromezer-háromszázért... Egyik kocsi mellett — öltözékükről ítélve mözsiek —, idős néni korholja élete párját: — Vén pokolravaló... Én nem adom a malacot hatszázért, maga meg, alig teszem el innen a lábamat, odaadja ötszáznegyvenért. .. A vásár bejárata mellett, a kötélkordonhoz kötve néhány tehén kérődzik egykedvűen. Nem akar rájuk vásárló akadni. Később az egyik kocsi mellett mondja valaki: — A Jani vett egy tehenet... Pedig nem is akarta megvenni... Erre a vásárra a kádárok is kivonultak portékájukkal, hordókkal, sajtárokkal. Schäfer József Vaskútról, ifjr. Kuppe r- schmidt Ferenc Dunaszekcsőről, héber József Paksról. Dél felé vevőre talál a budapesti kisiparos áruja is; üvegbetétes patent rekamié, két foteléi, négy székkel. Vevője egy fiatar bonyiszlói cigány, Balázs György. Tízezer forintot fizetett érte. — Már régóta azon volt az asz- szony, hogy ilyen bútort vegyünk — mondja boldog- megelégedetten. Az állat- és kirakodóvásárt ínycsiklandozó illatok kötik össze, két pecsenyesütő árulja, méri a friss kolbászt. Mellettük — áru- kapcsolásnak is jó —, a sörössátor. .. Itt nemcsak kínálat van, hanem kereslet is, alig győzik a kiszolgálást. A fehérkötényes, barna svájcisapkás csapos homloka verítékben úszik. Gondol egyet, a sörcsap fogantyúját kollégája gondjára bízza — és átmegy egy pohár szörpre a szomszédos cukrászhoz. A déli harangszó után már oszladozni kezd a vásár, egymás után poroszkálnak el a szekerek, zúgnak el tülkölve, utat követelve az autók. Két asszony igyekszik a városba, a sportpálya kerítése mellett. — Siessünk — mondja az egyik —, hogy a kislányomnak még vehessek iskolaköpenyt, mielőtt az autóbusz indul. Hóna alatt új szitát szorongat. — Mennyiért vetted? — kérdi a másik. — Kilencven forintért... — Én a bonyhádi vásáron vettem ugyanilyent — hetvenért... BI. beszéltek... Foto: Bakó, Egy nyelven Dombóvárról, a Dögös Ignác gimnáziumból nem egyedül ő utazott Budapestre az eszperantó 51. világ- kongresszusára. Sok társával együtt évek óta tanulják ezt a nyelvet. Horváth Mária, a gimnázium IV. B osztályának diákja már másodszor utazik el a találkozóra. — Kétnapos túrákon már bejártuk az országot. A szomszédunk vasutas és amikor megindult a nyelv- tanfolyam a vasutaskörben, ő ajánlott engem is. Az utazásokban nagyon sok a fizetési könnyebbség, tagdíjat pedig havonként csak öt forintot fizetek. Az egyhetes budapesti találkozó szervezési költségei 160 forintot tettek ki mindössze a színházjegy árával együtt. — A program? — Két színházi est a Madách Színházban. A bolgár színház előadásában egy Csehov-dráma, a lengyelek pedig érdekes japán színművel jelentkeztek. A címe: Kataki-Malamiko. — Mit jelent ez magyarul? — Pontosan nehéz lefordítani. Kataki volt a főhős, és így lehetne visszaadni: Kataki ellensége. Mindkét előadás eszperantóul hangzott el. Szombaton pedig reggelig táncoltam a városligeti Petőfi pavilonban megrendezett bálon! — A táncosok? — Ó, az egész hetet ismerősökkel töltöttük. A ' színházban számozott helyeken ültünk, így a szomszédjainkat kalauzoltuk végig a városon. Dán barátunk az ottani rádió munkatársa, az angol filmproducer, de voltak holland és bolgár ismerősök is velünk. Megnéztük a HUNGAROFILM-et, az Iskolarádió szerkesztőségét, a Magyar Rádiót és jártunk az Iskola- filmgyártó Vállalatnál. A találkozó idejét a külföldiek üzleti útként is hasznosították: néhány magyar iskolafilmet vásároltak, — Tolmácsolt is ilyenkor? — Nem volt rá szükség, az eszperantón kívül angol és német nyelven is beszéltek. Legfeljebb taxit rendeltem, telefonáltam . -. — A bál jól sikerült? — Igen, remekül, csak az angol eleinte akkorákat lépett, amikor tanítottam csárdásozni, hogy minden körülöttünk levőnek letaposta a lábát... — Mi tetszett a legjobban? — A népviseletek. A japán kislányok kimonóban, a négerek nemzeti viseletben, és egy öreg dán házaspár, a férfi földig érő bő bugyogóban, kopogó klumpákkal .. . Minket is mindenhol külföldinek néztek, sokat nevettem magamban, amikor így egy büntetést is megúsztunk. — Mikor? — Leugrottunk a villamosról, lassított már. Fütyül a rendőr, már messziről mondta: Nem tudták, hogy tilos? A dán barátunk ért oda előbb, ő próbált az anyanyelvén magyarázkodni. Megvakarja az állát a rendőr, fennhangon morfondírozik: Fizetniük kellett volna, dehát külföldiek. Eh, menjenek! — legyintett, és én nagyon csendben maradtam, nehogy meggondolja .— liiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiii — 76 — Mások, ha nem is olyan képzettek, jobb családi kapcsolatokkal rendelkeznek. Hiszen Mr. Rubin hiába nagy hatalom, csak egy kis városkára terjed ki a befolyása. Az ilyen szerződés-meghosszabbítások pedig Washingtonban dőlnek el. ahol talán egyetlen ember sincs, aki tudná, Amerikában akad egy Mr. Rubin nevű ember, nem hogy valamit is tenne a kedvéért. S gondtalan Rowersből egyszeriben gondterhelt ember vált. Reggelenként lapozgatta az újságokat, a leszerelési tárgyalásokról szóló híreket olvasta. Amit az Egyesült Államok vezetői szándékaikról mondtak, készpénznek hitte: nem volt még gyakorlata abban, hogy az ottani politikában legtöbbször mások a szavak és mások a tettek. Rowerssal együtt aggódott a felesége is. Rosa, aki papírral és ceruzával bizonyította be: legalább évi tízezer dollárt kell keresniük, hogy továbbra is valakiknek számítsanak. Rosa kis családi házra vágyott, alig valamivel kisebbre, mint szülei otthona. Az asszony az együtt töltött unalmas estéken apróra eltervezte, miként rendezik majd be ezt a házat, ha megveszik. Most, hogy a munkanélküliség réme ott lebegett Francis feje fölött, Rosa még többet beszélt tervéről. A férfi minden meggyőződés nélkül bizonyítgatta: a leszerelésekről szállongó hírek bizonyára tévesek, s kizárt dolog, hogy őt, a kiváló pilótát ne tartanák meg továbbra is a légierő szolgála- tában. Rosa férje ölébe ült, s úgy dorombolt, mint egy kis cica. — 77 — — Nézd, Francis — mondta —> én hűséges feleséged vagyok. Dehát mégsem nézhetem, hogy ne menj előre. Te ügyes vagy, tehetséges.:. Én képesnek tartalak téged évi 25 000 dollárra. Nálad kevésbé rátermettebb fickók is kapnak ilyen állást. Éppen neked ne jutna? Ebben az időben ismerkedett meg Rowers Sammal. Sam szintén a légierők egyenruháját viselte, beosztása szerint térképész tiszt volt, s három hónappal ezelőtt, hogy lejárt volna Francis szerződése, tűnt fel Bad-Waldban. Mindjárt az első naptól kezdve nem túlságosan feltűnően, de azért határozottan kereste Francis barátságát. A többiek irigyelték, s féltékenykedtek rá, mert tehetségesebb, rátermettebb pilóta volt társainál. Sam érdeklődött Francis egész élettörténete iránt. Mivel otthon Rosa újra és újra szóba hozta a jövő bizonytalanságát, Francis — noha nemigen voltak barátai — szívesen töltötte az időt Sammel. Az egyik beszélgetés során — hogy, hogy nem — szóba került McGrath. — Nagyszerű fickó volt! — mondta Sam. — Ismerted? — Persze! Annál az alakulatnál szolgált a partraszállás idején, ahol én! Nálunk mindenki nagyszerű fickónak tartotta... Rowers kijelentette: — Sokáig nálunk is. Talán ezért is lettem repülő, mert ez az alak olyan sokat mesélt nekünk, a diákjainak a repülésről. De mégis vörös; A rokonszenves arc, az egész viselkedése nem — 78 — volt egyéb, mint maszk. Közel akart férkőzni hozzánk, hogy aztán megmérgezze a lelkünket, és bennünket is megfertőzzön! Sam hitetlenkedett: — McGrath vörös? Hihetetlen! — Pedig el kell hinned öregem! Nyilvános vizsgálaton bélyegezték annak. Az apósom volt a vizsgáló bizottság elnöke... Sam gyorsan másra terelte a beszélgetést. Látszott, hogy nagyon tájékozott ember, de ő ritkán mesélt valamit magárul. Inkább úgy -irányította a beszélgetést, hogy Rowers szóljon és aztán vitatkozott vele. Például egészen másképpen vélekedett a Szovjetunióról, mint a pilóta. Rowers meg is kérdezte: — Mondd öregem, .nem vagy te vörös? Sam nevetett: — Vörös az éppenséggel nem vagyok! Igazi amerikainak vallom magam, de az a véleményem, reálisan kell értékelnünk ellenségeinket, hogy legyőzhessük őket. Nem szabad megelégednünk puszta szólamokkal, alaposan tisztába kell jönnünk velük. Részletesen... Sam csak egy dologról beszélt gyakran és szívesen. Arról, hogy milyen nehéz ezekben az időkben egy pilótának el helyezkedő ie. A légierőknél nem hosszabbítják meg a szerződéseket, a polgári légitársaságok pedig dugig vannak emberekkel. Bírálta is a légierők parancsnokságát .>
