Tolna Megyei Népújság, 1966. július (16. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-24 / 174. szám
K.Ú.DI JANOS: A GARAM-PARTON — SZERGBJ MAKARANAK — Olyan a nyár itt is, mint odahaza; a hegyek álomi-kékek; néhány összetépett, kendőlebegésű felhő száll, száll tűnődés-fehéren dél felé, s a garamszentbenedeki erdők ezüstsugaras zúgása is ugyanaz, akár az én szomszédos, esti-ének-nefelejcses anyaföldemen. Itt látom, hogy testvér egyik szép a másik széppel, s mindegyikben van valami közös-hasonló. Végzetesen rokon a Nagy-Fátrával a Somló. Egy a Föld. A Garant széltépte, szívszorító kiáltozása ugyanúgy rakódik a parti füvekre-fákra, akár a Rábáé vagy a Visztuláé. Vigasztalan minden futó víz. s a szüntelen-virágzó habok ryanazt az összefüggő, füzérbe-kötődő dallamot sírják minden égtájon. Egy a Föld. Egy a bűbája-derüje-könnye. Száz kötelékkel, hűséggel és szomorúsággal van összekötve a világ, s rajta az emberi sors. Interj u LOVÄSZ PÄL: A FÜZES A kék folyót kísérve mindenütt a hajló partok barna homlokára dús zöldarany füzért font; s lent az árnya a part alatt a víztükörre ült. Sötét ölén iszalagot nevel; vén törzseit mohával bársonyozza, alájuk vadvirágot hint a gyomba, s bozótján sűrűn függ a kék szeder. Mert erdők húga ő... Arany nyarat igéz s ölén mosollyal alszik el az alkonyat, s mély csendje fölfigyel ha jő suhanva vadgalambcsapat. S míg lombján lengve jár az enyhe szél: a halk folyóval titkokat cserél.. Beethoven fái alatt — Ferencsik János Kossutli-díjas főzeneigazgató a martonvásári hangversenyekről — A mai'tanvásári Brunswick kastélyban több nyarat töltött annak idején Beethoven, s egyes zenetörténészek a kastély úrnőjében, Brunswick Terézben vélik felfedezni a „halhatatlan kedvest” is. A valóságot ma már nehéz rekonstruálni, annyi azonban biztos, hogy a nagy zeneszerző szívesen látogatott Martonvásárra, és egyik legnépszerűbb zongota- műv<*t, a Mondschein-szonátát ebben a kastélyban, ennek a parknak évszázados fái alatt komponálta. A székesfehérvári idegenforgalmi hivatal felfedezte a kastélypark különös vonzerejét, amely Beethovent is magával ragadta, és 1959. óta az Országos Filharmóniával közösen Beethoven- hangversenyflket rendez itt. Ferencsik János, Kossuth-díjas karmesterünk 1960-ban vezényelte a Magyar Állami Hangversenyzenekart a martonvásári parkban először. Műsora ugyanaz volt, mint Beethoven 1824-ben tartott bécsi hangversenyprogramja, amelyen először csendültek fel a IX. szimfónia melódiái. Előtte a „Házavatás” című nyitányt és a „Missa Solemnis” részleteit vezényelte. A hangversenyzenekar tagjai emlékeznek, hogy karmesterük ezekkel a szavakkal kezdte a próbát: „Uraim, ebben a kertben Beethoven élt. Úgy muzsikáljanak!” — A martonvásári hangverse nyék — mondja Ferencsik János — éppúgy tradícióvá válnak, mint a pesti Károlyi Kert koncertjei. Eleinte azokat is csak kiegészítőnek szánták a nyári melegben Pesten maradók szellemi szórakozásaihoz, ma már elengedhetetlen programja a főváros nyári szellemi életének. így vagyunk Martonvásárral is. A nézőteret évről évre bővíteni kell, egyre több magyar és külföldi zenebarát keresi fel Beethoven-hangverse- nyeinket. — Mit jelentenek számára ezek a hangversenyek? — Beethoven műveit vezénylem legtöbbször — mondja a karmester — s bár nagyon sok kedvenc zeneszerzőm van, Beethoven ezek között is az élen áll. Úgyszólván ajándékként kapom majd a téli szezonban az Országos filharmóniától — hatvanadik születésnapomra — azt az öt hangversenyből álló Beethovan-sorozatot, amelyen a nagy komponista valamennyi szimfóniáját és egyik versenyművét vezényelhetem. Különös örömöm lesz tehát július 30- án a martonvásári kastélyparkban is éppen kér szimfóniáját az V.