Tolna Megyei Népújság, 1966. június (16. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-21 / 145. szám
fÖLNfi MEGVET VfiPf TSÄO 1988. JönTus TI. S Hárompercenként egy láda „Hüsi” Ä nyár megihoz- ta a csúcsidényt az új szekszárdi üdítőital-üzemben. A múltkori hűvös napokon három-négyezer üveg citromszörpöt szállítottak ki, tegnapelőtt már tizenháramezxet, tegnap tizennégy- ezret, ma pedig? — Lehet, hogy tizenhatezer palack csillogó üdítő ital „kel útra”, hogy oltsaa szomjazok szentjét Dunaszentgyörgyí •tői Bátáig. Szekszárdiéi Lengyelig. — A nyár a mi nagy erőpróbáink — mondja Dudás Antal igazgató — a mostani meg különösen. Áprilisban vettük át az új üzemet, helyeztük üzembe az NDK gyártmányú félautomata töltő- berendezést. Az első hetekben még kissé akadozott a termelés, dehát akkor nem is kellett több, hiszen még nem volt itt a fő szezon. Az a pár hét éppen jó volt a begyakorlásra. Most azonban már teljes kapacitássá termelünk, felkészültünk a Sárközi Napokra is, most kivételesen vasárnapi műszakot is tartunk,, hogy legyen elegendő ital a vendégeknek— Tavaly nyáron elég volt a napi hat-nyolcezer üveg is, néha előfordult, hogy a tíz-tizenkétez- res kiszállítási teljesítmény. Most azonban nagyobb az ellátási körzet és a régi területen is sokkaí nagyobb az igény. A múlt év májusában T4D hektó üdítő italt készítettek. Most májusban ötszáz hektoliter volt a teljesítmény. Júniusban pedig? Ha az időjárás olyan lesz. mint most, elkel akár hat-hétszáz hektó is. több mint negyedmillió üveg. Kétszáz helyre — éttermekbe, presszókba üzletiekbe — szállítanak; folyamatosan. Minden községbe heteinkét legalább egyszer eljot a túrajárat, ahol nagyobb a fogyasztás, oda kétszer is. Szek- szárdon pedig folyamatosan látják él az ötvenkilenc elárusítóhelyet, szükség esetén naponta viszik a> fráss „Hűsít”. Az új berendezés kapacitása napi két műszakban tizerunégy-tSzenötezer üveg, de ha, szükséges, beállítják a tartalékgépet. azzal is megtöltenek háromezer üveget. ,.Hüsi”-bő4 tehát — nem lesz hiány, <P) FIGYELŐ Szakoly szimbólummá merevül ? Aa utóbbi időben állattenyésztéssel, tejtermeléssel, rét-, valamint legelőgazdálkodással foglalkozó tanácskozás nem múlhat el anélkül, hogy ne kerüljön szóba a szakályi közös gazdaság. Egy idő óta a jót, a hasznosat és a legelőgazdálkodásban elért eredményeket ott mutatják meg, a mező- gazdaságban dolgozó embereknek. A jelek arra mutatnak, hogy a Kapos völgyében Szakálv község ilyen szempontból szinte szimbólummá merevült. Bizonyításra, igazolásra a meglévő nagy tartalékok bemutatására mindig kéznél van. S nagyon jó, hogy kéznél van, egy tapasztalatszerzésre, bemutatásra mindenképpen alkalmas, korszerű kellékekkel felszerelt legelőterület. Az viszont már hiba lenne, ha még évek múltán is, csak ezt az egyet lehetne bemutatni és Jó példának felhasználni. Ez feltehetően nem következik be, a járás, a megye vezetői, mezőgazdasági szakemberei, tudományos kutatói, gondoskodnak1' arról, hogy ami jelenleg Szakáiy határában látható, az a közeljövőben másutt is meglegyen. Az ügy egyik fáradhatatlan harcosa Varjú Vince szakmérnök, aki a Földművelésügyi Minisztérium megbízásából immár évek óta Tolna megyében tartózkodik, s valósággal apostola az állattenyésztési program sikeresebb megvalósítását elősegítő szakszerű rét- és legelőgazdálkodásnak. Hasonlóképpen dolgozik Kolozs István, a Tamási járási Tanács \zb. mező- gazdasági osztályvezetője. Nemrég egy alkalommal kijelentette; „Ha még öt évig így bírjuk erővel és egészséggel, akkor megígérhetem, hogy a tamási járás területén a termelő- szövetkezetekben, ahol a lehetőségek adottak, mindenütt az lesz, ami jelenleg a szakályi közös gazdaságban van”. Biztosra vehetjük, hogy ez nemcsak afféle hatást keltő kijelentés, hanem a tervszerű és fegyelmezett munka sok reményre feljogosító megnyilvánulása. Tudniillik. Szakáiy ma már úgy szimbólum, hogy a tamási járás területén több közös gazdaságban máris megtették az első és bíztató lépéseket, az eddig elhanyagolt rét és legelő megjavítására, szakszerű kihasználására. Nem kell sok idő ahhoz, hogy az érdeklődők, a nagykónyi, a pincehelyi, az ozorai, a