Tolna Megyei Népújság, 1966. június (16. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-02 / 129. szám

0 2 e: cs zárd. Egyetemi V TOLNA MEGYEI. VOAC raOLETAWAI EGYESÜLJETEK NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA f. XVI. évfolyam, 129. szám ARA: 60 FILLÉR Csütörtök, 1966. június 2. Felgyújtották Huéban az amerikai konzulátust 1 2. o. A nagydorogi milliomos 5. o. Vallott a nyírábrányi I meteorit L_ 80 _J A kongresszusi verseny nyilvánossága Tavaly ősszel az egyik csöpp­nyi bolgár faluban feltűnt, hogy a „központban" a bolt, a tanács­háza, a vendéglő környékén az utat kétoldalt nagy méretű, jól kidolgozott fényképek szegélyez­ték. Egyszerű vasváztartóra volt felszerelve a keret, s benne el­helyezve a fénykép. Először azt hittük, hogy a műsoron levő film szokásos képanyaga, ami nálunk a mozik bejáratánál látható. A falusiak újságolták el; a képek a nagy becsben tartott munka- hősöket ábrázolják. Bányászokat, állattenyésztőket, erdőmunkáso kát. Ez a fajta nyilvánosság itthon talán túlzásnak számítana, sőt talán a kiplakátozástól még £ munkahősök is idegenkednének Az is erős túlzás viszont, hogy helyenként egyáltalán nincs — nálunk Tolna megyében sincs — megfelelő nyilvánosság. Helyen­ként a Tolna megyei üzemekben is valóságos hétpecsétes titokként őrzik, hogy kik az élenjárók, és nem egy mezőgazdasági üzemben meddő próbálkozás lenne például az adminisztratív dolgozóktól er­re vonatkozóan érdeklődni. A vállukat vonogatnák. Rögtönzött közvélemény-kutatásokkal ma­gunk is meggyőződtünk arról, hogy a versenyek élenjáróit nem­hogy az üzem határain túl, de* azon belül se ismerik. Kár lenne persze az általáno­sítás hibájába esni, mert szép számmal akadnak, a szabályt erő sítő, pozitív példák is. Ennek el lenére, jelenleg is sok a tenni való, hogy a kongresszusi ver­seny mind az ipari, mind a me­zőgazdasági üzemekben úgy kap­jon nyilvánosságot, ahogyan az egymással vetélkedő emberek lel­kesedésének és szorgalmának ez kijár, ahogyan ez őket meg is il­leti. Még mindig gyakori, a kez­dés és a befejezés közötti hosszú, több hónapos szakasz eredményei­nek elhallgatása. Az érdektelen­ség jut ebben kifejezésre. Meg­szerveztük a versenyt* s addig nincs rá semmi gondunk* amíg év végén nem kell értékelni. Nyu­godtan kijelenthetjük, ez a fel­fogás az alkotó kedvű dolgozók helytállásának, tenni tudásának lebecsülése. Ne csak addig ér­demel jen a kongresszusi verseny- figyelmet, amíg kezdődik és be­fejeződik, hanem főleg és első­sorban a két időpont közti idő­szakban. A részeredmények nyil­vánosságra hozásában rlemcsak a- törődés jut kifejezésre, a rend­szeres időközönkénti értékelés újabb lendületet ad. A gyakorlat ezt mindennél jobban bizonyít­ja és igazolja, például a Hőgyészi Állami Gazdaságban és minde­nütt, valamennyi üzemben _ ott, ahol a kongresszusi verseny érté­kelésére* a részeredmények nyilvánosságra hozására, a szak- szervezeti bizottságok valóban gondot fordítanak. Itt most tulajdonképpen nem új dolgokról van szó, végered­ményben régi igazságok ismétlé­séről. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a kongresszusi verseny je­lentőségét nemcsak az a körül­mény emeli ki, hogy a dolgozók százai vetélkednek, hanem az is, hogy miként történik a már el­végzett jó munka értékelése, és a munkahősök népszerűsítése, az üzemen belül. Tanácskozik a CSKP kongresszusa Szerd n Prágában folytatta ta­nácskozását a Csehszlovák Kom­munista Párt XIII. kongresszusa A délelőtti ülésszakon üdvözölte a kongresszust Walter Ulbricht, az NSZEP Központi Bizottságá­nak első titkára és Edward Ochab a LEMP Politikai Bizottságának tagja, az NDK, illetve a lengyel pártküldöttség vezetője. A kongresszus szerdai ülésén, a késő délutáni órákban hangzott el az MSZMP küldöttsége veze­tőjének hozzászólása. Nemes De­zsőt, a párt Politikai Bizottságá­nak tagját a kongresszus küldöt­tei hosszas tapssal felállva ün­nepelték. Kemes Dezső felszólalása Nemes Dezső, miután üdvözölte a kongresszust, rámutatott: Népeink nagy utat tettek meg. A nemzetközi munkásosztály tűz­piros harci zászlaját és nemzeti lobogóinkat magasra emelve, szá­moltuk fel a kizsákmányoló osz­tályok rendjét, léptünk a szocia­lista felemelkedés útjára és arat­tunk nagy győzelmeket. Szembe­néztünk az egész tőkés világgal, az imperialisták nem egy dühödt támadásával bomlasztó kísérletei­vel és keresztülhúztuk mindazok számításait, akik szocialista elő­rehaladásunk megakasztásán mesterkedtek. Nagy erőt ad né­peinknek, hogy nem vagyunk egyedüL Támaszkodhatunk a Szovjet­unióra, hazánk felszabadító­jára és a testvéri szocialista országok közösségére. — A szocialista országok kö­zött támadt nézeteltérések persze — Önökkel együtt azon va­gyunk, hogy a jelenlegi ideoló­giai nézeteltérések ellenére is ak­cióegységet teremtsünk a csodá­latos hősiességgel küzdő testvéri vietnami nép támogatására. Az akcióegység létrehozása világ­szerte új lendületet adna az im­perializmus ellen küzdő erőknek, véget vetne az amerikai agresszo- rok mindenféle reménykedésének, amit a szocialista országok kö­zötti nézeteltérésekhez ma még fűzhetnek. Éppen ezért a mi pártunk is folytatja erő­feszítéseit az imperialistaelle­nes akcióegységért. Követve az 1957-es és 1960-as moszkvai nyilatkozat elveit, to­vább erősítjük barátságunkat a szovjet néppel és dicső kommu­nista pártjával, a többi szocialis­ta országgal és minden testvér­párttal, amelyekkel együtt hala­dunk a küzdelemben. bontani semmiféle nacionalista mesterkedéssel, amely a múlt­ban annyi gondot és keserűséget okozott népeinknek. — Országaink a szocialista épí­tés során új problémák elé ke­rültek. A gazdasági fejlődés ma­gasabb színvonalára emelked­tünk, mégpedig olyan körülmé­nyek között, amikor a tudomány és technika fejlődése rendkívül meggyorsult, a szocialista orszá­gok gazdasági együttműködésé­nek jelentősége egyre nő és nö­vekszik a szocialista országok szerepe a világgazdaságban, a nemzetközi kereskedelemben is. Parancsoló szükségszerűségként vetődik fel a népgazdaság irányí­tásának továbbfejlesztése és ma­gasabb színvonalra emelése. A mi pártunk is igen behatóan foglal­kozik az ebből adódó feladatok­kal, amelyek megoldását előreha­ladásunk egyik központi kérdésé­nek tekintjük. — A szocialista Csehszlovákia előrehaladása, népük további fel- emelkedése szolgálja a szocialis­ta világ közös ügyét és természe­tesen fontos szerepet játszik a szomszédaival való közvetlen kapcsolatok bővülésében is. Né­peink közvetlen kapcsolatai az elmúlt években nagyon kiszéle­sedtek és országaink további fej­lődésével ez még tovább fejlődik. — Delegációnk nevében szívből kívánom, hogy teljes siker koro­názza erőfeszítéseiket az új kér­dések megoldásában és a szocia­lista építés minden területén, — mondotta Nemes Dezső. Az UNESCO-ülés résztvevői Budapesten Az UNESCO végrehajtó taná­csának tagjai a kétnapos buda­pesti ülésszak befejeztével szer­dán meglátogattak több fővárosi intézményt, illetve üzemet. A leg­népesebb csoport az Apáczai Cse­re János gyakorlóiskolát kereste fel, ahol tanulmányozta a zárt láncú televíziós adás oktatási felhasználását, majd a ven­dégek francia nyelvórát közvetí­tettek. Ezt az iskola UNESCO- körének ugyancsak televízión közvetített műsora követte angol, francia, orosz, spanyol, orosz és olasz nyelvű számokkal. A Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóintézet karsztosztályának gellérthegyi megfigyelő állomásán az UNESCO megbízásából ha­zánkban rendezett hathónapos nemzetközi hidrológiai tovább­képző tanfolyam munkájáról tá­jékozódtak a végrehajtó tanács tagjai. Egy másik csoport az Egyesült Izzóba látogatott. Itt a vendége­ket Dienes Béla vezérigazgató fo­gadta és tájékoztatta a nagy­múltú gyár történetéről, jelenle­gi helyzetéről. A tájékoztató után a látogatók megtekintették a lámp«a-, a fénycső- és a rádió­csőgyárat. Délután a Szépművészeti Mú­zeumba- látogattak