Tolna Megyei Népújság, 1966. július (16. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-31 / 180. szám
s TOLVA MEGYEI NEPCJSAO 1956. faint* sí. Örömmel újságolom, hogy olyan helyen voltam, ahová az ember életében normális körülmények között csak egyszer jut el. Nekem megadatott, hogy vén fejjel bemenjek — egy nőbe. Ügy képzelje ám, hogy benne sétálgattam, még a kardomat is pengettem, miközben közelről belenéztem a veséjébe. Sok mindent láttam itt. . Erről akarok most írni. Ee előbb még elmondom, hogy ez a nő Stockholmban, a Modem Művészetek Múzeumának legnagyobb csarnokában fekszik. Állandóan ki-be járnak belőle. Jean Tinguely, a hölgy alkotója op-art divat szerint öltöztette fel. Ott lehet bemenni... Hogy is mondjam, hol lehet bemenni? Szóval be lehet menni, és kész. És mi mindent lehet itt látni? Az ember bemegy, körülnéz, röviden tájékozódik és aztán elácsorog a nő jobb térdében, ahol a képhamisítók kiállítását láthatja. Innen átmegy a bal térdébe, ahol a múzeum látogatói frissítőt vásárolhatnak. Egy kis kevergés után a gyomrában rátalálhat az ember a Coca-cola bárra és az étteremre. Mondhatom, stílusos helyen rendezték be az éttermet. A gyomorban. A gyomorból az ember kijuthat — nem a bélrendszeren keresztül —, a hasfelületre, ahol gyönyörű teraszt alakítottak ki és ahonnan nagyon szép a kilátás. Hosszan üldögéltem a nő hasán, majd ismét visszabújtam a nőbe. Bent nem nagyon tudtam tájékozódni. Egy nyíl planetáriumot mutatott. Bementem. A helyiség kiképzése ismerősnek tűnt. Csak gyanítottam belülről, hogy mi lehet. Kívülről aztán megállapítottam, hogy a jobb mellben voltam, ahol egy csillagjós mondott jövendőt. Arról egy szót sem szólt, hogy a jövőben gyarapodnak-e ezek a szobrok és megadatik-e mindenkinek, hogy életében többször is sétát tehet ilyen helyen. Beültem a nő bal karjába, ahol mozi van. Igaz, e’ég kicsi, mindössze tizenkét férőhelyes de én megelégedtem ennyivel is hisz soha életemben nem hittem volna, hogy az ember mi mindent láthat egy nőben. Péter, a csavargó volt a film címe és Greta Garbó játszotta benne a fősz re- pet. Már nagyon mozgott a bal karja, amikor átsurrantam a jobb karjába, aho1 feladtam egy táviratot önnek — bizonyára már megkapta —, hogy várjanak a lapzártával, mert küldöm a levelet, csak előbb most már bejárom a nőt. Megvizsgálom tetőtől talpig. Mondom, bent voltam a jobb karjában, ahol posta- hivatal van, telefonfülkékkel, úgy, hogy az ember még ki is beszélhet a nőből és meg tudják állapítani a kintiek, hogy fiú, vagy lány beszél kifelé. Bonyolult a nő belseje. Ezt a költők csak sejtették. Én nem sejtem, hanem tudom. Annál is inkább tudom, hogy milyen bonyolult, mert piros és zöld lámpák szabályozták a forgalmat. Kint is, bent is nagy volt a tolongás. A kintiek mind be akartak jutni, a bentiek pedig bent jól érezték magukat. Alig jutottam az igazgatóhoz. Mindenki öt ostromolta a kérdéseivel. Én is feltettem neki a kérdést és nagy meglepetésemre nevemen szólított: — Hát maga is itt van, kedves Hári? Csak nem akar írni a mi nőnkről? — Dehogynem! — Az nem lesz jó, mert magáról mindenki tudja, hogy lódít. A végén még ezt a nőt sem hiszik el magának. Végül megmagyaráztam neki: nálunk otthon sok mindent elhisznek, még a jelentéseket is, miért kételkednének az én szavamban. Ez megnyugtatta az igazgatót és hajlandó volt nyilatkozni. — Ez a hatalmas szobor művészi alkotás — kezdte. — Múzeumunk fennállása óta ennek az alkotásnak van a legtöbb látogatója. Számos külföldi csak azért keresi fel Stockholmot, hogy