Tolna Megyei Népújság, 1966. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-21 / 17. szám
6 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG IM6. január 21. Egyenletesen fejlődött az elmúlt évben a dombóvári járásban a sportélet A járások elmúlt évi sporteredményeit vizsgálva ezúttal a dombóvári járás munkáját tűztük napirendre és kértünk nyilatkozatot Somogyi Györgytől, a járási TS elnökétől. — Mi volt a járási TS legfontosabb feladata az elmúlt évben? — Munkánk sokoldalú volt és több fontos kérdés szerepelt programunkban. Ezek között is első helyen állt a sportkörök szervezeti életének megszilárdítása és a tömegsportmunka további javítása. Ezt a feladatunkat úgyszólván maradéktalanul végrehajtottuk, mert egy sportkörtől eltekintve sikerült a szervezeti életet megerősíteni. Tömegsport terén is jó eredményeink vannak. A járási TS mellett működő 7 társadalmi szövetség alapfokon biztosított versenyzési lehetőséget a Kilián Testnevelési Mozgalomba jelentkezetteknek. A szövetségek önálló járási bajnokságokat is rendeztek. — Melyik a járás legnagyobb létszámmal működő sportköre? — Legnagyobb egyesületünk a Dombóvári VSE. Tíz szakosztályt működtet, közülük legeredményesebben a labdarúgók és az asztaliteniszezők szerepeltek az elmúlt évben, amit bizonyít mindkét csapat NB II-be jutása. A többi szakosztályok közül kiemelkedik az úszó- és vízilabda-szakosztály munkája, majd sorrendben a sakk- és birkózószakosztály következik. A sportkör elnöke — Bogdán Gyula — fáradtságot nem ismerve végzi a sportkör irányítását és ad munkájukhoz segítséget a szakosztályvezetőknek. Kár, hogy a sportkörön belül az alkalmi spor- toltatásban nem érték el a kívánt eredményt. A jövőben ezen a téren kell javítani a munkán és a működő szakosztályok mellett gondot fordítani az alapfokú versenyek megrendezésére, üzemrészek közötti bajnokságokra. — Nincs-e elkeseredés a Spar- tacusnál a labdarúgók NB Iliből történt kiesése miatt? — A Spartacus labdarúgói a vártnál gyengébben szerepeltek, melyben közrejátszott betegség, sérülés és így kiestek az NB Iliből. Ez azonban nem keserítette el a sportkör vezetőségét és a labdarúgócsapat tagjait. Lényegében a volt NB III-as csapattal szerepelnek a megyebajnokságban és ott szeretnének olyan eredményt elérni, mellyel vissza tudnak jutni az NB III-ba. A sportkör labdarúgó, kézilabda, és tekeszakosztályt működtet. A sportkör legjobb eredményt ért el az alkalmi spor- toltatás terén. Ebben Gertner József sportköri elnök és Király István elnökségi tag adott nagy segítséget, fejtett ki eredményes munkát — A községi sportkörök közül melyik egyesület érdemel említést? — Elsősorban a Szakcsi Tsz Sportkört kell említeni. Labdarúgócsapatuk a megyebajnokság B. csoportjában negyedik, ifjúsági bajnokságban az első helyen végzett. Kézilabdacsapatuk — női és férfi egyaránt — a megyebajnokságban szerepelt — jó eredménynyel. A sakk- és asztalitenisz-csapatuk a járási bajnokságban vett részt. Az elmúlt évben a sportkör Atlétika Harsányi pompás csúcsot ért el tízpróbában Ezzel a cikkel végére érünk az 1965. évi atlétikai eredmények ismertetésének. Már csak egy összefoglaló cikk vár közlésre. Ma pedig lássuk az összetett versenyszámokban 1965-ben elért eredményeket. Tárgyilagosan meg kell állapítanunk, hogy a tízpróbában Harsányi László, a Bátaszéki VSK