Tolna Megyei Népújság, 1966. július (16. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-19 / 169. szám
8 TOT,VA MEGYFT NÉPÚJSÁG I960, július 13. TOLNA MEGVtlv «LAG PBOJTTASHU EGYESTtöETE»NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA'MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJJÜ Á lengyel egyház és XXIII. Újabb földrengés Taskentben Hétfőn, helyi idő szerint a kora délutáni órákban újabb öt ball erősségű földlökést észleltek Taskentben. Reggel ezt megelőzően egy négyes erősségű földrengést jegyeztek fel. A rengésközpont mindkét esetben Taskent városa alatt volt. Április 26-a, az első nagyszabású földrengés óta a földlökések száma elérte a hatszázat. János pápa Párizs (TASZSZ) Az Union Francais d,Information francia hírügynökség „XXIII. János pápa emléke nem kellemes a lengyel püspöki kar számára” címmel ismerteti Kominek wroclawi püspök fellépését az ellen, hogy a wroclawi katolikusok városukban emlékművet állítsanak „a béke és a párbeszéd pápájának”. XXIII. János pápa tevékenysége megértésre talált a világ különböző ^országai közvéleményének széles köreiben. Különösen nagy figyelmet keltett mindenütt a pápa felhívása a katolikusok és a más világnézetűek, Az AFP francia hírügynökség a rendőrségtől szerzett értesülések alapján újabb részleteket közöl a chicagói szörny, Richard Speck letartóztatásáról. Speck, aki csütörtökön nyolc ápolónő-növendéket gyilkolt meg, borotvával felvágta erét, s bal karján mély sebet ejtve átvágott egy verőeret, ezután lefeküdt ágyára a chicagói csavargók egyik szállásán, ahol Brian néven jelentette be magát. A szálloda egyik lakója nyitott rá később, s fedezte fel az erősen vérző embert. Értesítette a szálló egyik alkalmazottját, az pedig a rendőrséget hívta. Egy John Friffith nevű őrmester pillanatokon belül megjelent a helyszínen és elsősegélyben részesítette a vérző embert, de nem ismerte fel benne a körözött gyilemlékezete — köztük a kommunisták — együttműködésére, hogy el lehessen hárítani a háborús veszélyt és meg lehessen menteni a békét, amely a legnagyobb áldása az emberiségnek. Az Union Francais d,Information megjegyzi: „A wroclawi püspök furcsa magatartása, amely követte a lengyel egyházi vezetője, többek közt Wyszynski bíboros helytelen beavatkozását a politikai ügyekbe, teljes szemléletességgel meghatározza a lengyel püspöki kar által követett irányvonalat”. gokat, ujjlenyomatot vettek Specktől és összehasonlították a csütörtök esti szörnyű gyilkosság színhelyén talált ujjlenyomatokkal. A gyilkost a chicagói börtön kórházba szállították, s ezután Wilson, chicagói rendőrfőnök hivatalosan is vádat emelt ellene, a nyolc fiatal, csinos ápolónőjelölt meggyilkolása miatt A nyomozást vezető Spiotto rendőrkapitány elmondotta, hogy a menekülő gyilkos háromszor is szállást változtatott, s pénteken este 14 perccel előbb távozott el egy külvárosi szállodából,' mint a rendőrség odaérkezett. Speck nyilván látta az újságokban a róla készített és igen találó rajzot, tudhatta, hogy a rendőrség már a nyomában van, és menekülni próbált. Baleset figyelmetlenségből Osváth István bátaszéki lakos apja Welorex márkájú rokkant- kocsijával — jogosítványa nincs — Bátaszék belterületén motorozott. Egy kerékpárost akart megelőzni, s az utolsó pillanatban vette észre, hogy nem lehet, mert egy motoros jön szemben. Hirtelen fékezett, aminek hatására átsodródott a baloldalra, s a szembejövő motorossal mégis összeütközött. A szembejövő motoros, Somlai Dénes Bátaszék Kövesd- pusztai lakos a baleset következtében súlyos, nem életveszélyes sérülést szenvedett és kórházba szállították. A rendőrség az ügyben az eljárást megindította. Tolna megyeiek az Adriánál Tolna megye járásaiból 177 pedagógus és diák vesz részt négy turnusban, öt-öt napos autóbusz-kiránduláson Jugoszláviában. A résztvevők többsége tavaly Csehszlovákia tájait, az Alacsony és a Magas Tátra festői vidékeit járta be. Most, ugyancsak dr. Pataki Józsefnek, a szekszárdi Garay gimnázium tanárának vezetésével felkeresik és megnézik többek közt Zágráb, Ljubljana, Rijeka nevezetességeit, s több időt töltenek a Adriai tenger partján. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Hogyan került rendőrkézre a chicagói rém? kost. A kórházban az ügyeletes orvos — Leroy Smith — ismerte fel elsőnek a csütörtöki gyilkosság gyanúsítottját, aki ellen elfogatási parancsot adtak ki. Lemosta arcáról, karjáról és melléről a vért, s akkor látta meg a tetovált írást: „Azért születtem, hogy felidézzem a poklot”. — Ugye téged Specknek hívnak? — tette fel a kérdést az orvos, és Speck elhaló hangon igennel válaszolt. Azonnal értesítették a hatósáAz AFP hírügynökség munka-— a társa úgy tudja, hogy Speck, amikor a műtőbe vitték, megkérdezte Smith doktort: „Maga kapja meg a tízezer dolláros jutalmat?”. A tízezer dollárt az a kórház ajánlotta fel, ahol a chicagói szörny áldozatául esett nyolc ápolónő-növendék dolgozott Speck a kórházban külön szobát kapott, ágya mellett állandóan két detektív őrködik. Az épület előtt megerősített őrség áll. Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárdi Mártírok tere 15—17. Telefon: 29—01, 23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadd Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 20—11* 20—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF. Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 29—21* Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 13 Ft. Index-szám: 25 009 MIT MOND A TUDÓS a naprendszer őstörténetének kutatásairól ? Legújabban már a meteoritokat is felhasználják a naprendszer „őstörténetének” nyomozásánál. Már 1959 óta ismeretes, hogyha elemi részecskék — például protonok — hatolnak keresztül egyes anyagokon, útjuk mentén olyan elváltozásokat okoznak, hogy utólagos savas kezelés hatására nyomukban apró, mindössze körülbelül ötmilliomod milliméter átmérőjű, de elektronmikroszkóppal tisztán látható csatornácskák keletkeznek. Természetesen ugyanilyen nyomok maradnak a meteorok külső kérgében is a kozmikus sugárzásban áramló nagy energiájú részecskékkel való öszszetalálkozásuk után. Ezekből a csatornákból azután a szakemberek már ki tudják olvasni, hogy milyen fajta részecske ütközött a meteornak. Az évmilliárdok óta az űrben keringő meteorokban főleg a kalcium és a nikkel közti elemek nyomait ismerték fel, nyilvánvaló tehát, hogy ezek az elemek igen gyakran szerepelnek a kozmikus sugárzásban. A részekre vágott csatornácskák azonban megtalálhatók a meteoritok belsejében is. Ha ugyanis a meteor anyaga röviddel a naprendszer kialakulása után már meg is szilárdult, akkor belsejében — ahova a kozmikus sugárzás már nem tud behatolni — o radioaktív bomlás idézett elő hasonló következményeket. Ezek a csatornácskák viszont az eddigi megállapítások szerint legnagyobb részt a plutónium bomlástermékeinek nyomán keletkeztek. Az Amerikában talált Odessa meteorit belsejében például a nyomok 98 százaléka származik a radioaktív plutónium bomlásából. A meteoritok tehát hitelesen tanúskodnak amellett, hogy milyen radioaktív elemek játszottak szerepet a naprendszer „őskorában” és milyenek fordultak, illetve fordulnak elő a kozmikus sugárzásban, önmagában már az is nagyon érdekes például, hogy a kezdeti időkben mennyivel nagyobb volt a nehezebb elemek aránya, mint most, hiszen a kozmikus sugárzásban jelenleg elsöprő többségben a hidrogén és még néhány aránylag köny- nyű elem atommagjai találhatók. JÚLIUS Névnap: Emilia. A Nap kél 4.05 órakor, 19 nyugszik 19.35 órakor. A Hold kél 5.05 órakor, KEDD nyugszik 21.02 órakor. — Dobi István megkezdte szabadságát. Dobi István, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke hétfőn megkezdte évi rendes szabadságát. — A nagyobb szekszárdi vállalatokhoz, üzemekhez, intézményekhez a napokban látogatnak el a helyi művelődési ház dolgozói. Az szb-titkárok- kal, KISZ-titkárokkal, kultúrfelelősökkel beszélgetnek és érdeklődnek azokról az igényekről, amelyekkel a művelődési ház munkáját jobban a nagy- közönség szolgálatába tudják állítani. Ezt a felmérést a művelődési ház dolgozói terv- előkészítő „hadjáratnak” szánják. — Zrínyi emlékünnepség-sorozatot rendeznek Szigetváron szeptember 10-től 12- ig, a szigetvári hősök harcának és elestének négyszáz éves évfordulója alkalmából. A háromnapos ünnepségsorozat keretében kiállítások nyílnak* műkedvelők és hivatásos művészek felléptével különböző rendezvényekre kerül majd sor. — Az 196S. július 15-i számunkban közölt „Az élet minden területén” című cikket. dr. Szilcz Ákos megyei főügyész által összeállított tájékoztatóból vettük, melyet a megyei tanács végrehajtó bizottsági ülésére készített. — Látogatottak megyénkben a szovjet filmek. Tavaly az év hasonló időszakában 147 707, az idei év első felében 178 757 né. zőjevolt a szovjet témájú filmelőadásoknak. — A Kossuth Könyvkiadó gondozásában könyv formájában jelent meg a magyar nők kongresszusának anyaga. A könyvben a Tolna megyei asszonyok egyik küldöttje, Rajna Jó- zsefné, a dombóvári vasút szocialista brigádjának vezetője is meg van örökítve fel. szólalás közben. — A tolnai templomfosztogatók, Hudanek Tibor és társai bűnügyében a szekszárdi járásbíróság július 25-én a Tolna Községi Tanácsházán helyszíni tárgyalást tart. — Jó termést ígér a mórágyi Rákóczi Tsz húsz holdas területén a kisvárdai rózsaburgonya, amit vetőmagnak termel a tsz. — Megjelent a „Könyveink” című folyóirat legújabb száma. A „Könyveink” a Kossuth Könyvkiadó tájékoztatója. Ebben a számban többek között a könyvhét alkalmával kitüntetettek névjegyzéke található. — A földművesszövetkezetek szekszárdi járási központja értékelte a tojástermelési verseny féléves eredményeit. A járásban benevezett 1400 versenyző közül a tojásértékesítés terén az első helyezést Schwébi Károlyné tolnai asszony érte el, aki 22 105 tojást adott át a földművesszövetkezet felvásárlójának. — Jól sikerült véradás volt Fácánkerten. A kis község lakossága 20,5 liter vért adott térítésmentesen. — Vasárnap idei csúcsforgalom volt a Balatonnál. A verőfényes hét végén több mint százötvenezer kiránduló látogatott el a magyar tengerhez. 1— 1966. június 1-én Olaszországban 1 079 435 teljes munkanélkülit tartottak nyilván. — A floridai Miami Beachben vasárnapra virradóra megválasztották a világ idei szépségkirálynőjét. A győztes egy svéd tengerészkapitány 18 éves lánya, Margaréta Arvidsson fotómodell, tipikus északi szépség. —i A rendőrség elfogta Petre Ferencné, született Jenei 31 éves ócsaj lakost, aki július 11-én a Rácfürdő mellékhelyiségében világra hozott csecsemőjét a mosdóban hagyta. A rendőrség a bűn- cselekmény ügyében folytatja a vizsgálatot. — A genfi egyezmény aláírásának 12. évfordulóján Hoang Luong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság magyarországi nagykövete beszédet mond a Magyar Televízióban július 20-án 18.45 órakor. — A nápolyi öböl vizein egy kiránduló motoroshajó Isehia felé tartott, amikor egy víz alatti szirt felhasította a hajó oldalát. A hajó szinte percek alatt elsüllyedt, de szerencsére legfelső fedélzetének egy része így is kiemelkedett a víztükör fölé. Az utasokat és a legénységet sikerült kimenteni szorongatott helyzetükből. •— A szegedi egyetemek Dugonics téri központi épületének aulájában hétfőn megnyitották a TIT 3. szegedi pedagógiai nyári egyetemét. A MAGYAR TV MŰSORA 17.10: Hírek. 17.15: Ré- busz. A vasárnapi rejtvényműsor ismétlése. 17.35: A képzőművészet története. 18.05: A hét könyvei. 18.10: Képek az orvosi műszerek történetéből. 18.25: Gyilkosok önvallomásai. Dokumentumaim. 18.55: Tv-hír- adó. 19.20: Labdarúgó-vb. Portugália—Brazillá mérkőzés közvetítése. 21.20: Mai vendégeink Beckl Sándor, a SZOT titkárával és Pataky Lászlóval* a KISZ KB titkárával a kongresszusi munkaversenyről beszélget Kovánk Károly. 21.40: Vir- redd-együttes műsorából. 22.00: Tv-hiradő. FELHŐS IDŐ Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, többfelé záporeső, zivatar. Mérsékelt, időnként élénk délkeleti, déli szél. A zivatarok idején átmeneti szélerősödés. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 23—28 fok között. Az udvarias ékszerrabló (Quick karikatúrája!