az UNESCO budapesti ülésszakának résztvevői. A vendégeket Garas Klára, a múzeum főigazgatója és több ve­zető munkatársa fogadta, és ka­lauzolta a kiállítási termekben. A látogatók nagy tetszéssel te­kintették meg a múzeum gazdag gyűjteményét. (MTI) Képünkön: Antonin Novotny, a Csehszlovák KP Központi Bizott­ságának első titkára beszédet mond. akadályozzák, hogy a hatalmas szocialista világ még nagyobb ha­tást gyakoroljon a nemzetközi események alakulására. Nézetel­téréseinkhez az imperialisták kü­lönféle reményeket fűznek. Kü­lönösen a szovjetellenes támadá­sok hizelgőek számukra, bármi­lyen lepelbe burkolják azokat. A szocialista országok előrehaladá­sát, erőinek további növekedését azonban nem lehet feltartóztatni. A szocialista világ egységét jelenleg gátló tényezők elleni közös erőfeszítéseink nyomán tovább fog erősödni országa­ink összefogása és hatóereje növekedni fog. — A világbéke megóvásáért harcolva önökkel vállvetve vesszük ki részünket itt Európában, a nyugatnémet revansistak megfékezéséért, az európai biztonságért folyó harcban és együttesen támogatjuk az im­perializmus ellen szabadsá­gukért és függetlenségükért harcoló népeket. — Kedves elvtársak! A szocia­lizmus és a béke ügyéért, a szo­cialista országok szorosabb ösz- szefogásáért folyó küzdelemben szilárdult meg Csehszlovákia és Magyarország dolgozóinak barát­sága. Ezt sem lehet többé meg­Megalakult a trikontinentá/is szervezet végrehajtó titkársága Havanna (TASZSZ). Havanná­ban ünnepi ülés keretében meg­alakult az afrikai, ázsiai és latin- amerikai népek szolidaritási szer­vezetének végrehajtó titkársága. A titkárságot a havannai első trikontinentális értekezlet hatá­rozatának értelmében hozták lét­re. Az ünnepi ülésen felolvasták a végrehajtó titkárság nyilatko­zatát, amely erőteljesen tiltako­zik az amerikai imperializmus által a világ különböző részeiben elkövetett bűnös agressziók és provokációk ellen. Az ülésen felszólalt Kuba kép­viselője, Osmani Cienfuegos Cor- riaran, a végrehajtó titkárság fő­titkára. Emlékeztetett az ameri­kai imperializmus Kuba ellen el­követett mostani provokációira. „Ezeknek a napoknak az esemé­nyei — hangoztatta Cienfuegos — megmutatták; a kubai nép el van szánva arra, hogy a győzele­mig folytatja a szabadságáért és függetlenségéért vívott harcot. Kezdeményezések a leszerelési világértekezlet kairói megtartására Kairó MTI). Kairói diplomáciai megfigyelők szerint az utóbbi napokban az el nem kötelezett országok több nagykövete meg­beszélést tartott az EAK főváro­sában abból a célból, hogy elő­készítsék a leszerelési világérte­kezletet Több nagykövet java­solta, hogy létesítsenek előkészítő bizottságot, A Rose-el-Jusszef című folyó­irat diplomáciai tudósítója úgy értesült hogy ezeken az eszme­cseréken két tendencia bontako­zott ki: az egyik szerint az elő­készítő bizottságot az el nem kö­telezett országok vállalják; a másik irányzat szerint viszont a bizottság munkája csak akkor le­het eredményes, ha abban minden hatalmi csoportosulás részt vesz. Ügy tudják, hogy Kína még mindig tanulmányozza azt a kér­dést, részt vegyen-e a leszerelési világértekezleten? Franciaország is habozik még. A Szovjetunió, mint ismeretes, a konferencia kezdeményezője és elfogadta a le­szerelési világértekezlet tervét az Egyesült Államok és Anglia is. Ami a kínai álláspontot illeti* Kairóban nagy érdeklődéssel vár­ják Csou En-laj miniszterelnök látogatását, amelytől feleletet várnak a többi között erre a kér­désre is. Az Ahram feltűnést keltő cikk­ben ír arról a tervről, amely a forradalmi politika mellé fel­sorakozó arab országok népeinek új tömörülését célozza. A cikkíró összekötő bizottság sürgős fel­állítását és az arab népek ligája alakuló kongresszusának előkészítését javasolja és azt írja, hogy ebben az értelemben szünet nélkül folynak a megbeszélések az EAK, Algéria, Szíria, Jemen és Irak forradalmi szervezetei között.

Next

/
Oldalképek
Tartalom