Tolna Megyei Népújság, 1966. augusztus (16. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-12 / 190. szám
6 i Tory a wrote! yftpffJsAo 1966. augusztus 13. Esélyeseink az EB-n: Meeser Lajos betört a világklasszisok közé Hosszú éveken keresztül nagyrészt csak a magyar dobóatléták, az Európa-bajnok súlylökő Varjú Vilmos, az olimpiai ezüstérmes gerelyvető Kulcsár Gergely és Antal Márta, de méginkább a világcsúcstartó kalapácsvető Zsi- vótzky Gyula hívták föl magukra a figyelmet. Az utóbbi időben azonban már az egykori nagyhírű közép- és hosszútávfutó ág is rendelkezik klasszisversenyzővel, Meeser Lajos személyében. Úgyszólván sorozatban éri el a jobbnál jobb eredményeket. 1964-ben a hárommérföldes angol futóbajnokságon kitűnő hajrával Meeser 13:29.4 perccel még a hatodik helyet szerezte meg. 1965-ben már az egész angol futógárdát megelőzve 13:07.6 perccel, két világcsúcstartó mögött harmadiknak ért célba, és teljesítményére világszerte felfigyeltek. 1966-ban kiválóan szerepelt márciusban az Egyesült Államokban, majd május végén Londonban némcsak nagynevű ellenfelét, az NDK-beli Hermannt győzte le, hanem a múltnak adta át Rózsavölgyi István „szakállas”, tíz éve fennálló 7:53.4 perces 3000 m-es országos csúcsát. A 7:51.2 perces eredmény az idei év legjobb teljesítménye a világon ezen a távon. Jelenleg ő a rekordere Magyarországon a tízezer méteres számnak 28:31.2 perccel, 5000 m- en pedig néhány héttel ezelőtt Londonban javított saját magyar csúcsán, Clarkét is megelőzve 13:36.6 perces eredménnyel. A halk szavú salgótarjáni fiatalember öt év óta az egykori kitűnő magyar futó, Hires László tanítványa. A versenyek előtt Meeser Lajos befut a célba (MTI-foto — Pálfai Gábor felv.) mindig alaposan megbeszélik az időbeosztást, a követendő taktikát, amit Meeser Lajos igyekszik aztán betartani. Az együttműködés — sok nagyszerű eredmény bizonyítja — kitűnő az edző és tanítványa között. — Szorgalom és akarat kell a hosszútávfutáshoz — mondja Meeser Lajos, aki július utolsó napjaiban védte meg a Népstadionban 5000 m-es magyar bajnoki címét. — Mintegy 25 kilométer a napi edzésadagom, ennyi elég, legalábbis a középszerű szinthez. És a világklasszishoz? — mert Mecserrel már nemcsak itthon, hanem külföldön is így számolnak. — Ahhoz még több, nem kilométerben, hanem ötletben, jobb módszerben. Nurmi stopperrel a kezében futott, mert olyan egyenletes és biztos ritmusra tett szert, Zátopek újítása pedig éppen ellentétes volt — robbanásszerűen gyorsított és ezzel fullasztotta ki ellenfeleit. Kuc a tudatos futó mintaképe lehet, Clarke pedig a szorgalomé. Képes homokban edzeni, hogy aztán „pihenjen, felüdüljön” a salakon. Mi is mindig keressük Hires Lászlóval az újat, a jobbat. Mi volt eddig a legfájdalmasabb? — 1964-ben hat nemzetközi versenyen indultam, ötöt megnyertem és Tokióban nem sikerült a legjobbak közé kerülnöm. Melyik eredményét tartja a legjobbnak? — Az még ezután jön. Tervei? — Jól szerepelni a budapesti atlétikai Európa-bajnokságon és soká atlétizálni. Szeretem azt. amit csinálok, még rengeteg célom van a sportban, amelyet el akarok érni! Jelenleg minden idők legjobb ötezreseinek ranglistáján a 11. helyet foglalja el, olyan nevek társaságában, mint Keino, Clarke, Jazy, Herman, Wiggs, Roelands. Kuc, Savaki és Gamoudi. Már évek óta az élvonalban van, több bajnoki cím védője és rekordere és mégis a magyar atlétika jövőjének egyik reménysége. Sirokmány Lajos Á megyei kézilabda-bajnokság sorsolása NŐK:/ Augusztus 21: Simontornyai BTC—Gyönk, Szekszárdi Bőrdíszmű—Mözs, Máza-Szászvár—Bonyhádi Cipő, Bonyhádi Spartacus —Nagydörög, Tolnai Vörös Lobogó II.