Tolna Megyei Népújság, 1966. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-03 / 28. szám

2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1966. február 3. Mikor és meddig érvényes a szavatossági igényt A Legfelsőbb Bíróság új elvi döntései A Legfelsőbb Bíróság a legutób­bi időben a szerződésekben vál­lalt kötelezettségek maradéktalan teljesítéséhez, a szerződésekbe ve­tett bizalom erősítéséhez, a jó mi­nőséghez és a forgalom bizton­ságához fűződő érdekek védelme céljából három nagy jelentőségű, a bíróságokra kötelező polgári elvi döntést hozott. A jótállásról szóló elvi döntés hangsúlyozza, hogy a jótállás a minőségvédelemnek, s ugyanak­kor a gazdasági fejlődésnek hatá­sos jogi eszköze. A jótállás foko­zott felelősség elvállalását jelenti azért, hogy a szerződés alapján szolgáltatott dologban megvannak a törvényes és a szerződésben meghatározott tulajdonságok. Ez a fokozott felelősség a jót­állási idő alatt áll fenn. A fele­lősség alól csak annak bizonyí­tásával lehet mentesülni, hogy a hiba óka a dolog átadása után keletkezett. A jogosult — hacsak a felek eltérően nem állapodnak meg — jótállás esetén mindazokat a szavatossági jogokat érvényesít­heti, amelyeket a polgári törvény- könyv meghatároz, továbbá köve­telheti a hibás teljesítés folytán elszenvedett kárának megtérítését is. A kötelezett — például az el­adó, a vállalkozó — csak hibát­lan teljesítéssel tesz eleget a szer­ződésben vállalt kötelezettségének. Nem számít tehát bele a jótállási időtartamba az az idő, amely alatt a dolgot a hiba miatt nem lehe­tett rendeltetésszerűen használni. Ezzel az idővel a dolog kijavítása esetén a jótállás időtartama meg­hosszabbodik, s ez az idő akkor kezdődik, amikor a szerződő fél a hibáról a másik felet értesíti. Ha a kötelezett a hibás dolgot vagy annak jelentősebb részét ki­cseréli, a jótállás időtartama — ellenkező megállapodás hiányá­ban — újra kezdődik. Ha a hiba csak huzamosabb vizsgálat alapján ismerhető fel, a szavatossági jog érvényesítésé­hez szükséges nyilatkozatra a meghatározott hathónapos határ­időt attól az időponttól kell szá­mítani, amikor a hiba a dolog átvételekor megkezdett gondos vizsgálat mellett egyáltalán fel- fedezhetővé vált. Az elvi döntés iránymutatást ad arra is, hogy a szavatossági igénynek peres úton való érvé­nyesítésére a törvény által meg­szabott hathónapos határidőt mennyiben befolyásolják a felek tárgyalásai, amelyeket a szava­tossági hibával kapcsolatban egymással folytattak. A hibás dolog, vágy dologrész kijavítása, vagy kicserélése ese­tén a szavatossági határidő ép­pen úgy meghosszabodik, illetve újra kezdődik, mint a jótállási idő hasonló esetben. Kimondja végül az elvi döntés: ha a jogosult a szavatossági igényét érvényesítő nyilatkozatát kellő időben kinyilvánította, ez­zel érvényesítettnek kell tekin­teni a megjelölt hibából eredő kár megtérítése iránti igényét is. A vállalkozási szerződéssel kap­csolatos elvi döntés hangsúlyoz­za, hogy a szerződéseket tartal­muknak megfelelően kell telje­síteni. Ha a szerződés — a való­ságos tartalma szerint — vala­mely szolgáltatásra kiterjed, a vállalkozó ezért csak akkor kö­vetelhet külön díjazást, ha aggály­talanul megállapítható, hogy a vállalkozási díj meghatározásá­nál erre a szolgáltatásra nem voltak tekintettel. (MTI). tsemúipk SOROKBAN * * Kádár János, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bizott­ságának első titkára szerdán be­mutatkozó látogatáson fogadta Dinh Ba Thi-t, a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítás! Front