Tolna Megyei Népújság, 1966. május (16. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-28 / 125. szám
4 ' TOI,KA WFOtET NßPÜJSÄQ 1986. május 28. Ne szenvedjen a szülők miatt a gyermek A SZEKSZÁRDI MÜZEUM árnyékában lapuló kis fodrászüzletben ilyen még nem történt, így vélekedik Bözsike néni: — Harmincnyolc esztendeje vagyok fodrász, de ilyent még nem értem. Már a szárítóbúra alatt ült a hatesztendős kislány, amikor a jól öltözött mama üvöltözésére figyeltek fel mindannyian. A magáról megfeledkezett asszony hangosan kiabálva csépelte a megszeppent gyereket, mivel szerinte grimaszolt a kis Ibi. Rugdosni kezdte. Amikor a meglepetéstől magukhoz térve, közbeléptek. Megakadályozták ugyan a durvaság folytatását, néhány an azonban sírva fakadtak. Egyik egy újdonsült nagymama, a másik pedig egy gyereket áhító fiatalasszony. A felháborodás nem ismert határt. Brutalitása miatt kis híján megverték az asszonyt. Kisvártatva a megyei nőtitkár tért be a- fodrászatba. Intézkedést, segítséget kérve tőle, egymás szavába vágva mondták el az asszonyok a szörnyű élményt. Szóvá tették azt is, hogy a gyerek keze sebes, nem tudni mitől. Takács Mihályné, a megyei nőtitkár nem restellte, utánuk ment. Végére jár a dolognak, ígérte az asszonyoknak. EGYÜTT INDULUNK el a nőtitkárral a családhoz, amely a város szélén lakik. Az utcán találkozunk az ónos arcszínű, sovány, mégis csinos, barna szemű fiatalasszonnyal. Huszonöt esztendős, nyolc éve asszony. Jobb híján, az udvar füvére telepedve zajlik a párbeszéd: — Mondja meg őszintén, miért bántotta a gyereket? H. J.-né először felvágja a fejét, tűzbe jön és így válaszol: — Én szültem, azt teszem vele, amit akarok. Hiába mondtam neki annyiszor, hogy türtőztesse magát, csak grimaszolt. Hát jól megvertem. Nem rúgtam meg, csak akartam — feleli a kérdésre. Néhány perc után magába omlik, sír, zokog, kiabál: — „Kivagyok” én teljesen. Amit ott tettem, az is a betegségem miatt történt. — Szóba kerül az önfegyelem hiánya. Alig tud felelni. Türelmesen, de nagyon határozott szavakkal inti a nőtitkár. Az asszony válasz nélkül hagyja a kérdést, hogy a kis Ibolya fogja-e majd felnőtt korában becsülni az anyját. Kiderül, hogy H-né kétszer volt már kórházban, egy esztendeje öt hétig az elmeosztály betegeként ápolták. Két leány- gyermek nevelődik ebben a családban, az egyik hatéves, a másik kétesztendős. — Mondja, mi történt a kislány kezével? — Sarabolt a szőlőben és hólyagos lett a tenyere. Kiböktem a vízhólyagot, attól ilyen sebes — íme a válasz. Az ellenvéleÁllami gazdaságok, fmsz-ek, ktsz-ek FIGYELEM! Tűzvédelmi célra 200 literes víztároló kapható. Állami gazdaságoknak és állami vállalatoknak 203,40 Ft. Fmsz-eknek és ktsz-eknek 231,10 Ft. Megrendeléseket kérjük: Göngyölegfelújító Vállalat, Budapest, XIII., Váci út 69. Telefon: 200—021. (229) »TTTVW»TTTT»»»TT»TTVT»T»TTVTTTTTTTTTTTTTTTVV»»TTTTTTTTTTTTTTTTT'rT, ményre hozzáfűzi, hogy a gyerek csak játékból sarabolt. Mintha rendelésre jönne, az udvaron egy macska viszi szájában újszülött kölykét. Széles ívben elkerül bennünket, félti tőlünk magzatát. Mindannyian felfigyelünk rá. — Látja? — kérdezzük szinte egyszerre. Nem felel. Közben megérkezik a nagymama, aki rokkant. Súlyos szervi szívbaja van, lábai telisteli vannak fekete-lila foltokkal. Kiegészíti a családról a képet beszélgetés közben. — Mit tesz a gyerekek apja, hogy másként alakuljon a család sorsa? — kérdezi Takácsné. H-né egy leírhatatlan szóval jellemzi férjét. A Keszőhidegkút- ról Szekszárdra költözött nagymama kesereg. Ö már nem tud mit tenni értük. Mikor hírül vitték Margit lányának botrányos tettét, korholgatta ő, de mit tehet — mondja — hiszen Margit idegbeteg. A vő iszik, keresetét csak részben adja haza, pedig az italozás okozta karambolozás miatt pénzbüntetést is levonnak tőle a tsz-ben. — Nem törődik az a családdal — sóhajtja. Dehát mi lesz ezekből a gyerekekből így? Mit lehet tenni értük? Ez a kérdés foglalkoztat most itt mindenkit. Mindenekelőtt gyógyíttatni kell a gyerekek anyját — határozza el először magában a nőtitkár. Az apával is beszélni fog. De addig is? A gyerekeket valahol el kellene ideiglenesen helyezni. Az anya és a nagymama egyetértenek a tervvel. Takács Mihályné, a nőtanács megyei titkára mindent magára vállal. Most mindent félretéve, sürgős intézkedést kíván tőle a gyerekek érdeke. * NEM HAGYJA, NEM TŰRI a társadalom, hogy gyermektragédiává fajulhasson ez a szomorú helyzet. Nem élhetnek állandó nyugtalanságban és félelemben sem a gyerekek. Ok nem tehetnek arról, hogy szüleik fegyelmezetlenek és nem változtatnak sorsukon, magatartásukon. Nem elég életrehívni az utódokat, hanem — ha szerényebb keretek között is — megfelelő, nyugodt < körülményeket kell teremteni ah- j hoz, hogy mind a két kislány J ép lelkű, egész emberré válhasson. < A renyhe, nemtörődöm és fe- »gyelmezetlen anyát és apát ki- ; mozdítják a nyugvásból azok, •akik intézkedést kértek és azok, Jakik segítenek, a gyerekek érde- 1 kében. SOMI BENJAMINNÉ A KÉPERNYŐ ELŐTT Hasznost Mária Talán a kisebb bajuk az, hogy testileg betegek, mert lelkileg nyomorékok valamennyien, akik idejárnak. Ide, a Mátra erdős dombhajlatában meghúzódó kis kápolnába, a Hasznosi Máriához. A Mátra fái, a hatalmas lombkoronák a gyorsan serkenő zöld fű, a természet teljes vadsága, bujasága, az életről, a tisztaságról, a természet fenségéről beszél... S itt, ennyi fennköltség ölében, piszkos, fertőzött kút vizét isszák az emberek, hitből, és csodát remélve. Az emberek — igy kell használni a szót, mert mindenki megtalálható itt, aki e fogalomba tartozik —, fiatalok, öregek, férfiak és nők, gyerekek és felnőttek, hosszú sorokban, csoportosan és magánoson vándorolnak a szent helyre, a Hasznosi Máriához. Hisznek benne, csodatevő erejében. Elmebeteg asszony, csaló, szélhámos férfi használja ki hiszékenységüket. Klára néni sorsokat lát, Klára néninek a szent szűz küld sugallatot... Egy elmebeteg asszony látomásai, akinek annyi esze még maradt, hogy képes kihasználni az emberi balgaságot. A Magyar Televízió dokumentumfilmje negyven perces döbbenet. Egy részlet, egy summás fejezet az emberi butaság történetéből. Egyéves kitartó, megfigyelő munka, eredménye ez a néhány száz filmkocka. Megtört arcok, fanatikus tüzű szemek, ravasz, számító mosolyok, áhitatos tekintetek és szavak jelennek meg és peregnek a filmen. A szavakhoz, a zarándokok énekéhez nem kell kommentár. A kommentátor maga az élet. Az emberi tudat a Holdra szökik — az emberi butaság a völgybe, a Hasznosi Máriához gyökeredzik. A negyven perc, egy megkövesedett döbbenet. Tömör és mély tartalmú agitáció, egyetlen agitáló, vagy agitálni akaró megjegyzés, utalás nélkül. A nevető ember „Engem különösen a forradalmian új, a modern háború érdekel. A Nyugatot, a nyugati szabadságot, vagy ha úgy tetszik, a mi nyugati ideológiánkat védelmeztem Kongóban. A második világháború, meg a kongói között az antibolsevizmu- sában látom az összefüggést.. Az NDK televízójának dokumentumfilmje egy nagy interjú. A riporter a nyilvánosság elől a láthatatlanságba vonul az interjúalany mellett, akinek a neve — saját nézete szerint — fogalom: Müller őrnagy. Őrnagyi rangját Hitler születésnapjának évfordulóján, 1945. áprilisában szerezte. Részt vett „becsülettel” a második világháborúban, volt kiképzőtiszt az amerikai hadseregben, hadtudományi tanulmányokat végzett, és kegyetlenkedésekkel kikövezett, haláltusáktól zajos utat tett meg, hadjáratot vezetett Csőmbe hadseregének tisztjeként. „Modern háború” — Müller őrnagy mosolyog. „Antibolse- vizmus” — mondja és mosolyog. „Igen, részt vettem a világháborúban” — hangzik és kivillog a fogak fehérje. „Akciót vezettem Csőmbe megbízásából” — mosoly terpeszkedik az egész arcon. „Voltak ellenállók, íjakkal és nyilakkal jöttek ellenünk” — még a szeme is nevet a visszaemlékezés közben. ,.Meghalt az egyik tisztem” — leveri a cigaretta hamuját, nyugodtan és elegánsan, szélesen nevet az egész arca és a kérdésre, hogy mit érzett akkor, simán mondja a szavakat: „Óh! Én az embereket, akár ellenem, akár mellettem vannak, egyformán ítélem meg.. A nevető ember — Müller őrnagy mellén vaskereszt. Mindig