lássa a Nőt. Most némi változtatást eszközlünk a szobor belsején. Még meglepőbb dolgokat mutatunk be. Erre a meglepetésre magam is kíváncsi vagyok. Ajánlom minden magyarnak, ha Stockholmban járnak, feltétlenül menjenek be a Nőbe, mert otthon csak küldik oda őket de csak Stockholmban van lehetőség arra, hogy ennek eleget is tegyen az ember. Végigmentem a nő gerincén és miközben a nyakában egy létrán kapaszkodtam felfeléi hogy eljussak a szájba, ahonnan mint egy ablakból beláthatom a jövőt is, az utánam jövő alkotóval beszélgettem. Az alkotó szuszogott, miközben ezt mondta: — örömmel állapítom meg, hogy az alkotásom a nőknek is tetszik, sőt ők úgy vélik, hogy ez a nagy közönség- siker a húdolás újabb jele. Kinéztem a nő száján. Kémleltem a. jövőt. De a jövő beláthatatlan volt. Azért mintha derengett volna valami a távolban. Egy férfiszobor, amelyre nem az volt írva, ami a női szoborra: „Honni sóit qvi mai y pense” — Szégyellje magát, aki rosszra gondol —, hanem ez: „Ismerje meg az eddig ismeretlent belülről ’ És a bejárat fölött is volt egy tábla: „Csak nőknek!”. Hát, szóval vége a mi titkunknak is. Belénk jönnek és felfedeznek bennünket belülről a nők. Akik a tehetetlen robotemberek világát szeretnék megteremteni A láthatatlan nyakörv — Bűntény Jacksonban Ezzel zárom soraimat. Tisztelettel: Néhány évvel ezelőtt Jackson amerikai városka lakóit különös idegenek érkezése hozta izgalomba. Elsősorban a zárkózottságuk volt szokatlan. A város lakóival nem létesítettek semmilyen kapcsolatot. Három hónapon keresztül minden reggel kiutaztak a I csendes külvárosba, ahol az ideg- 1 gyógyintézet épülettömbjei álltak. Az ismeretlenek közül kitűnt egy ötven év körüli, középtermetű, sötét hajú, szúrós tekintetű férfi — Roberts doktornak hívták. A helyi lap tudósítója többször meg akarta fejteni a rejtélyes idegenek titkát, de mindig erélyes elutasításra talált. Egyszer látogatóként sikerült bejutnia az ideggyógyintézet folyosójára. Már be akart lépni a kötözőbe, mert megtudta, hogy Roberts és munkatársai ott tartózkodnak, ám egy erős kéz nyakon ragadta, és két ápoló azonnal a kijárathoz kísérte. Nem tudni, hegy sikerült volna-e valaha hiteles információt szerezni a jacksool ideggyógyintézetben folytatott kísérletekről, ha nem jön közbe egy beteg néger váratlan halála. Amikor a négernek a kórház konyháján dolgoz» rokona belépett a hullaházba, az elhunyt koponyáján egy csavarokkal ráerősített elektromos szerkezetet pillantott meg. A helyi négerszervezetek vezetői elhatározták, hogy az eseményt nyilvánosságra hozzák. Kitört a botrány. Roberts doktor és kollégái pár nap múlva távoztak Jacksonból. Körülbelül ugyanabban az időben, amikor Jacksonban a négerek tüntetó:eket rendeztek a tragikus incidenssel kapcsolatban — egy másik amerikai város Montgomery sebészeti klinikáján megjelent a stanfordi egyetem tudósainak egy csoportja. Megjegyezzük, hogy valamikor ugyanezen az egyetemen dolgozott Roberts doktor is. Az új orvosok gyomor- és nyelőcsőbetegségekbsn szenvedő négereket gyógykezeltek. De az általuk alkalmazott gyógyszerek sajátos hatást váltottak ki. Egyes betegeknél a lelki depressziót kitörő jókedv követte. A zsugoribb természetű betegek, akik korábban elzárták a látogatóktól kapott édességeket, most • egyszerre adakozókká váltak. Azok. akik korábban szeszélyesek voltak az orvosokkal és nővérekkel, most egyszerre megnyugodtak és szelídek lettek. Ám kevesen tudták, hogy a Jacksonban és Montgomeryben folytatott kísérletek egy titkos' manővernek