Tolna Megyei Népújság, 1966. augusztus (16. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-20 / 197. szám

TOLVA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1366. augusztus 20. 10 Bolgár győzelemmel kezdődött a tamási lovasverseny Tegnap délelőtt megkezdődött Tamásiban a háromnapos nem­zetközi lovasverseny, amely egy­ben a dél-magyarországi területi lovasbajnokság harmadik fordu­lója. Az előkészítő és rendező bizottság kitűnő munkát végzett. Szépen feldíszített pálya fogad­ta a versenyzőket és nézőket egy­aránt. Már az első napon sokan keresték fel a tamási sporttele­pet. Mint a rendező bizottság ve­zetői elmondották, a hátralévő két napban mintegy 20 000 nézőre számítanak. A versenyzők között a közönség ismét ott találja ismert lovasait lovaikkal. így Varró Józsefet (Határőr Dózsa), Hriazik Pált (Határőr Dózsa), Kruzics Józse­fet (Mezőhegy esi MED ŐSZ). A Dalmandi MEDOSZ Keppel „Ist­ván országos ifjúsági bajnokival, Szabó Sándorral képviselteti ma­gát — hogy csak az ismertebbe­ket említsük. A dalmandiak ez­úttal a Kakukk, Lakat, Igyál és a Maxim VS-tal képviseltetik magukat. A verseny sok izgalmas összecsapást ígér. Már a tegnapi verseny meg­lepetést hozott. A 9 órakor kez­dődött ifjúsági díjugratásban 110 cm-es akadályon a bolgár Stefan Sopof győzött Feri nevű lovával, így ő nyerte a Koppány-völgy1 Vízgazdálkodási Társulat díját. A megnyitó verseny díjugratásában 120-130 cm-es akadályon a Mező- hegyesi MEDOSZ versenyzője, Balogi András lett az első, Danka nevű lovával. Ma és holnap 67 ló, összesen 248-szor áll rajthoz. Itt említjük meg, hogy a négy jugoszláv ver­senyző, négy lóval, az öt bolgár versenyző 7 lóval áll rajthoz. A verseny iránti nagy érdeklődésre jellemző, hogy a környező közsé­gek százával jelentették be jegy­igényüket, ugyanakkor például az aránylag távol eső Pálfáról 150- en, míg Tengelicről 200-an je­lezték érkezésüket. SPORTMŰSOR AUGUSZTUS 20, SZOMBAT: Tamásiban folytatódik a nem­zetközi lovasverseny. Labdarúgó NB II.: A Dombó­vári VSE Pápa ellen mérkőzik 16.00 órakor Dombóvárott. Labdarúgó NB III.: Máza- Szászvár—Szekszárdi Dózsa 16.00. Megyebajnoki labdarúgó-mér­kőzések: Tolna—Dombóvári VSK II. 15.00 óra. V.: Haracsi, Szek­szárdi Petőfi—Szekszárdi Honvéd 16.30. V.: Pogány, Dombóvári Spartacus—Paks 16.30. V: Teier- ling. Simontornya—Nagydorog 16.30. V.: Eretnek. KISZ-kupa: Kölesd—Sióagárd 16.00. V.: Burányi, Szedres—Ten- gelic 16.00. V.: Andorka. AUGUSZTUS 21, VASÁRNAP: A nemzetközi lovasverseny, be­fejező küzdelmeire kerül sor Ta­másiban, a sporttelepen. Megyebajnoki labdarúgó-mér­kőzések: Bonyhád—Bogyiszló 16.30. V.: Vindics, Bátaszék— Fadd 16.30. V: Varga, Kisdorog —Fornád 16.30. V.: Teierling. Járási labdarúgó-bajnokság: Medgyes—Fürgéd 16.00. V.: Csó­kás, Regöly—Nagykónyi 16.00. V.: Pintér, Pincehely—Nagyszokoly 16.00. V.: Csipák, Nagyszékely— Szárazd 16.00. V.: Hopp, Udvari —Keszőhidegkút 16.00. V.: Hor­váth, Murga—Felsőnána 16.00 V.: Andorka I., Kalaznó—Tevel 16.00. V.: Rittlinger, Kéty—Závod 16 00. V.: Kuti, Aparhant—Nagv- vejke 16.00. V.: Paczolai, Izmény —Mucsfa 16.00. V.: Szőcs, Majos —Váralja 16.00. V.: Antal, Máza- SZászvár II.