Tolna Megyei Népújság, 1966. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-01 / 26. szám

4 TOEWA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1966. február i: Fél év után A TIT-ben ilyenkor, az év ele­jén mérik a félévet. Az ismeret­terjesztési időszak az ősz bekö­szöntésével kezdődik, s így ja­nuár végén készítik, összegezik, a féléves mérleget. Ősszel a mun­katerveket úgy dolgozták ki, hogy az egyes élőadássorozatok, szak­osztályok tematikája segítse az időszerű gazdasági, társadalmi és ideológiai feladatok végrehajtását. A Tolna megyei Természettudo­mányi Társulat taglétszáma ked­vezően alakult a múlt évi átszer­vezés, felülvizsgálás óta. A tag­ság — 461-en vannak — aktívan részt vesz a 16 szakosztály, szak­csoport munkájában. Az elmúlt fél év alatt az előadások száma az előző időszakhoz viszonyítva valamivel csökkent, viszont jelen­tősen növekedett az előadói kon­ferenciák, szabadegyetemi elő­adások, klubviták mennyisége. Kü­lönösen nagy gondot fordítottak a helyi előadók továbbképzésére. Több bemutató előadást ren­deztek, amelyeken módszer­tani tanácsokat adtak, s alkal­mazták a korszerű ismeretter­jesztés elengedhetetlen kellé­keit, a szemléltető eszközöket. A filozófiai szakosztály az első fél év alatt összesen 44 előadást tartott. Különösen nagy érdeklő­déssel fogadta a hallgatóság a szocialista erkölcs problematiká­jából elhangzott előadásokat. Az irodalmi szakosztály is eredmé­nyesen végezte munkáját. Irodal­mi estjeiken, ahol új könyveket ismertettek, a mai magyar iroda­lomról és a mai világirodalmi áramlatokról beszélgettek, vala­mint nyelvészeti előadásokat tar­tottak, több mint 2500-an vettek részit. A művészeti szakosztály munkáját a sokoldalúság jellemzi. Foglalkoznak zenével, irodalom­mal, film-, képző-, ipar-, nép- és építőművészettel is, hogy csak a legfontosabb tennivalóikat említ­sük. Kiemelkedő rendezvényeket értek el a hangversenysorozat és a „Híres külföldi múzeumok” elő­adássorozat keretében, összesen 71 előadást rendeztek, amelyeket közel ötezer ember hallgatott vé­gig. Képzőművészeti kiállításuk látogatottsága meghaladta a két­ezret. Aktuális kérdésekkel foglalko­zott ' a 42 nemzetközi előadás, amelyeket a külföldön járt elő­adók élménybeszámolói színesí­tettek. . A közgazdasági szakosztály, legsikerültebb rendezvénye az új gazdasági mechanizmusról indított vitaest volt. Értékes munkával járultak hozzá a munkás és belkereskedelmi aka­démiák sikeréhez. A megrendezett előadások szám­szerű alakulását vizsgálva a pedagógiai és lélektani szakosz­tály vezet. Az általuk rendezett Szülők iskolája előadásokon, a Neve­lők akadémiáján és az Óvó­nők akadémiáján, valamint a Hazafias Népfronttal közösen tartott ankétokon közel hét­ezren vettek részt. Kilencvenegy előadásuk jól sike­rült. Változatos tematikát dolgoztak ki a történészek. Sok helytörté­neti anyaggal — „Tolna megye nagyjai”, vagy „Szekszárd törté­nete”, vagy érdemes megemlíteni a „Háry János és kora”, valamint a „Tolna megye népcsoportjai’ előadásokat — álltak az előadók a hallgatóság elé. A biológiai szakosztály tematikájából is lema­radtak a már sokszor hallott, meg­szokott témák. Helyükbe aktuális problémák kerültek. Ilyenek vol­tak: „Az űrkutatás biológiai ered­ményeiről” vagy a „Fehérjék sze­repe a méhcsaládok életében” címmel megtartott előadások. A földrajzi szakosztály tagjai országjárók, idegenvezetők negy­ven előadást tartottak és megala­kították az Ország-világjárók ba­ráti körét. Az agronómiái szak­osztály tagjai sikeres — 12 500 lá­togatója volt — kisállattenyészté­si kiállítást rendeztek a MESZÖV- vel közösen, s három mezőgazda- sági előkészítő tanfolyamot indí­tottak be. A szakosztály kereté­ben működő állatorvosok a fer­tőző betegségek elleni védekezés­ről tartottak számos előadást a megyében. Uj szakosztályok is alakultak, így a hadtudományi, a csillagá­szati és űrhajós. Az egészségügyi szakosztályt pedig újjászervezték. A fizika, kémia, — a matemati­kai szakosztály — de más szak­osztályok is — jelentős segítséget nyújtanak a mezőgazdasági elő­készítő tanfolyamnak. A műszaki ismeretterjesztés pedig zömmel a munkásakadémiákon történik. Az ismeretterjesztési formák közül a legáltalánosabbak a soro­zatok és az akadémiák. Közked­veltségükre jellemző, hogy míg tavaly nyolc, idén 22 KISZÜ V-akadémiát indítot­tak. Összesen 42 akadémia, 66 tagozattal és 2660 hallgatóval működik a megyében. Négy szabadegyetemi tagozat van, lemorzsolódás ezeken — mé­hészeti, állatorvosi, irodalmi, föld­rajzi — jelentéktelennek mond­ható. Az elmúlt fél év alatt összesen 702 előadást tartottak a megye te­rületén a TIT rendezésében. Ebből körülbelül 150—160-at Szekszár­dim. Az előadásokat közel 39 ez­ren hallgatták végig. Miniatűr mezőgazdasági munkagépek ' ▼▼▼▼! Sárközi Gyula: I Csípne ofiai rejfélq A makói 601-es „József Attila” ipari tanuló-inézet fiataljai miniatűr ■ traktorokat és mezőgazdasági munka- ^ gépeket készítenek. A szántófölde­dben dolgozó gépek tökéletesen meg- 4múnkált, kicsinyített másait elsősor- 4 ban szemléltetés céljára használják, ■4 a legszebb példányokat pedig a Bu- 4 da pesti Mezőgazdasági Múzeumnak ◄ küldik: Képünkön: a csillagkerekes ◄rendsodró modelljét tanulmányozzák ^ n -fi ofol ott < (MTI foto — TÓTH BÉLA felvj A gyertyaszentelés és a medve-meteorológia A február 2-át, a „gyertyaszentelő” napját úgy tartja számon a tévhit, hogy akkor elválik, hosszú, vagy rövid lesz-e a tél; aszerint, hogy a „medve az árnyékától meg­ijedve visszamegy a barlangjába, vagy borús időt találva kint marad”. Ebből az alkalomból évtizedek óta megszületnek azok a cikkek, amelyek megállapítják hogy a medve-időjóslás a néptapasztaláson alapuló, nagyjában-egészében helytálló megfigyelés. A régiek ugyanis nem a medve szokását lesték el, — nehéz és veszélyes vállalkozás lett volna —, hanem a február 2-i időjárást figyelgették és adták át a nemzedékek egymásnak — tapasztalatként. A népi meteorológia helyt­állóságát azzal szokták bizonygatni, hogy például az Al­földön, ahol sosem járt medve, ott ezzel a versecskével jó­solnak: „Ha fénylik Gyertyaszentelő, az iziket is szedd elő”. Vagyis, ha ezen a napon szép, fényes, napsütötte az idő, hosszú télre kell számítani, a takarmányban nem lehet vá­logatni, a félredobott töreket is elő kell venni. Még néme­lyik hivatásos meteorológus is hajlik rá, hogy a népi meg­figyelést időjárási szabályként vegyék tudomásul, amelyet — saját megfigyeléseikkel egybevetve — alkalmazhatnak. A medve-meteorológia helyénvalósága, vagy tévedése azonban nem válaszol arra a kézenfekvő kérdésre, hogy miért épp Gyertyaszentelőkor, s miért nem valamelyik másik na­pon mutatkozik meg a tél alakulása, mi az összefüggés az egyházi ünnep és a medvelegenda között? A február 2-i ünnep őstörténete — mondhatni — egy­értelművé teszi az összefüggést. A február 2-i ünnepnap első nyoma az I. Gergely-féle Sacramentariumban lelhető fel, amelyet a VI. században azért alkotott meg a pápa, hogy rendet teremtsen az ősi és újabb keletű szertartásokban. Abban az időben ugyanis még elevenen éltek a „pogány”, antik világ sokistenű világias, élvezethajhászó ünnepeinek hagyományai, amelyeket új ün­nepek beiktatásával szándékozott kiszorítani a mind na­gyobb világi hatalommal rendelkező keresztény egyház. A február elei „dies februatus” népies és kedvelt ünnep volt az antik Rómában. Ekkor rendezték a Lupercaliát, azaz Faunusnak, a római mitológia nyáj-istenének (lupercaila — farkasűzés) maszkos, farkast űző, telet kergető, zajos név­napi ünnepségeit. S mint az ünnepségek korabeli leírásainak nyomaiból kitűnik, e szertartás során papság és nép farkas, vagy medvebőrökbe bújtatott embereket űzött az antik Róma ut­cáin, azt jelképezve ezzel, hogy kergeti a téli ragadozókat, a nyájak veszélyeztetőit. A Lupercaliák helyettesítésére beiktatott keresztény ün­nep a VI. század derekán még nem a Gyertyaszentelő voli. „Mária tisztulásának” emlékét örökítették meg február 2-ával a konstantinápolyi görög egyházfők abból az alka­lomból hogy járvány ütötte fel a fejét, amelyet „az ünnepelt Mária elűz a híveiről”. Az egyházi krónikák tanúsága sze­rint a ragály ugyan nem szűnt meg, de a február 2-a, csen­des keresztény ünneppé szelídült, amely a XI. században aztán a mise előtti gyertyaszentelést is a nap szertartásába iktatta. Az ünnep őstörténetében tehát ott a télvége-várás, a nyájat veszélyezte tő vadállat figyelmezése, és a korabeli babonás hókusz-pókuszok nyoma. A gyertyaszenteléshez viszont a korai keresztény egy­ház költötte azt a „csodás” babonás legendát, hogy akinek torkán február 3-án, Balázs napján égő gyertyákat tesznek keresztbe, az a következő évre megszabadul a torokfájás­tól. A krónikák szerint ugyanis Balázs Sebaste püspöke ne­véhez több csodaszámba menő torokgyógyítás, fulladás­megelőzés fűződik, amelyet úgy ért el, hogy betege torkán égő gyertyaszálakat helyezett el keresztbe, vagyis kiűzte onnan az ördögöt”. E babonás hit maradványa az egyház balázsolás-szertartása. NYERGES ÁGNES — H) — — Kérem szépen, az úgy volt, hogy jöttem fel­felé a lépcsőn nehéz szatyorral a kezemben, mert tetszik tudni, bevásárolni voltam a Kö­zértben, s amint lépkedek felfelé ezzel a rossz lábommal a lépcsőn, hát egyszercsak egy magas, nyurga alak suhan el mellettem. Úgy megijed­tem, hogy no. Aztán látom, hogy ez az alak kulccsal kinyitja Záraiék ajtaját és belép... — kezdte Simkó néni, aztán sorjában elmondta, miként figyelt fel ismét, amikor kijött Kaplo- nyiéktól, a Zárai-lakásból kisurranó fiatalem­berre, milyen gyanúsan elfordította - arcát, s va­lamit cipelt a hóna alatt, de hogy mit, azt nem . láthatta, mert elég sötét volt, nem égett a lám­pa a