Tolna Megyei Népújság, 1966. február (16. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-02 / 27. szám
t % 4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1966. február 2. BARANGOLÁS TOLNA MEGYÉBEN (Megjelent a Sajtó terjesztési Híradó januári számában) A TÉLI HÓNAPOK egyikén Tolna megye nyugati részén jártam, tanulmányoztam a postahivatalok hírlapterjesztési munkáját. A postás dolgozók elmondták örömüket, bánatukat, szakmai meglátásaikat. Első állomásom Felsőnyék postahivatal volt, ahol Katus Mihály „új” hivatalvezető fogadott. Félreértés ne essék, nem kezdő hivatalvezetőről van szó, nagy gyakorlattal rendelkezik, mert mint állandó helyettes, hosszú éveken át — főleg hivatalvezetőket — helyettesített. Múlt év július 1-től Felsőnyék postahivatal vezetője. Az első szemlén már túl van. Jó minősítést kapott. Figyelme mindenre kiterjed. Elődje a hírlapterjesztéssel nem sokat törődött. Egyik lapból sokat, a másikból keveset igényelt. Katus Mihály első teendői közé tartozott, hogy a hírlapterjesztést helyes irányba terelje. Megszervezte a hivatali árusítást, felmérte a lehetőségeket. A kézbesítők között a lapokat úgy osztotta szét, hogy mindenki olyant kapott, amilyent könnyen el tudott helyezni. Kézbesítőivel rendszeresen megbeszélte a feladatokat, s ennek eredményeként azok emelték a Népszabadság és a megyei lap példányszámát. Megakadályozták a lemorzsolódásokat. A remittendát a minimálisra szorították. A hivatal havi átlagremittendáját (megmaradt példányok) csak tizedekben (0,1—0,2 százalék) lehet kifejezni. így sikerült elérni, hogy a hivatal augusztustól kezdve minden hónapban túlteljesítette tervét. Nehézséget csak az okozott, hogy többek között a Képes Újságból, Nők Lapjából nem kaptak eleget. A Szovjet Híradót a hivatal 10 példánnyal emelte, és azokat mindig el is adja. MAGYARKESZI csak 9 kilométer távolságra van Felsőnyékhez, mégis az ottani postások mostohagyermeknek érzik magukat, mert sokszor előfordul, hogy vasárnap a várva várt Nép- szabadság, megyei lap és a többi színes lap nem érkezik meg. A gépkocsivezető — akinek kötelessége lenne a vasárnapi zárlat szállítása — Tamásiban nem veszi át a hírlapot. Ezen talán a MÁVAUT illetékesei segíthetnének! A másnapos újságót igen nehéz eladni. A hivatalvezető — Fulmer György — ezen állítását megerősítette Komáromi Erzsébet kézbesítő is. Az egyenruhás, piros parolinos kézbesítőnő jól képviseli a posta érdekeit. Szereti szakmáját, munkáján keresztül sok elismerést vívott ki magának. Mindig megtalálta azt a terjesztési módot, amellyel a lapokat el tudja helyezni. Jobb eredményt is tudna felmutatni, ha nem déltájban kezdhetné a kézbesítést. Sötétedés beállta előtt vissza kell térnie a hivatalba, és így a kézbesítésre kevés az idő, főleg télen. Legjobb hírlapvásárlói a nyugdíjasok, sokan még anyagi áldozat árán is megveszik, előfizetik azt a lapot, amelyet korábban — aktív dolgozó korukban — megkedveltek. NAGYSZOKOLYON a postahivatal háromablakos nagy épületben van. A nagy termet üvegfal választja el a feleknek fenntartott helytől. A hivatali részt egy szekrény és a telefonközpont különíti el a hivatalvezető konyhájától. Az asztalon szanaszét hírlapkartonok, „Olcsó Könyvek”, megbontott és megbontatlan naptárcsomagok. Ez a csendélet nem valami lenyűgöző látvány. A hivatalvezető, aki egy személyben hírlapfelelős is, a hírlapok