Tolna Megyei Népújság, 1966. június (16. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-04 / 131. szám

\ TOLVA MTTTFT VfTftJRAO június 4. A szekszárdi, a bátaszéki, a bonyhádi gimnázium és a szekszárdi közgazdasági technikum szerepelt legjobban a megyei középiskolás atlétikai bajnokságokon A megye középiskolás- atlétáinak seregszemléjét Szekszárdon tartották. A bajnoki versenyre 13 , középiskola küldte el versenyzőit. Közülük leg­jobban a két szekszárdi középiskola, valamint a bátaszéki és bonyhádi gimnázium szerepelt. A szekszárdi és a bonyhádi gimnázium szereplése már nem meglepetés, annál nagyobb di­cséretet érdemel a szekszárdi kg. technikum, amely az utóbbi időben mind jobban észrevéteti magát, vagy a bátaszéki gimnázium, amely lét­számánál fogva nem veheti fel a versenyt egyenlő ellenfélként az 5— 3—10-szer nagyobb középiskolákkal. Viszont meglepő volt, hogy a nagy atléta-hagyományokkal rendelkező Dombóvári Gőgös Gimnázium még csak nem is képviseltette magát a bajnoki versenyen. Lányok: 100 m: 1. Deé (Sz. Gimn.) 12.8, 2. Kajtár (Sz. Gimn.) 13,0, 3. Szabó (D.földvári Gimn.) 13,5. 200 m: 1. Kajtár (Sz. Gimn.). 2. Lő­rinc (Sz. Gimn.) 30,1, 3. Péti (Sz. Kg. Techn.) 33,9. 400 m: 1. Formadi (Sz. Gimn) 67,1, 2, Jakab (Bk. Gimn.) 73,2, 3. Orbán (Tolnai Gimn.) 78,9. 80 m. gát: 1. Szagri (Sz. Kg. Techn.) 13.4. 2. König (Tolnai Gimn.) 16,4, ?. Szabó (Tolnai Gimn.) 17,3. Magasugrás: 1. Felföldi (Bk. Gimn.) 135, 2. Rózsa (Bd. Gimn.) 135, 3. Vértes (Bd. Kg. Techn.) 135. (A hato­dik helyezett eredménye is 135 cm volt). Távolugrás: ,1. Deé (Sz. Gimn.) 524, 2. Kajtár (Sz. Gimn.) 480. 3. Lovász Bd. Kg. Techn.) 462. Súlylökés: 1. Kiss (Sz. Gimn.) 10,26, í. Martosi (D.földvári Gimn) 10,23, 3. Schuller (Sz. G'mn). 9.81. Diszkoszvetés: 1. Szalontai (Sz. Gimn) 32,20, 2. Nyerges (Bk. Gimn.) 29.52. 3. Tóth (Sz. Gimn.) 28.42. Gerelyhajítás: 1. Nyerges (Bk. Gimn.) 31,52. 2. Vancsura (Bk. Gimn.) 22.87. 3. Zsikó (Bk. Gimn) 22.80. Hárompróba: 1.' Felföldi (Bk. Gimn.) 1813, 2. Schuller (Sz. Gimn.) 1719. 3. Szigetfalvi (Tolnai Gimn.) 1424 pont. Fiúk: 10Ö m: 1. Cziráky (Sz. Kg. Techn.) 11.4. 2. Breätmüller (Sz. Kg. Techn) 11.6. 3. Takács (Palánki Techn.) 11.9. 2rto m: 1. Cziráky (Sz. Kg. Techn.) 24,2. 2. Somorjai (Sz. Gimn.) 25,7, 3. Honti (Sz. Gimn.) 26.8. 400 m: 1. Novikov (Sz. Gimn.) 55.8. 2. Falb (Bd. Gimn.) 57,8, 3. Görbe (Sz. Kg. Techn.) 60. 800 m:' 1. Novikov (Sz. Gimn.) 2:08.4, 2. Komjáthy (Bk. Gimn.) 2:09,3. 3. Ambrus (Bd. Gimn.) 2:16,2. 110 gát: 1. Könyves (Sz. Gimn.) 17,6, 2. Tóth (Bd. Gimn.) 18,3, 3. Szabópál (Sz. Gimn.) 18,4. Magasugrás: l. Tarr (Db. Apáczai Gimn.) 175. 2. Borsi (Sz. Kg. Techn.) 170, 3. Deme (Bd. Gimn.) 170. Távolugrás: l. Deme (Bd. Gimn.) 616. 2. Mészáros (Sz. Gimn.) 594. 3. Takács (Palánki Techn.) 572. Hármasugrás: l.: Ágoston (D.föld­vári Gimn.) 12.90. 2. Könyves (Sz. Gimn.) 12,45, 3. Deme (Bd. Gimn.) 11.00. Súlylökés: l. Nagy (Sz. Kg. Techn.) 11.90, 2. Vinkler (Bd. Gimn.) 11.87, 3. Ágoston (D.földvári Gimn.) 11.30. Diszkoszvetés: 1. Módos (Sz. Gimn.) *38.15, • 2. Ágoston (D.földvári Gimn.) 36.75, 3. Kristofics (D.földvári Gimn.) 34.08. Gerelyhajítás: 1. Vinkler (Bd. Gimn.) 42.43. 