Tolna Megyei Népújság, 1966. május (16. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-18 / 116. szám

1966. május 18. TOT,VA IVTÉCTTT VftPfllSÄÖ cSs f» ♦ Q ♦ If »T~) KÉPEK a bonyhádi OSN-ről Kézilabda NB II Simontornyai BTC—Zalaegerszegi Dózsa 19:14 Simontornya, 300 néző. Vezette: Dobos. Simontornya a következő já­tékosokat szerepeltette: Nagy, Vida, Cserháti, Vincellér, Temesvári, Ma­cher, Tóth, Sándor, Hólik. Várni. A zalaegerszegi csapat kezdett jobban, amely már a második percben meg­szerezte a vezetést. 1:0. Cserháti egyenlített, majd Vida a negyedik percben 2:l-re alakította az ered­ményt. Az ötödik percben már 3:2-re vezetett a Dózsa, de kezdett magára ta'álni a hazai együttes is. Temesvári szerezte az egyenlítő gólt. 3:3. Ez­után három gyors Cserháti-gól követ­kezett 6:3. Temesvári és Vida gól­jaival'pedig már'a 17. percben 9:3-as hazai vezetés alakult ki. A 20. perc­ben mégis szépített a Dózsa 9:4-re. A 21. percben Macher két góljával ll:5-re alakult az eredmény, majd a félidő befejezése előtt Cserháti és Vincellér hétméteresével 13:5-ös ve­zetéssel fordulhatott a hazai együt­tes. (13:5) A második félidőben az első gólt ismét a vendégek dobták. Majd Sán­dor 14:6-ra alakította az eredményt. Ezután szépített a Dózsa. 14:7. A ti­zedik percben Vincellér ritkán látott szép góljával 15:7-re alakult a mér­kőzés, de ismét a Dózsa ért el há­rom gólt, és 16*:10-re szépítettek. A 17. percben Cserháti dobott gólt. 17:10. A 23. percben 18:11 az eredmény. A 24, perctől feljött a Dózsa és szépí­tett az eredményen. 19:13. Majd Te­mesvári beállította a végeredményt. 19:14. A hazai csapat az első félidőben helyenként jól játszott. A második félidőben feljött a Dózsa, de az első félidőben szerzett előnye elég volt a győzelem megtartásához. Góllövők: Cserháti 7, Vincellér 7, Macher, Sza­bó. Vida 2—2, Sándor 1,,Temesvári 3. Jók: Cserháti. Vincellér. — RÓTH — Tolnai Vörös Lobogó—Várpalotai Bányász 12:5 (7:2) Tolna, 250 néző. Vezette: Szekeres. Tolna: Pestiné — Pohál. Belucz, Tóth- né, Wiedemann, Kárpátiné, Rüll. Cse­re- Sörös. Konkoly. A tolnai csapat már a második percben megszerezte a vezetést Wiedemann révén. 1:0. A hazai csapat irányította a játékot és a következő percben Belucz remek lövése után került a labda a háló­ba. 2:0. Egy gyors ellentámadás kö­vetkezett és ezúttal a vendégek ér­tek el gólt. 2:1. Ezután Wiedemann, majd Pohál két gólja ■kötött ki a vendégcsapat kapujában. Különösen az utóbbi Pohál-gól volt káprázatos. A 18. percben egy gyors támadás be­fejezéseként Kárpátiné lőtt gólt. 6:2. A félidő utolsó percében ismét Kár­pátiné került góllövőhelyzetbe, de szabálytalanul választották el a lab­dától. A büntetőt Tóthné lőtte a vár­palotaiak kapujába. 