Tolna Megyei Népújság, 1966. július (16. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-29 / 178. szám

2 TOLtfÄ MEGYEI NÉPŰJSÁG 1966. július 29. Modellü a mezőgazdaság fejlesztéséhez Tanácskozás Iregszemcsén Tegnap Iregszemcsén a Dél- böző berendezések korszerűsít©- gos Mezőgazdasági Minőségvizs- kelet-dunántúli Mezőgazdasági sén dolgoznak. Ennek ellenére a gáló Intézet meliorációs osztálya, Kísérleti Intézetben érdekes ta- gazdasagok szakvezetői is részt amelynek képviseletében tegnap nácskozast tartottak járási és vesznek ebben a nagy fejlesz- részt vett az iregszemcsei tanács­megyei mezőgazdasági szakveze- tési munkában, amit a szövetke- kozáson Kiss Andor. Egyebek tők, továbbá _két_ termelőszövet- zetekben akar végrehajtani a között segítséget nyújtanak a kezet elnöke és foagronómusa.^ A megye. szekszárdi szőlőtermesztő hegy­megye közös gazdaságainak táv- Az épületek tervezéséhez és vidék rekonstrukciós tervének lati fejlesztési tervét készítik elő különböző talajvizsgálatokhoz elkészítéséhez is. úgynevezett modellüzemek ki- nagy segítséget nyújt az Orszá- (gemenczi) alakításával. , tette, hogy a Szovjetunió barát­sággal és bizalommal tekint szá­mos arab államra, amely füg- I getlen politikát folytat. Rámuta­A megbeszélésen részt vett Hunyadi Károly, a Hazafias Nép­front megyei titkára, Bucsi Elek, a megyei pártbizottság mezőgaz­dasági osztályának munkatársa, Vajda István, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának he­lyettes vezetője, Somarjai .Sándor megyei főagronómus, Bodoki József megyei főállattenyésztő. Az öt szövetkezetből, amelyeket modell üzemnek, tehát a fejlesztés mintájának jelöltek ki, csak a bátaszéki és a pálfai szövetkezet elnöke és főagronómusa jelent meg. Érthetetlen, hogy a többiek távol maradtak, hiszen az egész jövő megalapozásáról van szó. A nagyobb közös gazdaságok­ban a jövőben felépítendő mező- gazdasági épületeket és a terme­lés szerkezetét a szakosításnak, a specializálásnak megfelelően alakítják lei. Tehát például az egyik termelőszövetkezet nagy­részt állattenyésztéssel foglalko­zik a jövőben, s abból is vagy sertéstenyésztéssel, vagy szarvas­marha-tenyésztéssel, míg a má­sikat inkább magtermesztéshez, vagy más speciális növényter­mesztéshez segítik hozzá célszerű beruházásokkal, tervekkel. A híres Iregszemcsei Kísérleti Intézet kollektívája rengeteget dolgozott a megye különböző vi­dékeinek természeti adottságait precízen felmérő munkán, s er­ről tartott előadást a csütörtöki tanácskozáson Halasi Béla, az intézet termelésfejlesztési osztá­lyának helyettes vezetője. Kiegé­szítette természetesen a követel­mények, különösen a gazdasá­gosság szempontjából figyelembe veendő megjegyzésekkel, javas­latokkal. A résztvevők közül többen kifejtették álláspontjukat a távlati fejlesztési terv rész­leteiről, egyebek között Bucsi Elek és Maul János, a báta­széki Búzakalász Tsz főagronó­musa. Főként a gazdaságosságot hangoztatták, és az egyes szö­vetkezetek adottságainak figye­lembevételét. A megye állami gazdaságaiban nagyrészt már megtörtént a kon­centrálás és a termelés szakosí­tása, most a majorok és külön­„Az agresszoroknak bűnhődniük kell’’ Vietnam mellett emelik fel szavukat a dolgozók „Az egész haladó emberiséggel nul vonják ki csapataikat Dé'- állnak a betolakodók ellen. Kí- együtt mi is a vietnami nép