2. Kürti (Bd. Gimn.) 40.53, 3. Módos (Sz. Gimn.) 39,28. Végeredményben a bajnokságok az egyes középiskolák között a követ­kezőképpen oszlottak meg: 1. Szekszárdi Gimn. 6 4 10 2. Sz. Kg. Techn. 13 4 3. Bátaszéki Gimn. 3 — 3 4. Bonyhádi Gimn. — 2 2 5. Dunaföldv. Gimn. — 11 6. D. Apáczai Gimn. — 1 1 A nern hivatalos pontversenyben (az első három helyezett figyelembevéte­lével) ez a sorrend alakult ki a me­gye középiskolái között: 1. Sz. Gimn. 73 pont. 2. Sz. Kg. Technikum 28. 3. Bátaszéki Gimn. 28. 4. Bonyhádi Gimn. 28 (köztük a sorrendet a győ­zelmek száma szerint döntöttük el). 5. D.földvári Gimn. 16, 6. Tolnai Gimn. 6, 7. Dombóvári Apáczai Gimn. 5 7. Bonyhádi Kg. Techn. 2. 8. Szek- szárd—Palánk Mg. Techn. 1 pont. MA DÉLUTÁN: Országos Sportnapok megyei ünnepélye Szekszárdon Mint ismeretes, a május 29-re ter­vezett Országos Sportnapok megyei ünnepélye a kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt. Az MTS Tolna me­gyei Elnöksége határozata alapján az OSN június 4-én, ma délután 15 óra­kor rendezi meg Szekszárdon, a vá­rosi sporttelepen. A műsorban lénye­ges változás nincs: részt vesznek Szekszárd általános és középiskolás tanulói, számszerűit mintegy három­ezren. Az előre megváltott jegyek a mai ünnepélyre érvényesek. Dunaföldvári atléták Baján A Dunaföldvári Spartacus atlétái Baján szerepeltek a területi csb (fér­fi felnőtt) második fordulóján. Ered­mények : Pécsi Tanárképző—Duna- földvár 52:43, Pécsi Postás—Duna- földvár 50:45. Dunaföldvár—Pécsi VSK 48:47. A dunaföldvári versenyzők eredményei: 200 m: .... 5. Kristofics 24,4, ... 7. Széchenyi 25,1. 800 m: 7. Petrovics 2:19.0. ... 10. Nagy 2:24.4 5000 m: ... 5. Gehért 18:37.2, ... 9. Albu 21:57.8. 400 gát: ... 9. Borzavári 78.6. . . . Oszoli 81,1. Magas: ... 2. Ványi 170. ... 6. Szilasi 165, verse­nyen kívül.: Faragó 165. Hármas: ... 2. Békefi 13.05, ... 4. Kristofics 12.67. Diszkosz: ... 2. Kun 38.48, 3. Békefi 25.35. Kalapács: . . .5. Kun 35.74, . . . 7. Csik 20.48. A versenyen részt vett három du­naföldvári serdülő korú versenyző is. Eredményeik: 300 m: ... 3. Lipták Mária 48,4, ... 5 Szabó Ildikó 48.7. Magas: 1. Szabó Ildikó 135, ... 4. Csöbör Zsuzsa 125. Bajnoki táblázatok Kosárlabda NB 11 11. Izzó 10 1 9 415:531 11 Nők. 12. MNB 10 — 10 315:688 10 1. Egyesült Gyógysz. 9 9 i— 576:301 18 Férfiak: 2. Szigetvár 10 8 2 554:437 18 1. Kecskemét 10 9 1 745:562 19 3. Székesfehérvár 10 8 2 537:440 18 2. Pécsi Postás 10 8 2 546:626 18 4. MAFC 10-7 3 488:386 17 3. Csepel Autó 10 7 3 753:656 17 5. Szekszárd 10 6 4 518:417 16 4. Pécsi EAC 10 7 3 776:657. 17 6. Pécsi VSK 10 5 5 469:453 15 5. Kaposvár 10 6 4 612:596 16 7. Szegedi EAC 9 5 4 469:476 14 7. Agrárgépész 10 5 3 613:622 15 8. Pénzjegynyomda 10 4 6 372:492 14 8. Szegedi Postás 10 5 5 680:654 15 9. Szegedi Postás 10 3 7 492:571 13 9. Állatorvos 10 3 7 488.589 13 10. Pécsi EAC 10 3 7 460:499 13 10. Szekszárd 10 2 8 517:619 12 11. Pécsi Tanárképző 10 2 8 551:626 12 12. Egyesült Gyógysz. 