Tolna Megyei Népújság, 1966. július (16. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-30 / 179. szám
e TÓIVÁ WFOTFÍ VfPfíJSAd / ÍPG6. július 30. Vasárnap folytatódik a megyei labdarúgó-bajnokság Hogyan készültek fel csapataink ? II. Orbán Lajos, a Nagymányokí Brikett szakosztályvezetője: — Az elmaradt paksi mérkőzés miatt később tudtuk befejezni a tavaszi szezont, így mindössze négy nap szünetet, tarthattak játékosaink. Az őszi fordulófa a felkészítést szín* lén Dormány László, volt játékosunk végzi. A csapaton belül változások nincsenek, viszont sok a sérülés. Berta, a paksi mérkőzésen megsérült, azóta betegállományban van. Vasárnap Máza-SzáSzvárral játszottunk edzőmérkőzést, amikor Báréit II. á térdén sérült meg, így két-három hétig nem számíthatunk játékára. Molnár még eltiltás alatt .áll, így vasárnap, a Gépjavító ellen erősen tartalékos csapattal kell gályára lépnünk. A vezetőség mindent elkövetett, hogy a csapatot megerősítse és elmek eredményeként 2—3 új játékosunk lesz, akik ftlég az idén pályára lépnek. Csapatunk szerdán, augusztus 3-án játszik MNK-mérkőzést a Budapesti Láng Gépgyár ellen. Célunk: továbbjutni az MNK-ban. Csilléri Gyula, á Nagydorogi Sportkör elnöke: — Lényegében két hét szünetük volt a játékosoknak, de ez alatt is vasárnap mérkőzést játszottunk Bölcskével. Ezen főként az ifjúsági játékosok szerepeltek. Hetenként kétszer Kovács Ferenc vezetése mellett folynak az edzések. A keddi napon elég gyér a látogatottság, mindössze 8—10 felnőtt és ifjúsági játékos jelenik meg azon. Pénteken már a játékosoknak mintegy 80 százaléka részt vett felkészülésben. Csapatunk változatlan, esemény talán az, hogy az ifjúsági csapatba 6 fiatal labdarúgót igazoltunk, akik most végezték az általános iskolát. Sportkörünk problémája: az idősebb játékosok között nagy a fegyelmezetlenség. Például Sáringert a labdarúgó-szövetség október 3t-ig eltiltotta, de valószínű, hogy ezt a sportkör fegyelmi bizottsága az év végéig meghosszabbítja. Vezetőségünk éppen Sportköri játékosokra számít, akik azért lépnek pályára, hogy küzdjenek a győzelemért. Célunk: megkapaszkodni a megyebajnokságban, mert ha ezt az évet kihúzzuk, jövőre már nem lesz vész. több játékosunk hazatér. Horváth József, a Tamási Sportkör gazdaságfclelősc: — Mindössze tíz nap pihenő után Németh László, és Massányi Marót edző irányítása mellett mindkét csapatunk megkezdte a felkészülést. Enying ellen játszott felnőtt csapatunk edzőmétkőíést. ahöl 2:l-re győztünk. A csapatnál változás annyi, hogy Kiss János ismét edzésbe állt és játszik, míg a Dombóvári Sparta- cusból hozzánk került Noéval erősödött együttesünk. Csapatunk tavaszi szezonban kiharcolt kilencedik helyével és ezzel párhuzamosan Németh László edző munkájával elégedettek vagyunk. A sportkörön belül különösebb probléma nincs. Végre nem kell harcolni a kiesés ellen és ez nem teszi idegessé a játékosokat, így nagyobb lehetőség van a szebb és eredményes játékra is. Mivel sorsolásunk jó, mert ellenlábasaink az őszi fordulóban mind hozzáftk jönnek, így további jó szereplést várunk. Molnár László, a Fornádi MEDOSZ elnökhelyettese: — Július 2-tŐl Zamárdiban nyaraltak labdarúgóink, ahol Tolnai István és Gazsonyi Rudolf irányítása mellett folytatták a korábban már itthon elkezdett edzésprogram megvalósítását. ÜJ játékosunk is van: a Dombóvári Spartacusból Rudas, de ő csak az őszi szezon utolsó mérkőzésén játszhat. Csapatunk tavasszal az ötödik helyen végzett, mellyel — talán mondani sem keli —, elégedettek vagyunk. További célunk: változatlanul az élmezőnyben maradni 3s az első hat között végezni. Az eddig mutatott játék és a jelenlegi fel- készültség alapján erre minden lehetőség megvan. Sáros! Antal, a Szekszárdi Gépjavító edzője: — A tavaszi szezonban szerepeltetett játékosok állnak most is rendelkezésünkre, azzal, hogy Erdélyi Gyula szereplése még bizonytalan — á visszavonulás gondolatával foglalkozik. A tavaszi eredmény után nem lehetünk elégedettek, hiszen csapatunk a tizennegyedik helyet tudta csak kiharcolni magának. Most célul tűztük ki, hogy az első tíz közé jussunk. Legnagyobb báj, hogy a hazai mérkőzéseinket veszítjük el. Ennek oka, hogy a játékosokat nem fűti ambíció, a hazai közönség előtt való eredményes szereplésre, mivel úgyszólván valamennyi vidéki. Vidéken sokkal jobban megy a játék és most az a cél, hogy a vidéken mutatott formát játssza a csapat Szekszáfdon is. Ha ezt sikerül elérni, akkor kitűzött célunk megvalósul. Zádori István, a Dombóvári Spartacus szakosztályvezetője: — Csapatunknál edzőváltozás történt: július 15-én Szám Frigyessel szerződést bontottunk és a felkészülést azóta Gálosi János, csapatunk volt Játékosa — társadalmi edző — vezeti. Mivel sportolóink között sok a diák, így az edzések látogatottsága is váltakozó. A vezetőség több játékossal megbeszélést folytatott és ennek alapján várható, hogy néhányan ismét csatasorba állnak. A vezetőség megbeszélést folytatott azzal az edzővel is, akivel szerződést kívánunk kötni, valószínű, erre is rövidesen sor kerül. Célunk, hogy az idősebb játékosok segítségével az ifjúsági korú labdarúgókból olyan csapatot alakítsunk ki az őszi szezonban, amellyel jövőre eredményesebben tudunk szerepelni. Balogh Lajos, a hőgyészi csapat intézője: — Nem tartottunk szünetet, mivel a Hőgyészi Szakmaközi Bizottság az idén is megrendezte az üzemi labdarúgó-bajnokságot. Itt szerepeltettük felnőtt és ifjúsági csapatunkat is. A felnőtteket Nichter János, az ifjúságiakat Csapó János készíti fel az őszi fordulóra. A felnőtt csapatnál lényeges változás nincs, ugyanazzal a csapattal szerepelünk, mint tavasszal. Az ifjúságiaknál a kiöregedett játékosok helyébe újakat igazoltunk. Többségük most végezte a nyolcadik általánost. Célunk, a mezőny első felében végezni, melyhez az adottság megvan. Pénzes Ferenc, a Simontornyai BTC edzó je: — Mindössze egy hét szünetet tartottunk és újra kezdtük az edzéseket. Nincs új játékosunk, ezzel szemben sérültjeink vannak. Így Király térdsérülése miatt két-három hétig nem szerepelhet, de Balogh bokasérülése is legalább két hétig akadályozza, hogy játszhasson. Két-három játékosunk kivételével valamennyien fiatalok, így például Rábóczki tizenöt éves múlott. Az idei évet szeretnénk felhasználni, hogy a csapat játékstílusát tovább alakítsuk és a kollektív szellemet tovább fejlesszük. Sipos József, a bogyiszlói sportkör elnökségi tagja: — Egy vasárnap kivételével a szünetben