Tolna Megyei Népújság, 1966. szeptember (16. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-23 / 225. szám
e TÖtífA WTGff! fíífií*ŰJSÁŐ 136G. szeptember '?3 s>p>o»n>T Melyik csapat jut fel harmadiknak az NB Ili-ba ? Esélyesek: Fadd, Nagymányok, Paks A megyei labdarúgó-bajnokságban a hajrához érkeztünk. Egyre jobban élesedik a küzdelem a c-sapatok között, különösen a fel- jebbjutás és a kiesés szempontjából sorsdöntő mérkőzéseken. Mint ismeretes, az idén három csapat jut fel a megyebajnókség- ból az NB III-ba. Megyénkből a Bonyhádi Vasas már az NB Hiba érezheti magát és többé-ke- vésbé ugyanezt mondhatjuk a Szekszárdi Petőfiről is. A közvéleményt azonban erősen foglalkoztatja, hogy melyik csapatunk lesz a harmadik, mely az NB III-ba jut? A tavaszi forduló végéig Nagymányok látszott esélyesnek, de az őszi fordulóban mérsékeltebb teljesítményt nyújtott a csapat és így Fadd és Paks neve is szóba került. A vasárnapi mérkőzésekkel együtt, csapatainak még kilencszer lépnek pályára, az idei bajnokságban. Érdemes megnézni, hogy a hátralévő hetekben Fadd, Nagymányok és Paks kik ellen küzd, milyen mérkőzései vannak hátra. Nézzük talán sorrendben. FADD: Szeptember 25-én vasárnap Fadd otthonában fogadja ellenlábasát, a Nagymányoki Brikett csapatát. Ha a faddi csapatnak ‘sikerül győzni — és erre esélyes — akkor egy lépéssel már „közelebb vannak az NB III-hoz. Október 2-án Fadd Bogyiszlón lép pályára. Bár a bogyiszlói csapat feljavult az őszi szezonban, mégis képesnek tartjuk Faddot legalább az egyik pont megszerzésére. Október 9-én Fadd otthonában fogadja Paksot. Ez megint izgalmas összecsapást ígér, hiszen Paks egymás után aratja győzelmeit, otthon és vidéken egyaránt. Ha Faddnak ezúttal sikerül Paks ellen is győzni, akkor esélyei tovább nőnek. A következő fordulóban Fadd Hőgyészen vendégszerepei. Október 23-án viszont Fadd a Szekszárdi Honvéd csapatát fogadja. Október 30-án Fadd Tamásiban, majd november 6-án Dombóvá- rott a Vasutas tartalékegyüttese ellen mérkőzik. November 13-áh Nagydorog látogat Faddra, majd az év utolsó bajnoki fordulóján Fornád fogadja Faddot. Tehát a faddi csapatnak vannak könnyű, de „rázós” mérkőzései is. NAGYMÁNYOK: Mint az előbb említettük, vasárnap Faddal kell „birkózni” a pontszerzésért. A hazai pálya előnyét figyelembe véve Fadd mintha esé-r lyesebbnek látszana. Október 2-án Dombóvár tartalékcsapata látogat Nagymápyokra. Ez -a mérkőzés feljutás szempontjából, nem jön számításba. Október 9-én Nagydorogon lép pályára Nagymányok. A mérkőzés esélyese Nagymányok. A következő vasárnap Fornád lesz Nagymányok ellenfele, Nagymá- ayokon. Ez ismét hazai győzelmet ígér. Október 23-án Nagy- mányoknak a közeli Kisdorogra kell utaznia. Október 30-án Nagymányok Simontornyát fogadja, ennek a mérkőzésnek az esélyese szintén a nagymányoki csapat. November 6-án viszont Tolnára kell utazniuk. Ez a találkozó nehéz küzdelmet ígér. November 13-án Nagymányok Bátaszóket fogadja, míg november 20-án Szekszárdon, a Petőfi ellen kell mérkőzniük. Nagymányok hátralévő mérkőzései — látszólag — könnyebbnek ígérkeznek, mint például Faddé. Most már csak az a kérdés, hogy a nagymányoki sérült játékosok meggyógyulnak-e, milyen csapattal tudnak pályára lépni. PAKS: Vasárnap nehéz mérkőzésen kell bizonyítani a paksiaknak, hogy tartják jó formájukat, mert Hőgyészen lépnek pályára. Október 