Tolna Megyei Népújság, 1966. június (16. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-26 / 150. szám
VaCSORACSILLflG Bárdosi Németh János válogatott versei „Fia vagyok a földnek, mégis — enyém a véghetetlen ég is” — így mutatja be magát önarckép című versében Bárdosi Németh János, s ez a boldog, már-már panteista közösségvállalás a valósággal, diktálja legszebb sorait. Pannon örökség, a Horatiuson nevelkedett dunántúli lélek érezheti így és ennyire magáénak a tájat s benne az embert, aki tudja, hogy „szent az emberiség — de szentebb benne az ember, — a küzdő és munkás — ki munkával és gondolattal — keresi kenyerét, becsületét.” A táj és az ember boldog egységét hirdetik Bárdosi Németh János versei, s az joggal beszél őrzők hűségéről, akit mindig az a vágy vézet, hogy hangja „az örök-egy igazság szabad, szép ege felé” szálljon. Kerüli a nagy szavaikat, idegen tőle minden modernkedés, hangja ezért tiszta. Ez is latin örökség s ez magyarázza, hogy éles tekintete mindeíit észrevesz, s mindig a lényeget ragadja meg. A Horthy-idők kisvárosának szellemi szegénységét talán az ő két verssora fejezi ki legjobban: Szenzáció a kaszinói kártya — És karrier az adótiszti rang... Ez a józan tárgyilagosság csak a természet csodáinál torpan meg, s boldog örömmel kiált fel: S mire kész lesz e furcsa költemény, kék még az ég, de dér csillog s hideg, s varázslatot hát ki érti meg? Akik eddig is ismerték és szerették — s ez a kettő Bárdosi költészeténél egyet jelent — most mégis meglepődve forgatják gyűjteményes kötetét, mely negyven esztendő költői munkásságának foglalata. A kép, így egységbe foglalva, teljes szépségében mutat meg egy gazdag, s minden vonásában rokonszenves költői világot, s úgy érezzük, minden vers gazdagítja, teljesebbé teszi a képet, s bár nem vált hangot, hű marad az ifjúkori eszményhez, állandóan képes arra, hogy mind többet mutasson meg világából. „Árva szemeimben csak emléke marad a kócsagtollas gyönyörű nyárnak” — vallja egyik versében, ezeket a szép sorokat mégsem az emlékezet mondatja, hanem a megújuló élmény. Bárdosi Németh költészete látszólag kis körben mozog, még csak formai bravúrokat sem keres mondanivalójához, noha kitűnő formamüvész, de — s enBÁRDOSI NÉMETH JÁNOS: Málnaszörp A duhaj napok elmaradtak, hol van a hűtlen ifjúság? A naptáramban nincs már farsang, csak hallgató csönd, kin, tusák: kevés merengés holdas este, bor helyett habzó málna csak, hol van, aki a hajnalt leste a részeg-kontyú fák alatt? nek meggyőző bizonyítéka a Vacsoracsillag — egyre gazdagodik költészete, mind többet tud kifejezni a világból. A Nap ragyogása nem hunyhat ki soha az emberi szemből, — olvassuk egyik versében, s ez a hit és szeretet belengi egész költészetét. Amikor nagy ritkán elkalandozik a honi tájról, az ismert vidékről, akkor is azt keresi, ami közös az emberi sorsokban, s Po Csü-ji verseiben is, az ragadja meg, amivel össze tudja kötni évszázadok kultúráját, s így válik számára emberivé és rokonná ;; .a könny: az örök kristály, melyet a nép, a dolgos ember, olyan egyformán szenvedett el. A kínai aratómunkás képe Po Csü-ji verséből így lép át a magyar múltba, mindnyájunk közvetlen élményévé válva. Ez a megértő szeretet sugárzik Bárdosi Németh János egész költészetéből, s ez magyarázza, hogy oly közel állnak szívünkhöz ezek a versek. Á Vacsoracsillag negyven év költészetének java termését fogja egybe. Finom kiállítása a