—Mórágy 16.00. V.: Nagy, Grábóc—Rakasd 16.00. V.: Bogos. KISZ-kupa: Várdomb—Háta 16.00. V.: Atkári. Úttörőolimpiai bajnokok Pénteken a déli órákban be­fejeződött Budapesten az úttörő- olimpia kosárlabda-mérkőzésso- rozat. A területi bajnokságot nyert szekszárdi kosárlabdacsa­pat szép sikersorozat után az or­szágos úttörőolimpiai bajnoksá­got is megnyerte. Ezúton gratulá lünk aranyérmes csapatunk tag­jainak és edzőjüknek, Szabó Ödönnek. ... Apróhirdetések K» ÁLLÁS A Tolna megyei Szolgáltató Kisipari Szövetkezet Szek­szárd, Rákóczi u. 7. Tel: 24 —38. Tartós légyirtást vállal szövetkezetek állami gazda­ságok, földmű vessző vetkeze­tek, népboltok, vendéglátó- ipari egységek és magáno­sok felé. A megrendeléseket kérjük j írásban- vagy telefonon a j szövetkezet központjához el- i juttatni. (90) : — Tulajdonképpen mi történt Hőgyészen? — A játékvezető je­lentése fényt derített mindenre. Most már csak az van Hátra, hogy a szövetség döntsön. — És az mikor lesz? — Szerdán. Csak még előbb meghallgatják a játékvezetőket, a két egyesület vezetőjét, va­lamint Bosnyákot és Nichtert, akiknek játék­jogát a napokban fel­függesztették. — Állítólag olyanokat is kiabáltak ott egymás­nak, hogy kugligolyó- fejü. — Az egyik hőgyészi néző meg ilyennel trak- iálta a Petőfi egy-egy játékosát: „Úgy elver­lek, hogy az édesanyád azt gondolja hogy vas­úti szerencsétlenség ál­dozata lettél”. — Úgy szép az élet, ha Zajlik. — Zajlott Faddon is. Amikor a tolnai csapat edzőjét a játékvezető elküldte a kapu mögül, egy néző berontott és elkapta az edző torkát. Ha nem szedik ki a keze közül, ma már a mennyországból moso-. lyog rajtunk. — Mostanában na­gyon erősek labdarúgó­ink. A bátaszéki csapat­ból Székelyt és Aradit állította ki a játékveze­tő. A bonyhádi ifjúsági csapatból Barabást zár­ták ki a játékból. — Mit csináltak? — A két bátaszéki játékos állandóan rekla­mált, míg Barabás kí­méletlenül játszott. — Ifjúsági játékosok­nál elnézönek kell len­ni, hiszen az edzők nem érnek rá foglalkozni ve­lük. — Ne mondjon már ilyet. Heti 12 órai ed­zési díjért kapják a fi­zetést. — De csak papíron 12 óra, a valóságban a legjobb esetben öt-hat óra a munkaidejük. — Ez nem lehet. — Persze a Borda, mint edző nem fog pénzt kapni. — Borda vette át a bonyhádi ökölvívócsapat edzését? — Igen. A bonyhádi szakosztályvezető a MÖSZ-szel tárgyalt eb­ben az ügyben ahol nem gördítettek aka­dályt, hogy Borda legyen — Dehogynem. Szá­moljunk egy kicsit: A legtöbb csapatnak heti két edzése van, de mi számoljunk hármat. Égy edzés két óránál tovább nem tart. Az még csak mindig hat óra. Most már elhiszi, hogy nem dolgozzák le a szerző­désben vállalt munka­időt? — Ezek szerint tény­leg így van, legalábbis a legtöbb helyen. Per­sze vannak olyan csa­patok is, ahol az ifjú­sági korúakkal is fog­lalkoznak, de sajnos ke­vés helyen. — És mi a megoldás? — A megyei TS már tudja: a ténylegesen le­dolgozott idő alapján ál­lapítja meg majd a munkabért. Biztos lesz változás, vagy foglalkoz­nak az ifjúsági játéko­sokkal, vagy fele annyi pénzt kapnak, mint ed­dig. a csapat társadalmi ed­zője. — Ha már az edzők­ről beszélünk, mi igaz abból, hogy Szekszárd- ra egy jó nevű és jó képességű ökölvívóedző jön? — A hír megfelel a valóságnak, már