viseli, vagy a kamera kedvéért öltötte fel? Lényegtelen. Elégedett és büszke hadtudományára. Az NDK doku- mentumfilm-készítőinek nem kellett különleges művészi fogásokkal, trükkökkel élniük. Egyszerű dolguk volt: emberi mosolyt kellett fotografölniük. Egy tiszt mosolyát rögzítette a filmszalag és egy gyilkos hétköznapjairól tett vallomás pereg a magnószalagról'. A kettő külön-külön elképzelhető. így együtt: cinizmus, aljasság, embertelenség. MÉRY ÉVA — 94 — — Mi a véleménye, doktornő? — kérdezte Thompson válasz helyett az orvosnőtől. — Azt hiszem, hogy bajosan üthette volna meg ennyire a fejét a kocsiban. Inkább szándékos ütésnek látszik. Azt hiszem, mr. Clark-nek igaza van. — Szegény Betty — folytatta Crawford. — Már régóta várta, mikor kezdik a zsarolást. Nem tudta, mivel fogják megzsarolni, de én már sejtettem. Szegény, semmi bűne nem volt, csak a múltját titkolta. Azt a mesét találta ki, hogy Indiában volt férjnél és hirtelen özvegy maradt. Watson őrnagy és családja elhitte a mesét és a manikűröslányból őrnagyné lett. Házassága alatt megszerette férjét és rettegni kezdett attól, hogy az igazság kiderül róla. — Szép kis história — jegyezte meg a felügyelő. — Én mindjárt sejtettem, mivel és kik akarják megzsarolni. Szegény Betty, ő egészen másra gondolt. Mindenesetre az este valaki megpróbálta sarokba szorítani, közölte vele, mit akar tőle... — Nyilván olyasmit, ami a maga ügykörébe tartozik? — kérdezte Thompson, aki teljesen megfeledkezett róla, hogy Becker doktornő is itt van. — Bettyt meglephette a dolog, mert ő azt hitte, hogy pénzt fognak követelni tőle, vagy... azt, hogy odaadja magát valakinek, — folytatta Crawford, eleresztve a füle mellett Thompson kérdését. — Amikor pedig rádöbbent a valóságra, először megijedt, de aztán eszébe jutott a férje, meg talán én, és nemet mondott, és lehet, — 95 — hogy azzal fenyegetőzött, hogy mindent elmond a férjének vagy... nekem. Ezzel aztán megpecsételte a sorsát. A zsaroló látta, hogy semmire sem megy vele, s elhatározta, végez Bettyvel. mégpedig azonnyomban... — Ha ez így van, ahogy mondja — szólalt meg Thompson felügyelő, — akkor Betty Watson épp annyi a háború hősi halottja, mint az a katona, akit géppuskasorozat kaszál le, vagy akna tép darabokra. — Egyetértek magával, felügyelő úr — mondta Crawford. Órájára pillantott. — A teremtésit, de szalad az idő! Különben is, azt hiszem, itt befejezhetjük a dolgunkat. — Késő van, az igaz — mondta Thompson, — látom, a doktornő is nagyon kimerült, mégis arra kell kérnem, jöjjön fel hozzám az irodára. — Állok rendelkezésükre, uraim — mondta a sápadt arcú orvosnő. Megérkezett a hullaszállító és elvitte Betty Watson holttestét. A nyomozók pedig felszálltak a riadókocsira és a rendőrségre hajtattak. Thompson felvette a jegyzőkönyvet, az orvosnő aláírta és távozni akart. Crawford azonban megállította. — Nem vinne haza a kocsiján? — kérdezte. — Szívesen... Crawford csak akkor mondta meg a címét, amikor már a kocsiban ültek: — Raglan Street tizenöt... — De hisz az... — 96 — — Igen, szegépy Mellon barátom lakása. Ha emlékszik, ott találkoztunk. — Azon az estén, amikor Mellon meghalt. — Amikor meggyilkolták — helyesbített Crawford, és látva a doktornő csodálkozó arcát, hozzátette: — Igen. Igen, Mellon is gyilkosság áldozata lett, mint ahogy biztos vagyok benne, hogy ezt a szegény fiatalasszonyt is megölték. Becker doktornő nem válaszolt. Crawford folytatta: — Milyen csend van Gretley-ben. Semmi sem mozdul. Csak gyilkosságok történnek benne. A csendben és a sötétségben. Gyilkosság és árulás... — Megharagudna rám, ha most arra kérném, ne beszéljen ilyesmiről? — kérdezte a doktornő. Crawford csodálkozva pillantott rá. — Nagyon nehéz napom volt — sóhajtott az orvosnő. — Csak még egy apróság — mondta Crawford. — Tessék... — Beszélni szeretnék sógorával, Otto Beckerrel. Az orvosnő, bár nagyon fáradt, álmos és kimerült volt, összerezzent, aztán hirtelen megállította a kocsit és szembe fordult a férfival. — Nem értem — mondta. — Ottóval akar beszélni? Miért? Nem tudja, hogy eltűnt?
