Tolna Megyei Népújság, 1966. március (16. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-27 / 73. szám

y 10 TOLNA MW1TFT NÉPÚJSÁG iClö. nwcius 2” cs^p o Megkezdte működését a szekszárdi sportiskola Legjobb szakemberek a szakosztályok élén — 230 tanuló a különböző szakosztályokban — Biztosított már a labdarúgás, az asztalitenisz, a torna és a kosárlabda utánpótlása Néhány évvel ezelőtt sokat ke- sportiskolák fejlesztéséhez szűk- felét kísérleti félévnek szánjuk, seregtek a szurkolók Szekszárdon séges állami támogatás nem állt Számítunk arra, hogy a tanév vé- egyes sportágak elmaradottságán, rendelkezésre. géig lesz lemorzsolódás is, de az Leginkább természetesen a köz- A SPORTISKOLA sem kétséges, hogy a szakosztá­kedvelt sportágak a labdarúgás, MÉGIS MŰKÖDIK. lyok jövő tanévi feltöltése nem asztalitenisz elmaradottsága volt Hogy hogyan jutottunk el idáig? okoz majd problémát. A szülők a beszédtéma. Különösen a láb- Ezt Kardos György az MTS fő- látni fogják, hogy a minimális darúgás helyzete volt vigasztalan, előadója mondja el: havi tíz forintos díjazásért gyer­hiszen az NB Ill-ban szereplő Ügy határoztunk, hogy a mekük tiszta tornatermet, tisztál- klubok ifjúsági csapatot egyálta- sportiskola egyelőre csak kodósi lehetőséget, szakképzett Ián nem tudtak hol szerepeltet- labdarúgásban, tornában, asztali- edzőt kap és így arra számítunk, [ ni, így évről évre csak a játékos- teniszben, atlétikában és kosár- hogy bizonyos szelekció után ala- import igyekezett friss vérkerin- labdában kezdi meg működését, kítjuk ki a sportiskola 1966—67. gést hozni a város labdarúgó- A kiszemelt szakemberek is meg- tanévi létszámát. SAKK A szomszédos Jugoszlávia sakk- tisztázatlan Gligorics számára.) 2. élete egyike a legfejlettebbeknek —, Hf6 3. Fg2, eő 4. Hf3. Fe7 5. az egész világon. Az évente meg- 0—0, 0—6 6. c4, d6 (Iljin-Zse- rendezésre kerülő jugoszláv baj- nyevszkij szovjet mester rendsze- nokság mezőnye igen erős, a leg- re. A másik lehetőség az ún. „kő­utóbbi, XXI. bajnokságon 6 nem- fal-változat”, 6. —, d5-tel) 7. Hc3, zetközi nagymester, 4 nemzetközi Ve8 8. b3 (A másik lehetőség, 8. mester, 5 mester és 4 mesterjelölt Bel, Vg6 9. e4, fe: 10. He4:, He4: vett részt. Szinte egyedülálló si- 11. Be4:! látványos csapda, mert kert ért el Szvetozár Gligorics 11. —, Ve4:-re 12. Hh4! elfogja a nagymester, aki ezúttal tizen- vezért a tábla közepén. Gligorics egyedszer nyerte el a bajnoki cí- azonban mellőzi a változatot, mert met. (A magyar csúcsot, mint is- sötét e6—e5-tel felszabadulhat, a meretes, Portisch Lajos tartja, hat csapda túl átlátszó) 8. —, a5 9. bajnoksággal.) Gligorics játékát az egészséges, erőteljes játékfelépítés és a rend­kívüli küzdőképesség jellemzi. Sa­ját megjegyzéseinek felhasználá­sával közöljük a legutóbbi bajnok­ságon lefolytatott egyik játszmá­ját. Hollandi védelem Fb2, Ha6 10. e3! (Jellemző Gligo­rics sakkfelfogására, hogy ezt a szerény gyaloglépést tartja a játsz­ma legfontosabb lépésének. Mint megjegyzi, világos harmonikusan fejlődött, csak vezére számára kel] még a legjobb mezőt megtalálnia.) 10. —, c6 11. Ve2, Fd8 12. e4, e5 (Sötét rosszabbul áll decentrali­zált bábjaival és ezért gyalogáldo­zattal keres ellenjátékot.) 