10 1 9 444:622 11 SPORTHÍREK A Szekszárdi Dózsa NB III-as labda­rúgócsapata ma, szombaton 17.30-kor játszik "bajnoki mérkőzést a Máza- Szászvári Bányász csapatával, Szek­szárdon. a Dózsa-sporttelepen. * A megyei tekebajnokság .vasárnapi fordulójának eredményei: Szekszárdi Géojavító—Bonyhádi Spartacus 6:2. Legjobb dobók: Herr 433, Adorján 432, Streer 382, illetve Hegedűs 388, Szabó 388, Papp 365. Szekszárdi Spar­tacus—Dombóvári Spartacus II. 8:0. A Spartacus csapata távolmaradása miatt a mérkőzés elmaradt. Dombó­vári Spartacus I.—Bajai Spartacus 8:0. L. d.: Lengyel 430, Kálozdi 427. Árvái 406, illetve Göldner 404. Várad’ 377, Csicskó 347. A forduló váloga­tottja: Herr (Szekszárdi Gépjavító) 433. Adorján (Sz. Gépjavító) 432, Len­gyel (Dombóvári Spartacus) 430, Ká­lozdi (D. Spartacus) 427, Varga (Sz. Spartacus) 420, Árvái (D. Spartacus) 4C6. A megyei kézilabda-bajnokság el­múlt fordulójának eredményei: Tol­na—Máza-Szászvár (férfi) 16:8, Tolna— Máza-Szászvár (női) 3:10, Simontor- nyai Gimnázium—Gyönk (női) 5:3, Bonyhádi Cipő—Simontornyai BTC (női) 5:10. Bonyhádi Cipő—Simon­tornyai BTC (férfi) 10:14, Szekszárdi Honvéd—Mözs (férfi) 10:37, Nagy- dorog—Mözs (női) 5:6. * A megyei labdarúgó-szövetség fe­gyelmi bizottsága Hideg Jánost (Szek­szárdi Gépjavító) július 31-ig, Fazekas Pált (Kisdorog) június 13-ig, Barabás Attilát (Bcnyhád) szintén június 13-ig tiltotta el a játéktól. A szekszárdi járási kézilabda­bajnokság állása: Nők: 1. Kajmád 5 5 —- 62:20 10 2. Tengelic 5 4 — 1 66:24 8 3. Szedres 5 4 — 1 33:18 8 4. Bogyiszló 4 3 — 1 36:18 6 5. Sz. Kórház 5 2 — 3 48:35 4 6. öcsény 4 2 — 2 32:34 4 7. T. Szőlőhegy 5 2 — 3 38:45 4 8. Várdomb 5 1 — 4 30:65 2 9. Tolna III 5 1 — 4 18:50 2 10. Harc 5 Férfiak: — 5 8:64 1. Szedres 5 5 — —­157:39 10 2. Tolna II 5 3 — 2 84:61 6 3. Tengelic 4 3 — 1 73:76 6 4. Sióagárd 4 2 — 2 51:61 4 5. Alsónána 5 1 — 4 65:109 2 6. Várdomb 5 — — 5 51:135 — A paksi járási labdarúgó^ bajnokság állása: Madocsa 4 4 ------- 20:4 3. Pálfa 3. Kajdacs Németkér Bikács Pusztahencse 4 4 — 3 2 — 4 2 — 4—1 3—1 2 9:6 4 1 6:4 4 2 5:7 4 3 4:12 1 2 2:19 1 Megyei úttörőbajnokságot nyertek Vasárnap Szekszárdon találkoztak a megye legjobb úttörői külön­böző sportágakban, így kézilabdában és labdarúgásban is. Felső képünkön a Bonyhádi Vörösmarty Általános Iskola megyebajnok­ságot nyert labdarúgócsapata A hőgyészi úttörők kézilabdában nyertek megyebajnokságot. Közé­pen Makó Pál nevelő A kézilabdás úttörőlányok nagy küzdelmet vívtak egymással és végül a nakiaknak sikerült a megyebajnoki címet megszerezni Cégijén mindig jólőLíő<zőUl Tetőtől talpig felöltözhet, a Tolna megyei kisipari szövetkezetek mérték utáni szalonjaiban! Bonyhádi Ruházati Ktsz és fiókjai Dombóvári Vegyesipari Ktsz és fiókjai Szekszárdi Szabó Ktsz és fiókjai Tamási Vegyesipari Ktsz és fiókjai Tolna megyei Háziipari Szövetkezet és fiókjai Modern Elegáns Divatos Jól szabott Női, férfi, gyermekruhák, felöltők, köntösök, fehérneműk, fürdőruhák, komplék, stb. Szolid áron, rövid határidő alatt, kiváló minőségben! Keresse fel szövetkezeteinket bizalommal!

Next

/
Oldalképek
Tartalom