Tolna Megyei Népújság, 1966. augusztus (16. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-07 / 186. szám
Lengyel József hetvenéves Regényíró, novellista, költő; a mai magyar irodalom egyik legérdekesebb alakja, akinek az élete maga is regény. Annak az antimilitarista és forradalmi szellemű fiatalságnak az útján indult, amely szembefordulva a háborúval, egy új társadalmi rend, a szocializmus megteremtésével akarta a békét biztosítani. Első írásai Kassák Lajos lapjában, a Tett-ben jelennek meg; első cikkei a Vörös Üjságban. A forradalom iskoláját Kun Béla és Korvin Ottó közvetlen közelében járta ki, akiknek fiatal, de nagyon elszánt és lelkes segítőtársa volt. Első jelentős műve az 1919-es idők emlékeiről, tanulságairól szól. Visegrádi utca címmel jelent meg a Tanácsköztársaság tízéves évfodulója alkalmából, Moszkvában, Kun Béla előszavával. Gondolkodó, a tanulságokat kikutató és megőrző író lett Lengyel József. Talán az emigráció is kifejlesztette bölcselkedő és álmodozó hajlamát, hiszen neki is— mint forradalmár társainak — a Tanácsköztársaság bukása után menekülnie kellett. Bécs- ben, Berlinben, Moszkvában élt, várva az új forradalmat, a hazatérést, s nehéz körülmények közt keresve a mindennapi kenyeret. Ö is sok mindent megpróbált, volt újságíró, próbálkozott könyv kiadással, lapot szerkesztett, filmgyárban volt dramaturg Belülről ismerte a forradalmi mozgalom egyszerű embereinek sorsát, gondolkodását, érzésvilágát, hősiességüket és tévedéseiket. Második nagyobb szabású művében, a Prenn Ferenc hányatott életében, nekik állít emléket; úgyszintén e regény — negyedszázad múltán, — napjainkban keletkezett folytatásaiban, az Újra a kezdet, és SÓLYMOS IDA: Impresszionista vázlat Szobában láttam. Nagy haja — halványra tilolt kenderszálak — zizgett ahogy nyáréjszaka. Szeme most lelkét nem mutatta. Valaha-festeti vásznakon asszonyok csontszín homlok-holdja a fájdalomban így rokon. Körül férfiak. Tekintetre is méltót látva mindenik, arcát kereste, hangját leste, ki itt most törvényt alakít. így vártak mind, a lenti évek vastörvénytől sújtottjai: kemény eszű húgát a szépnek szabadon hallván szólani. Messzi nagy ház rejtette tőlük, elfödték újszülött nevek. Nehéz-magát példázó sorsa ezeknek mit üzenhetett? Külső világáról valótlan történetek, gyöngéd regék libegtek felborzolt csomókban, mint kis udvarban tollpihék. Halkul, szorong. Mit is felelne? az életről? — így, nem lehet. Mintha állna vizes 'homokban, úgy húzzák a tekintetek. Hallgat kövülten mint a szobrok, magasodva a némaság torlaszain át a titokhoz, mielőtt kimondja magát. BÁRDOSI NÉMETH JÁNOS: Fények a Balatonról Adósod vagyok Balaton, a nyári szélben meghajol az a fasor, hol néztelek, hullámzó zöld vized felett vitorlák fehér szárnya száll, akár egy sereg szép sirály. Badacsony, édes Szigliget muskotály-szaga becsípet, bolyongok réteiden át, pacsirták mámoros dalát még most is hallom, pipacsok piros csodája rám ragyog. Költőid dala zeng felém életem késő szüretén, Lillák, Ginák keserveit a szelek sírva zengetik, merengek elmúlt bánaton, egy fehér felhő árnya nyom. Könnyedén tovább ballagok, fodroznak, futnak a habok, a felhők lelkem szárnyai, szép játék velük szállani hegyeken, vizeken tovább s látni, kikötőt, vitorlát. Múltba, jövőbe nézni úgy, hogy népem boldogan aludj, a gondra könnyű bor legyen a roskadozó hegyeken, tedd dolgodat és gyarapodj, te szépre álmodott Somogy. TÉNAGY SÁNDOR: Váratlanul s kéretlenül f Váratlanul s kéretlenül: jöttem hittel s hitetlenül; iem lenne rossz, de van hibám: rígyen nem néz senki rám. Szerelemmel s haragommal: zólok szárnyaló dalommal, . agy hallgatok, mert jó az is, tie szerelem van abban is. A figyelem s a fegyelem — jövőbe áthajló jelen'—1 a földhöz ragaszt s itt vagyok. Lassú bajok közt baktatok.