lépcsőházban. — Szóval nyitva hagyta az ajtót és erre maga, Simkó néni bement a lakásba, hogy széjjel­nézzen? — Igen, kérem, mert rögtön tolvajnak néztem. Arra gondoltam, hogy azt, amit a hóna alatt szorongatott, biztosan a Záraiéktól lopta el, az­tán meg arra, hogy bizonyára a kést rejtegette magánál, mert azzal szúrt le valakit... — Hogy nézett ki az az alak? — Magas volt..., olyan cingár legény. Az ar­cát nem láttam, merti elfordította. — Milyen ruhát viselt? — Valami sötét köpenyfélét, ami nagyon su­sogott. Hogy is hívják, no, amit mostanság hor­danak. . — Orkán... — Az az, kérem.. . Meg kalapot is viselt, azt — 11 — erősen a szemébe húzta. Az is sötét színű volt, fekete, vagy sötétkék... — Mi tűnt fel legelőször magának, amikor belépett a lakásba? — kérdezte a főhadnagy. — Miután tolvajnak néztem, azért jöttem "be, hogy megnézzem, mit művelt itt. Ügy nagyjá­ból mindent rendben is találtam, csak az ebédlő­szekrény két fiókja volt gyanúsan kihúzva... — Ez ni — és a sarokban álló szekrényre mu­tatott. — Nem nyúlt hozzá? — Isten őrizz, hogy tetszik képzelni! Arra gondoltam, hogy előbb még benézek a fürdő­szobába, hátha ott találok valakit, akit ez a gaz­ember tolvaj leütött, vagy megkötözött, ahogy azt mostanság szokták ezek a lóköíők, aztán pe­dig bepillantok a fiókokba. De a fürdőszobai látványtól úgy megrémültem, hogy mindenre gondoltam én akkor, csak éppen a fiókokra nem. Törődtem is én velük, örültem, hogy gyorsan kijutottam a lakásból... — Jól tette, Simkó néni, hogy nem nyúlt sem­mihez. .. Kocsis elvtárs — fordult a fotóshoz Kóródi —, vizsgáld meg az ujjlenyomatokat a fiókokon. — Értettem, főhadnagy elvtárs! — felelte a fotós és az ebédlőszekrényhez ment. A főhadnagy pedig folytatta Simkó néni ki­hallgatását — Tehát kirohant, és segítségül hívta Bozóki házfelügyelőt?... — Igen, kérem, pontosan így történt. Azóta ki sem mozdultam a lakásomból. — Simkó néni — 12 —• most már láthatóan megnyugodott, bár ijedt te­kintete még mindig idegesen repdesett egyik nyomozóról a másikra, mintha legalábbis őt gyanúsítanák a gyilkossággal. — Háborgó szí­vem még most sem tudott lecsillapodni, nem tudom, hogy fogok ma éjszaka elaludni... — Addigra majd csak elmúlik — nyugtatta meg Kóródi az öregasszonyt. — Most még csak annyit, Simkó néni, nem emlékszik, látta-e már azelőtt is itt a házban azt a fiataiemoert, vagy hozzá hasonló, cingár magas férfit? — Nem, nem emlékszem ilyen alakra, kérem. Bár a házban sokat beszélnek egy bizonyos nyurga ficsúrról, akivel Zárainét látták néhány­szor. — Bizonyos ficsúrról? Ez érdekes... Nem tudja, ki látta őket'együtt? — Szapudiné a második emelet 6-ból, kérem. Ö mesélte nekem, meg Kaplonyinénak, az első emelet 3-beli szomszédnőmnek. — Köszönöm, Simkó néni. Egyelőre végeztünk. Majd ha újra eszünkbe jut valami, amit meg szeretnénk magától kérdezni, felkeressük. El­mehet. —• Igenis, kérem... — Simkó Bálintné meg­könnyebbülten felállt és kicsoszogott a szobából. — Nos? — nézett Kóródi a fotósra. — Találtam. Már le is vettem — jelentette Kocsis. — Nagyszerű. .. Hát maga, Bozóki elvtárs, mit tud még hozzátenni az elmondottakhoz? — fordult Kóródi most a házmesterhez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom