Tolna Megyei Népújság, 1966. július (16. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-08 / 160. szám
6 TÓTKA MFC TFT NfPÓJSAO Í966. július 8. MENAHEM ASHKENAZI sportpályafutása... SPORTPÁLYAFUTÁS... Bulgáriában született 1935-ben. Szülei 1936-ban — tehát egy éves korában vándoroltak ki Izraelbe. Atyja, — aki rajongó szerelmese volt a labdarúgásnak, — büszkeséggel állapította meg a bölcsőiében rugdalózó kis fiáról: — Meglátjátok, hogy ebből a gyermekből én még nagy futballistát nevelek! így is történt. A kis Menahem eleinte az iskola, majd 16 éves torában már a petah tikvai TAPOEL első csapatában rúgta a labdát nagy sikerrel. Kivételes cépességei korán kibontakoztak. A kitűnő középcsatár ez időben izinte számolatlanul rúgta a gó- Qkat és segítette hozzá egyesü- etét több ízben is a büszke bajnoki cím elnyeréséhez. A szakvezetők Ashkenazlt — mint Izraeli futball jövő nagy reményégét — emlegették.., FUTBALLISTASORS.. 1 Egy alkalommal, csapatának — 1 bajnokság végső kimenetele izem pontjából is — döntő jelen- őségű mérkőzésén még l:l-re Hit az eredmény két perccel a lefejezés előtt. Ekkor a jobbszél- ő egy ívelt labdát küldött be- élé, amelyre szinte egyszerre ■sapott le Ashkenazi, valamint a capujából kiugró és merészen a ?satár lábaira vetődő kapus. Ab- nan a pillanatban hatalmas, még a lelátón is jól hallható reccsenő* ... Egy játékos falfehéren, i fájdalomtól jajgatva összeesik... Társai hordágyra teszik ... Szirénázó mentőautó ... Futballistators ... Csak napok múltán tudta meg a betegágyát rokonszenvesen körülvevő játékostársaitól, hogy sérülése pillanatában, a labda, lövése nyomán mégis a hálóba került és ezzel a góllal győzött és nyerte meg a bajnokságot a csapata ... A VÉLETLEN. .. Mikor Ashkenazi elhagyta a kórházat és a gipszkötés lekerült lábáról. — mint néző szorgalmas látogatója volt a mérkőzéseknek. Sőt. — egy ízben a játékvezetéssel is megpróbálkozott... El Is határozta, hogy súlyos sérülése után felhagy az aktív játékkal és játékvezető lesz. Egy alkalommal Tel Avivbaji partjelzőként működött egy elsőligás bajnoki mérkőzésen, amikor a játékvezető — egy rándulás folytán lesántulva nem tudta tovább vezetni a mérkőzést. A két csapat vezetői Ashkenazit kérték fel: vegye át sérült kollégájától a sípot és vezesse tovább a mérkőzést... Ashkenazi váratlan „beugrása" sikerrel járt. Kitűnő működésére felfigyeltek a mérkőzésen jelenlévő szakvezetők. Ez időtől fogva mind jelentősebb mérkőzések vezetését bízták rá. Ashkenazi állta a sarat becsülettel... IffV indult el a világhírű izraeli játékvezető sportkarrierje... FIATALON AZ ÉLVONALBAN... Ashkenazi kivételes kép>ességei a játékvezetés terén is hamarosan megmutatkoztak. Ennek köszönhette, hogy alig 22 éves korában országos, majd 27 éves korában már FIFA-játék vezetővé minősítették. Ez időtől kezdve neve fémjelzett márka lett nemcsak szűkebb hazájában — Ázsiában, hanem Európában is ... Meghívták Görögországban is, ahol 11 bajnoki mérkőzést vezetett. Részt vett az izraeli válogatott csapat angliai túráján, melynek során őt kérték fel a Leedsben lejátszott: Anglia—Izrael válogatott mérkőzés levezetésére. Ugyancsak ő volt a játékvezetője a