kiosztását — legalábbis a számadási okiratok szerint — három napja nem végezte el. December végén még jelentős maradványa volt a naptárakból. Prémiumalap-értéktervét nem teljesítette. Ehhez hozzájárult az is, hogy helyettes kézbesítő dolgozott egy hétig. Erre az időre a hírlapfelelős a külön kezelt lapokból az összes áruspéldányt lemondta. Vajon nem volt túlzott ez az óvintézkedés? Szebbnél szebb kertes házak, korszerű üzletek és növekvő élet- színvonalat tükröző kép tárul az elé, aki Dalmand község új házai között jár. A postahivatal bejáratánál Kovács István kézbesítővel találkoztam, aki kitömött táskával, kezében hatalmas új- ságköteggel indult kézbesítőét jára. A külön kezelt lapok előfizetőinek száma 536. Az előfizetői példányok kézbesítésén kívül rendszeresen foglalkozik hírlapárusítással is. Józan, szorgalmas ember, kiváló dolgozó. Tölgyesi István külterületi kezelő 90 napilap kézbesítése mellett árusít hírlapokat is. Ha a kézbesítők a kapott lapokat nem tudják eladni, azokat Asbóth Anna hírlapfelelős a terjesztési határidő lejárta előtt visz- szaveszi, és az utolsó napon addig kínálja a feleknek, míg vevőre nem talál. A remittendát nem ismeri. A hivatalvezető — Asbóth Ilona — s a hírlapfelelős rendet tartanak. Naponként megbeszélik, rendezik a felmerülő problémákat. Olyan összetartás van, mintha egy ember látná el a a hivatal minden dolgozójának munkáját. A hivatal dolgozói kötelességüknek tartják a hírlap- terjesztést, és mindig lelkiismeretes munkát végeznek. Sok posta- hivatal példát vehet róluk. UTAM VÉGÁLLOMÁSA Ko- csola postahivatal volt. Az emeleten levő hivatalt a sok örökzöld növény barátságossá teszi. Béres Vilmos hivatalvezető a felek részére fenntartott helyen kis üvegszekrényben helyezett el hírlapokat. Ezzel a módszerrel sok hírlapot ad el, főleg az Olcsó Könyvtár könyveket. Kézbesítői részére az előfizetési díjak beszedéséhez szükséges kartonokat már a hó első napján kiosztja. A kézbesítők a beszedett díjakról — előírás szerint — naponta leszámolnak. Kovács László kézbesítő decemberben a díjbeszedést már 24-ére befejezte. A hivatalvezető elmondta, hogy terjesztési munkájukat nehezítik a laphiányok. Egyes külön kezelt lapokból több esetben még az előfizetői példányokat sem kapják meg. (Pl.: Autó-Motorból decemberben 8 helyett Csak 3-at kaptak.) A panaszok intézése sok hasznos percet rabol el tőlük. Barangolásom során mindenütt megállapítottam, hogy a naptárak és a „Szerencse” sorsjegyek eladása jó ütemben folyik. A hivatalok többsége a kapott sorsjegyek árát már el is számolta, s ezzel a Tolna megyei postások is nagymértékben hozzájárultak a posta éves tervének teljesíté- hez. PATONA LÁSZLÓ I __________ A Saturnáliától a busó-járásig ' Népszokások, hagyományok, farsangolás Az időszámítás előtt' Saturnáliának nevezték a több hétig tartó ünnepélyeket, a mai farsang elődeit. A mezők istenét, Saturnust ünnepelték, aki — a korabeli hit szerint — egykor úgy uralkodott a földön, hogy, noha senki nem dolgozott, mégis mindenki bőségben élt. Ennek a legendás aranykornak emlékét idézték fel féktelen vigassággal. Az ünnepek alatt nem dolgoztak, a rabszolgákat átmenetileg szabaddá tették és uraikkal egy asztalnál étkeztek, a házakban, s az utcákon felcicomázva, állatbőrökbe bújva, borostömlőket ürítgetve, mindenki kedvére tombolt. A keresztény egyház a farsangolás keretei közé