barátságos mérkőzéseket játszott a csapat. A tavaszi forduló utolsó mérkőzéseihez viszonyítva nincs változás. Igaz, hogy Borbély a visszavonulás gondolatával foglalkozik, de talán sikerül meggyőznünk, hogy ezt ne tegye. Ugyanakkor szóba került, hogy Elekes ismét csatasorba áll. Az ifjúságiaknál öt új fiatalt kellett beállítanunk, a korhatár miatt. Edzőnk, Ádám Antal, a vezetőséggel együtt, mindent elkövet, hogy a 15—16. helyet legalább megszerezzük, mely a bentmaradást is jelentené. Ha ezt az évet átvészeljük és sikerül megkapaszkodni, jövőre már könnyebb helyzetben leszünk, ifjúságiakkal tudjuk feltölteni a csapatot. Újvári Mihály, a kisdorogi sportkör elnöke. — Csordás Sándor edző egy hét Után folytatta a csap&t tervszerű felA megyei labdarúgó-bajnokság őszi fordulójának sorsolása Július 31: Bonyhád—Dombóvári Spartacus, Tamási—Nagy dörög, Dombóvári VSK II.—Fornád, Fadd—Kisdorog, Szekszárdi Honvéd—Simontornya. Hőgyész—^tolna, Paks—Bátaszék, Bo- gyiszló—Sz. Petőfi, Nagymányok—Sz. Gépjavító. Augusztus 7: Bonyhád—Tamási, D. Spart.—Nagymányok, Sz. Gépjavító— Bogyiszló, Sz. Petőfi—Paks, Bátaszék —Hőgyész, Tolna—Sz. Honvéd, Simontornya—Fadd, Kisdorog—DVSK II., Fornád—Nagydorog. Augusztus 14: Nagydorog—Kisdorog, DVSK II.—Simontornya, Fadd—Tolna, Sz. Honvéd—Bátaszék, Hőgyész—Sz. Petőfi, Paks—Sz. Gépjavító, Bogyiszló —D. Spart., Nagymányok—Bonyhád, Tamási—Fornád. Augusztus 21: Bonyhád—Bogyiszló, D. Spart.—Paks, Sz. Gépjavító—Hőgyész, Sz. Petőfi—Sz. Honvéd, Bátaszék—Fadd, Tolna—DVSK II., Sifnoh- tornya—Nagydorog, Kisdorog—Fornád, Tamási—Nagymányok. Augusztus 28: Kisdorog—Tamási, Fornád—Simontornya. Nagydorog— Tolna, DVSK II.—Bátaszék, Fadd—Sz. Petőfi, Sz. Honvéd—Sz. Gépjavító, Hőgyész—D. Spart., Paks—Bonyhád, Bogyiszló—Nagymányok. Szeptember 4: Bonyhád—Hőgyész, D. Spart.—Sz. Honvéd, Sz. Gépjavító— Fadd, Sz. Petőfi—DVSK II., Bátaszék—Nagydorog, íolna—Fornád, Simontornya—Kisdorog, Tamási—Bogyiszló, Nagymányok—Paks. Szeptember ll: Simontornya—Tamási, Kisdorog—Tolna, Fornád—Bátaszék, Nagydorog—Sz. Petőfi, DVSK II.—Sz. Gépjavító, Fadd—D. Spart., Sz. Honvéd—Bonyhád, Hőgyész—Nagymányok, Paks—Bogyiszló. Szeptember 18: Bonyhád—Fadd, D. Spart.—DVSK II.. Sz. Gépjavító— Nagydorog, Sz. Petőfi—Fornád, Bátaszék—Kisdorog, Tolna—Simontornya, Ta mási—Paks, Bogyiszló—Hőgyész, Nagymányok—Sz. Honvéd. Szeptember 25: Tolna—Tamási, Simontornya—Bétaszék, Kisdorog—Sz. Petőfi, Fornád—Sz. Gépjavító, Nagydorog—D. Spart., DVSK II.—Bonyhád, Fadd—Nagymányok, Sz. Honvéd—Bogyiszló, Hőgyész—Paks. Október 2: Bonyhád—Nagydorog, D. Spart—Fornád, Sz. Gépjavító—Kisdorog, Sz. Petőfi—Simontornya, Bátaszék—Tolna, Tamási—Hőgyész, Paks— Sz. Honvéd, Bogyiszló—Fadd, Nagymányok—DVSK II. Október 9: Bátaszék—Tamási, Tolna —Sz. Petőfi, Simontornya—Sz. Gépjavító, Kisdorog—D. Spart., Fornád— Bonyhád, Nagydorog—Nagymányok. DVSK II.—Bogyiszló, Fadd—Paks, Sz. Honvéd—Hőgyész. Október 16: Bonyhád—Kisdorog, D. Spart.—Simontornya, Sz. GépjavítóTolna, Sz. Petőfi—Bátaszék, Hőgyész-*- Fadd, Tamási—Sz. Honvéd. Paks— DVSK II., Bogyiszló—Nagydorog. Nagymányok—Fornád. Október 23: Sz. Petőfi—Tamási. Bátaszék-*~Sz. Gépjavító, Tolna—D. Spartacus, Simontornya—Bonyhád, Kisdorog—Nagymányok, Fornád—Bogyiszló, Nagydorog—Paks, DVSK H.