hetek óta folynak a tárgyalá­sok, és úgy tudom, az elvi megegyezés már megtörtént. A Dózsának feltétlenül kell gondos­kodnia edzőről, hiszen Leposa Dezső csak erre az évre vállalta ezt a tisztséget, míg Leposa Ferenc a jövőben is az ifjúságiaknál hajlandó dolgozni. — Kár, hogy sokan nem láthatták a vasár­napi mérkőzés „ötödik félidejét”. — Ötödik félidő? Tu­domásom szerint eddig csak „három félidő”-böl álltak a labdarúgó-mér­kőzések. —-■ De én a vízilab­dázókról beszélek. A négy félidő után ötödik félidőt is rendeztek, ahol sokkal állóképesebbnek bizonyultak a játékosok, mint a medencében. — A Petőfi teniszezői viszont, a hírek szerint, felcsaptak kempinge­zőknek. Igaz ez? — Ahogy vesszük. Balatonbogláron kem­pingtáborban, sátorban aludtak, ami olyan szűk volt, hogy cipőkanállal kellett bepréselni őket. Másnap nem győzték elgémberedett tagjaikat mozgásba hozni. De ennek ellenére is szé­pen megállták helyüket. — Balatonbogláron történt mindez? A, már tudom, az ott van Bala- tonlelle mellett. Múltkor ott láttam egy ismerő­sömet, de legnagyobb meglepetésemre, nem a feleségével, hanem egy csinos szőke nővel. — Veszélyes dolog ez manapság amikor a tv úgyszólván mindennap, különböző helyekről, helyszíni közvetítést ad. Gondolja el, milyen meglepetés lenne otthon a feleségnek, amikor a képernyőn megjelenne férje egy idegen, csi­nos nő társaságában. — Ezután már nehe­zen tudná elhitetni ne­jével, hogy a budapesti értekezlet késő éjszaká­ig tartott. — Vasárnap a Szek­szárdi Dózsa labdarúgó­mérkőzésén hallottam egy remek bemondást. Egy szurkoló a követke­zőt kiabálta a játékve­zetőnek: „Maga egészen jó bíró, csak irányítani keli”. A Bonyhád és Vidé­ke Körzeti Fmsz bolt­vezetőt felvesz Izmény, 30. sz. vegyesboltjába. Havi kereset 2500 Ft. A bolt épületében lakást biztosítunk. Jelentkezés személyesen, vagy írás­ban: Fmsz, kér. osztály, Bonyhád. (82) adó, valamint decsi­szőlőhegyen 500 n-öl területtel 17 méteres ta­nya, lebontásra is. Decs Hunyadi u. 65.. (178) A megyei kórház szax­szervezeti bizottsága fel­vételre keres félműsza­kos gépírót. (162) ELADÓ as Kettőszobás családi ház; udvari, eladó. Székes- egyháztól egy meg­álló” jeligére Pécs, Sal- lai u. hirdetőbe. (181) Komplett jazz-dobf el­szerel és jó állapotban eladó. Nagymányok, Hunyadi u. 11. sz. (167) Zongora eladó,- Renner gyártmányú középhosz- szú körpáncélos fatőkés 6000,'— Ft. Kovács János Komló, Ságvári u. 3. ______________________(130) E ladó Szekszárdon, Rá­kóczi utca 105/a számú kétszoba-konyha, fürdő­szobás hé«. Azonnal be­költözhető. Érdeklődni: Béri Balogh Adám u. 1. sz. alatt lehet naponta du. 2 órától. (173) Szoba-konyhás ház tég­lából; cseréptetővel 400 n-öl konyhakerttel be­költözhetően 20 000 fo­rintért eladó. Szakoly,- Jókai u. 435. (179) Háromszoba-konyhás kertes lakóház gazdasá­gi épülettel olcsón el­■ i. i ■■■ ■ .. . .11. „ml .. . Szekszárd Árpád u. 40. sz. alatt 3 szobás ház mellékhelyiségekkel azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Be- zerédj 22. (176) Szoba-konyhás ház, 350 n-öl telekkel mel­lékhelyiségekkel beköl­tözhetően eladó. Mözs,- Tolnai u. 42. (183) 550 n-öl telekkel, négy és félszobás ház, kettő és félszoba beköltözhető