—Hőgyész, Kocsola—Simon- tomyai Gimnázium. Augusztus 28: Simontornyai Gimnázium—Tolna II., Nagydolog—Kocsola, Bonyhádi Cipő— Bonyhádi Spartacus, Mözs—Máza-Szászvár, Gyönk—Szekszárdi Bőrdíszmű, Hőgyész—Simontornyai BTC. Szeptember 4: Máza-Szászvár —Gyönk, Bonyhádi Spartacus— Mözs, Kocsola—Bonyhádi Cipő, Tolna II.—Nagydorog, Hőgyész— Simontornyai Gimnázium, Szekszárdi Bőrdíszmű—Simontornyai BTC. Szeptember 11: Simontornyai BTC—Simontornyai Gimnázium. Nagvdorog—Hőgyész, Bonyhádi Cipő—Tolna II.. Mözs—Kocsola, Gyönk—Bonyhádi Spartacus, Szekszárdi Bőrdíszmű—Máza- Szászvár. Szeptember 18: Kocsola—Gvönk Tolna II.—Mözs, Hőgyész—Bonyhádi Cir>ő. Simontornyai Gimnázium—Nasvdoroa. Bonvhádí Spartacus—Sz°kszárdi Bőrdíszmű. Máza-Szászvár—Simontornyai BTC. Szeptember 25: Hőgvész—Gvönk Simontornyai Gimnázium—Mözs, NasVdorog—Bonyhádi Cipő, Kocsola—Máza-Szászvár. Tolna II.— Szekszárdi Bőrdíszmű. Bonyhádi Spartacus—Simontornyai BTC. Október 2: Simontornyai BTC _Bonvhádi Cinő, Mözs—Nagvdor og. Gvönk—Simontornyai Gimnázium Cvokszárdi Bőrdíszmű— Hőgvá- ^ráza-Szászvár—Tolna II Bonyhádi Spartacus—Kocsola, Október 9: Nagydorog—Gyönk, Bonyhádi Cipő—Mözs, Tolna II. —Bonyhádi Spartacus, Hőgyész— Máza-Szászvár, Simontornyai Gimnázium—Szekszárdi Bőrdíszmű, Kocsola—Simontornyai BTC. Október 16: Simontornyai BTC —Mözs. Gyönk—Bonyhádi Cipő, Szekszárdi Bőrdíszmű—Nagydorog, Máza-Szászvár—Simontornyai Gimnázium, Bonyhádi Spartacus—Hőgyész, Kocsola—Tolna II. Október 23: Mözs—Gyönk, Hőgyész—Kocsola, Simontornyai Gimnázium—Bortyhádi Spartacus, Nagydorog—Máza-Szászvár, Bonyhádi Cipő—Szekszárdi Bőrdíszmű, Tolna II.—Simontornyai BTC. Október 30: Simontornyai BTC -^Nagydorog, Borlyhádí Cipő— Simontornyai Gimnázium, Mözs —Hőgyész, Gyönk—Tolna II., Szekszárdi Bőrdíszmű—Kocsola, Máza-Szászvár—Bonyhádi Spartacus. FÉRFIAK: Augusztus 21: Simontornyai BTC II.—Gyönk, Szekszárdi ITSK - —Mözs. Máza-Szászvár—Bonvhádi Cinő, Fadd—Szekszárdi Honvéd, Tolna—Hőgyész. Dombóvári Spartacus szabadnapos. Augusztus 28: Szekszárdi Honvéd-Dombóvári Spartacus, Bonyhádi Cipő—Fadd. Mözs—Máza- Szászvár, Gyönk—Szekszárdi ITSK, Hőgyész—Simontornya II. Tolna szabadnapos. Szeptember 4: Máza-Szászvár— Gyönk, Fadd—Mözs, Dombóvári Spartacus—Bonyhádi Cipő, Tolna—Szekszárdi Honvéd, Szekszárdi ITSK—Simontornya II. Hőgyész szabadnapos. Szeptember 11: Szekszárdi Honvéd—Hőgyész, Bonyhádi CipőTolna, Mözs—Dombóvári Spartacus, Gyönk—Fadd, Szekszárdi ITSK—Máza-Szászvár. Simontornya II. szabadnapos. Szeptember 18: Dombóvári Spartacus—Gyönk, Tolna—Mözs, Hőgyész—Bonyhádi Cipő, Fadd— Szekszárdi ITSK, Máza-Szászvár —Simontornya II. Szekszárdi Honvéd szabadnapos. Szeptember 25: Hőgyész— Gyönk, Szekszárdi Honvéd— Bonyhádi Cipő, Dombóvári Spartacus—Máza-Szászvár, Tolna— Szekszárdi ITSK, Fadd—Simontornya II. Mözs szabadnapos. Október 2: Simontornya II.— Bonyhádi Cipő, Mözs—Szekszárdi Honvéd, Szekszárdi ITSK—Hőgvész, Máza-Szászvár—Tolna, Fadd—Dombóvári Spartacus. Gyönk szabadnapos. Október 9: Szekszárdi Honvéd—• Gyönk, Bonyhádi Cipő—Mözs, Tolna—Fadd, Hőgyész—Máza- Szászvár, Dombóvári Spartacus— Simontornya II. Szekszárdi ITSK szabadnapos. Október 16: Simontornya II.— Mözs, Gvönk—Bonyhádi Cipő, Szekszárdi ITSK—Szekszárdi Hon véd. Fadd—Hőgyész, Dombóvári Spartacus—Tolna. Máza-Szászvár szabadnapos. Október 23: Mözs—Gvönk, Hőgyész—Dombóvári Spartacus, Szekszárdi Honvéd—Máza-Szászvár. Bonvhádi Cipő—Szekszárdi ITSK, Tolna—Simontornya II. Fadd szabadnapos. Október 30: Simontornya II.— Szekszárdi Honvéd, Mözs—Hőgvész, Gyönk—Tolna, Szekszárdi ITSK—Dombóvári Spartacus, Máza-Szászvár—Fadd. Bonyhádi Cipő szabadnapos. A spartakiád orsságos döntőjére készülnek Cikón Nagy volt az öröm Cikón, amikor hazaérkezett a női röplabdacsapat a hódmezővásárhelyi spartakiád területi döntőről. Szinte az egész falu szurkolt a lányoknak, nem is hiába. A területi döntőn megszerzett második helyezésükkel biztosították részvételi jogukat a budapesti országos döntőn. Edzés közben látogattuk meg a csapatot, hogy felkészülésükről tájékozódást szerezzünk. A kedvezőtlen időjárás ellenére is valamennyi játékos szorgalmasan végezte az edzői utasításban szereplő gyakorlatokat. Már az edzés első perceinek látványa is arról győzte meg a szemlélőket, hogy ez a mostani felkészülés a szorgalom és fegyelmezettség terén minden eddigit felülmúl. Haász József csapatvezetőnek ezúttal segítőtársa is akadt; Kardos György, az MTS megyei tanácsának főelőadója személyében. — A cikói csapat jó szerepléséhez az országos döntőn minden segítséget megadunk. Ennek érdekében már hosz- szabb ideje rendszeresen tartunk részükre edzéseket Pálinkás Istvánnal, a megyei röplabdaszövetség elnökével — mondta Kardos elvtárs. S a következő percben teljes ambícióval irányította a lányok edzését. A változatos és gyorsan pergő gyakorlatok kitűnően illeszkedtek a csapat felkészülési időszakának utolsó periódusába. Ez az edzés főleg technikai jellegű volt, ahol a nyitás, feladás és leütés gyakorlása képezte az edzés lényegét. Miközben a csapat tagjai egy-egy gyakorlati elemet többször ismételtek, gyakran hangzott a bátorítás és buzdítás a nézők között helyet foglaló Németh Ferenc tanácselnök részéről. i — A sportkör elnöksége és a községi tanács is minden segítséget megad ahhoz, hogy lányaink Budapesten is jól szerepeljenek — mondta és tovább figyelte a röplabdások gyakorlatait. A szorgalmas és lelkiismeretes felkészülés fontosságát érzik a játékosok is. Tudják, hogy az ez évi országos spartakiáddöntő sokban különbözik az eddigi 14-től, hisz a II. OSN keretében megrendezésre kerülő háromnapos versenysorozaton nagyszámú közönség előtt csak azok a csapatok vehetik fel eredményesen a küzdelmet, melyek sokoldalúan felkészültek. Nem kis dolog a falusi pályáról eljutni és versenyezni a Népstadionban. A cikói röplabdás lányok számára ez a versenysorozat lesz a második a falusi spartakiádok országos döntőinek sorában. 