Tolna Megyei Népújság, 1966. július (16. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-26 / 175. szám
4 tolna megyei SBSJreÄd W66. július Ismerkedéstől a szakításig A z állomáson nyüzsögtek az — Ki az, akivel nem alkar ta- utazni szándékozók. A fia- lálkozni — kérdeztem, s az első tál pár négyéves forma kisfia meglepetés nyugtalanul izgett-mozgott. Arra tekintgetett, amerről a vonat érkezését várták. Üdülni mehettek, a bőrönd, a sportszatyor, a gondosan becsomagolt gitár erre engedett következtetni. — És maga mit válaszolt? — Azt mondtam, ha akar* jö§- után próbálgattam a jön ed hozzánk a lakásra, nem mondattöredékekből következtet- olyan lánnyal van dolga, aki a ni. A fiatal lány nyilván fiú- határban szokott randevúzni. Azismerősét láthatta meg, és fél a vele való találkozástól. Az a barna fiú, aki háttal Odébb egy gyászruhás csoport beszélgetett. Temetésen lehettek, hazafelé tartottak. A nők szeme hogy meglásson, vörös volt a sírástól. A férfiak is nagyon komolyak voltak, még egy mosolyt sem engedtek meg maguknak. óta minden este eljött, de a mai nappal befejeződött minden. — Hogyan, hát csak ilyen rö- ,,, ..... , , ... vid életű volt a szerelem? A fiú> all. Az a sötét nadragos, feher hagyta Dtt magát, vagy talán túl- mges alak engem keres. Tessek előrébb húzódni, nem akarom. — És ha mégis észreveszi, akkor mi lesz? Nem messze a poggyászfel vevőtől, egy asszony és egy férfi vi tatkozott egymással, kötött mózeskosárban kát szállítottak. A férfi sürgette az asszonyt, ne késlekedjék, adja fel a kosarat személypoggyászként. Hivatkozott a szabályra, miszerint utazókocsiban ennyi élő baromfit szállítani nem szabad. Az asszony egy ideig vonakodott, később a férfi erélyesebb unszolására engedett. Az utazni szándékozók a rek- kenő hőségben az árnyékba húzódtak. Tőlem nem messze, a szomszédos pádon egy fiatal lány ült. Szép formájú lábát keresztbe vetette, s a fiatalabb korosztályú férfiak tolakodóan méregették. A lány nem nézett vissza, viselkedésével nem bátorította őket. Piros, aprókockás ruhájában karcsú és mutatós volt. Ruhája összhangban volt magas sarkú piros cipőjével, szőke, enyhén tuprro- zott haja, fitos orrával, finoman rajzolt szemöldökével, természetesen piros szájával. Néhányszor felállt, a kijárat felé tekintgetett, mintha várt volna valakit. Aztán hirtelen, valami ötlettől indíttatva, mellém telepedett. — Jaj, tessék beszélgetni hozzám, úgy, mintha együvé tartoznánk — mondta halkan, de nagyon izgatottan. — Nem akarom, hogy ide jöj— Elküldöm — jelentette ki határozottan. — Arra kérem a nénit is, mondja neki, hagyjon TüUel le- békén bennünket, káskacsáA sötét nadrágos, fehér Inges fiú lassan felénk fordult: — Hálisten, nem ő az, pedig ádott rajta? — Még „hivatalosan'' nem szakítottunk. Lehet, hogy nem is kerül rá sor. mert azóta már biztosan megtudta, hogy érdeklőd-- tem utána. — Na és? — Tessék elképzel ni: két héten át udvarolt, minden este lejárt hozzánk, édesanyám előtt i» nyilatkozott, hogy feleségül akar venni, s ma tudtam meg, hogy nem az igazi nevén mutatkozott be, s nem az, akinek mondta. így háttal, mennyire hasonlít rá magát. Nem mérnök, hanem egy- — mondta a lány, s hangjában szerű vasmunkás. — mondta- több volt a csalódás, mint a meg- csalódottan. könnyebbülés. — Miért fél a fiúval való találkozásitól? — kérdeztem minden különösebb érdeklődés nélkül. — És ez elég volt a kiábránduláshoz? Ha így van, akkor a* maga részéről kislány, nem is lehetett valami nagy vonzalom a* fiú iránt. A lany mintha csak erre várt — Sajnos, többet éreztem Irán-, volna, mint a megnyitott fa a vonzalomnál. Cuki fiú voTtj dezte hol lakunk, és hogy mikor találkozhatna velem. Először azt jön, nem akarok találkozni vele indítványozta, jöjjek ki eléje es- — mondta maga elé. te hét-nyolc óra között. Illllllllllllllllltlllllllllllllllllllllllillllllllllllllilltlflllllllllllllltllllllllllliutl azért is fáj a csalódás. Azt még; csak megbocsájtottam volna, hogy; másnak adta -ki magát, mint aror| de azt, hogy nős, családos ember* létére házassági ígérettel el akart; csábítani, soha. — Mit csinált volna, ha az a? sötét nadrágos, fehér inges mégiscsak a nagy Ö, s történetesem idejön, magyarázkocük? — Megmondtam volna, hagyjon nekem békét, s többet át ne« lépje a küszöbünket. Azt is megmondtam volna, . szégyelije magát, amiéit szegény özvegy édes-j — Mondja, kislány, hány óra- anyáimat is rászedte. A két hét? kor nyit maguknál a kisvendéglő, alatt rmnden este nálunk vacsorázott. Tessek elképzelni, mibe— Megmondtam, hogy mikor, került, mert ugye, paprikás- de ő csak maradt, s beszélgetni krumplival nem traktálhattuk? zsilipen át