csupán egy részét képezték. Az egész kísérletnek az volt a célja, hogy megtalálják az emberi magatartás mesterséges megváltoztatásának módját. Röviddel a leírt események után a stanfordi egyetemi klinikán a CIA egyik munkatársa találkozott Roberts doktorral, és elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy Roberts, az „ügyes kons- pirátor” bizonyos hibákat vétett és részleteket hozott a nyilvánosság tudomására a kísérletekről. — Nem tudták idejében levenni az elektródákat arról a feketéről? — kérdezte bosszúsan a CIA embere. — Amerikának súlyos erkölcsi veszteséget okozna, ha a kommunisták tudomást szereznének arról, hogy önök mivel foglalkoztak Jacksonban. — De hiszen ez közönséges implantációs műtét is lehetne — mentegetőzött dr. Roberts. tetést, — elektródák beszerelését jelenti a mélyebb agyterületekbe. A tudósok nemrégen kezdtek próbálkozni a súlyos idegbetegek gyógyításánál azzal a módszerrel, hogy elektromos árammal ingerük az agy mélyen fekvő részeit: ez a módszer általában csökkentette, vagy megszüntette a tűrhetetlen fejfájást. Amikor újabb területek keresésével kísérleteztek az elektródák beültetésénél, az agyvelőben felfedezték az úgynevezett „gyönyör- és szenve- désközpon tokát". Egyik esetben az elektromos ingerek kellemes érzéseket váltottak ki a betegből, másik esetben pedig fájdalomérzést, rettegést, később pedig depressziós állapotot. A becsületes tudósokat egyedül az a törekvés vezérelte az implantációs kísérleteknél, hogy le- küzdjenek bizonyos súlyos idegbetegségeket, új utakat fedezzenek fel az agyvelő bonyolult megbetegedéseinek gyógyításához. „Amíg nem ismerjük tökéletesen az elektromos ingerlés hatását, addig csak rendkívül súlyos esetekben szabad alkalmazni és a legnagyobb óvatossággal” — figyelmeztette tudósait D, Wooldrige ismert amerikai pszichiáter. A máchigani egyetem egyik tantermében 1963-ban zárt tanácskozást tartottak, amelyen szakembereken (pszichiátereken, fiziológusokon, sebészeken stb.) kívül részt vettek a Pentagon és a CIA emberei, és az atom- .háború egyes teoretikusai is. Az egyik felszólaló —- az amerikai hadsereg ezredese — a következeket jelentette ki: „ ... Az atomháború viszonyai megkívánják tőlünk, hogy olyan speciális katonai alakulatokat hozzunk létre, amelyeknek tagjai nem ismerik sem a félelmet, sem a habozást... Delgado és a Pentagon Az állatok és az ember magasa bbrendű idegtevékínysését tanulmányozó pszichológusok nyelvén az „implantáció” szó béülHa ezeket az embereket elektródák rendszerén keresztül az agyba jutatott elektromos jelzésekkel távolról irányítani tudjuk, akkor a legbonyolultabb helyzetben, nukleáris robbanás közepette is támadást indíthatunk és eredményt érhetünk el. Az ilyen irányú kísérleteket már ma el kell kezdeni, s részletesen ki kell dolgozni az elektródák gyors és biztonságos beültetését az agy azon területeire, amelyek az optimizmus és a rettenthetetlenség hangulatát ébresztik az emberben. Ez elsősorban erkölcsi probléma, mivel a beültetési kísérletekhez nemcsak reménytelenül beteg emberekre van szükség, hanem kevéssé beteg, sőt teljesen egészséges kísérleti alanyokra is. Éppen ezért az implantációs kísérleteket a legkörültekintőbb óvatossággal, a legnagyobb titokban kell végrehajtani.. Röviddel a tanácskozás után az Egyesült Államokban megkezdődtek a kísérletek, amelyeket W. Piccard, ismert amerikai szociológus joggal nevezett ,.az emberi lélekkel folytatott manipulációnak”. A Pentagon által finanszírozott „tudományos kísérletek” témája nem a gyógyítás, nem az agyműködés különböző titkainak felfedezése, hanem durva behatolás az ember pszichikumába, azzal a céllal, hogy erőszakosan, mesterségesen megváltoztassák. Ezeket a kísérleteket a spanyol származású M. R. Delgado pszichológus irányította. Delgadónak nem engedtek a közelébe riportereket Csak egyszer jutott el tőle néhány mondat a sajtóba. De ezek a szavak elég ékesszólóak... „A lázadásra, a forradalomra törő embernek nem lehet önállóságot adni, — jelentette ki dr. Delgado. — Nyakörvet kell akasztani rá és vezetni, mint a kutyát” Delgado a Yale-i egyetemen gyönyörűen berendezett laboratóriumot kapott, s odaszállították neki a klinikákról a kísérleti alanyokat. Delgado klinikai tevékenységének eredményeiről a Yale Daily News című lapban megjelent rövid közlemény alapján is ítéletet alkothatunk. A lap munkatársa, aki nyilvánvalóan jelen volt egy foglyon végzett kísérleteknél, a következőket írta: „A modem technika olyan eszközöket dolgozott ki, amelyek elektromos úton ingerük a teljes öntudatnál lévő ember agyát. Az elektromos áram erősen befolyásolja az idegeket, parancsokat továbbíthat az agynak, különböző mozdulatokat, érzelmeket és hallucinációkat válthat ki, jó vagy rossz hangulatot, ellenséges vagy baráti érzelmeket kelthet és alapjaiban átalakíthatja az embert.” A vegyi terápia szörnye Aldous Huxley, angol író 33 évvel ezelőtt „Szép új világ” című fantasztikus regényében megrajzolta a „jövő századok diktátorának” alakját, aki „Szórna” tablettával rákényszeríti alattvalóit, hogy megbéküljenek a technokrácia uralmával. A napi tablettaadag biztosítékot nyújtott „a környező világról kialakított torz, egyéni vélemény”, „a társadalmi zűrzavarok és a felforgató eszmék terjesztése” eüen. Az amerikai kórházakban már ma is egyre nagyobb mértékben alkalmazzák az enyhébb, vagy erősebb nyugtatószereket. Középnyugat egyes nagyvárosaiban az orvosok által felírt összes gyógyszerek egyötöd része — ideg- csillapító. Szerte a világon sokat írtak már a különböző nyugtatószerek mértéktelen szedésének romboló hatásáról. De itt nem ezekről az idegcslUapítókról van szó. Ezeken kívül ugyanis még vannak élénkítő tabletták, „igazság-tabletták” stb. Ezeket a CIA és a Fentagon orvosai alkalmazzák. „A vegyi készítményeket már gyakorlatilag alkalmazzák az olyan lelki manipulációknál, amelyeknek az a rendeltetésűk, hogy megszüntessék az osztályellentéteket” — ismerte el Werrow, . amerikai szociológus. Tavaly ősszel Dél-Vietnamban a felszabadító csapatok eüentá- madása idején a partizánok felszabadították amerikai fogságba esett társaik egy csoportját, ösz- szesen nyolcán voltak, valameny- nyien 22 évesnél fiatalabbak, és fizikai bántalmazás nyomai nem látszottak rajtuk. Egy körülmény vált gyanússá: a fogságból szabadultak lelkiállapota. Hárman nyomott hangulatban voltak, s minden iránt közömbösek, a többi viszont túlságosan izgatott, természetellenesen élénk. A beható orvosi vizsgálat alátámasztotta, hogy a foglyokkal valamilyen erős hatású gyógyszert szedettek... Ez év februárjában a dél- vietnami felszabadító hadsereg megkínzott harcosai között olyan halottakat is találtak, akik a beléjük kényszerűen nagymennyiségű gyógyszertől pusztultak el. Nemrégen még azt tartották, hogy a német fasizmus az ember fizikai és erkölcsi megcsúfolásának felülmúlhatatlan rekordját áhította fel. Delgadónak és társainak kísérlete azt mutatja, hogv az Egyesült Államokban akadnak emberek, akik minden áron túl akarják szárnyalni ezt a szégyenletes rekordot. L. Szainojlcv