szelidítette és szorította az ősi szokást. Ám még a XVII. században is akadt olyan egyházi krónikás, aki nem tudott megbékélni e téli mulatozással és így vélekedett róla: „Az ördögnek szánt♦ ünnep ez. Az esztendőnek oly szaka, amikor az emberi boldogságok elementáris erővel törnek elő. S úgy tetszik, hogy maguk az emberek is szégyellik kicsapongásaikat, ezért rejtik el ábrázatjukat álorca alá.. . Vannak, akik a német Faselei, azaz „mesebeszéd” szóból származtatják a farsang szót. Ű-itáliai hagyományokról lévén szó, inkább az olasz farsa, vagyis bohózatból származik. Tény, hogy a magyar farsangoláson országszerte megtalálhatók a legősibb szokások nyomai. Még a mennyegzö- ket, lakodalmakat sem csak azért rendezik farsangkor, mert akkorra megforr a bor, s ölésre vár a hízó —, vagyis készen áll a háznál a vendégváró lakoma alapja. A farsangi meny- nyegzőt az a szokássá vált őshit tette közkeletűvé, hogy az új pár jövője és a természet ébredése, a napok hosszabbodása és a hideg enyhülése között — ahogy ezt a természetimádó vallások tanították —, mágikus kapcsolat van. Ebből a kapcsolatbeli hitből táplálkozik az a farsangi szokás is, hogy a legények képüket bekormozva, dalolva, táncolva tüsköt húznak végig a falu utcáján, amit azután egy pártában maradt lány házának kapujában hagynak, kárpótlásként az elmaradt vőlegényért... Ősi farsangi szokás a tél-kihordás, tél-temetés. A fiatalok szalmából, vagy másból telet formázó bábut készítenek, majd sok tréfával fűszerezve, elpusztítják, s kiviszik a határba eltemetni. Előfordul, hogy a másik falu fiataljai viszont a „temetőket” lesik ki, s a bábut visszaviszik eredeti helyére, a tél ne náluk időzzön. Baranyában, Tolnában és a Dunántúl más vidékein mostanában elevenítették fel újra a busó-járás, a kongózás ugyancsak ősi szokását. A húshagyó héten állatbőrökbe bújva, a régi ritmust játszva, éktelen zajjal, szüntelen ko- lompolással temetik a farsangot. A farsangot befejező karneváli felvonulások, utcai táncos-zenés mulatságok mindmáig népszerűek az egész világon. A karnevál szó eredetéről ugyancsak megoszlanak a nyelvészi vélemények. Egyesek felfogása szerint a hústól való tartózkodás, (carne levamen) szakaszára utal, mivel a farsang befejező cselekménye. Az sem kizárt, hogy a másik tábornak van igaza, amelyik az elnevezést a latin carrus navalis-ból, a hajót ábrázoló szekérből származtatja. Ez ugyanis, különösen az olaszországi maskarás felvonulások elmaradhatatlan kelléke, ősidők óta. Hajdan ebben az időszakban Európa-szerte állatviadalokat is rendeztek. A XVII. században Párizsban kövér ökröket vezettek végig a városon a farsang befejezéseként. A farsangi vígságot búcsúztatva Csokonai így ír „A farsang búcsúszavai” című versében: ▼▼TTTTTTTTTYVTTTYTTTTTYYTTTTYTVTTYYYTYYTYTYTY7 m 3 „Űzik már a farsangot, Bor, muzsika, tánc, mulatság, Kedves törődés, fáradság, Kik hajdan itt mulattatok, A közhelyről oszoljatok! Kongatják a harangot: Űzik már a farsangot!” NYERGES ÁGNES — 13 — Mit tudok? — kérdezte vissza Bozóki. — Ha csak azt nem, amit én is hallottam arról a házban keringő mendemondáról, szegény Zárai- néval kapcsolatban. Bár, bevallom őszintén, nem sokat adtam rá, afféle öregasszonyi locsogásnak tartottam... — Kitől hallotta? — szegezte neki a kérdést Kóródi. S — Ha jól emlékszem, a Kaplonyinétól. — Köszönöm... Most pedig, elvtársak — fordult