Tolna Megyei Népújság, 1966. június (16. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-28 / 151. szám

s TOLVA MEGVET VflPtfJSAO 1966. június 28. Megyei bajnokság Szekszárdi Petőfi —Konyhád 1:0 (0:0) Dombóvár győzött és a 13. helyen végzett az NB II tavaszi idényében — Várakozáson aluli teljesítményt nyújtottak az NB IH-as csapatok — Bonyhád elvesztette veretlenségét a megyei bajnokságban Ideális labdarúgóidő Kedvezett a vasárnapi bajnoki őrduló mérkőzéseinek. Az időre nem is lehetett pa­nasz, annál inkább NB lll-as csapatainak teljesítmé­nyére. Az NB II-ben Dombóvár pompás győzelmet aratott Mosonmagyaróvár ott és ezzel a győzelmével a dombó­vári csapat a 13. helyen végzett, majdnem 50 százalé­kos teljesítményével. Az NB Ill-ban a délelőtti pécsi mérkőzésen a Szek­szárdi Dózsa „vidéki formában” szerepelt és a volt VB I-es játékosokkal teletűzdelt (Bendes, Kakuszi, Petresevics stb) pécsi csapat ellen egy pillanatig sem udta kétségessé tenni, a pécsiek győzelmét. Ezzel a ■zekszárdi csapat már a negyedik vidéki vereségét ■■zenvedte el. Szászváron az idény végére formába lendült Pécsi ?TC szerepelt. Hiába játszottak a hazaiak a mezőny­ben fölényben, a pécsiek jól szervezték meg védel­müket és az egyik pontot sikerült hazavinniök. Ezekkel a mérkőzésekkel az NB II és az NB III ■>efejeződöt,t. Az NB Ill-ban a Máza-Szászvár vég- redményben várakozáson felüli teljesítményt nyújtva - 3. helyen végzett, a Szekszárdi Dózsa gyenge vidéki teljesítménye miatt nem kerülhetett előbbre és Bábod mögött a 6- helyre került. A megyei bajnokság rangadóján a bonyhádi szur­kolók voltak Szekszárdon többségben. A találkozó sajnos csak küzdelmet hozott, amelyben a szekszárdi csapat ha 11-essel is. de megérdemelten tartotta itthon a bajnoki pontokat. A forduló meglepetését Bogyiszló szolgáltatta tolnai győzelmével. De váratlan a simon- tornyaiak győzelm.e Pakssal szemben, vagy Nagydorog győzelme Fadd ellen is. Fadd, a több éves hagyo­mánynak megfelelően most sem tudott győzni, pedig Fadd az élmezőnyben, Nagydorog pedig a sereghajtók között van. Bátaszéken a H. félidő 25. percében Nagymányok ki­egyenlített. A hazaiak azt vitatták, hogy a vendég­csapat a külső hálón keresztül érte el egyenlítő gól­ját. Megsértették a partjelzőt, mire a játékvezető nem volt hajlandó tovább vezetni a mérkőzést. Szombaton nem érkezett .meg Szekszárdra a D. Spar­tacus. A Csibrákon feladott távirat szerint elromlott az autóbuszuk. Fornád biztosan nyert a Szekszárdi Honvéd, Kis- dörög Hőgyész ellen győzött, a dombóvári tartalék- csapat pedig Tamási ellen érdemtelenül szerezte meg a bajnoki pontokat. Dombóvári VSE—Mosonmagyaróvári TE 3:2 (1:0) Mosonmagyaróvár, 1100 néző. Vezette: Karádi. Dombóvári VSE: Jancsi — G. Kiss, Egyed, Potó — üorpádi. Kalmár — Horváth, enyvesi, Tapaszt:, Varga, Garam- ári. Edző: Galambos