Tolna Megyei Népújság, 1966. április (16. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-17 / 90. szám

1066. április 17. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG s 0 XX. században élnek í. Sokakban felvetődik majd a kérdés: mit jelentsen ez az írás, mi a célja, a szándéka? Hát tu­lajdonképpen semmi más nem vezetett, kizárólag a kíváncsi­ság. Az, hogy mi újság egy mai magyar falu eléggé ismeretlen tájain. Húsvét napján T. F. eszter­gályos megnősült. A „polgári” esküvőt a tanácsházán, az egy­házit a templomban tartották. Itt, M. községben tavaly 15 há­zasságkötés és 23 halálozás volt. Az idén egy házasságkötés és négy temetés volt eddig. KISZ- esküvőt még csupán egyetlen egyszer. 1964-ben rendeztek. Szép és máig is emlékezetes eseménye maradt ez a KISZ- esküvő a falunak. Máskülönben szenzációnak is számított. Csak­úgy, mint az első társadalmi te­metés, tavaly augusztusban. Tragikus hirtelenséggel, a ter­melőszövetkezet elnökhelyette­se hunyt el. S megtörtént, ami­re M-ben még soha nem volt példa. Az elnökhelyettest pap nélkül temették. A kedélyeidet felkorbácsoló felháborodás, ami­re számítani lehetett, elmaradt. A falu népe nemcsak tudomá­sul vette, hanem rendjénvaló- nak is tartotta, hogy a temeté­si szertartáshoz nem hívtak papot. Az elhunytat munkatár­sai búcsúztatták, érthetően, szé­pen, magyarul. Azt mondják az emberek, egyáltalán nem hiány­zott a ceremónia. 2. A színhely M, egy Tolna me­gyei termelőszövetkezeti köz­ség. Abban a járásban, ahol van, tavaly egy esztendő alatt 281 esetben rendeztek névadó ünnepséget, társadalmi esküvőt és társadalmi temetést, pap nélkül, ceremóniák nélkül. Ha ilyen szempontból az M-i ará­nyokat nézzük, akkor ezt a köz­séget, a megye egyik legvallá­sosabb településének lehet te­kinteni. A születésekről nincs ugyan pontos adat, mert az asszonyok már régóta nem ott­hon, hanem a járási kórházban szülnek, de feltehető, hogy az újszülötteknek még mindegyi­két megkeresztelték. Szóval, a legvallásosabb tele­pülésnek látszik, de éppen ez a körülmény teszi itt most ér­dekessé, sőt talán izgalmassá is. 3. Sajátságos helyzet állott elő, amikor B. L.-né, a községi ta­nács akkor még hajadon dolgo­zója férjhezmenni készült B. L.-hez. B. L.-né azokban a na­pokban tett hivatali esküt, s már megvolt a „másodsorban eljárni köteles” anyakönyvveze­tői kinevezése. — Én akkor mindenáron azon voltam, hogy társadalmi eskü­vőnk legyen. Szüleim minden további nélkül beleegyeztek ebbe. A vőlegényem szülei he­vesen tiltakoztak. — Miért? — Egyszerre volt az eskü­vőnk a férjem öccsével. Apó­somék arra hivatkoztak, hogy ők a pappal mindent meg­beszéltek és elrendeztek. Ho­gyan nézne ki, ha az egészet visszamondanák és mit szólna a falu, ha egyik fiú a templom­ban esküdne, a másik meg nem. — A vőlegény? — Nem akart a szüleivel el­lenkezni. Én meg úgy gondol­tam, nem szakíthatunk egymás­sal. Beleegyeztem, hogy legyen úgy, ahogyan ők akarják. Mit tehettem volna mást? Valóban, mit tehetett volna mást? A vőlegény szülei kész tények elé állították, s a vőle­gény a szokások béklyóiban még csak gondolni sem mert arra, hogy nemet mondjon. A szülők számára elviselhetetlen, a családról lemoshatatlan szé­gyen lett volna a hagyományok megbontása, s M. községben a fiatalok legtöbbször ezt érzik át, és ezt respektálják. Érde­kes egyébként, hogy ez a ta­nácsnál dolgozó fiatalasszony „nagyobb ünnepek” alkalmával ma is eljár a templomba. Tu­lajdonképpen ahogy mondja, unalomból, szokásból teszi. Munkaszüneti napokon M. köz­községben elviselhetetlenül ke­vés a szórakozás. Nekik televí­ziójuk még nincs, a művelődé­si házat még csak ezután épí­tik fel, a mozi a minden, az vi­szont kevés. Valahová el kell járni. 