1961-ben Győrben szerepeltek először az országos döntőn, ahol az 5. helyen végeztek. A mostani döntőn mindent elkövetnek majd, hogy eredményeikkel méltóképpen képviseljék megyénk színeit. Az edzés végén mi is azzal búcsúztunk el a játékosoktól, hogy itt a lehetőség arra, hogy a sokéves megyebajnoki cím mellé egy másik szép díjat is szerezzenek. — F — A Dombóvári Spartacus ifjúsági csapata 5:1-ről vesztett pontot A megyei ifjúsági bajnokságban mindjárt csonka fordulóval indult a küzdelem, mert a játékvezető nem vezette le a Nagy- mányok—Szekszárdi Gépjavító találkozót, mivel a Gépjavító a szövetség tájékoztatása alapján 1947-eseket is akart szerepeltetni. A tavaszi szezon végén lejátszották az elmaradt Szekszárdi Honvád—Dombóvári Spartacus találkozót is, amely a szekszárdi csapat 7:2 arányú győzelmével ért véget. Az első fordulóban az ifiknél is kielégítő volt a góltermés, ha a felnőttek teljesítményét nem is érték el. Bonyhád a Dombóvári Spartacus, Tamási Nagydorog, Fadd Kisdorog és a Szekszárdi Honvéd Simontornya ellen aratott nagyarányú győzelmet. A vendégcsapatok közül Tolna győzött Hőgyészen és nagy küzdelem után egyetlen góllal a Szekszárdi Petőfi is hazavitte a bajnoki pontokat . Bogyiszlóról. Paks is győzött Bátaszék, a Dombóvári VSE pedig Famád ellen. A forduló mérkőzéseinek eredményeit az alábbiakban ismertetjük: Bonyhád—Dombóvári Spartacus 6:1 (2:1), Tamási—Nagydorog 5:1 (1:1), Dombóvári VSE— Fbrnád 4:0 (2:0), Fadd—Kisdorog 4:0 (3:0), Szekszárdi Honvéd —Simontornya 4:1 (3:0), Hőgyész —Tolna 0:2 (0:2), Paiks—Bátaszék 4:2 (1:1), Bogyiszló—Szekszárdi Petőfi 0:1 (0:0), Nagymá- nyok—Szekszárdi Gépjavító elmaradt. A második bajnoki fordulóban — vasárnap — a vezető csapataink közül Bonyhád fölényesen nyert. Szekszárdon azonban csak az utolsó negyedórában tudta bebiztosítani győzelmét a Szekszárdi Petőfi. A Szekszárdi Gépjavító Bogyiszló ellen szerezte meg a győzelmet. A nagydorogiak Tamási után Fornádtól is vereségét szenvedtek. Bár az is tény, hogy Nagydorog mindkét mérkőzését idegenben játszott®. A forduló legérdekesebb összecsapására Dombóvárott került sor, a Spartacus és Nagymányok között. A hazai együttes már 5:1 arányban vezetett, mégis meg kellett elégednie az egyik bajnoki ponttal, mert a nagymányoki fiúk annyira jól hajráztak, hogy behozták a hazaiak 5:l-és előnyét és a találkozó 5:5 arányú eldöntetlen eredménnyel ért véget A kilenc mérkőzésen 48 gól esett Egy-egy mérkőzésre több mint öt gól esett átlagosan. A legszorosabb mérkőzést Bátaszék és Hőgyész vívta egymással. Itt egyetlen gól döntötte el a mérkőzés sorsát A vendégcsapatok becsületét Fadd mentette meg, mert győzött Simontomyán is. A második forduló részletes eredményei a következők: Bonyhád—Tamási 8:2 (6:1), Dombóvári Spartacus— Nagymányok 5:5 (4:1). Szekszárdi Petőfi—Paks 4:0 (0:0), Tolna—Szék szárdi Honvéd 4:2 (2:1), Simon- tomya—Fadd 0:2 (0:0), Kisdorog— Dombóvári VSE 4:1 (1:1), Foc- nád—Nagydorog 4:2 (1:0), Szekszárdi Gépjavító—Bogyiszló 3:1 (2:0). A bajnokság állása: 1. Bonyhád 19 18 — 1 86:18 36 2. Sz. Petőfi 19 17 1 1 62:10 35 3. Sz. Gépjavító 18 12 1 5 59:34 25 4. Nagydorog 19 11 2 6 61:32 24 3. Nagymányok 18 10 3 5 38:37 23 6. Kisdorog 19 10 2 7 40:32 22 7. Fadd 19 9 3 7 40:28 21 8. Simontornya 19 8 4 7 39:32 20 9. Dombóv. VSE 19 9 1 9 31:27 19 10. Dombóv. Spart. 19 7 4 8 42:43 18 11. Tamási 19 6 4 9 35:44 16 12. Paks 19 7 1 11 27:45 15 13. Fornád 19 5 3 11 24:42 13 14. Bogyiszló 19 4 5 10 22:47 13 15. Tolna 19 6 1 12 32:49 13 16. Hőgyész 19 5 1 13 23:49 11 17. Bátaszék 19 4 2 13 24:57 10 18. SZ. Honvéd 19 2 2 15 26:85 6