Görögország—Anglia, valamint a Jugoszlávia—Anglia válogatott találkozóknak is. Eddig mintegy 75 különböző minősítésű nemzetközi klub-, kupa- és nemzetek közötti válogatott mérkőzést vezetett. A TOKIÓI OLIMPIÁN... Nagy megtiszteltetés volt számára hogy a FIFA jelölése alapján részt vehetett az 1964. évi Ashkenazi tokiói olimpiai futballtornán, amelyről most már maga Ashkenazi meséli el emlékeit: — Kimondhatatlanul boldog voltam, amikor kézhez vettem a FIFA értesítését, mely a tokiói olimpiai futballtornára szóló meghívást tartalmazta. Almomban sem mertem volna arra gondolni, hogy én — a Tokióba meghívott, ismert nevű FIFA-játék- vezetók legfiatalabbja — egy mérkőzésnél többet vezessek ... Aztán nem kis meglepetésemre — minden másként történt!... 12 nap alatt négy ízben voltam játékvezető — többek között oly mérkőzéseken, mint a magyar— román és a cseh—NDK mérkőzéseken, és három alkalommal partjelző ... Bár ez a sorozat fizikailag is eléggé megerőltető volt számomra, én — mint mindig — ezúttal is jól álltam erőnlét dolgában. Aztán jött az oly nagy érdeklődéssel várt: Magyarország— Csehszlovákia olimpiai futball- toma döntőmérkőzés. Mélyen átéreztem azt a hatalmas felelősséget, amely a két nagy futball- kultúrájú csapat ezen döntő jelentőségű mérkőzése levezetésével rám hárul. Ennek megfelelően — ha lehet — még fokozottabb becsvággyal készültem fel életem ezen nagy mérkőzésének levezetésére ... Az olimpiai döntőn egyébiránt megjelent a FIFA teljes „vezérkara"’ — élén Sir Stanley Rous elnökkel. Úgy éreztem kijött a lépés — minden jól ment... mondotta szerényen. Mikor Tokióból hazaérkezett, családjával egyetemben, mintegy ezerfőnyi lelkes sportember várta az állomáson és részesítette soha nem látott ünneplésben Ashkenazit, a tokiói olimpiai futballtorna hősét... SZAKMAI ÉRTÉKELÉS . . 1 Zsolt István, a Tokióban is közreműködő, ismert FIFA-játék- vezető így méltatta szakszem- pontból Ashkenazi működését: — „Hatalmas közönségsikerét, egyéb adottságain kívül két tényező magyarázza: egyik a gyorsasága ... Olyan tényező ez, amely — úgy látszik — örökérvényű, soha el nem múló, semmivel sem pótolható alapfeltétele marad a jó játékvezetésnek. A másik: hallatlanul széles átlót nyit. Minden támadásnál közelebb van az oldalvonalhoz, mint a balszélsők és lehetőleg közelebb van az ellenfél kapujához, mint a legelöl álló csatár. Ebből a helyzetből aztán semmi másra nem ügyel, mint a lesre és (ez az újítása) előbb fuj, mint ahogy partjelzője felemeli a zászlaját, ötlete bevált, sikerült valami újat, egyénit belevinnie az évek óta kissé uniformizált nemzetközi sablonba. Egy játékvezető befutott... Az izraeli Ashkenazi nevét megtanulta a közvélemény ... MINT MAGÁNEMBER..'. Nős és két szép fia van. Az egyik 3, a másik 8 éves. Mint egykor atyja benne, úgy ő most gyermekeiben látia a jövő nagy izraeli futballistáit. Három nyelven: angolul, németül és spanyolul beszél. Egyik öccse: Moshe Ashkenazi, — aki most 25 éves — szintén játékvezető. Egyébként a magyar származású felesége a leglelkesebb szurkolója és egyben szigorú bírálója, aki minden mérkőzésére elkíséri... ARCCAL LONDON FELÉ... Uiabb nagy megtiszteltetés volt Ashkenazi számára, hogy a FIFA jelölése alapján bekerült az angliai futball-viláíbajhokságon részt vevő FIFA játékvezetői keretbe ... — Más volt az amatőr csapatok mérkőzéseit vezetni Tokióban és megint más lesz a „nehézveretű” agyonpénzelt nagy világsztárok mérkőzésein játékvezetőként működni Angliában...! — mondotta, majd hozzáfűzte: — Éppen ezért — ha lehet — még fokozottabb becsvággyal és lelkiismeretességgel készülök fel Londonra ... Meg vagyunk győződve arról, hogy a FIFA világbajnoki játékvezetőkeret legfiatalabbja — a most 31 éves izraeli Ashkenazi, „a tokiói olimpiai futballtorna hőse” Wembleyben is sikerrel megállja majd a helyét... SOMOS ISTVÁN Szekszárdon fél 6 előtt 5 perccel befejeződött már az ifjúságiak mérkőzése. Mégis csak fél 6 utón 5 perccel kezdődött el a találkozó. Ennek az volt az oka, hogy a meccsikönyvet csak 1—2 perccel fél hat előtt adták oda a Honvédvezetők a játékvezetőnek, aki még azt is kifogásolta, hogy nincsenek karszalagos rendezők. Meg kellett várni, míg verbuválódott annyi rendező, hogy a mérkőzést meg lehetett kezdeni. * A szekszárdi úszó-seregszemlén nagy ovációval fogadták a két parton helyet foglalók az úszóverseny küzdelmeit. Zúgott a bíztatás, de a győzelmek zömét mégiscsak a vendég dombóváriak és máza-szászváriak szerezték meg. Meglepően jól úszott viszont a szekszárdi Hradek Erzsi a lányok hátúszóversenyében. Sima karmunkájával és nagyszerű lábmunkájával csak úgy siklott a vizen és nagy fölénnyel ütött célba. Azazhogy csak kellett volna beütnie, de csak külön felhívásra érintette a falat, de így is fölényesen nyert. Újra van remény arra, hogy nevelődnek Sipos Márton utódai Szekszárdon. * Dombóvárait az első júliusi vasárnap ellenére is másfél ezren voltak kíváncsiak az NB II. nyugati csoportjának listavezetőjére. A szurkolók nem is csalatkoztak várakozásukban, mert a hirtelen beköszöntött kánikulai meleg ellenére is olyan iramot diktált mind a két csapat, amelyet egyszerűen nem is lehetett bírni 90 percen át. A második félidő végére mind a két együttes vissza is esett. A mérkőzés után bennünk az a kérdés merült fel, hogy ilyen körülmények között nem lesz böjtje a Nyári Kupának? Hiszen őszre szünet nélkül folytatódik az NB II. és nem szeretnék, ha az őszi forduló során egy fáradt, emervált csapat küzdene majd vasárnapról vasárnapra a bajnoki pontokért. * Bonyhádon a kapu mögött helyezkedett el jó néhány bonyhádi néző. A Gépjavító képviselője kérte a játékvezetőt, hogy a kapu mögött ne engedje meg a nézők elhelyezkedését. A játékvezető azonban csak a mérkőzés közben az egyik bonyhádi támadás után intézkedett. Fz alatt Kereki tartogatta a labdát, nem továbbította a mezőnybe. A labdatartást lefújta a játékvezető, előbb eltávolította a nézőket, majd a Gépjavító ötöséről közvetett szabadrúgást ítélt a szekszárdi csapat ellen. Hiába állt be azonban az egész Gépjavító a kapuvonalra, Konyhád a közvetett szabadrúgásból gól ért el. így a szekszárdiak kívánságának teljesítése a Gépjavítónak egy gólba került. * A vasárnapi forduló a 11-esek fordulója volt Szekszárdon. A Honvéd nem kevesebb, mint három 11-est rúghatott Kisdorog ellen. Lizák mind a három alkalommal betalált a vendégcsapat hálójába. Bogyiszlón a hazaiak előtt kétszer is gólszerzési lehetőség nyílott 11-esbőJ. A bogyiszlói csapat azonban egyiket sem értékesítette. A 14. percben Kiss mellélőtte a büntetőt, a második félidőben a 85. percben pedig Waldraff a kapusba lőtte a labdát. Tamásiban a hazaiak Mészáros révén büntetőből szerezték meg a vezetést. Aztán 3:0-ás tamási vezetés után a Dombóvári Spartacus szépített a 40. percben ll-esből Újvári révén. Bonyhádon is az egyik gól büntetőrúgásból esett. Itt Pataki volt az „ítélet- végrehajtó”. A 11-eseken kívül a dombóvári kettős kiállítás, a nagymányok i Molnár kiállítása és a hőgyészi Bősz agyrázkódása volt a forduló eseménye. * .V agy mán y okon mindjárt » mérkőzés elején Gellérnek kifordult a térde és innen kezdve csak statisztált a pályán. Ennek ellenére a szekszárdi csapat ellenfele fölé tudott kerekedni és a félidőben már 2.0-ás vezetésre tett szert, majd a második félidőben már 3:0-ra alakult az eredmény. A hazaiak nehezen tudták elviselni a vereséget, játékuk nem egy esetben a durvaság határát súrolta — panaszolták hétfőn a Petőfi játékosai. A szekszárdi atléták keserű szájízziel jöttek meg a budapesti serdülő bajnokságok küzdelméről. Panaszkodtak, hogy a versenyprogramot nem kapták meg előre. A műsort menetközben megváltoztatták, a tapasztalatlan serdülő versenyzőket a versenybíróság nem oktatta ki kellőképpen, mindenki a saját maga által vitt diszkosszal dobott (ez is szabálytalan), és minthogy a szekszárdiak nem vittek magukkal szert, úgy kellett könyörögni más versenyzőknek stb. A meghívások is minden figyelem .nélkül készültek a szegedi versenyre. Pl. Noviko- vot 1500-ra hívták meg 800 helyett, de még sorolni lehetne a Magyar Atlétikai Szövetség „hibáit”. Csak azt nem értjük, hogy egy részről a sajtó hasábjain folyik a propaganda az Európa- bajnokság sikeréért, a közvélemény figyelmének a ráirányításáért, másrészről maguk a szövetségi vezetők nem tartanak be olyan elemi szabályokat, amely önmagában véve is propagandája lenne az atlétikának. Ez bizony nincsen jól! Nagydorog Dombóváron vereséget szenvedett a megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokságban A vasárnap lejátszott ifjúsági bajnoki mérkőzések közül Nagydorog dombóvári veresége volt a meglepetés. Eredmények: Tamási —Dombóvári Spartacus 1:1 (0:1), Hőgyész—Simontomya 0:2 (0:1), Bonyhád—Szekszárdi Gépjavító 5:0 (1:0), Szekszárdi Honvéd— Kisdorog 1:4 (1:4), Nagymányok— Szekszárdi Petőfi 1:3 (1:2), Fadd— Fomád 2:0 (1:0), Bogyiszló— Bátaszék 2:0 (1:0), Dombóvári VSE—Nagydorog 3:2 (1:2), Paks— Tolna 2:1 (0:1). A bajnokság állása: 1. Bonyhád 17 16 • 1 72:15 32 2. Sz. Petőfi 17 15 1 1 57:10 31 3. Nagydorog 16 10 2 4 54:23 22 4. Sz. Gépjavító 16 10 1 5 52:32 21 5. Simontornya 17 8 4 5 38:26 20 6. Kisdorog 17 9 2 6 36:27 20 7. Nagymányok 16 9 2 5 30:32 20 8. D. Spartacus 15 7 3 5 33:21 17 9. Fadd 17 7 3 7 34:28 17 10. Dombóvári VSE 16 7 1 8 21:21 15 11. Tamási 16 5 4 7 28:31 14 12. Paks 16 6 1 9 23:36 13 13. Bogyiszló 17 4 5 8 21:43 13 14. Fornád 17 4 3 10 20:36 11 15. Hőgyész 17 5 1 11 23:46 11 16. Tolna 17 4 1 12 26:47 9 17. Bátaszék 17 3 2 12 21:43 8 18. Sz. Honvéd 15 — 2 13 11:73 2