könyvvel oly ritkán jelentkező Jelenkor—Magvető szerkesztőinek ízlését dicséri, s legföljebb azt kell sajnálnunk, hogy a korábbi kötetekből néhány emlékezetes vers (Kéthelyi Borbála, Házi áldás, Kisvárosi temető, Mit mutatnék? vagy a derűs gyerekvers, a Kaleidoszkóp) kimaradt. Igaz, hogy bőven pótolnak értük az új versek, a legutóbbi , éíi$k termése, s ezek azt mütátják, hogy Bárdosi Németh Jánbs költészete, újabb és újabb színekkel gazdagodik. CSÁNYI LÁSZLÓ I Mai francia festők kiállítása Budapesten Érdekes és javarészt újdonságot jelentő műalkotásokat láthatnak ezekben a hetekben a fővárosi tárlatlátogatók a Műcsarnokban: a Mai francia festők című kiállítást. A több mint ötven művész csaknem száz képét tartalmazó anyag cserébe érkezett Párizsból: az ott nagy sikerrel megrendezett magyar művészeti kiállítás viszonzása ez a francia és magyar kormány védnöksége alatt megnyílt érdekes és értékes bemutató. Vonzerejét elsősorban annak köszönheti, hogy nálunk ritka felfogású műveket kínál. Ezek az elvont alkotások sokak számára idegenek, nehezen érthetők, míg másoknak élményt, örömet jelentenek. A kiállítás a modern polgári festészet csaknem valameny- nyi irányzatát, felfogását és fázisát bemutatja — jórészt rangos, európai hírű festők alkotásaival. Megtalálhatók itt a látványszerű, a természeti képhez közelálló, azt felidéző alkotások is: Pierre Charbonnier két képe, az Elhagyott bánya és a Függőhíd, a naív festők részletességével és keménységével —, no meg eleven színeivel — ábrázolja szigorúan megfogalmazott tárgyát, az ipari tájat, meg az „erősfegyelmű” várost. Hasonló keménységet érzünk Leon Gischia tárgyszerű csendéleteinek zártságában. Az átfogalmazás, a festői formálás könnyen szakad el a természetes látványszerűségtől, a realistást könnyen alakítja át, mondanivalójának megfelelően. A neves művész, Edouard Pignon 1944-ben festett Gyümölcs-csendélet és Könyöklő asszony című alkotása — a fáester, Picasso nyomán —, úgy fogalmazza át a tárgyak képét, hogy a látvány optikai szabályai helyett másfajta szabályt, a színek és formák egységének törvényét választja alapul. A képen minden tárgy felismerhető, az asztal, a szék, a női a gyümölcsök, de színüket egy erőteljesen egységes harmónia- törvény varázsolja vörössé, liláváj zölddé, s formáik a biztosan felépített kompozíció igényei szerint kötődnek egymásba. Pignon- nak ez a képe a rendet, a gondolati fegyelmet, az erőteljes összetartozást sugallja elvontságával, míg Bolinnan ugyancsak a látványt átköltő képei az érzelmek, a hangulatokt érdekében változtatnak a jelenségeken. Innen már csak egy lépés a teljesen elvont kompozíció, amely legfeljebb egy-egy elemében emlékeztet az eredeti motívumra, s valójában a látvány felidézése nélkül közöl bizonyos szellemi tartalmat. Nemcsak Maurice Sar- thou „Tűz az Elő-Alpokban” című képére gondolunk, amelynek vörös-fekete gomőlygása. csaknem. hűséges tűzábrázólás: a világhírű Alfréd Manessier Kék kikötőjének mozgalmas-biztos háromszögeiben sem nehéz felidézni a hajókat, vitorlákat, s főleg nem nehéz kiérezni belőlük valami hűvös-tudatos költőiséget. Hasonló eszközökkel dolgozik egy másik híres alkotó, Jean Ba- zavne. Kék-vörös-sárga ritmusokkal felbontott Tája mégis mennyivel erőteljesebb, vaskosabb és melegebb világot idéz fel, mint a Kék kikötői A kiállítás legmeg- ragadóbb absztrakt-kompozíciója Pierre Soulages Festmény című műve: szürke alapon lefelé