István. Mo- onmagyaróvári TE: Horváth VI - Horváth IV., Tóth, Vaskovics ■— Puszper, Kálmán — Köpcsényi, lérics. Kelemen, Szalay, Brattin- eier. Edző: Ács Ferenc. Kezdés tán Dombóvár nagy becsvággyal etette bele magát a küzdelembe. V jól indító fedezetek jóvoltából ok támadást vezetett és így ir£- ’.yítani tudta a küzdelmet. A csa- árok bátran vállalkoztak lövésre :s ez meg is hozta az eredményt, nert Dombóvár megszerezte a vezetést Horváth I. révén. 1:0. A vezetés birtokában még Ynafíábiz- osabban játszott a vendégcsapat. \ gól- után mind a két oldalon toltak helyzetek, de újabb gól a .'élidő végéig már nem esett. Szünet után továbbra is nagy volt az iram. A dombóváriak azonban bírták erővel. Ezúttal ugyan a védelem két alkalommal is megingott, de a csatársor Ta­paszd és Fenyvesi révén még két gólt lőtt és így elhozta a dombó­vári csapat a bajnoki pontokat Mosonmagyaróvárról. A csapat minden tagja dicsé­retet érdemel, lelkes, odaadó já­tékáért, a taktikai utasítások betartásáért. A játékvezető több tévedéssel vezette a találkozót. Kitűntek: Egyed, Korpád! Ta- paszti és Varga, illetve Vasko­vics, Szalay és Hérics. Ezzel a mérkőzéssel a Dom­bóvári VSE befejezte az NB II. tavaszi idényét. A 17 mérkőzé­sen 16 pontot szerzett a csapat, tehát majdnem 50 százalékos teljesítményt nyújtva várako­záson felül szerepelt a bajnok­ság tavaszi idényében. Ezért a megye sportközvéleményétől minden dicséretet megérdemel. További eredmények: Soproni Textiles—Várpalotai Bányász 1:0 (0:0), Pécsi Bányász—Veszprémi Haladás 1:1 (0:0), Fővárosi Autó­busz—Győri Dózsa 2:0 (1:0), Budai Spartacus—III, kér. TTVE 4:0 (3:0), Székesfehérvári MÁV Előre —Zalaegerszegi Dózsa 2:2 (0:0), Pécsi VSK—Vasas Izzó 2:1 (1:0), Esztergomi Vasas—Kaposvári Ki­nizsi 1:0 (1:0), Zalaegerszegi TE— Pápai Textiles 1:0 (0:0). A tavaszi bajnokság végeredménye: 1. Várpalota 17 12 3 2 40:13 27 2. Autóbusz 17 11 3 3 32:11 25 3. Pécsi Bányász 17 8 6 3 32:20 22 4. Győri Dózsa 17 9 2 6 28:19 20 5. Zalaegerszegi TE 17 8 4 5 26:20 20 6. Pécsi VSK 17 9 2 6 26:22 20 7. Budai Spart. 17 6 7 4 26:16 19 8. Sz.-fehérv. MÁV 17 6 7 4 17:15 19 9. Esztergom 17 6 6 5 27:17 18 10. Zalaeg. D, 17 7 3 7 23:26 17 11. Veszprém 17 7 3 7 21:29 17 12. Vasas Izzó 17 6 4 7 19:23 16 13. Dombóvár 17 6 4 7 22:29 16 14. Sopron 17 6 2 9 14:19 12 15. III. kér. TTVE 17 5 2 10 22:29 12 16. Pápa 17 3 5 9 12:26 11 17. Kaposvár 17 3 3 11 13:31 9 18. Magyaróvár 17 1 2 14 13:48 4 Máza-Szászyári Bányász—Pécsi BTC 0:0 Szászvár, 1200 néző. Vezette: Molnár. Máza-Szászvár: Süveges — Lahó, Bakó, Hueker — Rózsa, Pécsnek — Botz, Németh. Szöllősi. Weber, Szegedi. Pécsi BTC: Ger­gely — Bárdosi, Leitkam, Tihanyi — Lővári, Varga — Görgényi, Gyurkovics, Hauschl, Farkas, Ha- uk. A Máza-Szászvár vette kezébe a játék irányítását és egyre-másra vezette támadásait. A 2. percben Szöllősi