13. de:, sportjába, sajnos sohasem a ki- értették elgondolásainkat és az vént eredménnyel. Ebben az idő- előírtnál lényegesen olcsóbban vál- szakban sokan voltak a bírálók, lalták az edzések megtartását. A de annál kevesebben olyanok, többi már nem volt nehéz. Annak akik azt látták volna, hogy csak ellenére, hogy havi 10 forintos az utánpótlással való intenzív díjazással, önköltségi alapon hir- foglalkozás emelheti ki a város dettük meg a sportiskolát 230 sportéletének kátyúba jutott sze- szekszárdi fiatal jelentkezett az keret, iskolába, amely március 15-én MEGKEZDŐDÖTT meg is kezdte a működését. Már­AZ UTÁNPÓTLÁS NEVELÉSE cius közepe óta vidám gyerek- Az utóbbi időben örvendetes zsivajtól hangos a nagyszerűen változásnak vagyunk tanúi. Vég- felszerelt, minden alkalomra gon- re megindult az utánpótlással dósán kitakarított és tisztán tar­való foglalkozás, sajnos egyelőre tot tornaterem, csak egyes sportágakban. Az NB Uj színfolttal gazdagodott tehát 11-es szintű városi kosárlabda- a város sportélete és a sportisko- sport mögött 90-es létszámú után- la keretében megindult nevelő • pótlás áll, a Dózsában, a Gépja- munka néhány év múlva már vítóban, de az utóbbi időben a éreztetni fogja hatását a város T. L. Petőfiben is tehetséges fiatal lab­darúgók bontogatják szárnyaikat, a Szekszárdi Építők az asztalite­niszezőket karolta fel, a Vörös Meteor a tornászutánpótlást ne- Istvánné és Tóth Pálné a labda_ véli, a Dózsa az okolvivo- es at- A m sportéletében. GONDOK MÉG VANNAK A férfi tornászokat Ambrus Pé. ter, a nőd tornászokat Ákoshegyi létautánpótlás nevelését tűzte ki oelul. Az MTC eloterjesztese nyo- Ödön & Fogarasi jánoS! az atlé- f7' MSZMp Tolna megyei Törők sándoraé az .^tali­Bizottsága is foglalkozott a va- teniszezőket Link Ferenc oktatja ros sportjav^ az elnndt észten- sportágak rejtelmeire. Legtöb- doben. Az itt hozott határozatok w ^ vannak de kielé is rámutattak arra, hogy a sport- a tornászok vana?.k’ ae. . , .. w r i __gito a létszám az atlétika kivete­k oroké milyen feladatok varnak lével a többi sportágakban is. az utánpótlás nemese terén A kosárlabdázok edzésén labdá­it biztató jelek ebenere az MTS gyakorlatokat tartott Sza. s™, ’assess "7* 1»■** í Sinkí. Tg “SST - válaszolta kérdésünkre Szabó, sebben foglalkozunk az utanpot- öd aki köztudomásüan nagy las nevelesevel. lelkesedéssel és szeretettel foglal­Más városokban az állami tá- kozik most már évek óta a szek- mogatással szervezett sportisko- szárdi kosárlabdasport utánpótlá- - lóik már évek óta nevelik az után. sának a nevelésével, pótlást, nálunk azonban 1966- A távolabbi tervekre vonatko- ban sem volt meg a lehetősége zólag Kardos György a követke- annak, hogy állami támogatással zőket mondotta: sportiskoláit szervezzünk, mert a — A most folyó tanév második Vasárnapi sportműsor Mezei futóverseny: A Tolna megyei bajnokságban. Ellenfele a Székes- Atlétikai Szövetség Szekszárdon a fehérvári MÁV II csapata. A Tolnai városi sporttelepen rendezi Tolna me- Vörös Lobogó nói csapata Kiskun­gye 1966. évi mezei futóbajnokságá- halason Játszik előkészületi mérkő­nak megyei versenyét. Kezdési idő: zést. 9 l>ra‘ Labdarúgó NB II: A Dombóvári Birkózás: Szekszárdon, a m-as szá- VSK Esztergomban mérkőzik IS.30- mú iskola tornatermében reggel nyolc kor. Vezeti: Huszák. órától; szabad- és kötött fogásü te- Labdarúgó NB III: A Máza-Szász- rületi birkózó verseny, melyen három vári Bányász Szászvárott 13.30-kor a megye sportolói vesznek részt. Nagykanizsai VTE csapatát fogadja. a c7s>v-*7árrii Petőfi Vezeti Kassai. A Szekszárdi Dózsa NB n-es női csapatT ri órakor Szé- Lmrátóban Játszik. Kezdési idő: 15.00 kesfehervárott az Építők ellen, a féi^- ora- v* vegn* ficsapat 16 órakor Budapesten, a Cse- Labdarúgó megyebajnokság: Kis- pel Autó ellen mérkőzik. A megye- dörög—Nagydorog 15.30 V; Gabi, Si- bajnokság programja: Dombó várott montornya—Dombóvári VSK II 15.30 10.45-kor: Dombóvári Apáczai Gim- v: Teierling, Tolna—Fadd 15.30 V: názium—Dombóvári VSK.