—* Hőgyész, Fadd—Sz. Honvéd. Október 30: Bonyhád—Tolna, D. Spart.—Bátaszék, Sz. Gépjavító—Sz. Petőfi, Tamási—Fadd, Sz. Honvéd— DVSK II., Hőgyész—Nagydorog, Paks —Fornád, Bogyiszló—Kisdorog, Nagymányok—Simontornya. November 6: Sz. Gépjavító—Tamási. Sz. Petőfi—D. Spart.. Bátaszék—Bonyhád, Tolna—Nagymányok, Simontornya—Bogyiszló, Kisdorog—Paks, Fornád—Hőgyész, Nagydorog—Sz. Honvéd, DVSK II.—Fadd. November 13: Bonyhád—Sz. Petőfi, D. Spartacus—Sz. Gépjavító, Tamási— DVSK II., Fadd—Nagydorog, Honvéd —Fornád, Hőgyész—Kisdorog, Paks— Simontornya, Bogyiszló—Tolna. Nagy • mánvok—Bátaszék. November 20: D. Spart.—Tamási, Simontornya—Hőgyész, Sz. Gépjavító —Bonyhád, Kisdorog—Sz. Honvéd, sz. Petőfi—Nagymányok. Fornád—Fadd. Bátaszék—Bogyiszló, Nagydorog— DVSK II., Tolna—Paks. Vasárnapi labdarúgó-műsor: A Dombóvári VSE Nyári Kupa- mérkőzést játszik Veszprémben. A megyei labdarúgó-bajnokság prog- ramja: Bonyhád—Dombóvári Spartacus. V.: Bihari, Tamási—Nagydorog. V.: VÖlgyesi, Dombóvári VSE II.— Fornád. V.: Jónás, Fadd—Kisdorog. V.: Majoros, Szekszárdi Honvéd—Simontornya. V.: Zsigmond, Hőgyész— Tolna. V.: Horváth, Paks—Bátaszék. V.: Nagy. Bogyiszló—Szekszárdi Petőfi. V.: Varga, Nagymányok—Szekszárdi Gépjavító. V.: Sipos. Az ifjúsági mérkőzések valamennyi találkozón 15.30-kor, míg a felnőtt mérkőzések 17 órakor kezdődnek. Járási bajnokság: Felsőnána—Tevel. V.: Salamon, Murga—Závod. V.: Nemes, Kalaznó—Kéty. V.: Ritlinger. Nagyvejke—Mucsfa. V.: Paczolai, Aparhant—Lengyel. V.: Bőte, Izmény —Kisvejke. V.: Khizi, Váralja—Grá- bócz. V.: Pozsgai, Bonyhód-Börzsöny— Kakasd. V.: Antal. Majos—Máza- Szászvár. V.: Andorka. Kezdési idő valamennyi mérkőzésen 16 óra. KISZ-kupa. Szedres—Kölesd. V.: Horváth, Báta—Sióagárd. V.: Halász. Várdomb—1Tengelic. V.: Nyakas. Kezdési idők: 16 óra. készítését. Csapatunkban Krémer, Klein és Fazekas II. kivételével, akik húsz éven felüliek, többi játékosunk mind fiatal. Ezért legfontosabb feladatunk, hogy ezzel a fiatal együttessel a jelenlegi tizedik helyet meg tudjuk tartani. Legnagyobb problémánk, hogy labdarúgóink többsége a mező- gazdaságban különböző gépeken dolgozik és az edzéseket nem tudják látogatni. Zsigmond János, a Bátaszéki VSK vezetőségének tagja: Labdarúgócsapatunk tavaszi gyenge szereplése után az ősszel már lényegesen jobb szereplést várunk. A tavaszi sikeretlehség oka a túlzott fiatalítás volt, de a vezetőségnek az adott körülmények között nem volt más választása. Gaszner István edző hetenként két alkalommal foglalkozik a játékosokkal és a látottak alapján reméljük, nem is eredménytelenül. Kisipari szövetkezetek a lakosság szolgálatában! HASZNÁLT, ÓCSK A bútorait nem kell kiselejtezni! A inegye faipari ktsz-ei átalakítják, ÚJJÁVARÁZSOLJÁK! Ezenkívül mindennemű asztalos*szakipari munkát gyorsan, szakszerűen, kiváló minőségben, rövid határidő alatt végeznek el! Keresse fel őket Bátaszéki Épületkarbantartó Ktsz, Bonyhádi Járási Építőipari Ktsz. Dombóvári Faipari Ktsz. Dunaföldvári Faipari Ktsz. Gyönki Építőipari Ktsz, Paksi Járási Építőipari Ktsz. bizalommal! Pincehelyi Vegyesipari Ktsz, Simontornyai Vegyesipari Ktsz, Szekszárdi Építőipari Ktsz, Tamási Vegyesipari Ktsz, Tolnai Aszialoj és Mázoló Ktsz. (191)