mellélőtt, a 9. percben Németh lövését ütötte Gergely szögletre. A szögletet Szöllősi ka­pásból mellélőtte. A 19. percben Szöllősi már csak a kapussal állt szemben, de Gergely ismét szög­letre mentett. A 28. percben Gör­gényi futott el, de a kapufát ta­lálta el. A 38. percben Botz elfu­tott, a kifutó Gergely felett ka­pura emelt, de a labda a hálóra esett. A 43. percben ismét gól­helyzet maradt kihasználatlanul. Szegedi elfutott, beadását Rózsa egyből rálőtte, de Gergely lábbal mentett. Szünet után Németh beadásából Szöllősi melléfejelt. Aztán Szegedi lövését ütötte ki a pécsi kapuvédö. A 15. percben a vendégek ügyet­lenkedtek el gólhelyzetet. Süveges már verve volt, de mégsem talál­tak be a hazai kapuba. A 22. perc­ben Németh verekedte be magát a Í6-oson belülre, kicselezte a ka­pust is, aztán begurítás helyett ellőtte a kapu előtt a labdát. A 36. percben Hauschl hagyott ki gólhelyzetet a szászvári kapu előtt. A 45. percben az utolsó al­kalom lett volna a győzelem meg­szerzésére. Szöllősi bal oldalról lőtt. Gergely a labdát Botz elé kiütötte, aki Ismét rálőtte. Kava­rodás támadt, de a pécsiek most is tisztázni tudtak. Ezúttal sem ment a góllövés a hazaiaknak és ez megbosszulta magát. A második félidőben fel­jöttek a vendégek, ötletesen ját­szottak és alaposan rászolgáltak az egyik pont megszerzésére. Kitűn­tek: Bakó, Rózsa, Szöllősi illetve Gergely, Hauk és Lővári. A ­Bodony. Pécsi Ércbányász—Szekszárdi Dózsa 3:0 (1:0) Pécs,: 400 néző. A szekszárdi csapat a következő összeállításban szerepelt: Lickert — Kálmán, No- vák, Szalay — Tamási, Bencs — Rossi. Kőműves Micskó, Kormos, Szűcs. A szekszárdi csapat kezd­hette a játékpt széllel hátban, de már a második percben a pécsi jobbszélső éles fejese ment mellé. A 4. percben Kálmán 35 méteres éles szabadrúgása szállt centimé­terekkel fölé. A 9. percben nagy tömörülés volt a szekszárdi kapu előtt. Lickert belevetődött a labda útjába, amely melléről a balszélső elé pattant, aki a lábak között is megtalálta az utat a hálóba. 1:0. Változatos játék alakult ki a gól után. A 28. percben nagy helyzet maradt ki a pécsi kapu előtt. Ros­si elment, beadását Kőműves 20 méterről rálőtte, a kapus vetődött, Micskó elé ütötte a labdát, de az­tán másodszorra megkaparintotta. A 35. percben gyors szekszárdi tá­madás után lőtt Rossi fölé. Táma­dott széllel hátban a Dózsa, de a csatárok csak ritkán vállalkoztak lövésre. Szünet után már a 2. percben Lickert feleslegesen kifutott és a balösszekötő nem hibázott, 2:0. Az 5. percben Rossi egyéni alakítás után (7 embert cselezett ki) be­adott, de Kőműves kapásból fölé- lőtt. pedig a pécsi kapus már ver­ve volt. A 8. percben fejesgóllal szerezték meg a pécsiek harmadik góljukat. 