rrrisz- lai, stb., stb. termelőszövetkezet határában ugyanazt lássák, »amit jelenleg a szakályi tsz területén látnak. — ir ■— Tolna megyei javaslat az országjárásvezetők országos tanácskozásán Az országjárás-vezetők első országos tanácskozását rendezték meg a napokban Gyulán. Az Alföld egyik legszebb fürdővárosában tartott, kétnapos tanácskozáson kedves vendégszeretettel fogadták az ország minden részéből érkezett TIT—IBUSZ országjárás-vezetőket, s az ankétot személyes részvételével megtisztelő Ivaklij Szolomonovics Mikeladret, a Grúz SZSZK állami tervhiva-- tala elnökhelyettesét, a tudományok doktorát, amint arról De- bulay Antal, megyénk küldötte beszámolt. Az ankét első napján szakelőadások hangzottak el az országjárás országos, valamint Békés- megyei tapasztalatairól. Deák Ferenc, a KSH főosztályvezetőhelyettese például a második ötéves terv idegenforgalmi beruházásairól. szálloda- és egyéb építkezéseiről számolt be. A délutáni hozzászólások során Debulay Antal, a Tolna megyei TIT képviseletében azt javasolta, hogy korrigálják az országjárással kapcsolatos irodalomban, nevezetesen a Boldizsár-féle Magyarországi útikalauzban előforduló tévedéseket. A megyei TIT-szervezetek- ben vizsgálják felül az útikönyvekben lévő adatokat, s ezeket így, kijavítva, továbbá kibővítve az újabb adatokkal, új kiadványban jelentessék meg. Bejelentette azt is, hogy Tolna megye most már fogadóképes, rendbe hozták a Garay-szállót és megnyitották turistaszállóját. Felhívta a többi megyék és a budapesti központok képviselőinek figyelmét a Tolna megyei műemlékekre, Szekszárd, a Sárköz, Sióagárd látnivalóira, népművészeti érdekességeire, nem utolsó sorban a szekszárdi borra. A résztvevők örömmel fogadták az ismertetést, s a közeljövőben megindulnak Szekszárd- ra és a Sárközbe is az országjáró kirándulások, hazánk más vidékeiről. Megyénk képviselője elismeréssel szólt a gyulai találkozóról. A rendezők sikeresen bemutatták Békés megye, a Körös-vidék tájait, fejlődő életét is. Az első napon, a Fekete- & Fehér-Körös összefolyásánál elterülő víkend- telepen, a gyulai vízügyi igazgatóság szanazugi klubházában volt szalonnasütéssel egybekötött ismerkedési est. Másnap megtekintették a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumot és Munkácsy emlékszobáját; az orosházi új üveggyárat, a békési olajmezőket. a világhírű szarvasi arborétumot; Gyopáros-fürdőn ebédeltek, s a Körös-parti Ve- szely-csárdában vacsoráztak. 'Emlékezetes marad a békéscsabai korszerű, barátságosan berendezett TIT-klubban tartott fogadás is. A LEGELSŐ TÍZ A fukar paksiak és a társadalmi élet korhadt fája Nem túlságosan régen adtunk hírt arról, hogy lapunk, a Tolna megyei Népújság, immár naponta több, mint húszezer példányban jut el az olvasók kezébe. A húszezres példányszámú napi lap ma már természetes, a Tolna megyei sajtóélet megindulásakor azonban még hetente is elképzelhetetlen lett volna. A legelső megyénkben lap, a Tolnamegyei Közlöny kilencvenhárom évvel ezelőtt, 1873. március 5-én hagyta el Ujfalussy Lajos szekszárdi nyomdáját. Tulajdonosa és kiadója a Szegzárdi Haladókor volt és bár fennen „democratának” hirdette magát, bevallott célja szerint a középosztályt akarta szolgálni. Kisebb megszakításokkal egészen 1919-ig létezett. Megindulásának esztendejében az ún. középosztálynak ugyancsak lett volna tennivalója a megyeszékhelyen, hiszen például az 1736 tanköteles gyerekből ezer nem járt iskolába. A városban összesen 11 tanterem volt, ezek közül is kettő hodálynyi nagy. négy pedig „egészen rozzant”» „Iskolai, avagy községi könyv, tár nincs tanszereknek is nagy szűkében vagyunk. Felsőbb népoktatásnak neve is ismeretlen, szőlészet és pinezészet szaktaní- IÍ!sáról még csak nem is álmodunk ... minden szegzárdinak pirulnia keli.” — írta. a magát Kurta névvel jegyzett egykori kollégánk. | A limbáló szellő A második szekszárdi lap. a Szekszárd Vidéke megindítója Geiger Gyul,a gazdag polgár és virilista, se pénznek, se ígéreteiknek nem volt híjával. Első számában ötven aranyfrankos „főczikk”, azaz vezércikk. 30 fran. kos tárca és 20 frankos hazafias költeménypályázatot hirdetett meg. Az óriási formátumú hetilap sokáig fennmaradt. Beköszöntőjének stílusa alighanem egyformán megmosolyogtatja a mai újságolvasót és újságírót: „A társadalmi élet korhadt fáján, — melyen a megromlott kor szellője limbálja rothadt gyümölcseit — ép oly kevéssé fogják elkerülni figyelmünket a száraz tövisek, mint rajta a reményteljes zöld hajtások, melyek a jövő egy szebb képének zálogát nyújtják nekünk.” A Szekszárd Vidékének rendsze. rés rovata viselte az „Idegenek névsora a nagyvendéglőben” címet. Harmadiknak a Paksi Közlöny jelentkezett 1882-ben, Da- róczy Zsiga (!) szerkesztésében. Egy esztendőt élt összesen. 1883- ban az úgy látszik tőkeerős Tolna- megyei Közlöny önálló havi mellékletet jelentetett meg T o 1 a a Sok élménnyel gazdagodva A Közalkalmazottak Szakszervezete Tolna megyei Bizottsága 32 tagú német turistacsoportot üdültetett a balatonlellei cam- pingtáborban. A csereüdülőknek, akik először jártak Magyarországon, a két hét alatt sok szép élményben volt részük. A szakszervezet kirándulást rendezett Tihanyba és Badacsonyba, egy 16 tagú csoport pedig Szekszárdra is ellátogatott, ahol az új turista- szállóban biztosítottak helyet részükre. Az üdülők megnézték a megyei Földműves címmel. Ennek örökét jóval később, hét esztendő múlva, egy meglehetősen színvonalas mezőgazdasági szakfolyóirat, A Tóin a megyei Gazdasági Egyesü- íet Értesítője vette át. Paks ezután egymás után többször is próbálkozott. | A paksi polgárok Előbb a Paksi Lapok-kai, majd a Balás Sándor szerkesztette Paks és Vidéké-vel. Utóbbinak 1888. április 15-i bevezetője igencsak szókimondó: „A paksi földművelő gazdag polgárságra nem számítok; mert az pénzt „ily dolgokért” nem ad ki; de a müveit és művelődésre törekvő iparosokra számítok.” Meddő számítás lehetett, mert a lap még az alakulás évében megbukott. Ezután a Szekszárd Vidékének melléklete, a Tolnamegyei Hölgyek Lapja következett a múlt századbeli megyei újságok sorában, melynek érdekességeiről már beszámoltunk olvasóinknak. A maira valamelyest már emlékeztető modern újságírás a Tolnavármegyével kezdődött. Hithű kormánypárti orgánum volt, amelyik nem győzte elégszer hangsúlyozni szabadelvű mivoltát. A korabeli szerkesztők általában minden lehetséges alkalommal igyekeztek biztosítani olvasóikat, hogy „meggyőződésünket és elveinket semmiféle hatalomnak feláldozni nem fogjuk”. A Tolnavármegye azonban még azt is sietett közölni önmagáról, hogy: „Közleményeink igazi zsurnalisztikái színvonalon állanak; gyorsan és alaposan értesült varos nevezetességeit, és nagy érdeklődést tanúsítottak a népművészeti dolgok iránt. Emlékként sárközi szőtteseket, egyéb népművészeti dísztárgyat vittek magukkal. A kéthetes üdülés be- fejezőjeként három napot Budapesten töltöttek az NDK-ból érkezett csereüdülés résztvevői, ahol ugyancsak gazdag; programban volt részük. A turistacsoport vasárnap az esti órákban indult haza. hírrovatunk a hét eseményeit élénken csoportosítja.” A gyorsasághoz ekkor már rendelkezésre állt a távíró és a Tolna, vármegye az események érdekességétől függően nyolc, tíz. tizenkettő, sőt tizennyolc oldalas terjedelemben jelent meg, sőt különkiadásokat is hozott. | Gyors hírközlés Az alapos hírközlést és gyorsaságot a századforduló előtti években már egyre inkább elvárták az olvasók. Lassan befellegzett a szerkesztőkhöz címzett csevegő stílusú leveleknek, melyekben nem egyszer unatkozó úrihölgyek adtak hírt falujuk társadalmi „eseményeiről”, például „tánezviga- dalmakról”, vadászatokról, vagy éppen a Tolnai Csolnakázó Egylet közgyűléséről. A múlt századbeli Tolna megyei lapok közül az 1895 karácsonyán beköszöntött Dombóvár és Vidéke vonultatta fel a legelőkelőbb tudósítói gárdát. Külső tudósítóként nem kisebb embereket szerződtetett, mint Molnár Ferencet, a Budapesti Napló, és Osvát Ernőt, a Hét belső munkatársát. Ezenkívül fennen hirdették, hogy: „Összeköttetésben állunk Tolna- vármegye minden legkisebb helyiségével.” A valóban színvonalas Dombóvár és Vidékének Lexa Zénó volt a főszerkesztője, Horvát Samu a felelős szerkesztője és Bruck Sándor a kiadó-tulajdonosa. Rég elfelejtett nevek és a feledés homályába veszett lapcímek, melyeket ma már csak hírlapgyűjtemények katalóguscédulái őriznek. ORDAS IVÁN