(férfi), 11.50: vindics, Bátaszék—Szekszárdi Honvéd Dombóvári Apáczai Gimnázium— 15 30 v. Bencze, Szekszárdi Petőfi— Dombóvári VSK (női), Baján 10.00: Hőgyész 15.30 V: Köő, Szekszárdi Bajai Vízügy—Bajai Bácska II (férfi). Gépjavító—Paks 11.00 V: Németh. 11.15: Bajai Fehérnemű Szekszárdi Dombóvári Spartacus—Bogyiszló 15.30 Vörös Meteor (női), ^Dunaújvárosban v: Pogány. Bonyhád—Nagymányok 11.00: Dunaújváros—Szekszárdi Pető­fi II (férfi). Pakson 10.00: Paksi Ki­nizsi—Szekszárdi Petőfi II (női). Szé­kesfehérvárott 14.00: Székesfehérvári MÁV—Paksi Gimnázium (férfi). 15.10: Székesfehérvári Lendület—Paksi Gim­názium (női). 15.30 V: Kleiber, Fomád—Tamási 15.30 V: Fodor. Labdarúgó megyebajnokság B cso­port: Gerjen—Dunaföldvár 15.30 V: Nagy, Sióagárd—Bölcske 15.00 V: Ran- ga, Tengelic—öcsény 15.00 V: Nyakas. Dunaszentgyörgy—Báta 15.30 V: Kézilabda; A Simontornyai BTC Meixner, Kanacs—Szekszárdi Dózsa II NB Il-es csapata Székesfehérvárott 15.30 V; Szinger, Decs—Szedres 15.30 játssza utolsó mérkőzését a terem- V: Atkári, Turista felszabadulási emlékverseny lesz április 3-án a Sötétvölgyben A felszabadulás 21. évforduló- Vilmos lesz. A versenyen férfi, női jának tiszteletére megyei ifjúsági és vegyes, legfeljebb négytagú természetjáró tájékozódási ver- csapatok indulhatnak. A ver­senyt rendez április 3-án délelőtt senyző csapatoknak április 2-án a Szekszárd környékén lévő 19 óráig kell jelentkeznünk a me- Sötétvölgyben az MTS Termé- gyei sportszövetség Szekszárd, de: 14. ef:. Ff5: 15. He5:! (A hu­S. Gligorics D Szofrevszki Szá’r erősen áll a centrális mezőn.) Titoarád 1965 15- —’ Hb4 16- He4! (Üjabb cent' inograa. ^aoo. ralizáló lépés, egyben elzárja a fu­1. d4, f5 2. g3 (A 2. e4-gyel kéz- £ Fra 11' _ f4, Fd8 18. Badl! (Fontos elhata­dődő Staunton-csel túl kalandos és ixizás: világos visszaadja a gyalo­________________________________ got a kezdeményezés kedvéért.) 18. —, He4: 19.' Fe4:, Fe4: 20. Ve4:, Ha2: 21. Bd8: Fd8: 22. Vd4! (Fe­nyeget 23. Hc6:!, Ff6 24. He5) 22. —, Ve7 23. Bel, Vb4 24. Hd3!, Vb6 (Fenyegettet matt g7-en. 24. —, Fb6 25. Hb4: után a végjáték sö­tétre hátrányos.) » Hunyadi utca 5. szám alatti szék­házában, s ott kapják meg az el­igazítást. Több turistaszakiosztályban már szetbarát Szakszövetsége. Kotsis Ottó felsőfokú mező- gazdasági technikumi adjunktus, a megyei szakszövetség verseny­felelőse már bejárta és kijelölte szorgalmasan gyakorolják a tá- a sötétvölgyi, a grábóci és a gu- joló használatát, mivel a ver- rovicai erdészház térségében a senyben írásbeli utasításokat is mintegy tízezer méteres távú ver- kapnak majd a versenyző csapa- senyút vonalát. A versenyen a tok, s ahhoz tájoló szükséges az megyei természetjáró szakosztá- irány meghatározásához, lyok 18 éven aluli tagjai vesznek részt. Az cl CS3D3tok versenyzőit tiszteletdíjjal jutái- í1“ “lcilCLU . mázzá a zsűri melvnek Kntsis lesz- A csapatok nagy részé 3-an mázzá a zsűri, melynek Kotsis reggel gyalogos emléktúrával Ottó az elnöke, a bemerő bíró vonul ki a verseny színhelyére, Vajnai János, ellenőrző bíró Szabó (-s -ó) I—III. helyezést elérő , A tójékozódási verseny kiinduló ft.ceS,;, "JSS *5£E 25. c5, Vc7 26. He5! (Most fenyeget 27. Vc4f, Kh8 28. Hf7f!, KgS 29. Hd8:t, vagy 28. —, Vf7: 29. Vf7:,' Bf7: 30. Be8 és matt a következő lépésben.) 