______________ az Ante, apud, ultra, trans című kisregényekben. Az egyszerű embereket kedveli, hősei mindamellett nem a szürkék és jelentéktelenek közül valók; egyszerűségükben is gazdag a lelkiviláguk, bátorság, szellemesség és képzelőerő jellemzi őket. Ebben az értelemben Lengyel akár romantikus írónak is volna mondható, de csak hőseinek ezen tulajdonságai révén. írásmódját egyébként a legszigorúbb, minden hamis álmodozást és illuzionizmust félrevető igazmondás jellemzi. Ezzel a tulajdonságával kapcsolatos az a jelentős újítói szerep, amelyet mai irodalmunkban, fiatalabb szocialista írógenerációnknak is példát mutatva betölt. Lengyel Józsefet 1938-ban, a Kun Béla ellen indított per során letartóztatták. Tizenöt évet töltött száműzetésben, szibériai' lágerekben és istenhátamögötti erdei telepeken. Magyarországra való hazatérése után sorra megírta ez időkből származó élményeit és gondolatait. Az Igéző, a Kicsi, mérges öregúr, az Elejétől végig és a többi remekmívű novella pontos beszámoló a száműzettek életéről, azokról, akik nem bírták a szenvedéseket, s a törhetetlen lelkierejű hősökről, akik az érthetetlen tragédia közepette sem adják fel kommunista meggyőződésüket, s az igazságba vetett reményüket. Szomorú, tragikus dolgokat ír meg ezekben a novellákban, mégis írásművészete ezekben emelkedik igazi költői magaslatra. Az igazságba vetett személyes meggyőződés mintegy belső világosságot áraszt szét minden egyes írásában. Mindaz, amit megír, az embernek az önmagába vetett hitét sugározza, költői th- letettséggel. Lengyelt szenvedélyesen foglalkoztatja az alkotás, a munka, s maga az alkotó ember. A lágertörténetekben is fontos motívum az embert megőrző tettvágy. De külön írásokat is szentel e témának. A Három hídépítő című regényében a Lánchíd alkotóinak állít emléket; példabeszédszerű novelláiban, mint az Oldás és kötésben, a soha meg nem szűnő emberi munkakedvnek. Hetvenedik születésnapja egybeesik ötvenéves írói jubileumának évfordulójával. Ez alkalommal az írásai összegyűjtve is megjelentek, Mérni a mérhetetlent címmel. Ez a vaskos két kötet egész szocialista irodalmunk történetének, s mai irodalmunknak legértékesebb gyűjteményei közé tartozik. Egy következetes, egyenes irányban haladó forradalmár író életének és gondolkodásának izgalmas dokumentuma. D. A. i AZ OLVASÓ & A napjainkban divatos egzisztencializmus úgy kacérkodik a Halállal és a Semmivel, mint egy ledér nőszeméllyel, akiről csak azt hajlandó elhinni, hogy ártatlanul kezdte, s akkor itt van egy író, akit hivatás és választott mesterség naponta a kötelességszerű halál elé állít, aki nemjaj- veszékel, nem keres körmönfont elméleteket, s tetteit csak a becsület, emberség, kötelesség irányítja. Nem programszerűen, nem hivalkodó jelszóként, annak az embernek türelmes alázatával, aki tudja, hogy végeredményben másként is lehetne, de csak így iérdemes. Antoine de Saint-Exu- ■péry pilóta volt, életrajzában gyakran emlegetik a „repülés hőskorát”, mert az úttörők közé ttartozott, része