3:0. Ezután is Pécs töb­bet támadott, de az eredmény már nem változott A pécsi csapat korszerűbben játszott és megérdemelte a győ­zelmet. A győzelem aránya azon­ban túlzott. Kitűntek a szekszárdi csapatból Novák és Rossi. Jaszenovics * További eredmények: Nagykani­zsai Dózsa—Nagykanizsai Bányász 1:2 (0:0). Nagykanizsai VTE—Du­naújvárosi Építők 2:1 (0:1), Lová­szi Bányász—Lábodi MEDOSZ 0:1 (0:0), Bajai MTE—Pécsi Helyiipar 1:0 (1:0), Siófoki Bányász—Zala­egerszegi Építők 2:0 (1:0), Mohácsi TE—Pécsi EAC 1:0 (0:0). A baj­nokság tavaszi fordulójának vég­eredménye a később lejátszásra kerülő Siófok—Lovászi mérkőzés eredménye nélkül: 1. N.-kanizsai B. 15 13 1 1 36:11 27 2. Pécsi Ércb. 15 9 4 2 23:9 22 o Máza-Szászvár 15 8 4 3 26:16 20 4. N.-kanizsai D. 15 8 4 3 21:15 20 5. Lábod 15 8 3 4 26:17 19 6. Sz. Dózsa 15 8 3 4 30:21 19 7. Pécsi BTC 15 6 5 4 19:13 17 fi. NVTE 15 5 4 6 23:28 14 9. Baja 15 6 2 7 21:27 14 10. Mohács 15 1 11 3 8:11 13 11. Pécsi EAC 15 3 5 7 10:18 11 12. Lovászi 14 2 6 6 16:24 10 13. Pécsi Helyi ipar 15 3 4 8 10:22 10 14. Dunaújváros 15 3 3 9 19:30 9 15. Zalaegerszeg 15 2 3 10 19:36 7 16. Siófok. 14 2 2 : 10 9:18 6 Szekszárd, 800 néző. Vezette: Vindics. Sz. Petőfi: Greilich — Cser, Gellér, Kismődi — Németh, Turgonyi — Hómann, Garamvöl- gyi, Bárány, Rostási, Bosnyák. Bonyhád: Kovács — Wágner, Ambrus, Fricsi — Mező, Péter — Pataki, Vajda, Máté, Fláding, Barabás. Bonyhád kezdett job­ban. A 7. percben lesgólt értek el, a 14. percben pedig a hazai védelem kavarodás után csak szögletre tudott tisztázni. Nem sokkal később Greilich 30 méte­res, jól időzített kifutással men­tett a bonyhádi csatárok elől. Csak az utolsó 10 percben jöt­tek fel a hazaiak. Rostási lövé­sét Kovács csak kiütni tudta. A 37. percben pedig gólt lőtt a Pe­tőfi. A védőktől Garamvölgyihez perdült a labda, aki középen kitört, a kifutó Kovács lyukat rúgott és Garamvölgyi az ötös­ről az üres kapu bal oldalába vágta a labdát. A játékvezető azonban nem adta meg a gólt. A 39. percben Garamvölgyi át­adását Bárány lőtte csúnyán fölé. Szünet után a Petőfi játszott széllel szemben. Mégis a hazaiak irányították a játékot. A 20. perc­ben szerezte meg a Petőfi a győ­zelmet jelentő gólt. Rostási Hómannt középen me­redek labdával ugratta ki, akit a lövés pillanatában vágtak fel a védők. 11-es. Turgonyi a bal sarokba lőtte a labdát. 1:0. A gól utón érdekesebb lett a játék. Bonyhád nagy erővel tá­madott A 34. percben szöglet utón Greilich alá futott a labdá­nak, de nagy kavarodás közben is menteni tudott a hazai véde­lem. Az utolsó tíz percben beszorult a Petőfi, de csak szögletek soro­zata jelezte a vendégek fölényét. Kitűntek: a hazaiak közvetlen védelme, illetve Fricsi, Mező és Péter. DVSE II—TAMÁSI 3:1 (2:1). Dom­bóvár, 150 néző. Vezette: Kovács. DVSE n: Vörös — Takács, Beke, Péter — Steiger, Varga III — Varga I, Lénárt, Tassi, Krasznai, Szőcs. Tamási: Németh — Szemes, Mészá­ros, Demkó — Tóth, Kiss — Palotai, Törő, Jurasics, Pintér, Noé. Hűvös, szeles Időben alacsony színvonalú mérkőzés. Az eredmény nem fejezi ki hűen a látottakat, mert Tamási már az első félidőben széllel szem­ben is többet támadott. A II. félidő­ben pedig teljesen beszorította a ha­zaiakat. akik csak elvétve jutottak át a félvonalon. A DVSE két szeren­csés gólnak köszönheti győzelmét. Góllövők: Tassi 2, Beke illetve Ju­rasics. Jók: Vörös, Beke (a mezőny legjobbja), Péter, Lénárt. illetve Pa­lotai és Jurasics. HALMAI FORNÁD—SZEKSZÁRDI HONVÉD 2:0 (1:0). Fornád. 250 néző. Vezette: Berta. Fornád: Kovács I — Buckó, Kovács III, Samu — Tóth, Sárközi — Dölles, Kántor, Pálfi, Csík, Kovács II. Szekszárdi Honvéd: Lovrics — Berki, Soós. Hegedűs — Latorczai, Kovács — Gróf, Papp, Varga. Lizák, Gáspár. A mérkőzés jő iramú küzdel­met hozott. A mérkőzés folyamán Fornád lényegesen jobb összjátékával a vendégek fölé kerekedett. Ugyan a Honvédnak is voltak helyzetei, de helyzeteit a hazai csapat használta ki jobban. A Szekszárdi Honvéd já­tékát az egyénieskedés jellemezte. Góllövők: Pálfi, Kovács III. Jók: mind a három Kovács, Sárközi és Pálfi. illetve Varga, Lizák, Soós. VELŐ SIMONTORNYA—PAKS 3:1 (1:0). Simontornya. 100 néző. Vezette: Teier- ling. Simontornya: Nagy — Király, Barocsai. Kőrakás — Havel, Baka — Pintér. Pénzes. Molnár. Baloch, Csá­ki. Paks; Kiss — Prancz, Vilmányi, Németh — Vida. Váczi — Farkas. Kródi. Németh II. Vajer. Kohári. Az első rélidőben egyik csapat sem tu­dott fölényt kiharcolni. A hazaiak a 28. percben Csáki révén szerezték meg a vezetést. 1:0. A második fél­idő 8. percében Paks a szabadrúgást Vida révcjn kapufára lőtte, maid a visszapattanó labdát Kródi belőtte. 1:1. Mezőnyjáték után a 22. nercben formás hazai támadásból Pintér meg­szerezte a vezetést. 2:1. A 40. perc­ben Mo'nár állította be a végered­ményt. 3:1. A hazai csapat az utolsó negyedórában masára talált és telje­sen megérdemelten szerezte meg a győzelmet: Jók: Barocsai. Pénzes, Molnár. Csáki, illetve Németh I, Kiss, Váczi. RÖTH BOGYISZI.Ö—TOLNA 4:2 (4:1). Tol­na, 400 néző. Vezette: Majoros. Bo­gyiszló: Ráez — Tuller, Szekeres. Füleki — Pilisi, Waldraff — Oszter- mayer, Lágó, Kiss, Ratkó. Horváth. Tolna: Wiesner — Bak, Beck, Strau- blnger — Pucsli, Merk — Pata. Brücker, Latz, Gálffy, Pirgi. Az első percben már két gól esett. Tolna a 20. másodpercben szerezte meg a ve­zetést Latz révén. Kezdés utón Hor­váth révén egyenlített Bogyiszló. 1:1. A 8. percben szerezte meg a vezetést Bogyiszlónak Lagó és a félidő végén Kiss és Ratkó újabb góljaival ala­kult ki a 4:l-es bogyiszlói vezetés. (Kiss lesgyanús helyzetből lőtt a tol­nai kapuba.) Szünet után Pata be­adását Latz értékesítette. 4:2. A 35. percben Gálffyt a játékvezető után- rúgásért kiállította. Bogyiszló szíwel- Iélekkel küzdött, rászolgált a győ­zelemre. Tolna a második félidő első 20 percében játszott csak elfogad­hatóan. Jók: Lagó, Kiss. Ratkó, Il­letve a hazai csapatból Pata (a me­zőny legjobbja.) J ÖN A NAGYDOROG—FADD 2:1 (1:1). Nagy­dorog. 