26. —, Hb4 27. Hd7!, Ff6 28. Vc4t, Hd5 29. Hf8:, Fb2: 30. Be8!, Kf7 31. Ve4, He7 32. He6! so_ tét feladta, a vezérvesztés vagy a Bf8 matt védhetetlen. — Ismeri a szekszár- kólónak, játékosnak, di ökölvívó-szurkolók vagy a játékvezetőnek, legújabb nótáját? — Van olyan hely is, — Nem. Mi az? ahol a csapatvezető a — Kiballagoli a vas- játékvezetőnek minden útra... ítéleténél olyan iram­— Most már értem, mai száguld be a pályá- Arra céloz, hogy vasár- ra, mintha csalánnal nap sokan kísérték az ütögetnék. ökölvívó pontozó bírót — Kár elhallgatni, úgy — És mit szólt ehhez különben könnyen úgy a játékvezető? járnak, mint a Petőfi — A játékvezető sem férficsapata vasárnap. ismerhet mindenkit. Mindezt leírta a jelen­tésében, de utólag már nem lehet megállapítani, hogy Haraszti, vagy Bancsi védett. — Nem ment a bün­tetődobás? — A büntetődobások is kimaradtak, de az egyénieskedés, önzés és önfejüsködés is hozzá­a vasútállomásra. — Úgy van. De nem azért, mert ennyire meg­szerették, hanem, hogy a véleményüket nyilvá- otthonában nítsák neki. — Régóta ismerjük az illető pontozó bírót. Már akkor is, amikor még Dombóváron lakott, ahol csak „színész”-nek hív­ták. — Úgy van, tényleg színész volt a neve Dombóváron. Különben hallottam, hogy dühö­sen lecsapta a pontozó­lapot, hogy nem hajlan­dó tovább pontozni. Vé­gül a rendezőségnek kel­lett agitálni, hogy to­vább pontozzon. — Kár volt. is tudom, hol történt: Bogyiszlón. — Bizony nehéz is el­viselni, hbgy a csapat kapjon ki. — Ezért jó. előre szól- járult a vereséghez, ni. Én már most meg- — És azt nem tudja mondom: Ha Nagydoro- véletlenül, hogy a Dom- gon a közönség nem bóvári Járási TS elnöke változik, sok baja lesz miért volt olyan szó- még a játékvezetőknek morú vasárnap? — Dehogynem: az asz­talitenisz-csapatának egyik tagja nem érke­zett meg Dalmandról, így elveszítették a csa­patversenyt. — Biztos nem kérték ki. — Dehogynem! A já­rási TS-nek pénteken délután is azt mondták, hogy mehet Varga, de szombaton reggelre már megváltoztatták elhatá­Ilyenkor mindent el kell és az ellenfélnek velük, követni a győzelem ér- Mindenkit sértegetnek, dekében. Ha nem megy szóval nem úgy visel- másként, a játékvezető- kednek, mint kellene, két kell megfélemlíteni. — De a játékosoknak — Vagy kavics és sár- is változni kell. Amikor ’’’ozásukat, darabokkal dobálni, kiállítás és sérülés miatt . hjen, ha labdarú- mint Pakson tették. már csak kilencen vol- sásról lenne szó, biztos , — Csakhogy megkez- tak a pályán, Lengyel a Gazdaság vezetői is szí­Kar bizony. De clődött a bajnokság: ked- szemrebbenés nélkül vesebben engednék el a remeiem a közeljövő- Vgre csemegézhet a bot- cserbenhagyta társait és dolgozókat. De nemcsak lement a pályáról. ■ az a baj, hogy nem en- — Akkor már mind- Qcdték el. Ha ezt meg- egy volt. De ha az l. fél- mondják pénteken, lett időben 3:l-es fornádi volna harmadik verseny­vezetésnél Csilléri be- és Dombóvár azt a rúgja a büntetőrúgást, versenyszámot is mag­másképpen alakul a nyerte volna. ben a MOSZ nem küldi rányokon. Szekszárdra pontozni. — A paksi labdarúgó­csapat viszont Streert nem kéri a jövőben, mondván, hogy nem adott meg egy 11-est Paks javára. — A mérkőzés után mindent lehet mondani, hiszen úgy sem lehet a nevét beírták a jegy- már megállapítani, ki- zőkönyvbe — hanem nek van igaza, a szúr- Bancsi védte. — Pedig még nem is mondtam el mindent: Dombóváron is jó /eset történt. A mérkőzés után a kisdorogiak be­jelentették a játékveze­tőnek, hogy a Vasutas mérkőzés végkimenetele, tartalékcsapat kapuját — Az biztos. De 11-est nem Haraszti — akinek rúgni tudni kell, éppen úgy, mint kosárlabdá­ban a büntetődobásokat — Van ilyen bicikli..'; — Változatlanul... Ta­lán menjünk, mert le­kössük a labdarúgó­mérkőzést, ami remek is értékesíteni kell, mert csemegét ígér.

Next

/
Oldalképek
Tartalom