a víz, úgy folyt belőle a beszéd. — Két héttel ezelőtt ismerkedtünk meg. Az országút mentén répát kapáltam. Egyedül voltam, édesanyámat csak délutánra vártam. Annyira el voltam merülve, észre se vettem, hogy az országúton leállt egy motorkerékpáros. Egészen megijedtem, amikor közvetlen mellettem valaki megszólított: BAJSZA tömeggyilkos után — Tessék utánam jönni, foglalok helyet, s folytatjuk a beszélgetést. jpnre nem kerülhetett sor. as tumultusban elveszítettük' A harmadik állomásom leszálltam, a lány továbbutazott. A vonat ablakában egy víl- még láttam. Észrevett, s nemcsak ő, hanem álló férfi is, aki nem volt más, mint a vasúti „isme- a fehér inges, barna fiú. P. M. Moszkva legmagasabb építménye Moszkva, Osztankinő. Az őj televíziós torony ék a SfegészíSő épületek építkezése EGY FRANCIA RENDŐRFŐNÖK FELJEGYZÉSEIBŐL — 25 — A rendelő tovább virágzott. 1939-ben 500 006 frank jövedelmet vallott be az adóhivatalnak. Polgári becsületét is visszanyerte. Hatósági orvosnak nevezték ki. Ebben a minőségben halott- kémlelést is végzett, s miközben a halott hozzátartozói zokogva állták körül a holttestet, hol valamilyen ékszert, hol pénzt süllyesztett a zsebébe. Például bizonyos Hausse nevű vénkisasszony lakásán. Hausse kisasszony olyan nagy botrányt csapott, hogy dr. Petiot alig kerülte el a bírósági eljárást. Azután — mint annak idején egy benzin- karmán —, most egy könyvön botlott meg. Könyvet lopott egy könyvesboltban, 12 frank volt az ára, csekélység, nagy jövedelméhez képest, mégis elemelte. A könyvkereskedő tetten érte. Dr. Petiot újra bíróság elé került. Mivel most is emlékezőképességének kihagyására hivatkozott, elmegyógyintézetbe utalták, megfigyelésre, majd nyolc hónap után elbocsátották. A GESTAPO PÉLDÁJÁRA..: Berry vizsgálóbíró hiába keresett katonai adatokat dr. Petiotról. A második világháborúban nem vett részt, sem mint katona, sem mint katonaorvos. Felmentették a katonai szolgálat alóL A vizsgálóbíró nem tudta kideríteni, hogy hol vészelte át a „villámiháborút”. Csak annyi bizonyos, hogy 1940. végén újra Párizsban volt, mintha mi sem történt volna, miközben a fő— 26 — városban és az ország megszállt részébena megszállók terrorja dühöngött. A Gestapo hajtóvadászatot indított mindazok ellen, akik az előző években Franciaországban kerestek menedéket. Német kommunisták, spanyol köztársaságiak, a fasiszta Olaszországból emigrált demokraták ellen. És mindenekelőtt a zsidók ellen. Petiot is felfigyelt erre. Látta, milyen egyszerű a Gestapo terrorlegényeinek a dolga. A hajnali órákban bekopogtattak kiszemelt áldozatuknál, s csak annyit mondtak: Velünk jön! S elvezetik. Hová? Merre? Senki sem tudja. Az elhurcoltak nyomtalanul eltűnnek.. Gyorsan felismerte, milyen lehetőségeket nyújt a Gestapo terrorja. Ki törődik azzal, ha valaki eltűnik? A francia rendőrség nem is fogad bejelentéseket eltűnésekről. Nincs módjában ilyen ügyekben nyomozni. Elhatározta, hogy kiaknázza a kínálkozó lehetőségeket. Ehhez azonban megfelelő épületté, berendezésre lesz szüksége. Áldozatokban nem lesz hiány mindaddig, amíg a nácik hatalmukban tartják a fővárost, mindaddig, amíg a Gestapo terrorizálja Párizst. 1941. májusában megvásárolta a Lesueur utcai házat Októberben kőműveseket vitt oda, de nem a lakóépületet tataroztatta, hanem az udvari házat, amely istálló volt egykor, amikor nem autón, hanem fogaton jártak a gazdag párizsiak. Mély vermet ásatott, kőlapokat készíttetett a verem lefedésére, megerősíttette az épület mennyezetét és emelőcsigát szereltetett fel. a. »-* A mesteréfc csodálkozva fogadtat, de végrehajtották utasításait. Kipámázták a háromszögletű kis helyiség ajtaját, vakajtót építettek a szemközti falba, s kémlelőnyílást fúrtak. Végül kétméteres fallal építették körül a telket. AZ ELSŐ ÁLDOZAT Néhány nappal később dr. Petiot szemtanúja volt Cohen orvosprofesszor elhurcolásának. Rendelőjének ablakából nézte végig az esetet, s mihelyt a Gestapo-különítmény eltűnt áldozatával,- elhagyta rendelőjét és a szemközti boltba ment Guédo Guschinow szőrmekereskedés — állt a cégtáblán. Guschinow, aki szintén szemtanúja volt az imént lejátszódott jelenetnek, halálsápadt arccal ült a bolt mögötti szűcsműhelyben. — Nos, hogy érzi magát? — kérdezte dr. Petiot a szőrmekereskedőtől, aki hét éve a páciense volt. — Meggondolta magát? Joachim Guschinow Krakkóban született, de már gyermekkorában Párizsba került, s francia állampolgár volt. Az orvos kérdésére felállt, s reszkető hangon mondta: — Miért kérdi, doktor úr? Hiszen ismeri helyzetemet. Már réges-régen elmentem volna, de itt az asszony... Már ötvenkettő múltam, ő jóval fiatalabb. Itthagyjam?...