volt a Szahara és <az Atlanti-óceán posta járatainak megindításában, s neve ott van a háború áldozatai között; gépét Korzika fölött lőtték le a néme- tek, 1344-ben, A föld és a csillagok között élt, napjai földrészeket hidaltak át, regényei egyik lapján Buenos Aires fényei villannak föl, a következőn már Asuncion jelentkezik, de a városnevek csak a kötelességteljesítés jelzőlámpái, fényjelek, melyek világrészek és emberek között üzennek. A regényei — ha ugyan beleillenek a műfajta —, ilyen üzenetek, két repülőút között születtek, s ember és gép szövetségéről, a természet vak és ostoba erőiről vallanak. Voltaképp csak ennyi történik: elindul a menetrendszerű járat, s az adott időben meg kell érkeznie a végállomásra. S ami két állomás között van, viharokkal, váratlan szélrohamokkal, villámcsapásokkal, annak az embernek a próbája, aki közelebb él a csillagokhoz, mint a földönjárók. S éppen ezért másként is látja a földi dolgokat; mindent a kötelességtudat jár át, s a boldogság is illékony, csak a kötelesség függvénye annak, aki egy magasabb parancs bonthatatlan kötelmében éU Nem tudom, Antoine de Saint- Exupéryre, akinek három regénye most jelent meg nálunk, mondhatjuk-e, hogy nagy író? Egyáltalán írónak mondhatjuk-e, amikor minden könyve tanúvallomás, az emberi helytállás, a bátorság szép és meggyőző értekei. Arra tanít, hogy a technika, a civilizáció is egy-testvér lehet a költészettel. S arra, hogy a becsület, az emberi tisztesség, a lélek nemessége készen kínálja a művészetet, csak le kell ülni, s meg kell fogalmazni. S arra is tanít, hogy a világtól elzárva, egyedül, a szaharai Cap-Jubyban is lehet remekműveket írni. De mire tanít a titokzatos Virginia Wolf, akinek Orlandója új kiadásban jelent meg, új élményt kínálva régi olvasóinak, s a felfedezés örömét ígérve azoknak, akik csak most ismerkednek vele. Virginia Wolf több mint húsz éve halott, az Orlandó első megjelenésétől körülbelül negyven év telt el, s valójában most kell eldőlnie, hogy ez a sok vihart kavart könyv állja-e az idő próbáját. Akik emlékeznek a néhány éve megjelent Flushre, a költő Browningék kutyájának derűs történetére, valószínűleg nem ismernek rá az írónőre: az Orlandó realizmusa túl van a valóságon, ahogy hőse sem e világból való. Mert ez a derék lovag évszázadokon kel át, könnyedén és elegánsan, s közben megunva férfi- voltát, nővé változik, mintegy f próbát téve a másik nemmel is. Mit kezdhet hát napjaink vaskosabb realitásokhoz szokott ol- vasójá a játékos hőssel, aki engedelmesen követi Virginia Wolf jókedvét, tudunk-e mi is lépést tartani vele, s képes-e még derűt fakasztani? Gyergyai Albert kitűnő kísérő- tanulmánya is ezt kérdezi az Orlandó végén, ám a magas példányszámmal a kiadó már eleve igennel válaszolt. De ki hát Cr- landó, aki csodálatos életével üt-3«Üt. költ vágyainkat példázza, s meghökkenésünkbe mindig egy kis irigységet is vegyít? „Boldog anya, aki ily fiat szül, még boldogabb a krónikás, aki ilyen hős életét meséli el” — vallja Wirgi- nia Wolf, s úgy érezzük, az ö vágyait, reményeit, boldog meglepetéseit is olvassuk könyve lapjain, s elégedetten mondhatjuk, valóban boldog lehetett Orlandó krónikása, aki négy évszázadon át kísérte hőse sorsát. Csak saját, életét nem tudta végigjárni, maga ment a halál elébe, midőn 1941- ben, a háború sötét rengetegéből egy-folyóba vetette magát. CSÄMYI LÁSZLÓ SZILY GÉZA: FÉRFIPORTRE
