Tolna Megyei Népújság, 1966. július (16. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-29 / 178. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPŰJSAtí 1966. július 29: Több ember legyél! TVézze, jöjjön nézze meg a 1 ' lakásomat! Nem mondom, nem a legmodernebb, de én úgy vagyok ezekkel az új módi bútorokkal, hogy inkább pofásak, mint tartósak. Nézzen csak jól körül! Mit szól hozzá? Ezzel a két kezemmel teremtettem. Tudja, hogy jöttem fel pestre? Egy bőrönddel a kezemben. Nem hiszi? Ahogy mondom, egy bőrönddel. Én itt kaptam munkát, a gyerek meg az anyáméknál volt. Ok nevelték. A feleségemet elvitte a szülés. Két évi házasélet után. Akkor határoztam el, ha beledöglök is, de ennek a gyereknek meglesz mindene. Hatéves volt, amikor magamhoz vettem. Nem bírtam nélküle, és én akartam nevelni. Tudja, úgy a szívem szerint. Melós vagyok. Lakatos. Nem mondom rosszul éppen nem kerestem, de nagyon meg kellett markolni a szerszámot, ha azt akartam, hogy mindenre jusson. Tudja, egy pohár sörre sajnáltam a pénzt a sáriéiban. Pedig megittam volna a szentségit, én se vagyok jobb, mint a többi. De a magamét sajnáltam rá, a más pénzén inni meg nem volt pofám. Jól melóztam, nem mondom. Ha valamire rá kellett verni, csak azt mondták a szakik: ott a Botos, majd az megcsinálja. Vasárnapi műszakról volt szó? Ott a Botos, az jó bolond... A főnökök meg dicsértek, még értekezleten is kihozták: így kell dolgozni, ilyen egy öntudatos munkás. A francot voltam én öntudatos, kellett a gyereknek a pénz, meg kellett fogni a meló végét, másképp nem megyEmlékszem, tízéves volt a Jani. Akkor már megvolt a lakás, délutánonként mindig ott játszott a többi gyerekkel a téren. Mindig elengedtem, ha kész volt a leckével hadd éljen kedvére, meg őszintén szólva nem is nagyon tudtam volna mit kezdeni vele itthon. Egyik vasárnap úgy jött ki a lépés, hogy egész nap szabad voltam. Szép meleg idő volt, gondoltam kinézek rá egy kicsit Tudja mit láttam meg először? Az én Janim szalad egy tízéves- forma kölyök után, aki egy szép piros biciklin ült. A fiam meg tolta, tolta, alig bírta már szuszszál, de az istennek se engedte volna el azt a biciklit. A következő fizetéskor vettem neki egyet. Igaz, nem arra tettem félre a pénzt, de az én fiam ne sóvárogjon a másé után. Azt látta volna milyen boldog volt. Az istenit neki, akkor szerettem volna látni azt az apát, aki sajnálja a le nem eregetett kisfröccsöket. Nem hozott rám szégyent a gyerek. Olyan bizonyítványt hozott haza mindig, hogy azt meg lehetett nézni. Nézze megmondom úgy, ahogy van, sokszor örültem, amikor a szomszédok panaszkodtak, hogy megint intőt hozott haza a fiuk, vagy baj van a tanulással. Egyszer vágtam pofon életemben. Azt hiszem hetedikbe járt már. Elvitt egy húszast a pénztárcámból. Tudja hogy van az, ahol minden fillért beosztanak, meglátszik az a kis pénz is. Nagyon mérges lettem rá, felpofoztam. Persze utána rögtön megbántam. Hát hogy az istenbe ne, képzelje csak el, mekkorát üthettem ezzel a vashoz szokott kezemmel. Amikor kérdőre vontam, azt mondta, hogy minden gyerek kap pénzt vasárnap mozira meg fagylaltra, csak ő nem. Szégyellte magát a szomszéd fiúk előtt. Majdnem bocsánatot kértem tőle a pofonért. Hát honnan a fenéből szedtem volna, hogy mi kell egy ekkora kölyöknek? De attól kezdve minden vasárnap megvolt a huszas. Akkor rúgtam be először, amikor hazahozta a nyolcadikos bizonyítványát. Úgy gondoltam, megérdemeltem, a nehezén már túljutottam vele. Négyszáz forintot vertünk el a szakikkal. Tudja mi volt a legrosszabb? Ahogy Jani rámnézett, azokkal a csodálkozó szemekkel. Azt magyaráztam volna meg neki, hogy miatta nézek úgy ki, mint a disznó? Azóta se fordult elő többet Majd lesült a bőr a képemről, amikor kölcsön kellett kérni egy százast, hogy elég legyen a pénz tizennegyedikéig. J ani technikumba járt, én meg csoportvezető lettem a gyárban. Nem mondom, elég lett volna a pénz kettőnknek, de_ én mindent meg akartam adni a gyereknek. Megmondom úgy, ahogy van, csoportvezető létem' re maszekolni jártam. Ki a fenébe, Szentendrére, meg Csillaghegyre, nehogy a szakik közül valaki is megtudja. Hiába, az iskola sok pénz, a gyerek meg egyre nőtt, mindig több kellett. Nem sajnáltam tőle soha semmit, megvettem, amit akart. Tudja, mindig azt mondogattam neki: több ember legyél apádnál. Neki már ne mondják a boltban, hogy ne fogja meg a nyloninget, mert kiszakítja a szálat. Mert ezzel a- kézzel még simogatni se lehet igazán. Csak dolgozni. Unalmas történet, ugye? Nemezt várta, mert ez nem újságírónak való. Egy melós, aki mindent megad a gyerekének. Megkínálnám valamivel, úgy jobba» menne a beszélgetés. De csak cigarettával tudom. Arról nem mondtam le, mostanában két dobozzal is elmegy. No, aztán jött az udvarlás időszak. Két mozijegy, két fagyi, szóval nem volt könnyű. A második év végén megkapta a magnetofont. Mindenkinek van, jó, legyen neked is. Akkor kaptam egy kis nyereségrészesedést, így kinyögtem az árát. Aztán a ruhák, komolyan mondom, csak csodálkoztam. Előállt azzal, hogy neki farmernadrág is kell, tudja az a mindenhol varrott nyavalya. Az maga csak négyszáz forint volt, nem is értem, mit lehet any- nyit elkérni egy vacakért. Nem bántam. Tetszik neki, legyen. A mikor kijárta a harmadik évet, azzal állt elő, hogy dolgozni megy a nyáron. Amikor megkérdeztem tőle, hogy miért, azt mondta, a többiek is mennek, és majd ősszel vesznek rajta ruhát maguknak. Tudja mit csináltam? Elküldtem a Balatonra két hétre. Olcsó volt, a szakszervezet intézte. Az én fiamnak ne kelljen dolgozni, amíg nem muszáj. Elég, ha az apja megtanulta, mi a meló ... No, ennyi lenne az egész. Csak egyet hagytam ki belőle. Készakarva, hiszen azt már maga is tudja. Gondolom, azért is jött, jó riportot lehet belőle csinálni a llllllllllllllllllllllllllimilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllilllllllllll=mai fiatalságról. Hát azért nem 5 mondok róla semmit. = A rendőrségen azt mondták, én Sis hibás vagyok. Mert nem törőd- — tem a nevelésével. De a szentséig git neki, tehet ennél többet az ~ ember? HAJSZA „ tömeggyilkos «<«« EGY FRANCIA RENDŐRFŐNÖK FELJEGYZÉSEIBŐL. KÓNYA JÓZSEF llllillllliliillllllllllllllllllllllllllllllllllllk' A szovjet gépkocsiipar ötéves terve Az 1966—1970-es ötéves tervben a Szovjetunió évenként 650 000 teher és 800 000 személygépkocsit gyért. A tehergépkocsik nagy részét a moszkvai és a gorkiji autógyárak készítik. Ezért rekonstruálják az összes személygépkocsit gyártó üzemet. A gyakorlat azt mutatja, hogy a leggazdaságosabbak és a használatban a legkényelmesebbek az 1500 cmP-es motoréi 60—7C lóerős Moszkvics jellegű kocsik. Beváltak a városi forgalomban is és alkalmasak távolsági utazásokra is. Ezért minden évben a kibocsájtott kocsik feie Moszkvics típusú lesz. A következő helyet a Zaporozsec foglalja el, amelyen jelentős változtatásokat hajtanodé végre. Már az idén nagyobb teljesítményűi kényelmesebb változatban gyártják} Volgából évente 75 000 hagyja el az autógyárakon A MÁZ önkiürítő teherautók családjának egyike Lokátoros Ma már közismert tény, hogy a denevérek ultrahang segítségével tájékozódnak. A denevérek az emberi fül számára nem hallható ultrahangokat bocsátanak ki. Ezek a hanghullámok a környezet tárgyairól visszaverődnek, s a visszavert hangokat’ a denevéreik füle felfogja. A fejlődés folyamán kialakult képességeikkel pontosan kiértékelik a felfogott hangokból, hogy a tárgy milyen távolságra van tőlük. Ezek az egyszerű megállapítások azonban olyan kérdést vetnek fel, amire eddig nem sikerült elfogadható választ adni A denevérnek hallania, érzékelnie kell azt a nagyon intenzív hangot is, amit kibocsát, s ugyanakkor érzékeli a visszaverődő, nagyon legyengült hangot is. Mindez pedig gyorsan ismétlődik. Egyszerűbben fogalmazva: hogyan lehetséges, hogy ebben a kettős érzékelésben a denevér nem zavarodik meg, vagy nem süketül meg a saját hangjától? denevérek Számos kísérletet folytattak. Ä denevérben elrancsolták azokat az izmokat, amelyek a középfül hallócsontjait rögzítik. Az ilyen kísérleti állat nem tudott ütközésmentesen repülni. Egy másik kísérletben a hallócsont ^ izmait megnyújtatták, úgy hogy a cson- tocska állandóan hozzáért a belsőfül hangérzékelő idegvégződéseihez. Az állat kezdetben mérhető ultrahangot adott ki, s aztán megszüntette a jeladást és nem repült többé A kísérletekből azt a megállapítást vonták le, hogy a hang kiadása előtti századmásodpercben a denevér az izom összehúzásával eltávolítja a hallócsontot az érzékelő idegvégződésekről, s így a saját hangját nem hallhatja. A következő pillanatban azonban az izmot lazítja s képessé lesz a visszavert hang érzékelésére. A kísérlet a biológiai szabályozás tényének remek igazolása. iiiiiiiiiiimmiiimiiiiiiiiHiiiiittiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiin — 34 — A nyomozás nemcsak a Lesueur utcai házban leleplezett borzalmakra terjedt ki. Berry vizsgálóbíró, Massu bűnügyi rendőrfőnök és a nyomozók kapcsolatba hozták az orvost más, kiderítetlen eltűnésekkel, a fővárosban és környékén talált vagy a Szajnából kihalászott hulla- részekkel. A kriminológiai intézet irattárában sok száz ügyiratot tanulmányoztak, köztük egy hatoldalas jegyzőkönyvet, amely arról számolt be, hogy Párizs közelében Corbevoie helységben két évvel ezelőtt a járókelők egy vöröses szőke hajú gyermekfejet találtak a liget bokrai között. A jegyzőkönyv adatait kapcsolatba hozták a leltárba vett ruhanemű között talált gyermek- pizsamával és bebizonyosodott, hogy helyes úton jártak. A felkutatott tanúk a gyermekpizsamában felismerték René Kneller, egy vöröses szőke hajú fiú holmiját, s kiderítették azt is, hogy Petiot kapcsolatban állt a gyermek szüleivel. Kurt Kneller feleségével és fiával Németországból menekült Franciaországba, közvetlenül a háború kitörése előtt. Egy szürke bérházban lakott, több más németországi emigráns zsidóval együtt. Állandó rettegésben élt, mert nem tudta, melyik napon kopogtatnak be nála a Gestapósok, hogy örökre elhurcolják. Kneller vesebajban szenvedett és egy ismerőse tanácsára dr. Petiot-hoz fordult. Ismerősétől azt is megtudta az orvosról, hogy módjában van embereket átcsempészni Franciaország meg nem szállott részébe. Dr. Petiot némi vonakodás után hajlandó volt — 35 — segíteni a Kneller családon, ellenszolgáltatásul csak néhány bútordarabot kért. Knellerék három nap múlva már útnak is indultak és nyomtalanul eltűntek. Egy gyermekpizsama, egy koffemyi más ruhanemű, néhány bútordarab maradt utánuk, s egy hatoldalas jegyzőkönyv egy ismeretlen, vörös hajú fiúcska lemetszett feje megtalálásának körülményeiről... DR. BRAUNBERGER ELTŰNÉSE A Lesueur utcai házban talált áldozatok kilé- , téré lassacskán fény derült. Dr. Petiot közben — mán-t később megállapították — Párizs kellős közepén rejtőzködött, egy régi páciense — Georges Reboux öntőmester Rue Faubourg St-Denis 15 számú házában. Reboux-nak természetesen tudomása volt arról, hogy a rendőrség körözi az orvost, azt is tudta, miért körözi, mégsem jelentette fel. Petiot ugyanis hazafinak, az ellenállási mozgalom tagjának mondta magát, s azt állította, hogy Lesueur utcai házában németeket és hazaárulókat, kollaboránsokat intézett el. Reboux maga is kollaboráns volt, üzeme a németeknek dolgozott. Arra számított, hogy az esetleges fordulat után Petiot közbenjár érte. — Bizonyára megbocsátják majd a németekkel való együttműködést, ha az ellenállási mozgalom egyik tagjának menedéket nyújtok — gondolta magában, mint később, a tárgyaláson bevallotta. A Faubourg St-Denis utcai házban, a sajtóban megjelent szórványos hírekből Petiot fi-gye— 36 — lemmel kísérte a rendőrség munkáját. Értesült, hogy a detektívek megtalálták a 76 koffert és már kiderítették néhány áldozat kilétét. Többek között kiderítették dr. Paul Brau-n- berger zsidó orvos eltűnésének körülményeit is. Braunberger 1942. július 20-án tűnt el. Aznap reggel 9 óra tájban megszólalt rendelőjében a telefon. — Dr. Braunbergerrel beszélek? — érdeklődött egy féröiiang. — Igen. — Egyik páciensének állapota hirtelen rosszra fordult. Súlyos beteg, segítségét kéri. Az ő lakásáról telefonálok. — Ki beszél ott? — Egy kollégája. Zsidó orvos vagyok én is, de engem eltiltottak az orvosi gyakorlattól. Kérem jöjjön minél előbb, az Etoile metróállomásnál várom. Dr. Braunberger sóhajtva tette helyére a kagylót. Rossz napok köszöntöttek a párizsi zsidókra: egy hét óta kötelesek voltak a sárga csillagot viselni. Braunberger megértette, hogy kartársa miért hallgatta él a páciens nevét. Köztudomású volt, hogy a Gestapo a telefonbeszélgetéseket is ellenőrzi. Késő estére járt már az idő, s dr. Braunber- ger nem tért haza. Aggódó felesége a páciensek nyilvántartó könyvéből kikereste az Etoile környékén lakó betegeket, s akinek volt telefonja, felhívta — de hiába.