-et és a VIII-at vezényelnem. — Bizonyára, mint minden koncerten, most is felfedezek majd valami olyan különleges értéket ezekben a népszerű, ismert művekben, ami még izgalmasabbá és érdekesebbé teszi a tolmácsolást. Bár nem törekszem mindenáron érdekességre, mégis minden alkalommal új alkotói folyamatot élek végig, akárhányadszor is vezénylem a művet. Szépségük vonz, s ezt a szépségét akarom tolmácsolni. Ferencsik, Mahler szavait idézi; — Érdekesnek lenni könnyű, szépnek lenni nehéz. Ezt az igazságot tartom majd szem előtt ezen a marton vásári júliusi hangversenyen, és eszerint dolgozom majd a téli Beethoven-sorozatbmon is. A martonvásári koncert jere készülő Ferencsik János egyik jelentős művésze annak a világhírű gárdának, amely hangversenyt adott, s ad Maidon vásáron, és amely olyan nevekkel büszkélkedhet, mint: Lam bér to Gardelli,- Fischer Annie, Kovács Dénes, Szenkár Jenő, Rudolf Kerrer, Ogan Durjan, Kentner Lajost Hans Schwarowski és az idei augusztusi koncerten Mario Celli Ponti, JÓSFAY GYÖRGY HEGEDŰS LÁSZLÓ: A NO ES AZ AUTÓ Századunk egyik fő közlekedési eszköze a gépkocsi. Sok a tennivalón1$, sietnünk kell, a gyorsaság révületében szágul- dunk sírunk felé. A modern élet ritmusa az autó száz kilométeres sebességét kedveli. Úgy tűnik, nem mindegy, Fogy gyalog, Trabantban, vagy Mercedesen tesszük meg az utat. A kezdet és vég ugyan azonos, de az útvonalban a bölcsőtől a koporsóig van némi különbség. Nem merném állítani, hogy mindig az autó utasa jut tovább. Előfordul, hogy a gyalogos szerencsés ösvényre talál, s akkor a világból sok olyat lát, amit a kormánykeréknél ülpk csak ritkán, vagy sohasem. Móricz Zsigmond országjárására gondolok és Jack London híres csavargásai jutnak az eszembe. Az azonban bizonyos, hogy lágyan ringó kocsiban kényelmesebb, mint gyalogosan, poros utakon. Vélekedjünk tehát a technikáról így, vagy úgy, nem vitás, hogy az ember javát szolgálja, s a gondolkodó szellem magára vessen, ha a gép rabszolgája lesz. A Föld különböző pontjain pöfögő, utasokat szállító, terheket cipelő, híreket repítő apró robbanómotorok milliárd- jai végeredményben korunk nagyszerűségét tülkölik a min- denségben szerteszét. A huszadik században az autó elsősorban életszükséglet és csak azután fényűzés. Dőreség lenne mégis tagadni, hogy sok élvezetnek a forrása. A férfiak azonban másképp élvezik az autót, mint a nők. A férfi számára pihenés, ha fárasztó munka után felhőket kerget a szabadban, sárga búzatáblák suhannak némán az ablaküveg előtt, kék víztükör bukkan elő a távolban, és az útszéli fák sebesen tisztelgésre kapkodják ágaikat. A nő magát az autót imádja. A benzingőzös, olajos mágiát, melynek nem ismeri a tudományát, elvét, szerkezetét, fizikáját és kémiáját, egy érdekli csupán, hogy minél többen lássák, amikor a szellővel versenyez. Figyeljék meg, mennyire mádképp ül be az autóba a férfi, mint a nőt A férfi arcán nem látszik különösebb felindulás, csupán a fiatalok tekintetében fedezhet fel az éles szemű