400 néző. Vezette: Németh K. Nagydorog: Szulics — Szabó, Domon­kos, Világit — Zsolnai, Mogyoróssi — Galambos, Csuprik, Nagy, Sárin­ger, Varjas. Fadd: Fenyvesi I — Rácz, Hídvégi, Aradi — Vass, Farkas — Petries, Lubastyik, Schuszter, Fenyvesi II, Bogos. Változatos, izgal­mas mérkőzésen a második félidőben mutatott lelkesebb játékával Nagy­dorog rászolgált a győzelemre. A faddi csapat vereségének legfőbb oka, hogy Schusztert ezen a mérkőzésen teljesen kikapcsolta a játékból a nagydorogi Zsolnai. Góllövők: 3. perc; schuszter 0:1, 43. perc: Varjas 1:1, és 55. perc: Galam­bos 2:1. Jók; Galambos, Szabó, Do­monkos, Zsolnai, illetve Hídvégi, Pet­ries, Lubastyik és Bogos. FEKETE KISDOROG—HOGYÉSZ 1:0 (1:0). Kisdorog, 400 néző. Vezette: Schnie- rer. Kisdorog: Sebestyén — Sárkány. Bányai, Antal — Cseke, Krum — Kerekes. Fazekas, Klein, Krémer. Illés. Hőgyész: Berta — Máté, Ul­rich, Budai — Kertész, Magyar — Pintér, Aszmann, Nichter, Bősz, Ste­hler. A technikásába hazai csapat vé­gig fölényben játszott és akár na­gyobb arányban is győzhetett volna. A hőgyésziek sportszerűen, lelkesen küzdöttek, de Nichter sokat rekla­mált, amelyet a játékvezető rendre szabadrúgással büntetett. Góllövő a 20. percben Illés. Kitűntek: Krum. Fazekas és Illés, illetve Berta, Bu­dai, Magyar. GSCHE1DT A bajnokság állása: 1. Bonyhádi Vasas 16 15 — 1 62:9 30 2. Sz. Petőfi 15 11 2 2 39:9 24 3. Fadd 16 11 — 5 48:21 22 4. Nagymányok 15 10 1 3 27:19 21 5. Fornád 16 9 1 6 35:31 19 6. Paks 15 6 3 6 33:24 15 7. DVSE II. 15 7 1 7 33:33 15 8. Sz. Honvéd 15 6 3 6 27:28 15 9. Hőgyész 16 7 1 8 34:41 15 10. Kisdorog 16 6 2 8 17:32 14 11. Simontornya 16 5 3 8 24:33 13 12. Tolna 16 5 2 9 25:30 12 13. D. Spartacus 15 5 2 8 20:35 12 14. Bátaszék 14 5 1 8 26:45 11 15. Bogyiszló 16 5 — 11 27:37 10 16. Tamási 15 4 2 9 19:39 10 17. Nagydorog 15 4 1 10 27:50 9 18. Sz. Gépjavító 15 3 3 9 17:34 9 A 2:2 állásnál félbeszakadt Báta- szék—Nagymányok mérkőzés ered­ményét a bajnoki táblázatba nem számítottuk bele. A következő, utolsó bajnoki forduló párosítása; Tamási- Dombóvári Spartacus, Hőgyész—Si- montomya, Bonyhád—Sz. Gépjavító, Sz. Honvéd—Kisdorog, Nagymányok —Szekszárdi Petőfi, Fadd—Fornád. Bogyiszló—Bátaszék, DVSE II—Nagy­dorog, Paks—Tolna. Totóercdmények 1. Budafok—Szombathely 4:0 í 2. MÁV DAC—BVSC 3:0 1 3. Sopron—Várpalota i:o 1 4. Autóbusz—Győri Dózsa 2:0 1 5. Mosonmagyaróvár—Dombóvár 2:3 2 6. Veszprém—Pécsi Bányász 1:1 x 7. Székesf. MÁV—Zalaeg. D. 2:2 x 8. Zalaeg. TE—Pápa no i 9. Esztergom—Kaposvári Kinizsi 1:0 1 10. Szolnoki MÁV—Bp. Spart. 1:0 1 11. Pénzügyőr—Kecskemét 1:2 2 12. Cegléd—Jászberény 1:2 2 13. Gyula—Szolnoki MTE 3:2 1 +1 14. Borsodi Debrecen. 2:1 i

Next

/
Oldalképek
Tartalom