a beosztottjaihoz: — házkutatást tartunk. — Felmutatta a házkutatási parancsot a házmesternek. — Maga pedig itt marad, Bozóki elvtárs, amíg a kutatás folyik. Azt hiszem, nem szükséges háborgatnunk a lakóbizottságot. Hivatalos személy maga is... Mondja csak, mikor és mivel utazott el Zárai? És, hogy lehetne értesíteni őt felesége haláláról? Ebben a pillanatban megszólalt az előszoba csengője. Kocsis, a fotós kiszaladt ajtót nyitni. — Zárai úr? — kérdezte Bozóki. — Ha jól tudom, a kocsiján, délután négykor... — Főhadnagy elvtárs! — rontott be a fotós a következő pillanatban. — Távirat Bécsből! Záraitól! — Mutassa! Kocsis átnyújtotta. — „Drága Mártikám! — olvasta Kóródi fennhangon — Szerencsésen megérkeztem Bécsbe. Itt éjszakázom a Hotel Sacherben és csak holnap délelőtt indulok tovább. Párizsi címem: Rue — 14 — Honoré de Balzac 3. Hotel Toulouse. Milliószor csókol: János”. . Kóródi az órájára pillantott. — Tíz óra — mondta. — Tehát ha Zárai négykor indult el itthonról, nyolcra már Bécsbe érkezhetett. .. Pandur elvtárs, ha végeztünk, feladsz egy táviratot Bécsbe: közlöd vele felesége hirtelen halálát. Gyilkosságról egy szót sem! — Értettem, főhadnagy elvtárs! — felelte Pandur. Széjjelszéledtek a lakásban. Pandur az ebédlőszekrényt választotta. Az első, ami a kezébe került, Zárainé retikülje volt. Felnyitotta. Egy apró női noteszt pillantott meg. Fellapozta. Az „F” betűnél egy olyan telefonszómon akadt meg a tekintete, amely mellett nem állt semmilyen név: 499—999. — Kóródi elvtárs! — ment oda a ruhásszekrény ajtajában matató főhadnagyhoz: — Egy notesz, benne egy telefonszám, név nélkül. A főhadnagy is átlapozta a miniatűr könyvecskét. Sok telefonszámot talált benne, amelyek mellett azonban ott állt a fodrász, a szabónő, a manikűrös, a nőgyógyász neve. Pár percig tűnődve nézte a 499—999-et, aztán a telefonhoz ment és feltárcsázta. Senki nem vette fel. Legnagyobb csalódására a tudakozó azt felelte, hogy a szám egy gyáré, mégpedig a Jácint utcai Kazánfejlesztőé. — Doktorkám, mikor intézkedsz a holttest elszállításáról? — kérdezte Kóródi most az orvostól. — 15 — — Máris! — Kánitz doktor hívni kezdte a törvényszéki bonctani intézetet. Mással beszélt. — Te boncolod? — kérdezte Kóródi. — Én is... Ott akarsz lenni? — Szeretnék... Pandur elvtárs, — szólt oda a hadnagyhoz —, te holnap korán reggel Szapudi- néval kimégy a kazánfejlesztőbe. Addig nem jöttök haza, amíg Szapudiné fel nem ismeri a ficsurt. Aztán behozod azt az alakot. Mert ez a szám csakis a „Ficsuré” lehet! — Értettem, főhadnagy elvtárs — felelte a hadnagy. — Bár nekem az az érzésem, hogy... — Pandur elvtárs, itt nincs helye az érzéseknek — keményedéit meg Kóródi hangja. — A nyomozó nem az érzéseire ad, hanem a tényekre. Az érzések a színészeknek valók, nem nekünk. — Szerintem, Kóródi elvtárs... — A véleményedet majd később fogom kikérni. Egyelőre pedig végrehajtod a parancsot. — Értettem — felelte Pandur és tovább matatott a szekrényben. — Találtak valamit? — kérdezte Kóródi a többiektől. — Igen. Három levelet, főhadnagy elvtárs! — jelentette Kocsis, a fotós. — Mind a három Záraménak szól. — és átadta a leveleket a főhadnagynak. — Köszönöm a segítségét, Bozóki elvtárs — gyűrte zsebre olvasatlanul a leveleket Kóródi, majd kezet fogott a házmesterrel. — Hazamehet. Ha szükségünk lesz magára, hivatjuk. f Sárközi Gyula: fi Me »Hai reli