lakrésszel eladó. Dombó­vár, Bajcsy Zs. u. 25. sz. (188) Kétszoba-konyhás ház beköltözhetően sürgősen eladó. Szekszárdi Baka u. n. (187) Tolnán, központban ház eladó,- jutányosán. Érdeklődés: Károlyiné; Marx u. 1. (184) Hawaii gitár, erősí­tővel, kottákkal el­adó. Dunaföldvár, Kor­vin u. 19. (147) Bonyhád, Bajcsy Zs. u. 16. sz. alatti 3 szobás, összkomfortos; közmű­vesített, 500 négyszögöles kertes családi ház el­adó,- beköltözhetően 1967 őszén. Érdeklődni: a női cipőboltban lehet. _______________________(44) C saládi ház elaió. Szekszárd, Kiss J. u. 3. ßz-____________ (150) C saládi ház eladó; be­költözhető kétszoba- összkomfort. Érdeklődni: Simonná Szekszárd, Köl­csey u. 28. (160) Kadnár Lajos Simon­tomya Malom. utcában levő kétszoba-konyhás lakóháza egybeépített présházzal és pincével, 1000 négyszögöl termő szőlővel 150 négyszögöl francia-barackossal, bor rászati berendezéssel el? adó. Érdeklődni lehet mindennap ' délután 4 óra után. (164) H VEGYES m Bőrkabát festését bar­na és fekete színre pos­tai szállítással válla­lunk. Patyolat Vállalati Kaposvár; Mező Imre utca 22. (128) Rózsatöveket és rózsa- szemeket már most ren­deljen 130 fajta gyö­nyörű újdonságainkból', őszi leszállításra. Kérje díjtalan árjegyzékünket. Garamvölgyi rózsakerté­szét, Gádoros, megye. Békés (1) Különbejáratú bútor q­zott szoba 2 férfi részére kiadó. Szekszárd ; Wo­sinszíÉy u. 20. sz. (152) Diáklány részére szoba kiadó. Szekszárdi ; Mun­kácsy u. 31. (186) Komlón kétszoba-össz- komfortos szolgálati la­kást elcserélnék Szek­szárdon hasonlóért. Ér­deklődni: Komló. Tel.: 29—40. (170) Garázsnak« vagy rak­tárnak alkalmas helyi­ség kiadó. Szekszárd, Ady E. u. *. (106) Egy szoba-összkomfor­tos szekszárdi lakáso­mat elcserélném Báta­szék központjában ha­sonlóért. „Csendes" jel­igére a szekszárdi hir­detőbe. 9tC8) ÓVJUK GYERMEKEINKET A TŰZTŐL! — Zárjuk el a gyújtóeszközt. — Ne bízzuk meg őket gyu­favásárlással, cigaretta-meg­gyújtással és tűzrakással. — Ne hagyjuk őket felügye­let nélkül. — Állandóan oktassuk és figyelmeztessük gyermeke­inket a gyújtóeszköz és tűzzel való játék veszélyeire. — Mutassunk példát gyer­mekeinknek, tartsuk be a tűzrendészet! szabályokat. «tail LAKOSSÁGI SZOLGÁLTATÁSI *HÁZTÁJI KA“ (erős vascsőből , hegesztett tragacs) rendelhető: Simontomyai Vegyes Ktsz műhelye Pálfa, Kossuth utca 4. Ára: 320,— Ft« vasúti szállítással együtt «56) A Simontomyai Vegyes Kis- t, ipari Szövetkezet bádogos és vízvezeték­szerelőt keres azonnali belépésre. Fizetés megegyezés szerint. (i74) FELHIV AS A Szárnyban megrendezett II. Országos Rét- és Legelőgaz- lálkodási bemutatóval kapcsolatosan az AGROTRÖSZT — a jövő évi mezőgazdasági gépellátás megfelelőbb biztosítása érdekében — közvélemény-kutató kérdőíveket adott a látogatóknak. Ezek közül néhány állami gazdaság és termelőszövetkezet válasza még nem érkezett hozzánk. Minthogy a kiértékelésnél az összes szakemberek vélemé­nyére súlyt helyezünk, kérjük, hogy a kitöltött kérdőíveket — amennyiben még nem küldték volna vissza, — lehetőleg 10 napon belül juttassák el a rendelkezésükre bocsátott borí­tókban az AGROTRÖSZT (Budapest VI. Bajcsy Zs. u. 57.) címére. (175)

Next

/
Oldalképek
Tartalom