7:2. A második félidő első percében Belucz az egész védelmet becsapta és védhetetlen gólt lőtt. 8:2. Ezután Wiedemann percei következtek: egy­más után két gólt lőtt, majd Tóthné juttatta a labdát a vendégek kapu­jába. 11:2. A vendégcsapat katasztro­fális veresége a levegőben lógott, amikor a remekül védő Pestinét, ki­futás közben elkövetett szabálytalan­ságért kiállították. Nem sokkal ké­sőbb Tóthné került öt percre kiállí­tásra, Az öt főre fogyatkozott hazai csapat lendülete visszaesett, de így is tellett erejükből egy gólra, ame­lyet Wiedemann szerzett. 12:4. A mér­kőzés ütblsó percében a vendégek büntetőből szépítettek. 12:5. A tolnai csapat eddigi legjobb já­tékát nyújtotta. A közönség nagy tapssal jutalmazta a jó játékot és a gólokat. A csapat a maximumot nyúj­totta. A megyei labdarúgó B eredményei Keleti csoport: Dunaföldvár—öcsény 3:0 (3:0), ifjúsági: 12:0 (2:0), Gerjen— Szekszárdi Dózsa II 2:2 (1:2), ifjúsági: 4:2 (2:1). Sióagárd—Szedres 4:1 (2:1), ifjúsági: 6:2 (4:2) Tengelic—Decs 2:1 (1:0), ifjúsági: 3:0 (3:0), Dunaszent­györgy—Kanacs 3:0 (1:0), ifjúsági: 1:1 (1:1), Bölcske—Báta 10:0 (2:0). ifjúsági: 3:1 (1:1). Nyugati csoport: Dalmand—Ozora 2:2 (0:2). ifjúsági: 2:2 (2:0), Bonyhádi Petőfi—Iregszemese 10:0 (6:0), ifjú­sági: 5:0 (2:0), Gyönk—Győré 2:1 (2:0), ifjúsági: 11:0 (1:0), Szakcs—Zomba 5:0 (2:0), az, ifjúsági mérkőzés elmaradt, a két pontot 0:0 gólaránnyal Szakcs kapja, Cikó—Szakály 13:0 (7:0), ifjú­sági: 7:1 (3:1). ATLÉTIKA: Jó eredményeket értek el a bátaszéki serdülő lányok A Bátaszéken rendezett egyesületi bajnoki fordulón a Pécsi Dózsa, a Pé­csi Postás, a Pécsi Bányász, a Pécsi Sportiskola és a helyi atléták vettek részt. Különösen kitűntek a bátaszéki serdülő lányok, akik mindkét ellen­felüket legyőzték, és néhány szám­ban egészen jó eredményeket értek el. A bátaszéki felnőtt női csapat egy pontos vereséget szenvedett a Pécsi Dózsától, míg a férficsapatok kettős vereséget szenvedtek a Pécsi Postás­tól és a Pécsi Dózsától. Harsányi megsérült, Nagy és Bemát hiányzott. Velük mindkét ellenfelet sikérült volna legyőzni. A bátaszékiek ered­ményei: Nők: Felnőttek: Pécsi Dózsa—Bátaszék 28:27. 100 m; .... 2. Martin 13,9, 3. Trá- zer 14,4. 400 m: ...,2. Fazekas 71,1, ..., 4. Jakab 75,5. Távol: 1. Martin 475, ..., 4. Trázer 380. Diszkosz: 1. Kiss 33,56 ......... 3. Kóródi 28,84. Gerely: ..., 2 . Kóródi 31,60, 3. Vancsura 23,16. .Serdülők: Bátaszék—Pécsi Dózsa 50:23, Bátaszék—Pécsi Sportiskola 52:21. 100 m: 1. Makk 13,2 2. Lukács 13,4. 300 m; 1. Tibai 48,6........ 5. Pomsár 53. M agas: 1. N. Kovács 145, 2. Felföldi 135. Távol: 1. Lukács 471, .... 3. Bükké 405. Súly: 1. Nyerges 906, 2. Felföldi 887. Diszkosz: 1. Nyerges 29,90, 2. Bognár 21,67. 4x100 m: 1. Bátaszék (Lukács I, Lu­kács II, Bükké. Makk) 54,9. Férfiak : Felnőttek: Pécsi Dózsa—Bátaszék 53:49, Pécsi Postás—Bátaszék 60:42. 