2-án a Szekszárdi Honvéd látogat Paks- ra. Ez is nehéz kilencven percet ígér a paksi játékosoknak. Október 9-ón a Kinizsinek Faddra kell utazni, majd 16-án Dombóvár tartalékcsapata látogat a paksiakhoz. Október 23-án Nagydorogon szerezhet két pontot Paks, majd 30-án Fomádot fogadhatják Pakson. Ez a találkozó is paksi győzelmet ígér. November 6-án Kisdorogon, majd 13-án Pakson Simontornya ellen kísérlik meg a pontszerzést. A megyebajnokság utolsó fordulójában, november 20-án Paksnak Tolnán kell pályára lépni: Tehát a paksi csapatnak is lesznek nehéz mérkőzései. A megyei labdarúgó-szövetségben is nagy érdeklődés kíséri a felsorolt három csapat mérkőzéseit. A játékvezetők küldésénél gondot fordítanak arra, hogy ezekre a mérkőzésekre a legképzettebb játékvezetők kapjanak megbízást. Több mérkőzésen szövetségi ellenőr is részt vesz. Most már a három csapaton a sor, hogy eldöntse, bejut-e az NB III-ba. II megyei kézilabda-bajnokságért Több mérkőzést előrehoztak az osztályozó miatt A megyei kézilabda-bajnokság őszi hajrájához érkeztünk. Az elmúlt fordulóban a következő eredmények születtek: Dombóvári Spartacus—Gyönk (férfi) 24:11, Tolna—Mözs (férfi) 20:24, Fadd— Szekszárdi ITSK (férfi) 25:13. Máza-Szászvár—Simon tornyai RTC (női) 10:6, Simon tornyai Gimnázium—Nagydorog (női) 5:3, M áza-Szászvár—Simon tornyai BTC II. (férfi) 1°:8, Tolna II.— Mözs (női) 0:15. A megyei szövetség úgy döntött, hogy /az osztályodéra való felkészülés miatt a bátraiévá mérkőzésekből hétközben is játszanak. így október 8-án szombaton a Mözs—Gyönk-, a Nagydorog —Máza-Szászvár, Bonyhádi Cipő —Szekszárdi Bőrdíszmű és a Tolna II.—Simontomyai ETC mérkőzéseket játsszák. Október 15-én. szintén szombaton, a következő három mérkőzést kell lejátszani: Simontomyai BTC—Nagydorog, Szekszárdi' Bőrdíszmű—Kocsola, M áza-Szászvár—Bonyhádi Spartacus. A megyei szövetség fegyelmi bizottsága ismételten dorgálásban részesítette a Dombóvári Spartacus kézilabda-szakosztályának vezetőit, mert a szövetség utasításait sorozatosan nem tartják be. Amennyiben ismételten előfordul hogy Dombóvár nem tesz eleget a szövetség rendelkezéseinek, felhívásának, úgy a Spartacus csapatát a bajnokságból törlik. A Kocsolai Tsz Sportkör sem tett eleget a megyei szövetség határozatának, ezért közölték a sportkörrel, hogy amennyiben szeptember 24-ig az nem történik meg, úgy szeptembert- 25—i mérkőzését felfüggesztés alatt játssza Kocsola, A bajnokság állása: Nők: 14 11 — 3 101:75 22 15 10 1 4 1)8:69 21 1. SETC 2. Mözs 3. Máza-Sz. vár 15 10 1 4 121:79 21 4. Kocsola 14 9 2 3 133:83 20 5. Sz. Bőr. mű 15 10 — 5 89:64 20 6. Nagydorog 13 6 — 7 77:57 12 7. S. Gimn. 15 5 2 8 72:94 11 :: TEKE A Dombóvári Spartacus vezet a megyei bajnokságban A megyei tekebajnokság má-' sodik és harmadik fordulója nem hozott különösebb érdekességet, általában a várt eredmények születtek. - e Eredmények: Bonyhádi Spartacus—Dombóvári Kesztyűgyár 5:3, Legjobb dobók: Hegedűs 389, Papp 365, illetve Barics 387, Sárközi 350. Bajai Spartacus—Szekszárdi Gépjavító 6:2. Ld: Ágfalvi 371, Csicskó 348, illetve Gulyás 371, Streer 351. Szekszárdi Spartacus—Dombóvári Spartacus 2:6. Ld: Hollár 417, Árvái 406, illetve Szabó 436, Leipold 407. Dombóvári Spartacus— Bajai Spartacus 6:2. Ld: Kálozdi 389, Kollár 385. illetve Csicskó 385. Pintér 383. Dombóvári Keszij ügyár— Szekszárdi Spartacus 0:8. Ld: Fehér 429, Leipold 387, illetve Sárközi 330, Barics 321. Szekszárdi Gépjavító—Bonyhádi Spartacus 7:1. Ld: Radó 406, Földesi 405, illetve Papp 378, Kolev 363. A hét válogatottja: 1. Fehér (Sz. Spart.) 