Tolna Megyei Népújság, 1966. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-03 / 28. szám

6 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1966. február Vezetőségválasztás a Vörös Meteornál A Szekszárdi Vörös Meteor Sportkör az elmúlt héten tartot- a meg vezetőségválasztó köz­gyűlését. A sportkör elnöke, Szi- ágyi Tivadar értékelte az el­múlt két év munkáját, részlete­in beszámolt a szakosztályok .evékenységéről. Sok dicséretet kaptak a torná­zok, akik az elmúlt években az ?gyik legjobb vidéki ifjúsági tor- laszakosztály címét vívták ki, si- ;errel szerepeltek az országos /ersenyeken. Sajnos a legtehetsé- :esebb versenyzők a középiskola itán elhagyták a várost, újból :ellett kezdeni a csapatépítést, felenleg a szakosztály átlagélet- :ora mindössze 14 év, s hogy nennyire korán kell kezdeni a ornasportot, az is bizonyítja, íogy a 10—13 éves korú gyére­ik részére már országos baj­nokságot is rendeznek. A női kosárlabda-szakosztály­ban is iskolás korú versenyzők portolnak, a többi négy szak­osztályban viszont elsősorban a MÉSZÖV, MÉK és a földműves- szövetkezetek dolgozói szerepel­nek. Felvetődött a gondolata egy férfi kézilabdacsapat megalakítá­sának, jelenleg ugyanis a város­ban mindössze a Honvéd foglal­koztat férfi kézilabdacsapatot. A közgyűlés által elfogadott határozati javaslat szerint a sportkör a jövőben Földműves­szövetkezeti Vörös Meteor néven kíván működni. A beszámolók utáni vitában Albert Antal, Páli György, Laczkó László, Horváth János és Kálmán Gyula szólalt fel. Több felszólaló hangsúlyoz­ta, hogy az új cím kötelez, a megválasztásra kerülő új vezető­ségnek az eddigieknél szervezet­tebben kell dolgoznia. A sportkör elnöke továbbra is Szilágyi Tivadar maradt, míg a számvizsgáló bizottság elnökéül Takács Józsefet választották. Híreh a labdarúgó- játékvezetőkről A Tolna megyei labdarúgó­játékvezetők február 12-én, szom­baton tartják taggyűlésüket Szek- szárdon, a városi művelődési házban. A taggyűlés 15 órakor kezdődik, melynek befejezése után a játékvezetők közös va­csorán, majd sportbálon vesznek részt • A JT elnöksége a következő játékvezetőket javasolta az NB III-as játékvezetői és partjelzői keretbe: Csordás Sándor, Horváth Ferenc, Sipos József, Schnierer László, Váradi Henrik, Völgyesi Mátyás, Bihari György, Csipák János, Gabi Géza, Köő László, Németh Béla, Hanga Tibor, Telcr- ling Mátyás, Vindics József és Zsigmond Lajos. Az NB III-as JT bizottságának határozata alapján — az országos kerettagokhoz ha­sonlóan — ellenőrző vizsgán kell megjelenni a felsorolt játékveze­tőknek. A vizsga előreláthatólag február 20-án lesz Dombóváron. • Megyénkben három helyen fo­lyik a labdarúgó-játékvezetők téli továbbképzése: Szekszárdon, Dombóvárott és Hőgyészen. Szek­szárdon Majoros Ferenc, Dombó­váron Völgyesi Mátyás, míg Hő­gyészen Pech István vezeti a to­vábbképzést. A játékvezetők négy előadás keretében ismerkednek a legújabb szabályokkal. Sikeres kezdet Hosszú idő óta nem láttak any- nyi embert együtt az ozorai film­színházban, mint a napokban. A művelődési otthon által megindí­tott Nagy előadások című sorozat ünnepélyes megnyitását tartották Az előadás este 7 órakor kezdő­dött, de a közönség már egy órá­val előbb gyülekezett és kezdésre voltak olyanok is, akik nem fér­tek már be. Sokan több kilomé­teres utat tettek meg a környező pusztákról, hogy a művelődési otthon igazgatójának bevezető és köszöntő szavai után meghallgas­sák Barcza Imre: „Bűnök, bűnö­sök, bűnhőd és” című előadását. A mindvégig izgalmas és érdekes előadás azokról a háborús bűnö­sökről szólt, akik a második világ­háborúban követték el gaztettei­ket az emberiség eilen. Az est ke­retében felelevenedett a nürnber­gi-per is, melynek során ezek az emberek a népek bírósága előtt feleltek tetteikért. A Soha többé című svéd film szintén bemuta­tásra került. A több mint 200 fő­nyi közönség örömmel nyugtázta, hogy a sorozatban, amelyet a TIT megyei szervezetével rendez a művelődési otthon, olyan közked­velt és ismert személyekkel is megismerkedhetnek, mint Dezséry László, Molnár Gábor író és tu­dós, dr. Kulin György csillagász. — palló — Követésre méltó a termelőszövetkezetben felmerült nézetek helyes megmagyarázásá­ban. A munkában igen aktívan kitűnt ifjú Ékes János és Tóth József. A munka helyes végzésé­hez nagy segítséget ad a járási Hazafias Népfront titkára is. Szabó István M HS-alapszer vezeti gyűlés Nagykónyiban A nagykónyi M HS-alapszervezet megtartotta évi első taggyűlését, amelyen elsősorban a múlt év eredményeit, hiányosságait érté­kelték. Csutorás Lajos, az alap­szervezet elnöke az 1966. évi fel­adatokról beszélt, említést tett a honvédelem erősítéséről, a fiata­lok katonai előképzésének szük­ségességéről is. A technikai kép­zés területén foglalkoznak majd a lakosság bevonásával a háztar­tási kisgépek kezelői tanfolyam beindításával. A gyűlést értékes vita zárta. Sz. I. Jól sikerült farsangi karnevált rendezett szom­baton a bátaszéki II számú iskola úttörőcsapata. A műsor után fel­vonultak az ötletes jelmezbe öl­tözött pajtások. A zenekar szinte szünet nélkül játszott szórakozta­tásukra. A pajtások valamennyien a közösségi élet szép élményével mentek haza. Asztalitenisz Áz egyéni döntők színvonalas játékot hoztak Pakson Vasárnap délelőtt Pakson, a gimnázium tornatermében ren­dezte a Paksi Járási Asztalite- íisz Szövetség a paksi járás egye­li asztalitenisz-bajnokságát, ör­vendetes, hogy az idén a pálfai is a kajdacsi sportkör is képvisel­etté magát néhány versenyzővel. A férfi felnőtt és az ifjúsági agyéni döntő színvonalas, korsze­rű játékot hozott. Kár, hogy a járási verseny a megyei felnőtt egyéni bajnokság időpontjával összeesett, így a paksi járás leg­jobbjai a megyei versenyen nem vehettek részt, pedig — játékuk alapján — ott is megállták volna helyüket. Legeredményesebb ver­senyzőnek Sólyom Anikó és Schukkert Sándor bizonyult, mindketten két-két bajnokságot nyertek. A versenyt a járási szö­vetség jól rendezte, melyért di­cséret illeti. Eredmények: Női ifi egyéni (7 induló): 1. Só­lyom Anna (Paksi Gimnázium), 2. Csajági Júlia (Pálfai Tsz), 3. Sprém Edit (Paksi Gimnázium). Női ifi páros: Sólyom—Garai (Paksi Gimnázium), 2. Zalakovics —Sprém (Paksi Gimnázium), 3. Porteleki—Csajági (Pálfai Tsz.) Férfi ifi (16 induló): 1. Deák József (Kajdacsi Tsz), 2. Pléjter Ádám (Paksi Gimnázium), 3. Lu­kács Sándor (Kajdacsi Tsz). Férfi ifi páros: 1. Szabó— Plé- zer (Paksi Gimnázium), 2. Deák —Lukács (Kajdacsi Tsz), 3. Bo- dahelyi—Bányai (Paksi Gimná­zium). Férfi felnőtt (15 induló): 1. Schukkert Sándor (Paksi Kinizsi), 2. Pálosi László (Paksi Kinizsi), 3. Lengyel István (Kajdacsi Tsz). Férfi felnőtt páros (8 pár): í. Schukkert—Garai (Paksi Kinizsi —Gimnázium), 2. Szentesi—Len­gyel (Paksi Gimnázium—Kajdacs) 3. Bagó—Wolf (Dunaíöldvár— Paksi Kinizsi). Labdák a zsebekben Szombaton délután mintegy 130 versenyzővel rendezte meg a városi asztalitenisz-szövetség a város 1966. évi serdülő és út­törő asztalitenisz-bajnokságai­nak küzdelmeit. A sok induló miatt a versenyszámok egy ré­szét a következő szombatra kel­lett halasztani. A verseny négy asztalon megállás nélkül folyt. Bizony nem kis feladat volt a verseny zökkenőmentes le­bonyolítása. Késő este lett, mire a versenyszámok közül néhá­nyat befejeztek. A verseny után nagy__ volt az öröme a városi szövetségnek. A kiadott labdák hiánytalanul visszakerültek a papírdobozokba. Vasárnap délelőtt a megyei bajnokság küzdelmei voltak ugyanitt. Lényegesen kevesebb volt az indulók száma, hiszen csak 38 férfi- és 12 női, össze­sen tehát 50 versenyző rajtolt. A verseny zökkenőmentes le­bonyolításával nem is volt baj itt sem, de amikor a szövet­ség vezetői összeszámlálták a visszaérkezett labdákat, „cse­kély” egy tucat hiányzott, me­lyet néhány versenyző a zse­bében „felejtett"! * • A Tolna megyei Kosárlabda Szövetség Elnöksége kidolgoz­ta az 1966 évi Magyar Nép- köztársaság Kupa selejtezőjé­nek programját. A selejtező mérkőzésekre február 26—27- én Szekszárdon, a Garay Gim­názium tornatermében kerül sor. A selejtezőn részt vehet­nek a kosárlabda-szakosztályok egy női és férficsapattal. A se­lejtezőn osztályba sorolás nél­kül vesznek részt a csapatok, tehát az NB ll-es csapatok is kötelesek részt venni, melyet az Országos Kosárlabda Szö­vetség is kötelezőnek irt elő. • A Bonyhádi Járási TS elké­szítette az Országos Sport Na­pok járási sportünnepélyének műsorát. A szervező bizottság gazdag programot állított ösz- sze, mely május 8-án és május 15-én reggeltől estig biztosítja a sportműsort. az ozorai pedagógusok példája. Ritkán találni ugyanis olyan tan­testületet, amely ilyen szorosan együttműködne a művelődési ott­honnal, a népművelési munkában. Az ozorai tanítók kivétel nélkül bekapcsolódtak a felnőttnevelés munkájába. Közülük kerülnek ki a színjátszó-, a foto-, a kézimun­ka-, a tánccsoport vezetői, sőt tag­jai is néhányon. A felnőtt szín­játszók között 3 pedagógus van. De ott vannak az analfabéta­tanfolyam, a szülők iskolája, a dolgozók iskolája előadói között is. Megjelennek, és ha kell fel­ügyelnek a rendezvényeken, szer­veznek is a művelődési otthon ré­szére. Róluk valóban elmondhat­juk, hogy .nevelők”! P. L. Ülést tartott a népfrontbizottság A szakályi népfrontbizottság a napokban ülésezett. A helyi ter­melőszövetkezet zárszámadását vizsgálták, felfigyeltek rá, hogy a termelőszövetkezet az elmúlt év­ben túlsúlyban olyan takarmány­igényes állattartással foglalkozott, amely a termelőszövetkezet sertés- és marhaállományára hatott ki. Ennek megszüntetése érdekében vállalták, hogy a politikai felvilá­gosító munkán keresztül segítenek Orsi kirándulás a gemenci erdőbe Nekünk József-pusztaiaknak kedves szomszédunk a gemenci erdő. Az utolsó őrsi ólán elhatá­roztuk, hogy szánkókirándulást te­szünk. A Jóreménység Tsz szán­kója dél felé érkezett. Igen bol­dogok voltunk, s hiába kiabálták a felettünk nagy csapatban vonu­ló varjak, hogy kár, kár. Szinte észre sem vettük, máris bekanya­rodtunk a gemenci vadászkastély elé. A félénk szarvasok éppen ebédjüket fogyasztották az etető­rácsok mellett A vadgazdaság ve­zetője felvezetett bennünket a vadászszobába, onnan gyönyörköd­tünk az ebédelókben. Parti bácsi sok érdekes dolgot mesélt, ö mondta el, hogy 67 szarvas jár ide naponta enni. Látcsövet kap­tunk, amivel külön élmény volt nézni. De rengeteg látnivaló akadt a vadászházban is: díjazott szarvas- és őzagancsok, vadász- fegyverek, vadászkürtök, Pista bá­csi szarvas-hivogatója. Mintegy 500 kilónyi szállításra kerülő szarvasagancs közül válogatta, hogy milyen a gyilkos és milyen a koronás agancs, s a vadakat e szerint selejtezik. A vadak szét­széledésével a mi útunk is vissza­Ketten Öt bajnokságot nyertek Vasárnap a megyei asztalitenisz-bajnokságon Hodász Gyuláné (Dombóvári Vasút) három, míg Link Ferenc (Szekszárdi Petőfi) két bajnokságot nyert. Képünkön Csurgai Zoltán, a megyei asztalite­nisz-szövetség főtitkára átadja a helyezésekért járó díjat a két versenyzőnek. felé vezetett. Hófehérke őrs Szekszárd, József-puszta Hegoldja gondját, ha felkeresi a Szekszárdi Szabó Ktsz paplankészítő részlegét, dunnájából paplant készít, mély kis helyen is elfér. Vállal új paplan készítését, átalakí­tását, javítását. Előzékeny kiszolgálás. Szolid árak! Fordul­jon bizalommal paplankészítő részlegünkhöz. Szekszárd Jókai u. 31. (32)

Next

/
Oldalképek
Tartalom