100 m: .... 2. Várda 11,9, ... 5. So­mogyvári 12,2. 400 m: ..., 2. Várda 55,8, 6. Komjáthi 58,5. 1500 m: ..., 2. Komjáthi 4:27,8.......... 6. Hauk 5:20. 3000 m: .... 5. Dúsa 12:27......... 6. Kiss 12:28. 110 gát: .... 2. Waál 20,2. Távol; l. Somogyvári 617. 5. Deme 515. Rúd; 1- Sih 290......... 5. Kresz 230. S úly: .... 2. Darvas. 10.94......... 6. N. K ovács. Gerely: ..., 4. Darvas, 5. N. Kovács. Serdülők: 100 m: 6. Sümegi 13.7V 800 m: ..., ö.Villányi 2:38,8, 6. Szebényi 2:40. Magas: ..., 3. Bovánovics 165, 6. Pén­zes 140. Távol: .... 5. Sümegi 460. 6. Pénzes 440. Súly: .... 5. Sümegi 905, 6^Veres 830. Diszkosz: ..., 3. Bováno­vics 27,60, 4. Veres 20.80. A labdarúgó NB III állása 1. Nagykanizsai B. 9 7 1 1 23:7 15 2. Máza-Szászvár 9 6 2 1 17:7 14 3. Nagykanizsai D. 9 6 2 1 13:7 14 4. Pécsi Ércbányász 9 6 2 1 13:7 14 5. Lábod 9 5 2 2 17:9 12 6. Sz. Dózsa 9 5 2 2 18:12 12 7. Pécsi BTC 9 3 3 3 8:8 9 8. NVTE 9 2 4 3 11:15 8 9. Mohács 9 — 8 1 3:5 8 10. Dunai! j város 9 3 1 5 15:17 7 11. Pécsi EAC 9 2 3 4 8:12 7 12. Baja 9 3 — 6 13:20 6 13. Lovászi 8 1 3 4 10:17 5 14. Pécsi Helyiipar 9 1 3 5 5:14 5 15. Zalaegerszeg 9 1 1 7 11:22 3 16. Siófok 8 1 1 6 5:11 3 Ökölvívó NB II Győri Dózsa—Bonyhádi Spartacus 11:9 Szombaton este Győrben 500 néző előtt mérkőzött a Bonyhádi Spartacus csapata a Győri Dózsával. Részletes tudósítás: Tégsúlyban Bonyhád nem állított ellenfelet, így Pusztai (Győr) ellenfél nélkül győzött. 2:0. Harmatsúlyban Kovács lépett szorí- tóba Benkő ellen. Az erősen feűjavult Kovács támadólag lépett fel, és a ve­zetőbírónak már az első menetben számolni kellett Benkőre. A második menet is Kovácsé volt. A harmadik menetben Benkő elkészült erejével és csak a gong menti meg a kiütéstől A pontozók a győri Benkőt hozták ki győztesnek. 4:0. Pehelysúlyban Máté három meneten át fölényben volt Tomicsekkel. Ki lene percen át hajtotta, űzte a szorí- tóban, az eredmény: döntetlen. 5:1. Könnyűsúlyban Balogh óriási iramot diktált jóképességű ellenfelével, Pozs- gaival szemben. A mérkőzésvezető itt már nem tudott mást tenni, mint le­léptetni a győri versenyzőt Balogh döntő fölénye miatt. 5:3. Kisváltósúlyban Szabó a második menetben kiütötte Edvit. 5:5. Váltósúlyban Lukács három mene­ten át mintaszerűen öklözött, és ellen­fele. Kelemen alárendelt szerepet ját­szott. Győz: Lukács. 5:7. Nagyváltósúlyban Molnár az állan­dóan támadó Gecsei minden támadását keresztülverte, nagyon sokat ütött mindhárom menetben fölényben voll és biztosan győzött. 5:9. Középsúlyban Szemcsuk csak né­hány másodpercig volt a szorítóban. mert a Duna Kupa bajnokságon áll­sérülést szenvedett, ezért edzője fel­adta a mérkőzést. 7:9. Félnehézsúlyban Borda, a megszo­kott stílusban, az ellenfél felőrlésén fáradozott. Hiába volt döntő fölény­ben, szabálytalanság címén a mérkő­zésvezető Bordát kétszer megintette. A harmadik menetben Borda ellenfele, Rácz már képtelen volt ellenállni a kemény ütéseknek, roggyantan tá­maszkodott a kötélnek, amikor a mér­kőzésvezető leállította a mérkőzést és Bordát sorozatos szabálytalanság cí­mén leléptette. 9:9. (Ez ellen az íté­let ellen már a közönség Is tüntetett.) Nehézsúlyban az óriási felháborodás miatt Tatai csak az edző utasítására lép szorítóba, de néhány másodpercen belül feladja a mérkőzést. 11:9. Soproni VSE - Szekszárdi Dózsa 18:0 A Szekszárdi Dózsa Sopronban a vasutascsapattól súlyos, 18:0 arányú vereséget szenvedett. A szekszárdi csapat lég- és középsúlyban nem indí­tott versenyzőt. Almach a második menetben feladta a lényegesen jobb erőnlétben lévő el­lenfelével szemben a mérkőzést. Hor­váth jól kezdett, nagy fölényben volt, amikor a második menetben ellen­fele szándékosan Horváthba fejelt, aki nek a szemhéja felrepedt. A mérkő­zésvezető először a soproni versenyzői megintette, de ahelyett, hogy lelép­tette volna szándékos durvaság miatt Horváthot léptette le erős vérzés cí­mén.. A következő mérkőzésen Sárközit a mérkőzésvezető a harmadik menetben leléptette sorozatos szabálytalanság miatt. Tóth a harmadik menetben, amikor a mérkőzés biztos győztesének lát­szott. egy összecsapásnál az ellenfele tarkón találta, így kénytelen volt Tóth a mérkőzést feladni. Pánczél meglepően bátran és jól öklözött, de balszerencséjére a leg­képzettebb soproni versenyzőt kapta ellenfeléül, és így pontozásos vere­séget szenvedett. Eigenbrót a második menetben gyo­morszájra kapott erős ütést — a mér­kőzésvezető Eigenbrótot kiszámolta. Frei a második menetben, miután a mérkőzésvezető jogosan megintette szabálytalanság miatt, feladta a mér­kőzést. Botos nehézsúlyban indult, de csak egy-két ütésváltásra került sor, meri feladta a küzdelmet. Leposa Dezső edző a 18:0-ás vere­ségről a következő nyilatkozatot adta: — Versenyzőink nagy része edzés- és erőidéthiánnyai küzd. A 18:0-ás vereség — bármennyire is súlyos és fájó — nem véletlen. Csak Tóth és Horváth érdemelt volna győzelmet, de mindketten balszeren­csés körülmények között veszítettek. A többi versenyző nem ütötte meg azt a szintet, nemcsak erőnlétben, le tudásban sem, hogy győzelmet űrdemelt volna. A mérkőzés tanul­sága: az erőnlétet, állóképességet fej­leszteni, de ehhez alapfeltétel a rendszeres edzés. Több mint 1500 sportoló impozáns felvonulásával kezdődött az ünnepély. A sportolók élcsoportja zászlókkal vonult fel. A 60 méteres síkfutás első csoportja a cél előtt. A n-es számú általános iskola fiú tanulóinak közös szabadgyakorlata, (Fent és lent).

Next

/
Oldalképek
Tartalom