ol- Vietnamból” — emelték fel sza • vánjuk, hogy igazságos harcuk dalán állunk. Magunkénak vall- vukat a reformátuskovácsházi mielőbb győzedelmeskedjék! Ki­jük igazságos harcát, s készek va- Dózsa Termelőszövetkezet dolgo- vánjuk, hogy ismét felszabadult, gyünk segíteni, hogy kiűzze ha- zói. boldog gyevmeknevetés, s a békés zaja földjéről az imperialista „Mi, anyak mélységes együtt- . , , , , ... zsoldosokat” — emeltek fel sza- érzéssel gondolunk azokra a hős a °tomunka zaja töltse be \i- vukat az Egyesült Államok bar- vietnami asszonyokra, akik ezek- etnamot ’ — hangsúlyozták a vég­bár agressziója ellen a csornai ben a nehéz napokban is helyt- egyházi édesanyák, járási tanács tagjai, akik csakúgy mint egész népünk, őszinte fele­lősséget éreznek a világ békéjé­ért, a haladásért, s aggódó figye­lemmel követik a délkelet-ázsi u eseményekről érkező híreket. Az Indokínával kapcsolatos genfi egyezmények aláírásának évfor­dulója alkalmából újabb százez­rek foglaltak állást hazánkban a népek szabadsága, függetlensége mellett. „Tiltakozunk az embertelenség elíen. A békés lakosság, a jog, a törvényesség védelmében köve­teljük az agresszió megszünteté­sét” — emelte fel szavát a Köz­lekedés- és Postaügyi Minisztéri um um közúti igazgatóságának 600 hadosztály főhadiszállása ellen dolgozója. :’S-ohdaj-dástvánatonk valVésn követel tok“ az amerikaiak *ona meghalt, illetve megsebesüli, barbír háborújának megszűnteié- 19-en ugyanebben a kor­sót» — írták az Országos Béke- zetben két teljes amerikai sza- tanácshoz címzett táviratukban a zadot semmisítettek meg, egy he- bodroghalmi békegyűlések részve-- ^koptért lelőttek és nagy meny- vői. „Az agresszoroknak bűnhőd­niük kell” — fogalmazták meg véleményüket a dunaújvárosi Vö rös Október Férfiruhagyár Luna —9 brigádjának tagjai. _ _ „A vietnami kérdés rendezese- re a Vietnami Demokratikus Köz­társaság és a Dél-Vietnami Nem­zeti Felszabadítási Front javasla­tai mutatnak utat” — foglallak állást a dombegyházi MEDOSz.- sportkör tagjai. ;,Követeljük, hogy az amerikai agresszorok szüntes­sék meg a tömegpusztító fegyve rek alkalmazását és haladék tál a Fokozták támadásaikat a dél-vietnami szabadságharcosok A dél-vietnami felszabadító nyiségű katonai felszerelést zsák- hadsereg' közlései alapján jelen- mányoltak. A július 15-vel befe- tette a VNA hogy július hónap- j - ban a szabadsagharcosok fokoz- J ” ták támadásaikat az amerikai ag- badító hadsereg Thu Dau Mot, resszorok és a dél-vietnami kor- Binh Dinh és Quang Nam tarto­mány csapatai ellen, súlyos vesz- mányokban megölt, illetve meg­ÄSÄÄ5 «■» tüzérsége másfél órás támadást köztük 100 amerikait intézett az amerikai 25. gyalogos__________________________________ Koszigin a szovjet—iraki kapcsolatokról Moszkva (TASZSZ) Csütörtö- tott: az ezekkel az országokkal kön a Kreml nagypalotájában a kiépített kapcsolatoknak további szovjet kormány ebédet adott fejlesztése, valamint az antiimpe- Bazzaz iraki miniszterelnök tisz- rialista állásponton levő arab or- teletére. szagok, tartós egységének biztosi­Az ebéden beszédet mondott tása különös jelentőségre tesz Alekszej Koszigin. szert a jelen körülmények között, A szovjet kormányfő kijelen- fm^or fz imperialisták fokozot­tan törekszenek arra, hogy meg­őrizzék és megerősítsék politikai és gazdasági állásaikat az arab keleten. — Az Egyesült Államok a vi­etnami nép elleni bűnös agresz- sziójával tulajdonképpen az egész nemzeti felszabadító mozgalmat támadja — jelentette ki Koszigin. — Tökéletesen megértjük a viet- napi népet, hogy bízik igazságos ügyének diadalában, amely a szocialista országok és az egész haladó emberiség rokonszenvét és támogatását élvezi. — A Szovjetunió nagy jelen­tőséget tulajdonít az Irakkal való politikai és gazdasági kapcsola­tok kibővítésének. Úgy véljük — mondotta a szovjet miniszter­elnök —, hogy a szovjet—iraki együttműködés során felhalmozó­dott tapasztalat a jövőre nézve is kedvező feltételeket teremt az ilyen együttműködés továbbfej­lesztéséhez. Bazzaz iraki miniszterelnök válaszában kijelentette, hogy or­szága mindenkor a semlegesség és a békés együttélés irányvona­lához igazodik. Hozzáfűzte: Irak a Szovjetunióval együtt ellenzi az Egyesült Államok agresszív viet­nami háborúját. Bazzaz kijelentette, hogy orszá­gában türelmetlenül várják Alek­szej Koszigin szovjet kormányfő látogatását. U Thant Leningrádban Leningrad (MTI) U Thant Szovjetunióba, csütörtök reggel ENSZ-főtitkár, aki a szovjet kor- Leningrádba érkezett, mány meghívására látogatott a A Varsói Szerződés országainak közös hadgyakorlata Varsó (MTI). Mint a PAP len- az NDK haditengerészeti és légi­gyei hírügynökség jelenti, a erőinek részvételével. Varsói Szerződés tagállamai egye- A hadgyakorlat célja az volt, sített fegyveres erői parancsnok- hogy ellenőrizzék a Balti-tenger ságának terveivel összhangban, térségében állomásozó szövetséges július 20 és 27 között a Balti- íeSWeres erők harci felkészült- juiius ZU es 27 kozott a Balti ségét & együttműködését A ki­tengeren hadgyakorlatot tartottak tűzött célt a hadgyakorlat mara- Lengyelország, a Szovjetunió és déktalanul elérte. (MTI) A főtitkár, valamint a kísére­tében lévő Alekszej Nyesztye- renko főtitkárhelyettes és más személyiségek egy napot töltöt­tek Leningrádban. U Thant az ENSZ főtitkára egynapos leningrádi látogatá­sát befejezve csütörtök este re­pülőgépen visszautazott Moszk­vába. Csütörtökön a leningrádi vá­rosi tanács ebédet adott U Thant tiszteletére. Az ebéden a világ- szervezet főtitkára és Georgij Troiokij polgármester-helyettes mondott pohárköszöntőt. Sukarno beszéde az új indonéz kabinet beiktatásán Könyv, amelyben Tolna megye sokat szerepel Sukarno elnök csütörtökön az új indonéz kabinet beiktatása al­kalmából a Merdeka-palotában több mint egyórás beszédet mon­dott. Az elnök kijelentette, hogy az 1945-os alkotmány értelmében továbbra is ő az ország minisz­terelnöke. Hangoztatta ugyanis, hogy az alkotmány szerint a mindenkori elnök egyúttal mi­niszterelnök is. (Mint már jelen­tettük, a megalakult új kormány vezetője tulajdonképpen Suharto tábornok, aki a kormányelnökség elnöke és egyúttal a hadügyi és belbiztonsági főminiszteri tiszt­séget is ellátja.) Sukarno saját március 11-i rendeletére utalva, amikor a végrehajtó hatalmat át­ruházta Suhartora, kijelentette, hogy az nem jelentett hatalom- átadást. _ Az indonéz elnök azt is kö­zölte, hogy a Malaysiával ^ való szembenállás politikája továbbra is érvényben van, mivel Malay­sia neokolonialista képződmény. Ezzel kapcsolatban S'-kamo ki­jelentette: „Kuala Lumpurban azt mondják, hogy a szemben­állásnak vége. Ez nem így van. Mi csak hajlandóságunkat mu­tattuk meg, hogy az ellentéteket békés úton, nem pedig fizikai szembenállás útján oldjuk meg”. Mint a Reuter írja, Sukamó- nak a malaysiai kérdésre vonat­kozó kitételei leforrázták azo­kat, akik a konfrontációs poli­tika gyors befejezésével szá­molnak. A kora hajnali óráktól kezdve egyébként géppuskás, szuronyos katonai alakulatok vették körül az elnöki palotát és Djakarta többi stratégiai fontosságú pont­ját is ejtőernyősök őrzik. Az elnök közvetlen közelében ott állt Leimena, aki Abdulgani- val együtt a jobboldali diákcso­portok propagandájának céltáb­lája volt és ezért kimaradt az új kormányelnökségből. Leimena sírt. Sukamo közölte, hogy Lei- menát az elnöki tanácsadó fő­bizottság elnökhelyettesévé, Ab- dulganit pedig az összes állami intézményekkel foglalkozó hiva­tal elnökévé nevezte ki. A címe ez: Földreform 1945. Terjedelme megközelíti a 600 ol­dalt. Nem regény, nem novella, hanem dokumentumgyűjtemény, eredeti jegyzőkönyvek, jelentések, kérvények, határozatok másolata. A könyv annak a hiteles bizony­sága, hogy a magyar parasztság egy évezredes küzdelem után ho­gyan vette birtokba a földet a földesuraktól. A könyvben rend­kívül sok Tolna megyei eredetű anyag szerepel, jelezvén, hogy Tolna megye nagyon is érdekelt volt ebben a sorsfordító intézke­désben. Az országnak ezt a részét különösen behálózták, béklyóba szorították a nagybirtokok egé­szen 1945-ig. Nézzük először is a statisztikai táblázatot. Tolna megyében 25 726 föld­igénylő jelentkezett, s ennek túl­nyomó többsége jogosult is volt a földreformtörvény értelmében, összesen 18 228 családot juttattak földhöz. A kiosztott földterület meghaladta a 100 ezer holdat. A földhözjuttatottak közül a volt cselédek száma megközelítette a négyezret, a nincstelen mezőgaz­dasági munkásoké pedig megha­ladta a hatezret. Nagyszámú — összesen 5618 — törpebirtokos is kapott földet. E három kategória közt oszlott meg a felparcellázott nagybirtoknak mintegy 90 száza­léka. De ezen felül jelentős mennyiségű földet osztottak ki az öt-tízholdas gazdák közt is. Tehát a megye paraszti lakos­ságának túlnyomó részét közvet­lenül érintette a földreform. A földréformtörvény végrehaj­tása azonban közel sem ment olyan simán, mint ahogyan az ember az idő távlatából gondol­ná. Minden egyes községben, te­lepülésen külön meg kellett küz­deni érte. Azok az emberek, akik ennek a nagy csatározásnál!: a vezetői, szervezői voltak, rendsze­rint már akkor is az idősebb ge­nerációhoz tartoztak, így az ő számuk már rohamosan fogy. Egyre kevesebb tehát az olyan ember, aki saját élményei alapján tudna mesélni a földosztási küz­delemről. Viszont fennmaradtak az írásos dokumentumok, mint elévülhetetlen bizonyítékok. Jellemző, hogy Tolna megyé­ből 24 község neve szerepel a kötetben, az onnan származó ada­tokkal együtt. Bár ez csak egy kis töredék, mert hiszen a megyei levéltárban több ezer dokumen­tumot őriznek ezzel kapcsolat­ban. De ez a „kevés” is hűen reprezentálja a helyzetet. A 297-es oldalon kezdődik a nagydorogi földosztó bizottság jegyzőkönyve, amely számba ve­szi a kiosztandó földterületet, s rögzíti, hogy a földbirtokos, gróf Széchenyi Domokos hogyan pró­bálta kijátszani a földreformtör­vényt. „Mindkét nagybirtok 1000 ka- tasztrális holdon felül van — ol­vashatjuk a jegyzőkönyvben —, ezért a földreformrendelet 11. nontja diesen kisa­játítandó, Fenti eljárásról gróf

Next

/
Oldalképek
Tartalom