bu­dapesti irodájának vezetőjét. * Nkrumah elnök beszédével megkezdődött a ghanai parlament idei első, az ország költségveté­sét tárgyaló ülésszaka. * Az Olasz Kommunista Pártnak a 11. kongresszuson megválasztott központi bizottsága és központi ellenőrző bizottsága kedden este ülést tartott. Meghallgatta és megvitatta Luigi Longónak, a párt főtitkárának a választási bi­zottság nevében előterjesztett ja­vaslatait. A párt vezető szervei ezt követően egyhangúlag meg­választották az új vezetőséget — amelynek ezentúl 31 tagja lesz. * Abram Fischer 57 éves dél­afrikai ügyvédet szerdán bíróság Újabb gyilkosság a Ben Barka-ügyben Párizs (MTI). Halálos lövés érte szerda reggel a francia állam- védelmi rendőrség egyik tisztjét, a 34 éves Maurice Gallibert-et A rendőrtiszt két tiszttársa kísére­tében autón érkezett a főváros 17. kerületébe. A gyilkosság abban a pillanatban történt, amikor a Ben Barka-üggyel kapcsolatban körözött egyik gengsztert le akar­ták tartóztatni. A gépkocsiban ülő másik két rendőrtiszt kisebb sérüléseket szenvedett. A tettes elmenekült. A nyomozás folyik. A Ben Barka-ügyben újabb fejlemények, hogy panaszt emelt az ügyészségen annak a háznak a házfelügyelője, ahol Figont holtan találták. A házfelügyelő a követ­kező szövegű, névtelen levelet kapta: „ön asszisztált Figon meg­gyilkolásánál. Jó tudja, hogy nem öngyilkosságról volt szó. Fizetni fog!”. A Ben Barka-ügyben egyéb­ként tovább folynak a kihallgatá­sok. Kedden a letartóztatott Phi­lippe Bernier újságíró és Lopez szembesítésére került sor. A két­órás kihallgatás során Bernier el­mondta, hogy Figon állandóan úgy beszélt Lemarchand képvise­lőről, mint barátjáról és ügyvéd­jéről. Rejtélyek a brémai repülőszerencsétlenség körül A múlt heti súlyos brémai légi katasztrófának — amelynek során 46 ember életét vesztette — okai még mindig tisztázatlanok. A nyugat-német sajtó arról ír, hogy a vizsgálat során most újabb rejtélyes körülmény merült fel: a repülőgép másodpilótájának kezében ugyanis egy amerikai gyártmányú csípőfogót találtak. A másodpilóta holtteste felett egy külföldi utas holtteste feküdt és a két utas körül különböző szerszá­mok hevertek szétszórva. Ezek a szerszámok azonban nem tartoz­tak a gép felszereléséhez és a Lufthansa igazgatósága kijelentet­te: elképzelhetetlen, hogy a szer­számokat valamilyen géphiba ki­javítására akarták volna felhasz­nálni. Néhány nyugat-német lap fel­teszi a kérdést: lehetséges-e, hogy talán az utasok közül valaki be­tért a vezetőfülkébe és a másod­pilóta védekezésre akarta felhasz­nálni a szerszámot, amelyet még halálában is görcsösen szoronga­tott a kezében? A szerencsétlen­ség után híre terjedt, hogy a re­pülőgépen állítólag egy potyautas is volt. A Lufthansa igazgatósága később megcáfolta ezt a hírt. A rendőrség is közölte, hogy a re pülőgép roncsai között csak 46 holttestet találtak, tehát nem le­het szó semmiféle titokzatos po­tyautasról. A szerencsétlenség okainak kivizsgálásába most min­denesetre a bűnügyi rendőrség is bekapcsolódott. elé állították. Azzal vádolják, hogy a betiltott kommunista párt tagja. * A kambodzsai légelhárítók ja­nuár 30-án lelőttek egy C—130 Hercules mintájú amerikai repü­lőgépet, amely behatolt Kambod­zsa légiterébe Kandal tartomány Kaam Samnar Króm határállo­más körzetében. A repülőgép a vietnami határ közelében An Long falutól nem messze zuhant le. Kerala indiai államban a zavar­gások miatt egy héttől tíz napig terjedő időtartamra bezárták a főiskolákat és az iskolákat. Hat munkást és három diákvezetőt letartóztattak. * Az Amerikai Egyesült Államok aranykészlete az elmúlt év de­cemberében további 72 000 000 dollárral apadt, az egész 1965. évben pedig 1 664 000 000 dollár­ral. Cyrille Adoula volt kongói mi­niszterelnököt Kongó brüsszeli nagykövetévé nevezték ki. Adoula állomáshelyét a legfontosabb nagykövetségnek tartják Kongó­ban. r Szovjet lapok Eszak-Vietnam bombázásáról „Micsoda cinizmus, mikor egy gengszter azzal dicsekszik, hogy félreteszi a revolvert és csak késsel gyilkol”. „Bántják szegény agresszort”. Ilyen és hasonló meg­jegyzésekkel kommentálja a szer­dai szovjet sajtó a Vietnammal kapcsolatos legutóbbi eseménye­ket. A Pravda, a Szovjetszkaja Rosszija, a Krasznaja Zvezda egyaránt az amerikai politikai és katonai vezetők cinizmusát emeli ki, rámutatva, hogy a bombázá­sok öthetes szüneteltetését újabb katonai erők felvonultatására, távol-keleti légierőik rendbe­szedésére és ugyanakkor figye­lemelterelő propagandaakciókra használták fel. A Krasznaja Zvezda hang­súlyozza, hogy az amerikai lépés újabb kihívás az egész haladó emberiség ellen. Ugyancsak a Krasznaja Zvezdában figyelemre méltó Leontyev alezredes cikke, aki rámutat, hogy míg a második világháborúban 11,1 milliárd, a koreai háborúban 20,3 milliárd dollár volt az amerikai monopó­liumok átlagos évi tiszta nyere­sége, addig a vietnami háború elmúlt éve alatt ezek a monopó­liumok 40 milliárd dollár profitot vágtak zsebre. Jugoszláv kormánynyilatkozat A jugoszláv kormány a viet­nami fejleményekről kedden nyi­latkozatot adott ki, s mély sajnál­kozásának adott hangot a VDK elleni bombatámadások felújítása miatt. A nyilatkozat egyebek kö­zött hangoztatja: Jugoszlávia né­pei és kormánya már nem egy­szer figyelmeztettek arra, hogy elkerülhetetlenül tragikus követ­kezménnyel fog járni, ha a genfi egyezmények, valamint a viet­nami nép szabadságjogainak, füg­getlenségi és önrendelkezési jogá­nak figyelembevételével nem ta­lálnak politikai megoldást. Jugo­szlávia kormánya leszögezte: az amerikai kormány a VDK terü­lete elleni légitámadások felújí­tásával — amit semmivel nem lehet igazolni —, az egész em­beriség előtt súlyos felelősséget vállalt. Koreai válasz Ho Si Hinh üzenetére A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság legfelső nemzetgyűlé­sének elnöksége kedden kibőví­tett ülésen megvitatta azt az üze­netet, amelyet Ho Si Minh, a Vietnami Demokratikus Köztár­saság elnöke intézett Coj Jen Genhez, a KNDK legfelső nem­zetgyűlése elnökségének elnöké­hez, az Egyesült Államok viet­nami agressziójának kiszélesíté­sével kapcsolatban. Az ülésen elfogadták a válasz­üzenetet, amely hangsúlyozza: — A Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaság kormánya és az egész koreai nép teljes mértékben támogatja a VDK kormányának álláspontját és a jövőben is aktív támogatást nyújt a testvéri viet­nami népnek az amerikai agresz- szió ellen, a hazája szabadsá­gáért és függetlenségéért vívott harcában. Az amerikai imperia­listáknak — mutat rá az üzenet, — haladéktalanul,meg kell szün­tetniük minden agresszív cselek­ményüket Vietnamban és ki kell vonni Dél-Vietnamból csapatai­kat és bábjaik csapatait. Tüntetés több fővárosban Norvég fiatalok kedden nagy tüntetéseket rendeztek az ame­rikai nagykövetség előtt. A diák­tüntetők ilyen és ehhez hasonló jelszavakat hangoztattak, s ezeket röpiratokon is osztogatták: „Vé­get vetni a terrornak Vietnam­ban!”, „Beszüntetni a bombázá­sokat!”, „El a kezekkel Vietnam­tól!”. Bécs belvárosában kedden este több százas tömeg tüntetett az észak-vietnami bombatámadások újrakezdése, az Egyesült Államok vietnami agressziója miatt, A tüntetők egy-egy küldöttsége til­takozó iratot nyújtott át a bécsi amerikai nagykövetségen. Lengyelországban az üzemek, intézmények dolgozói kedden és szerdán tömeggyűléseken tiltakoz­tak a VDK bombázásának újra­kezdése miatt. Két nyugat-berlini egyetem diákjai gyűléseken tiltakoznak az amerikaiak szennyes vietnami háborúja ellen. Emiatt néhány napja a Steinplatzon lévő diák­otthonban egy Amerika-ellenes előadóestet fasiszta elemek idő­zített bomba felrobbantásával za­vartak meg. A dahlemi egyetemi városrészben kedden este újabb gyűlés volt. Előtte egy ismeretlen telefonáló azzal fenyegette meg a Német Szocialista Diákszövetség (SDS) vezetőit, hogy „itt is bomba fog robbanni”. Mőcsénytol — négy diplomáig Az átlagember többnyire ritkán jut el oda, hogy már életében márványtáblán örökítsék meg a nevét. Aki a Kelenföldi pályaud­vartól befelé tart a fővárosba, balkéz felé láthat egy festői szép­ségű kis parkot. A Feneketlen-nek nevezett tó partján modem étte­rem vendégei szemlélik a vizet. A tó tükrén tavasztól őszig vízima­darak úszkálnak. Pázsitra ágyazott padok kínálnak pihenést, odébb Bartók mellszobra figyeli a sétá­lókat. A lépcsőzetesen kiképzett hátteret modern szövetkezeti há­zak, kéttornyú templom, oldalról pedig — a szabadtéri színpad mö­gött — az új Sportszálló zárja le. A mórványtábla a park egyik tám­falán van és rajta a tervező neve: dr. Mőcsényi Mihály. Körös-körül a fák, virágok, a főváros egyik legharmonikusabb díszkertje. Bonyhád, Baja és Budapest Dr. Mőcsényi Mihály a Kerté­szeti Főiskola Kerttervezési Tanszékén tanít. Egyetemi docens. Középmagas, vállas, nyírott baju­szé, nagyon elevenen figyelő sze­mű, negyvenhat éves koránál jóval fiatalabbnak látszó ember. — Hol született? Mosolyog: — Ahol a nevem, Mőcsényben. Módos gazdaember fia, abból a fajtából, amelyiknél a jómódot serdülő suhanckorral kezdődő, inatszakasztóan sok munkával te­remtették meg. Az apja gimnázi­umba Íratta, vigye többre. De a szünideje munkával telt, a szom­bat-vasárnapjai úgyszintén. Bony_ hádon érettségizett. Az 1938-as érettségi bizonyítvány ahhoz, hogy többre vigye, édeskevés volt. Me­hetett volna jegyzőgyakornoknak. Ehelyett a bajai kertészeti szakis­kolát választotta, tizenkét hóna­pon át napi tizenkét órai fizikai munkát. Innen jutott Budapestre, a Kertészeti Akadémiára. Szük­ségből. Arra ugyanis már nem telt a mőcsényi parasztbdrtokból, hogy a kedve szerinti, de roppant drága Műegyetem tandíját fizetni tudták volna. Az akadémiáról vit­ték el katonának« Szokolovszkij marsall igazolása Előbb Erdélyben volt — „unal­mában” egyenruhában járt két fél­évet a kolozsvári egyetem közgaz­dasági karán —, aztán kivitték a frontra. Megsebesült, az akadémia utolsó vizsgáit a kecskeméti hadi­kórházból tette le. Újra a front, majd cseh földön érte a háború vége. Egységével tevékenyen segí­tette a partizánokat, harcolt a né­metek ellen. Szokolovszkij mar­sall igazolásával tért haza. egye­nesen az új, demokratikus magyar hadseregbe. — Ilyesformán elég kacskarin- gós útja vezetett a lágymányosi márványtábláig, — vetjük közbe a nemzedékére jellemzően bonyo­lult életrajz hallatán. — Meglehetősen. Dr. Ormos Im­re 1945-ben hívott meg a tanszé­kére tanársegédnek. A néhány éve Kossuth-díjjal ki­tüntetett nagy kertművész kínálta a sokágú kertészeti tudományok­nak azt a részét, melyeknek a mű-

Next

/
Oldalképek
Tartalom