4. M. községben tehát ma még úgy van, hogy a lakodalom az egész falu számára látványos­ság. A vőlegény és a menyasz- szony délelőtt a tanácsházán, az anyakönyvvezető előtt köt há­zasságot. Ezt polgári esküvőnek nevezik, nem kíséri sem figye­lem, sem érdeklődés. A délutáni templomi esküvő már más. Né­zők sokasága lesi az új párt, a násznépet, S az öregek azért ragaszkodnak ehhez a délutáni felvonuláshoz, hogy a lakoda­lom hosszú ideig emlékezetes maradjon, továbbá, mert szin­te kötelező kielégíteni a nagy­számú érdeklődők kíváncsisá­gát 5. K. I.-hé hivatalnok, férje ke­reskedelmi alkalmazott. — 1960-ban még nagy szó volt a KISZ-esküvő. Mi akkor házasodtunk össze. Férjem szü­lei nem vallásos emberek, tő­lük kihagyhattuk volna a temp­lomot De én- teljesíteni akar­tam szüleim kívánságát. Bele­betegedtek volna, ha ellenke­zem velük — mondta K. I.-né. Gimnáziumi érettségivel ren­delkezik, okos felvilágosult asszony, szülei termelőszövetke­zeti tagok. K. I.-né elképzelhe­tetlennek tartja, a szembesze­gülést velük. — Hirtelen, egyszerre átvál­tozni nem lehet. Én ember­becsülő vagyok, ezt tanultam a szüleimtől és szeretném, ha kislányom is emberbecsülő len­ne, ezért férjemmel együtt már most gondban vagyunk. Azt már nem mondom, hogy a kis­lány majd minden vasárnap templomba járjon. Azt viszont nagyon szeretném, ha erkölcsö­sen élne, ha megtanulná mit szabad, mint nem szabad, szó­val azt akarjuk, hogy becsüle­tes ember legyen belőle. A kettős neveléstől meg akarjuk kímélni. De a nagyszüleitől nem tilthatom el ... Nekünk, mosta­ni szülőknek a legnehezebb. K. I.-né egyelőre tanácstalan. 6. M. községben a vakbuzgó­ságnak a családon belüli nyílt lelki terrornak, a szélsőséges eseteiről már senki sem tud említést tenni. Pedig létezik. Jól megfigyelhető viszont, a kö­zöny is, amely főleg a harminc és ötven közötti emberekre jel­lemző. G. I. elmondta, lehet­séges, egyik-másik családban anyagi megtorlást is kilátásba helyeznek, hogy a szokások be­tartása nagyobb nyomatékot kapjon. Lehetséges, de nem va­lószínű. Elfogadhatjuk ugyan G. I. feltételezését, de csak na­gyon sok fenntartással. Ha nem lenne anyagi és erkölcsi meg­torlás, akkor bizonyára több fiatal választaná a KlSZ-eskü­vőt Ez már csak azért is fel­tételezhető, mert általában a násznéphez tartozó legények nem szoktak bemenni a temp­lomba. Kint a templom előtt, vagy a kocsmában várakoznak. Egy idősebb asszony, M. J.-né aki tavaly még az általános is­kolában dolgozott, azt állítja, hogy a hittanra beíratott gye­rekek egy része vagy meglóg a hittanóra elől, vagy pedig szán­dékosan úgy viselkedik, hogy őt a pap az óráról kikergesse. M. J.-né szerint: hiába van be­íratva a gyerek. Elszökik, és a szülő nem törődik azzal, hogy ott van, vagy nincs ott. — Amikor még én nevelőd­tem, templom nélkül nem múlt el nap. Most, másként van. Minden megváltozik, még a fa­lu is, hiszen ahol most áll a ta­nácsháza, ott valamikor puszta volt A pusztai cselédség úgy lehet, szívesen ment volna mi­sére, márcsak a pihenés miatt is. Azóta otthon is kipihenheti magát az ember — mondta M. J.-né. ö maga nagyobb ünnepeken azért megy el a templomba, mert „nagyobb ünnepeken min­denki el szokott menni”. Más magyarázatot nem tud adni. Húsvét másnapján a krumplit ültette, s amikor ezt újságolta, mosolyogva megjegyezte; látja, ilyen katolikus vagyok én. Nem kérdeztem az életkorát, negy- venöt-ötven évesnek néztem. 1. „Kedves elvtárs, hogyan vá­laszoljak én erre?” Aki már a hatvanadik évét tapossa, abba belerögződött. Maga azt mond­ja, hogy nincs túlvilág. Én úgy gondolom, valaminek lenni kell. Biztosat egyikünk sem tud, se maga, se más. Onnét még nem jött vissza senki. Ha meg van, akkor mégis csak az jár jobban, aki elhiszi. Ehhez az én eszem kicsi. A fiatalabbja már nagyon műveltnek tartja magát nálunk is._ A magamfajta öregebb sze­mélyt a túlvilági élettel kap­csolatban ki szokták nevetni. Hát ha ők annyira tudják, ak­kor mi hallgatunk inkább. „Fiatalabb koromban az erre- valósi népek úgy nézték az eget, hogy azon túl, ott van a mennyország. Ez a felfogás las­san megváltozik, mert ha igaz az amit az újság mond, akkor lassan a Holdra jutunk. Ezért én mo6t már jóformán semmit sem tudok. Különben valami jaj, de imádságos ember sose voltam, ellenben öregségemre mégis azt tartom, jobb félni, mint egyszerre megijedni. Ezen felül nekem itt a csoportban a megélhetésen jár az eszem, a többit intézzék majd az okosok. Ne haragudjon kedves elvtárs, én ezt már csak így mondom, de ne gondolja, hogy meg aka­rom bántani. A nyugdíj, inkább azt kelle­ne jobban forszírozni...” S. Mintha tehát M-ben is meg­kezdődött volna az eltávolodás mindattól, ami megfoghatatlan, misztikus, túlvilági és idegen. Ezzel egyidejűleg megkezdődött egy még elég bizonytalan és bátortalan közeledés a község össz-lakosságát tekintve, az e- világi dolgokhoz. A különbségek nagyok. Vannak akik már előbbre vannak, s vannak, akik még a gond, a töprengés, a ví­vódás periódusában. A válság jegyei azonban M. községben minden további nélkül felismer­hetők. M. község szövetkezeti gazdái a huszadik században élnek. SZEKUUTY PÉTER Az óriás hordók kádárai Víkendháznak is beillő nagyságú, tízezer literes hordó készí­tésén dolgozott Rohr Bálint és Solti Ádám, a Bátaszéki Kádár és Fatömegcikk Ktsz két tagja, amikor a telepre látogattunk. Több ilyen hatalmas hordó volt éppen „születőben’’ a József Attila szocialista kádárbrigád műhelyében. Egy másik helyiségben as ősz hajú Galambos Mátyás és Kaszás István szorították az ab­roncsokat egy ember magasságú boroshordóra. Nem valami köny- nyű munka. Sokat fordulnak az öblös hordó körül, miközben erőteljes ütésekkel, a nehéz kalapácsokkal ráverik a vasgyűrűket a dongákra. Mintegy négyszázezer liter bor tárolására alkalmas, különféle űrméretű ászokhordót gyártanak az idén a ktsz-ben, köztük tíz, egyenként tízezer literes — száz hektós — hordót készítenek a pincegazdaságok részére. Az ászokhordókon kívül mintegy ötszáz boroshordót is gyártanak, harminc literestől kezdve ezer liter űrméretűig — amint azt Beck András, a szövetkezet elnöke el­mondotta. De ezeknél már nagyobbat, húszezer literes ászok­hordót is készítettek. B. L. Bakó Jenő felvételei

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom