Tolna Megyei Népújság, 1966. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-07 / 211. szám

4

TOLTÍA WFdTTI NfiPflJSÄG»

W6fi. S7eptm>ticr 7.

GONDOKKAL KOPOGNAK

Magánügy? Közügy? Sokszor nehéz meghúzni a határvonalat. Meddig magánügy és mikor válik közüggyé valami?

A családvédelmet, a nők érdek- védelmét a nőtanácsok nem tekintik magánügynek. A hozzájuk fordulókkal úgy foglalkoznak, hogy tudják: legtöbbjük panasza emberi sorsot takar. Tudják, hogy — ha néha túlzottan is —, mindenki fontosnak tartja saját gondját-baját.

Nemrégiben kezdték feljegyezni a nőtanácsnál, ki milyen panasszal fordult hozzájuk és mit intéztek. Gyarapszik a könyvecske bejegyzéseinek száma.

Napjainkban már ritkán mondható, hogy tipikusan női munka. A családvédelem tényleg az. A levelekben, a szóban elmondott keservekben lelkileg is kitárulkoznak, nem egyszer a panaszos legbelsőbb titkaira is fény derül. Rendezésükhöz nagy tapintat, körültekintés, élettapasztalat, sokszor még önfegyelem is kell.

Ide küldik a tanácstalan, a „gyengébb nem”-hez tartozó, segítséget kérő embereket, akik aztán bekopognak hozzájuk.

— Milyen gondokkal keresik fel a nőtanácsot az asszonyok?

— kérdezzük Takács Mihályné elvtársnőt, a nőtanács megyei titkárát.

— Sokszor nálunk kötnek ki, amikor érdektelenséggel találkoznak az asszonyok — feleli a titkár. Gyermektartási kötelezettség elmulasztása, kisgyermekes anyák legtöbbször megoldható gondjai, a garázda férj elleni védelem, botrányokozás, öregek, gyerekek elhanyagolása, sokféle probléma. Nemcsak asszonyok, lányok jönnek hozzánk, de néha még férfiak is kérnek tanácsot. Egyik

községünkből a minap egy idős bácsi járt nálunk. Szerette volna tudni, hogy feleségének — aki 12 esztendeig ápolta előző férjét — jár-e valami a gondozásért. Meglehetősen sok a békítési tennivalónk is, amikor a szomszédok, vagy az albérlő-főbérlő közti jóviszony megromlásakor kérik segítségüket. Szóvá tenném, hogy nemcsak gondjaikkal, de örömeikkel is sokszor felkeresnek bennünket az asszonyok — feleli.

— Gondolom, hogy sokszor ki kell utazni a helyszínre. Egyik községünkben ilyen ügyben járt a járási nőtitkár, amikor találkoztunk — jegyzem meg.

— Ritkán tudunk mi bent intézkedni. Mi nagyon fontosnak tartjuk, hogy elsősorban a helyszínen tájékozódjunk. Az egyéb feladatokkal összekapcsolva, járási és községi nőtitkáraink is ezt teszik. Mindig megkérdezzük a másik felet is arról, hogy mi történt, miben látja a változtatás szükségességét — mondja.

— Hogyan fogadják a nőmozgalom segítését a hivatalos szervek?

— Erről elégedettséggel beszélhetek. Többnyire nincsenek csukva előttünk az ajtók. A gyermek- elhelyezéseknél mindig környezettanulmány előzi meg vélemény- alkotásunkat, majd tájékoztatjuk a hivatalos szerveket. Támogatnak bennünket az egészségügyiek is, amikor egy-egy tanácstalanabb beteg asszonnyal felkeressük őket. Esetenként közös vizsgálatokat is végzünk a nők munkajogi vitáikat bogozva. Ritka az olyan tapasztalatunk, amit egyik szekszárdi vállalatunknál szereztünk. A tényeket elferdítve közölTársadalmi összefogás Murgán

A község vezetői elhatározták, nappal mezőgazdasági munkákkal hegy új postahivatalt építenek, vannak elfoglalva, mivel a jelenlegi igen rossz álla- Az is segédkeznek a

pótban van. Hírré tették a köz- téglahordásban. A postaigazgató- ségben a vezetők elképzeléseit, s ság pénzzel segíti az építkezést, megkezdődött a társadalmi mun- Az épület nem nagy, de a célnak , , ,, . , , ... , megfelelő, modern epulet lesz, s

kara való jelentkezés. Minden mé| ebben a hónapban tető alá

este nyoican-tizen vesznek részt kerül.

az építkezési munkában, mivel B. M.

tllllllimilllllllllllllillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllilllllllllllllllllllllllU;

A KÉMREPÜLŐ \

írta: Pintér István

ték velünk, hogy a panasz jogtalan, mert elküldték az asszonykának a gyerektartási járandóságot. Kiderült, hogy másként történt, mert elfelejtették levonni azt, a férj pedig kilépett munkahelyéről. Korrigálták.

— Egyik, az idegosztályon fekvő patronáltunk helyett el kellett menjünk az idézésre a tanács szabálysértési előadójához. Nem volt ki elmenjen helyette. A szomszéd tett ellene panaszt mert az egyik gyermek letépett néhány fürt szőlőt. Amikor ott tőlünk megtudta, hogy az anya milyen súlyos beteg, elrestellte magát és visszalépett a szomszéd — mondja Takácsné elvtársnő.

Végül megkérdezem: — Vannak-e olyan tapasztalataik,

hogy nincs igaza a panaszosnak?

— Vannak. Mindig fény derül a helyszínen az igazságra. Találkozunk vélt igazságokkal is. A dombóvári járás egyik pusztájáról reklamált egy asszony, mert nem kapott háztáji földet. Kiderült, hogy nem is kaphatott, mert csak néhány munkanapot dolgozott. Ozoráról kaptunk levelet a múltkoriban. Feltűnt, hogy mindenkit • vádol a levélíró. A helyszínen kiderült, hogy jogos volt elbocsájtása, mert munkáját nem végezte el, ráadásul botrányt botrány után rendezett. Többször is hiába figyelmeztették. Ilyen ügyekben mi nem támogatjuk a panaszost. Egy szekszárdi, felsővárosi asszony kétszer is járt nálunk. Kérte a mi segítségünket, mondván, hogy férje elhagyta őt és a gyerekeit, ráadásul őt állásából is elbocsátották. Otthonukban derült ki aztán, hogy mennyire valótlanok állításai. A férj éppen aludt a szobában, a mi asszonyunk pedig önkényesen lépett ki munkahelyéről. Gépesített, jól berendezett, bár nem nagy lakást láttunk és bokáig érő koszt é" rendetlenséget találtunk. Ez a panasz alapos fejmosással végződött — fejezi be válaszát a nőtanács megyei titkára.

*

Jut idejük a nőmozgalom vezetőinek és aktivistáinak az egyéb munkák mellett az ügyek-bajok intézésére is. Megyeszerte előtérbe került náluk a nők és a családok érdekvédelme.

A napirenden levő őszi—téli kulturális készülődés, a női szocialista munkabrigádok szervezése, a nők nevelése és mozgósítása mellett — és azzal együtt — foglalkozik megyénkben a nőmozgalom a társadalom és a lakosság jelentős részét kitévő nők problémáival.

Történelmet tanítanak a bélyegek

Olykor röpke szavak hallatszanak:

— Vágott..,

— Perforált.

— Tévnyomat.

— Tizenkettes fogazató.

— Réznyomatos.

S ezután előkerül a lapos végű, fényes csipesz, megfogják vele a különböző méretű papírszeletké- ket, forgatják jobbra-balra, a fényforrás felé tartják, megnézik, nem törött-e, nem kopott-e meg. Nagyító villan és tüzetes vizsgálat következik. Amikor mindent rendben találtak, óvatosan elhelyezik a berakóba. A rendezés majd otthon következik.

fgy zajlik az élet a bélyegkörben, a szekszárdi városi művelődési házban. Módos István, áld már 1958. óta elnök, szívesen mondja el a kör történetét. Megtudjuk, a gyűjtők csaknem két évtizeddel ezelőtt hozták létre a városi kört — 1947-ben —, s a taglétszám állandóan gyarapodott. Már négy üzemi kör vált ki soraiból, de jelenleg is több mint 90 tagja van. Vidéki tagok is vannak, a megyeszékhelyhez közellakó gyűjtők itt élnek szervezeti életet. Megtudjuk, hogy a gyűjtők is sokat fejlődtek. Kezdetben minden bélyegnek örültek, később egy-egy ország bélyegeit keresték, végül a motívumgyűjtésnél kötöttek ki.

Sok érdekességet fedezhetünk fel, amint a gyűjtők albumaiba betekintünk. Kiderül, vannak, akik előszeretettel gyűjtik azokat a bélyegeket, amelyek kutyát, macskát ábrázolnak — a világ bármely részén jelenik is meg, megszerzik, mások a virágot szeretik, többen olyan bélyeget gyűjtenek, amelyek bélyeget ábrázolnak (bélyeg a bélyegen), sokan gyűjtik az űrhajózás eseményeivel foglalkozókat. Vannak, akik a világ legérdekesebb épületeiről kiadott bélyegek szerelmesei. Hosszasan lehetne sorolni. A kör tagjai azt mondják, hogy a bélyeggyűjtés a legnemesebb szenvedélyek egyike.

A terem egyik sarkában néhány percre leülünk Váradi Sándor gyűjtővel.

Mit gyűjt?

— A munkásmozgalommal foglalkozó bélyegeket. Összegyűjtöttem már a Lenin életével, a nemzetközi kommunista mozgalom' kongresszusaival foglalkozó bélyegeket, ha a kongresszusi épületeket is megörökítették bélyegen, természetesen azt is.

— Éq ez a boríték? — mutatunk rá a celofánba csomagolt, féltve őrzött, hosszú, téglalap alakú borítékra.

— Ez a boríték a múlt esztendőben érkezett Hollandiából* Otto Treumann grafikusművész, aki részt vett az ellenállási mozgalomban, küldte el számomra, s a borítékra a következőket írta:

„A NEMET FASIZMUS ELLEN FOLYTATOTT KÖZÖS HARC EMLÉKÉRE, A SZABADSÁG ÉRT ÉS AZ EMBERISÉGÉRT”.

A borítékon három, a grafikus- művész által tervezett bélyeg, s azokon a fasizmus egyik porba hulló áldozatának képe látszik.

Amíg a gyűjteményt lapozzuk, megtudjuk, hogy Váradi elvtárs a francia munkásmozgalommal is felvette a kapcsolatot, a gyűjtemény kiegészítése, a baráti kapcsolatok szélesítése érdekében. Elmondja, hogy a múlt esztendőben levelet írt a Francia Kommunista Párthoz, onnan a deportáltak és a partizánszövetséghez került a levél. S nem sokkal később már nála kopogtatott a postás. Levél érkezett Charles Bossitól, a szövetség tagjától. A levélben megtalálta a fasiszták által szétrombolt Oradour emlékére kiadott bélyeget, emlékbélyegzővel. Olvassuk a dátumot: 1944. jún. 10. E napon tették a földdel egyenlővé a megszálló német fasiszták a francia városkát

A gyűjteményben ott van a Lidice elpusztításának emlékére kiadott bélyeg is. A bélyegekkel jöttek a könyvek, füzetek és a képek, amelyek a két város elpusztulásának hiteles történetét mondják el.

A gyűjtemény egy másik lapján több száz bélyegen ott találjuk a nemzetközi munkásmozgalom és az antifasiszta mozgalom vértanúinak képeit is. Közöttük megtaláltuk megyénk szülöttének, a magyar munkásmozgalom nagy alakjának, Alpári Gyulának arcképét is. Az NDK adta ki a bélyeget.

A gyűjteményt letesszük.:

A szekszárdi bélyegkor vasárnapi összejövetelén így találkoztunk egy röpke órára a bélyegek segítségével a történelemmel. Történelmet tanítanak a bélyegek...

K. BALOG JÁNOS

siiimmiiiiiiimmiiiiiiiiiiiimiiMimiiiiii-iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiimmiiiMiiiiiiimiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiimiiiiiiii)

— 58 —

Rowers úgy érezte, nem bírja tovább. Felállt.

— Sajnos, Nick, dolgom van, mennem kell. örülök, hogy láttalak. Farewell!

— Nem mész! Maradsz! Végig hallgatsz, akármilyen nehezedre esik is!

A vak hangja parancsolt, ellenszegülést nem tűrve, s ez Francist arra késztette, hogy engedelmeskedjen neki. Maradt és hallgatta tovább:

— A fogolytáborban támadtak először veszedelmes gondolataim. Veszedelmesek? Amerikában ezeket most úgy nevezik. Hová jutott Amerika, ahol az igazság veszedelmesnek számít? Mindent megpróbáltam, hogy legyűrjem őket. Nem akartam, hogy áruló váljék belőlem. Mert

' akkor még úgy véltem: aki másképpen gondolkozik, mint ahogy az újságok írnak a háborúról, meg a vörösökről, az áruló. Most már tudom, hogy nem így van. Vigasztaltam magam mindennel, amit ilyen alkalmakra belénk neveltek. Mondogattam magamban, Jjogy „a kishitűség csak a vörösök ördögi módszere az egyéniség eltiprása”. Meg hogy Amerika nem hagy elveszni bennünket. Próbáltam irhádkozni is, de sehogysem ment a dolog. Az istentől semmit sem kaptam, a vörösök, az észak-koreaiak megosztották velünk azt, amijük volt, pedig szavamra mondom, volt okuk rá, hogy valamennyiünket agyonverjenek, mint a rühes kutyákat. De még mindig nem láttam tisztán, még lázadoztam az igazság ellen. Aztán egy szép tavaszi reggelen repülőgépek jelentek meg a hadifogolytábor felett. Tiszta, tavaszi reggel volt. Jól emlékszem rá. Akkor láttam utoljára reggelt. Amerikai gé— 59 —

pék voltak. Elképzeltem: éppen olyan fickók ülnek a kormány mellett, mint amilyen én vagyok és kockáztatják az életüket, hogy legyőzzük a koreaiakat. Az igazat megvallva, akkor már nem tudtam, miért kellene nekünk legyőznünk őket, de úgy okoskodtam, hogy ezt a háborút csak mi nyerhetjük meg, s ha vége lesz a háborúnak, akkor hazajöhetek, apám maga mellé vesz a gyárba és feleségül vehetem Roset.

—‘ Mi Vvan Roseval? — kérdezte Francis.

— Olyan ringyó, mint a többi amerikai lány. Ne félj, most már nemcsak megengedi, hogy belékarolj, de le is fekszik veled. A légierők hadnagyával!

— Ugyan,' Nick! Nem akarom tőled elvenni a lányt. Már nem is gondolok rá. csak úgy kérdeztem ...

— Én meg csak úgy válaszoltam ... Rose... nem fontos... ő egy másik világban élt és abban a másik világban maradt... Azon a szép tavaszi reggelen hülyék voltunk. Integettünk azoknak a banditáknak, akik bombákat kezdtek ledobni a fogolytáborra. Képzelheted, mit éreztem, amikor az első bombákat megláttam lefelé zuhanni. Ez volt az utolsó dolog, amit életemben láttam. Napalmbombák zuhantak. A gyújtófolyadék szanaszét fröccsent. Volt, aki halálra égett, volt aki kezét, lábát vesztette el, én megvakultam. A ti átkozott bombáitoktól!

Francis foga vacogott.

— Biztosan nem tudták, hogy amerikai fogolytábor van odalenn — mondta.

— 60 —

— Nem tudták? Hát aztán, ha nem tudták! A fogolytábor épp olyan parasztházakból állt, mint a többi koreai falu, amelyekben csak asz- szonyok, öregek és gyerekek maradtak a háború idején. Ha azokban az átkozott házakban nem mi, hanem koreai nők, gyerekek, öregeit laknak, akkor szabad gyilkolni? Vajon mennyivel vagyunk mi különbek náluk?. A támadás után azt mondták, hogy néhányan közülünk a közeli folyó partján tisztálkodtak, s erre a mozgásra figyeltek fel a mi repülőink. Olyan magasból valóban nem lehetett megállapítani, hogy a mozgó figurák amerikai hadifoglyok, vagy 10 —11 éves koreai gyerekek. De a 10—11 éves gyerekek hadicélpontok?

Niek megállt az elbeszélésben. Francis fel- sóhajtatt — azt hitte, hogy már vége van. De a vak ember összeszedte magát, s hosszabb szünet után folytatta:

— Megmondom őszintén, az a gyanú is felmerült bennünk, hogy a hadvezetőség szándékosan bombáztatott bennünket. A táborban tevékenykedett egy békebizottság. Akik részt vettek benne, sok levelet és rádióüzenetet küldtek haza, elmondták benne az igazságot is. Sok borsot törtek ezzel a nagyfejűek orra alá. Lehet, hogy ezért akartak elpusztítani bennünket. Mindenesetre, ahogy megvakultam, s ahogy any- nyira kihevertem a sebesülést, hogy beszélni tudtam, én is közéjük álltam. Mondtam már, hogy vakon világosabban látok, mint azelőtt.