zuhanó súlyos fekete tömbjeinek drámai erejét nem nehéz észre- vennie az ilyen képekhez nem szokott nézőknek sem. Ilyen röviden persze nehéz beszámolni a kiállításról, még nehezebb részletesen értékelni a műveket. Az azonban bizonyos, hogy az élményeken túl a kiáltí- táscsere hasznos és örvendetes állomása kulturális kapcsolatainknak. ft. Gy. Nem, ez még nem az őszi harmat, a nyári fény ez, jól tudom, de a harsogó, szent vigalmat már elvesztettem az úton. Szívemben több a hallgatás már, a józan, zordon pillanat, megértem a testvér-szót másnál, s néha már sírnom is szabad. így fut az élet észrevétlen, így hagy el tolvaj életem. Pedig még alig-alig éltem a ködös-poros végeken. A férfi-tusák elmaradnak, s a nép, a szenvedő haza, úgy él szívemben, mint egy arcnak megdermedt, köves bánata. így leszek én is néma lassan mámortalan és könnytelen, úgy lézengek a holt lugasban, a zörgő lombon-köveken: annyi eszmém és vágyam, álmom, hová lesz mondd, ha összetör — túl lépve életen-halálon a tigriskarmú sírgödör. 1*944») Vacsoracsillag Hány esztendő arany sivatagja esett közénk, hogy ilyen ünnepi órán ugyanígy feküdtem pörgetve lassan a percet. mely ott zizegett a csillár bojtjai közt, midőn veled útnak eredtem, ó, hol van a tavalyi hó, hortenziák fehér gömbje repül. pörög a fekete Föld, terítsd meg kedves az asztalt. feljött a Vacsoracsillag. Az iregi korcsmától — a szekszárdi nagyvendéglőig Egyszerűen és igazán Te vagy az élet már nekem, több, mint a csók, a szerelem. Ha csak az volnál vágy, vigasz, Kötésünk nem lenne igaz. Mint a kenyér és mint a fény, olyképpen vagy te az enyém. Egyszerűen és igazán, ami* már la sem mond a szára. Gyűlni kezdenék Gyűlni kezdenék a fecskék fekete számok a fákon, éveink számai így gyűlnek fekete rajjal rajban a fekete évek így szaporodnak az ágak hajlongva sírnak alatta balga vágyaim sírnak sirverem mindenik ág leszakadhat a rajjal fekete KüUao a« éttek Tolna megyének nem. volt és máig sincs állandó színháza, se hivatásos társulata. A magyar színjátszás múltja azonban gazdag és ennek a gazdag múltnak részese megyénk is. Erről faggattuk Rassy Tibor kutatót, a Színháztudománya Intézet munkatársát, akinek fő vizsgálódási területe a kiegyezés előtti dunántúli színművészet története, — A kutatás rendkívül nehéz és szerteágazó. — mondotta. — Sok társulat csak rövidebb-hosszabb ideig működött, szétoszlott, majd újra megalakult. Feljegyzések, színlapok nem mindegyikről maradtak, így sokszor teljesen idegennek tűnő forrásokat, pénzügyi, rendőri aktákat kell végigböngészni, hogy a magyar nyelv egykori vándor apostolainak nyomára bukkanjunk. Korcsmái számlák, uradalmi számvevőségi jegyzőkönyvek őrzik ottjártuk emlékét. A JÓTÉKONY GRÓF — Vándorszínészek valószínűleg már az 1820, körüli években tartottak előadást Tolnában, Déryné ebben az évben Pécsett játszott és a társulat logikus útja Tolna megyén keresztül vezetett. Felléptük ténye azonban nem biztos. Az első adat „Balog Istvány Nemzeti Szín Játszó Ür”-tól származik, aki szerencsére nemcsak buzgó és jó színigazgató, hanem szorgalmas naplóíró is volt. Naplója az Országos Széchényi Könyv, tár egyik féltett kincse. Balog István és társulata először 1830. április 22-én játszott I regen gróf Viczay uradalmi korcsmájában, majd kastélyában is. A gróf a magyar nyelv lelkes pártfogója volt, jóltartotta a színészeket, akik május 16-ig összesen huszonhét előadást tartottak. Az előadott színművek között április 22-én szerepelt a Hamlet is, de mivei a társulat kicsi volt, iwijgjiaíiesi csak egy felvonással« Nemcsak az úri társaság nézte végig áz előadásokat, hanem a „cselédeknek szabad bemenet” volt és a honorárium is tisztességes: — az ellátás mellett harminc forinit, akkoriban egy pár tinó ára. A GOROMBA GRÓF Balog uraimék azonban alig néhány faluval odébb már tapasztalhatták. hogy arisztokrata és arisztokrata között mekkora a különbség Magyarhonban. Hőgyészen gróf Apponyi György Petőtz nevű prefektusa először is: „jól kiszidott bennünket”, majd a szidást megismételte maga a méltóságos gróf is, mondván, hogy „nem győzi az ember a sok efféle csavargókat.” Nem mondott igazat. Balog keserűen jegyzi meg naplójában, hogy ők voltak az első színjátszók Hőgyészen. Előbb csak két napra kaptak játszási engedélyt, de sikerük lehetett, mert végül is tíz napig maradtak és összesen tizenhat előadást tartottak. Végül pedig Gyenis János számvevő ajánló levéllel bocsájtotta útjukra őket, mert: „mind magok illendő viseleté, mind különösen elől adott Játék darabjaik által szerzett mindnyájának tellyes megelégedése által méltán a Köz ditsénetetet megérdemelvén” erre rászolgáltak. Jóllehet a pénzre még jobban rászorultak, mert utolsó előadásukat, amikor az Angyal Bandi című népszínművel szerepeltek volna, nem is tartották meg. Érdeklődés híján összecsomagoltak és továbbszekereztek Szekszárdra, SZEKSZÁRDON A szekszárdi nagyvendéglőben 1830. június 4-én tartották az első előadást Kotzebue: Hajótörés című darabjával. Harminchárom napig maradtak a megyeszékhelyen. Műsorukban szerepelt Dugo- nits András Báthory Máriája és a Nagyidai cigányok is. Balog naplója szekszárdi tartózkodása idejéből egy érdekes kultúrbistóriai emléket is megőrzött. Már egybegyűlt a közönség a július 6-i előadásra, amikor valaki bekiáltott a terembe, hogy: „Égés van Öcsény- ben!” és a közönség szertefutott tüzet oltani. Nem sokkal később a kolerajárvány idején szétoszlott Balog társulata és csak később verbuválódott ismét össze. 1832. március 22-én Dcanbóvárott játszották a Hunyadi László halálát, Balogh egyébként, aki nemes ember iétére választotta a vándor színjátszás áldozatos mesterségét, jóval a szabadságharc után, Pesten halt meg. Öregségére színházi pénztáros, majd a „légszeszvilágító berendezés” kezelője volt. Nyomában még sok társulat járt Tolnában és a megyeszékhelyen, 1844- % ben Hetényi József és Chifoay Pák 1855-ben Ujfalussy Sándor és Ko- tsisovszky Jusztin, tíz évvel később Szuper Károly és Molnár György, a Budai Népszínház alapítójának együttese. Érdemes feJ- ögyélni arra, hogy egy-egy évtized is beletelt, míg színészek vetődték a megyébe. Az arány csak a hetvenes években javult valamelyest, két-, három-, négyévenként látogattak különböző társulatok Tolna megyébe. Az utolsó 1886 márciusában Zoltán Gyula együttese volt. — 1891. február 15-én alakult meg Szekszárdon a Színpártolő Egylet, — fejezte be ismertetését Rassy Tibor. — Kezdeményezője Simontsits Béla alispán volt, az egyletet hetvenegyen alapították meg. Nagyjából ez az időpont az, mellyel berekeszthetjük az ekhós szekérrel utazó vándor színtársulatok történetét Tolnában. Minden tiszteletet megérdemelnek az utókortól és minden tiszteletet megérdemel Balog István is, az így szavakba foglalt elvekért: „Műveljük a falut, mert annak sohasem jut ki semmiféle szellemi élvezetből.” ORDAS IVÁN