Tolna Megyei Népújság, 1966. április (16. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-04 / 80. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! XVI. évfolyam, 80. szám ARA: 80 FILLÉR Hétfő, 1966. április 4. TÖlNA A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA EGYSÉGBEN—TOVÁBB Irta: Kassás Imre országgyűlési képviselő A felszabadulás napja, április 4-e, népünk legnagyobb nemzeti ünnepévé vált azóta, hogy ezen a napon a szovjet hadsereg katonái kiűzték országunk határai közül az utolsó nemzettipró, fasiszta erőket is. Nemzeti ünnepünk lett e nap, mely nemcsak megállást jelent a hétköznapok egymást követő sorában, hanem gondolatokat és érzelmeket keltő ünnep is. Szocialista nemzeti létünk ünnepe lett alig több, mint két évtized alatt április 4-e, amely tartalmában és ünnepi formáiban idézi a múltat, a múlt szomorú emlékeinek és lelkesítő piarcainak fényénél mérlegre teszi a jelent, s a múlt és jelen számvetésének alapján előre is mutat szocialista jövőnk útjaira és feladataira. A több ezer éves bölcsesség azt mondja, hogy a történelem az élet tanítómestere. Nem lehet kétséges, hogy népünk számára éppen április 4-e, hazánk felszabadulásának ünnepe nyújt olyan tanulságokat, amelyekről megfeledkeznünk nem lehet és nem is szabad. A fel- szabadulás ünnepének van mondanivalója ma is azok számára, akik két évtizeddel ezelőtt először lélegzettek mélyet a szabad levegőből, a pincékből és bunkerekből a napfényre kerülve. De van mondanivalója azok számára is, akik már ebbe- a felszabadult hazába születtek bele. Nem ünneprontás az emlékezés, még akkor sem, ha .sebeket szaggat, hiszen éppen ez mutatja ázt a történelmi szakadékot, amelyből a mi munkánk és küzdelmeink eredményeként is napfényre kerültünk. Jogunk és kötelességünk április 4-e méltó megünneplése, hiszen ez a nap jelenti a magyar történelem legsötétebb, legembertelenebb szakaszának örökre való lezárását. Ez a nap jelenti minden időkre azt a napot, amelyben a magyar nép felszabadult egy minden ízében elembertelenedett és nemzet- ellenes rendszer, a Horthy-fasiz- mus nyomasztó terhe alól. Fel- szabadulást jelentett egy hazug társadalmi rendszer alól, mely álszent és képmutató hazafiaskodás és magyarkodás közepette koldustarisznyát akasztott 3 millió magyar nyakába és vándorbotot adott másfél Jhillió olyan kézbe, akinek nem jutott kalapács és egy talpalatnyi föld abban az országban, amelynek minden értékéhez az emberi munka és ezer év szenvedése jogán és okán csak neki volt jussa. Felszabadulásunk ünnepének két évtized távlatára visszatekintő gondolata vádirat azok ellen, akik a magyar történelem legsúlyosabb napjaiban irtóhadjáratba kezdtek azok ellen, akik egyedül menthették volna meg ezt az országot a hitleri fasizmus minden nemzeti önérzetet és függetlenséget sárba tipró csizmáitól. Vádirat április 4-e azok ellen, akik tűzzel-vassal irtották a szebbről, jobbról gondolkodó és ezért harcoló magyar munkásokat, parasztokat, tudósokat és művészeket, kommunistákat és nem kommunistákat. Büszkén gondolunk e napon arra, hogy e minden sorában mélységesen igaz és súlyos vádiratot együtt írták alá Bajcsy-Zsilinszky Endre és Schőnherz Zoltán. Kiss János altábornagy és Ku- lich Gyula. Geisler Eta. Szerb Antal és Hadnóti Miklós és a névtelen hősi halottak ezrei, akik életüket adták nemzeti felemelkedésünk biztosan tudott és várt lehetőségéért. Legyen bárkinek bármi politikai, vagy világnézeti meggyőződése, ha él benne csak egy szikrája is a magyar néphez fűződő ragaszkodásnak, tudnia és éreznie kell, hogy április 4-e valóban a felszabadulás ünnepe, mert felszabadulást jelentett a magyar népet és történelmet elbontással fenyegető erkölcstelen elembertelenedés alól. A mi korosztályunk emlékeiben ezen a napon újra feldübörögnek az ágyúlövegck, a bombák robbanásai, s eszünkbe jut az a 250 ezer magyar, akiket vágóhídra hajszolt önös érdekeiért egy halálra ítélt tár sadaimi rendszer, melynek Or- govány, Siófok, Tamási, Szék- szárdról induló gyilkos tevékenysége tragikus logikával vezetett a második világháború vérgőzös őrületéig. Ha van történelmi tragikum, akkor annak legnagyobb mélységét az jelzi, hogy a 250 ezer halott sírkeresztjét is horogkeresztté torzi tották gyilkosai. Legyen bárkinek bármi is a meggyőződése, ha él benne szikrája is a becsületnek, az erkölcsi szemléletnek, vallania kell, hogy április 4-én a szó legszorosabb értelmében vett halálból szabadult fel a magyar nép. A szovjet hadsereg hősi harcainak eredményeiből köszöntött népünkre a felszabadulás napja. Ez a nap nemcsak lezárását jelentette a múltnak, hanem egyszerre és egy időben a. magyar nép kezébe adta egy valóban magyar, valóban nemzeti élet kibontakoztatásának lehetőségét. A felszabadulás ténye az új honalapítás lehetőségét azok kezébe tette le, akik eddig csak hősei vagy áldozatai voltak a történelemnek. A lig több. mint két évtized távlatára visszatekintve jogos nemzeti büszkeséggel állapíthatjuk meg, hogy a felszabadulás nyújtotta lehetőségből népünk a maga erejéből, a vele egy úton haladó szocializmust építő barátainak támogatásával történelmi tényt formált. Ez a tény, a mi munkánkból épülő szocialista Magyarország meghatározó ereje es formálója ünnepnapjainknak és munkás hétköznapjainknak egyaránt. Ha az elmúlt húsz esztendő .alatt semmi mást nem tettünk völna csali" .L.?.' hogy felszántottuk a magyar falvakat bilincsbe verő földesúri birtokok mezsgyéit, már akkor is a magyar történelem legnagyobb tettét hajtottuk volna végre. De ennél több, sokkal több történt. Országunkat és megyénket mázsás súlyként terhelő nagybirtokkal együtt eltűnt a megalázott, embertelen cselédlakásokba kényszerített, műve- letlenségre kárhoztatott cseléd is. A magyar mezőgazdaság új útjait a dübörgő gépek sokasága jelzi, eredményeit pedig az új házak sokasága a falvakban is. Az újnak, az emberibbnek talaján találkoznak egymással város és falu, munkás és' paraszt. A felszabadulás lehetőségéből bontakozott ki az a hatalmas országépítő munka, amely új gyárak százait és ezreit építette, hogy szebb és jobb legyen az élet, hogy ne legyen munkáskéz munka nélkül. Ez a munkásosztály, amelynek soraiban együtt menetelnek a régi harcedzett veteránok, az új gyárak munkásaival, olyan vezető erőt képvisel, amely alatt olyan élet épült fel, amelyről húsz esztendővel ezelőtt még álmodni sem mertünk. Ez a hatalom az emberért van az ember nevében. Ezt hirdetik az új városok és gyárak, az iskolák, az óvodák és napközi otthonok, az új kórházak, és a szociális otthonok a volt főúri kastélyokban, az új lakások tízezeréi. Ezek a le nem tagadható tények mutatják azt, mire képes egy felszabadult nép, ha maga veszi kezébe sorsa intézését, ha egy ország alkotmányának első mondata azt szögezi le, hogy ott minden hatalom a dolgozó népé. Ezek a le nem tagadható tények mutatják, milyen beláthatatlan lehetőségek kibontakozását nyitotta meg népünk előtt a fel- szabadulás napja. A húsz esztendő előtti múlt és a valóra váltott jelen egybekapcsolódik. A tények bizonyítják, hogy a felszabadulás a magyar nép alkotó lendületének felszabadulását is jelentette. A tények bizonyítják» hogy valóra vált a kommunisták pártjának igaz, tettre váltott humánuma: mindent aa emberért, az ember nevében. Utunk nem volt töretlen, de a szándékunk mindenkor tiszta volt. Minden eredményünkben egész népünk munkája öltött testet és aki ezt támadja, feketíti, a magyar nép arcába próbál ütni. Gondjaink, nehézségeink a mi nehézségeink és nekünk kell azokat megoldanunk, de ebbe beleszólni, ezeket bírálni csak annak van joga, aki segíteni és alkotni akar de nincs annak, aki gálád módon a felszabadult magyar népet szeretné orvul hátbadöfni* kezét újra bilincsbe verni. A felszabadulás ünnepén egybefonódnak a múlt küzdelmei a jelen eredményeivel, a történelmi tapasztalatok birtokában tervezzük meg az eljövendő holnapokat. Húsz esztendővel ezelőtt munkásoknak és parasztoknak meg kellett ta- nulniok országot vezetni. Jói megtanulták, pedig évszázadokon keresztül ki voltak re- kesztve az ország vezetéséből. A feladat most az, hogy még jobban fel kell készülni az új, az előttünk álló feladatokra. Húsz esztendővel ezelőtt fel kellett készülni a munkásoknak arra, hogy gyárat, a föld- telen, vagy néhány holdon gazdálkodó kisparasztnak pedig arra, hogy nagybirtokot vezessen. Felkészültek rá és jól vezették, munkájuk nyomán gazdagabb lett az ország népe» mint a történelemben valajha. Most arra kell felkészülnünk, hogy az elért eredmények alapján újra felkészüljünk az új lehetőségekre. Húsz esztendővel ezelőtt arra vállalkoztunk* hogy elvisszük a kultúra világosságát mindenüvé az országban, oda is, ahová még petróleumlámpa is csak ünnepnapon jutott. Teljesítettük, amit vállaltunk. A feladat most az* hogy még mélyebben biztosítsuk az országnak a szocialista építés elengedhetetlen feltételét, a kiművelt emberfők sokaságát. Húsz esztendővel ezelőtt arra vállalkoztunk, hogy magasra emeljük az ember vörös csillagát. A felszabadulás ünnepén jogos büszkeséggel állapíthatjuk meg, hogy a magyar mun- kasosztály, a mind teljesebb egységbe forró parasztság és a szellemi dolgozók népből származott, népéhez hű sokasága közös akarattal és egy szán- dékkal küzdött szocialista hazájáért és küzdelmeinek útját eredmények jelzik. Húsz évvel ezelőtt a szovjet nép, legjobb fiainak életét áldozta népünk szabadságáért, a húsz esztendő alatt felemelkedésünkben munkájával, természeti kincseivel segített bennünket. A világpolitika küzdőterén népünk érdekeinek erős kezű védelmezőjeként állt és áll mellettünk. A szocializmust építő népek elvi és baráti kapcsolata a biztosíték arra, hogy az elkövetkező évek is népünk és hazánk további felemelkedését és megerősödését eredményezik. Megrendítő találkozás (MTI foto — Igaz Sándor felvétele.;