megfigyelő vagány életörömöt. Ha nő ül a kocsiba, az szertartás, protokollszabályai vannak. Kedves mosolynak kell átsuhanni az arcon, amikor a férfi udvariasan kinyitja a négykerekű jármű ajtaját. A hímnem buzgólkodása természetes hódolat csupán, ezért nem szabad többre méltatni egy szemvillanásnál, az viszont semmiképp nem maradhat el. Mielőtt a nő az autóba száll, helyes fejecskéjét vidám méltósággal néhány centiméterrel magasabbra emeli, és a szabadságon lévő királynő pillantásával meggyőződik arról, hogy ki látja. Nagyon fontos, hogy az utolsó mozzanatot, a test gömbölyded hátsó részeinek az ülésre helyezését a női utas kecsesen és könnyedén oldja meg. Az ajtó csapódik, a motor berreg és az autó kilő. Meghitt hangulata van a sétakocsizásnak. A férfi és' a nő az autóban elrejtőzik a világ szeme elől, milliárd ember közül ketten a magány és a bizalmas együttlét szigetére lépnek, egy csónakban eveznek a végtelen óceánon és sorsközösséget vállalnak akár az űrrakéták utasai. A száguldásnak persze vége lesz egyszer, de ki gondol erre, míg az érző keket a gyorsaság varázsa bó dítja el, s a természet nagy színházában a láthatatlan rendező örökkön változó díszletekről gondoskodik. A férfi biztos kezekkel fogja a kormányt és a nő rábízza az életét. A férfi a nőtől a legtöbb bizalmat az autóban kapja. Ez alól még a férjek sem kivéte lek... Vannak nők, akik a maguk kezébe veszik a kormányt. Felesleges zaklatás tőlük igazolványt kérni, egész magatartásuk tanúsítja, hogy joguk van a vezetéshez. A papírokat egyébként a retikülben tartják, s ezt végső szükségben mindig megtalálják a kocsiban — valahol. . A múltkoriban egy szépasz- szony suhant el mellettem új Moszkvicsában. Nem mulasztotta el, hogy a hatalmas utcai kavargásban egy mosolyt repítsen felém. Kizártnak tartom, hogy a férje erre képes lett volna, pedig jó barátom. Az autók feltalálója új korszakot nyitott a szerelemben. Valamikor sok gondot okozott a nőknek a választás. Szegény fiatalok, pénzeszsák öregek, csinos ostobák, jelentéktelen megjelenésű okosok, üres fecsegők és unalmas hallgatagok, hívők, 'hitetlenek, egészségesek és betegesek, becsületesek és szélhámosok jelentkeztek kérőként. Ma az udvarlók két nagy csoportra oszthatók. Az autótulajdonosok előnye alig behozható. Úszó rendek mellett Sosem hitték el, hogy még bennem él: s azt a régi gyűjtést látom ma is. A part lejtőjén álltam,.s lebegő főrendek között szürkéllett a víz, s villázták a zöld rendet kifelé, föltürt gatyában, nagy fűzfák alatt. — Anyám leintett mindig. Nevetőn legyintett rá. „Mi voltál? Egy falat:” Hároméves lehettem, az se még. S tényleg látom, a kép oly eleven, mintha villát leszúrva, nagyapám most nézne át az úszó réteken. GALAMBOSI LÁSZLÓ: Kristályt hasíts Az bánt. hogy termő hatalmad is véges s a kör után tollad csontodig lángol? Kristályt hasíts a sok-tömbű világból, hogy göcsörtös tükrén magadba nézhess. Mit látsz? A részek sohasem pihennek, az egész melléről messze pörögnek, segítenek, vagy egymással porolnék, az erősek parancsára kilengnek, hogy visszatérve az óvó egészhez a Pusztulás torz öklét elkerülve vigadjanak, építsenek. Az űrbe villognak tapadva, kis muzsikások. mulattatják a károgó világot, hogy mocskát mosni induljon a fénybe. szíly Géza? béke mm® « BAKÁCS TIBOR (Részlet a tolnai tanáesiujaa előadótermének készülő iieskojaboi. 0