429 fa 2. Radó (Sz. Gépjavító) 406 fa 3. Földesi (Sz. Gépjavító) 405 fa 4. Streer (Sz. Gépjavító) 401 fa 5. Kálozdi (Domb. Spart.) 389 fa 6. Leipold (Sz. Spart.) 387 fa A bajnokság állása: 1. Domb. Spart. 13 30 632 85 2. Sz. Gépjavító 13 29 209 72 3. Sz. Spartacus 13 30 114 64 4. Bajai Spart. 13 26145 36,5 5. Bonyh. Spart. 13 27 418 29.5 6. Domb. K-eszty. 13 22 603 22 8. B. Spartac. 14 5 18 67:109 U 9. B. Cipő 14 4 1 9 77:100 9 1-9. Tolna 14 1 2 11 60:140 4 11. Gyönk 14 2 — 12 42:83 2 X Férfiak: 1. Mözs 14 13 — 1 290:151 26 2. Fadd 14 8 2 4 235:201 13 3. Tolna 12 8—4 224:183 16 4. Dombóvár 13 7 15 175:174 15 0 5. M.-Sz. vár 14 7—7 177:187 14 6. Gyönk 14 6 - 8 170:183 10 x 7. SBTC 12 4 2 6 155:184 10 x vf $/ 8. B. Cipő 13 3 19 150:227 8 9. Sz. ITSK 14 3 — 11 133:237 6 10. Honvéd 12 3—9 161:193 6 Szeptember 25-én hét játékvezetőnk működik idegenben. A bátaszéki Váradi Henrik országos küldésit kapót,t minden bizonnyal NB Il-es mérkőzést vezet. A dombóvári Völgyesi a Zalaegerszegi Építők—Pécsi Ércbányász mérkőzést vezeti, partjelzője Szabó I és Steierling. A szekszárdi Csordás, Gabi és Horváth I segítségével a Lábod—Mohács mérkőzésen működik. TESTVÉRORSZÁGOK ÉLETÉBŐL Új gépmadarak — 70 millió utas Az Aeroflot légi útvonalainak hossza meghaladja az 500 ezer kilométert, s ebbql százezret tesznek ki a nemzetközi útvonalak. Az elmúlt hét évben légiösszeköttetést teremtettek a Szovjetunió háromezer városa és legjelentősebb csomópontja között. 1965-ben az Aeroflot 42 millió utast szállított; 1970-re ez a szám eléri a 75 milliót. Az 1966—1970-es években a Szovjetunió polgári légiforgalmának munkája megkétszereződik: annak érdekében, hogy a megnövekedett igényeknek megfeleljenek, új, korszerű repülőgépeket állítanak forgalomba. A legnagyobb érdeklődés természetesen a leggyorsabb utasszállító repülőgép, a „TU—144” irgnt nyilvánul meg. 120 utast szállító gép, sebessége eléri az óránkénti 2500 km-t. A jövő év első hónapjaiban a Szovjetunió légi útvonalain megjelenik a gigantikus „1L—62”: leszállás nélküli repülési távolsága 9200 km., 10 000 méter magasságban a gép utazási sebessége 900 km,ó. A fedélzetén szállítható utasok száma 186. Az első lökhajtásos utasszállító repülőgép, ~á TU—104-es utódaként megjelenik a „TU—154”. Repülési távolsága 3—5 ezer km. A helyi vonalak forgalmát a „JAK—40” reaktív utas- szállító repülőgép látja majd el, a „V—2” és a „V—8” helikopterekkel együtt, amelyek maximális utaslétsráma 21 fő. A képen: A JAK—40 makettje ■ Erőműépítés Kubában Havannától 50 km-re, Mariéi kisvárosban hőerőnvű épül: a tervek szerint ez lesz Kuba legnagyobb erőműve. Kapacitása eléri majd az 500 ezer kw-ot. A hőerőművet a Szovjetunió segítségével építik. Téridéit leningrádi mérnökök készítették. A képen: a II. sz. kazán építése Híd — házon át A kép nem elkésett áprilisi tréfa! Valóban, egy új híd vezet át a házon. A ház hamarosan eltűnik: jelenleg még az építésvezetőségnek nyújt tartózkodási helyet és üzemi étkezde van benne — amíg az építkezést befejezik. A felvétel az NDK nagy vegyipari központjában, Halke-ban készült, ahol jelenleg számos utat és hidat építenek