versenyzője pompás csúcseredménnyel hívta fel magára a figyelmet és 5000 ponton felüli eredménye valóban tiszteletet parancsoló teljesítmény. Harsányi 1962-ben iratkozott fel először a csúcslistára. Akkori eredménye csak 3737 pont volt. Ezt az eredményt a szekszárdi Tóth 1964-ben 200 ponttal túlszárnyalta. Tóth 3920 pontos eredményét adta át a múltnak Harsányi idei 5030 pontos eredményével. Harsányi mögött az ugyancsak bátaszéki Nagy Tibor is lényegesen a régi csúcson felül teljesített 4635 pontos eredménnyel. Kár, hogy a régi csúcstartó, a szekszárdi Tóth 1965-ban nem próbálkozott meg ezzel a versenyszámmal. Nagyszerűen szerepelt az ugyancsak bátaszéki Somogyvári is az ifjúsági ötpróbában. 2139 pontot teljesített és csak 4 ponttal maradt el Garamvölgyi 2143 pontos megyei csúcseredményétől. De a szekszárdi Módos eredménye is jónak mondható. Az is örvendetes, hogy a serdülők közül a bátaszéki Varga 1900 pont körüli teljesítményi ért el és ezzel azit igazolta, hogy komolyan készülő utánpótlás van felnövőben az ifjúságiak mögött. Tízpróba: 1. Harsányi László, BVSK 2. Nagy Tibor, BVSK 5030 4635 ötpróba, ifjúságiak: 1. Somogyvári Gábor, BVSK 2139 2. Módos Ernő, Sz. Dózsa 2107 Ötpróba, serdülők: 1. Varga Imre, BVSK 1925 2. Mészáros József, Sz. Dózsa 176c 3. M. Kovács István, BVSK 174' 4. Oszoli István, Dunai. V. L. 1512 új sporttelepet készített a termelő- szövetkezet és a községi tanács támogatásával. A sportkör elnökségében különösen Gulyás Ferenc, Bódogh Mihály, Höger János és Gungl Ferenc végeznek eredményes munkát. A jó sportkörök között kell említenünk a kocsolaia- kat is, ahol a vezetőség különösen az alkalmi sportoltatás terén végzett eredményes munkát. A járási tömegsportbizottság által meghirdetett községek közötti versenyben a kocsolaiak lettek az elsők. A megyei kézilabda-bajnokságban a női csapatuk első, míg a férfi- csapatuk a második lett. Az asztalitenisz-csapatuk a megyei bajnokságban szerepelt váltakozó eredménnyel. Atlétáik a járási és a megyei spartakiádversenyeken értek el említésre méltó eredményt, így Fejes Mária, Schrott Margit, Czimmermann Teréz és Vida Gizella. Hogy Kocsolán tovább fejlődjenek a szakosztályok, javuljon a munka, feltétlenül szükséges, hogy a sportköri elnökségbe beválasztott tagok segítsék az elnök és elnökhelyettes munkáját. A járás sportkörei közül a naki és kurdi sportkört kell még megemlíteni, ahol a vezetőség mindent elkövetett, hogy a fiatalságnak biztosítsa a sportolást. — Eddig a jó sportkörökről beszéltünk. Szeretnénk valamit hallani azonban olyan sport' körről is, mely nem a jó munkával vonta magára a figyelmet, mint például Döbrököz. — Sajnos Döbröközön minden erőfeszítésünk ellenére változatlan a helyzet. A községben nem találunk olyan áporttársakat, akik hajlandók lennének tisztséget vállalni. Bármilyen furcsán hangzik, négy jól működő szakosztállyal rendelkezik a sportkör, a szakosztályok bajnokságokban vesznek részt, ugyanakkor a sportkörnek nincs vezetősége. A szakosztályok munkáját 1—2 lelkes sportember irányítja, de közülük nem hajlandó senki, hogy a sportkör élére állva az egész egyesület irányítását átvegye. A közelmúltban vezetőségválasztó taggyűlést hívtunk össze, melyen közel 100 sportoló és szurkoló jelent meg. Ugyanakkor az elnökségbe javasoltak közül egyetlenegy sem jött el, valamennyien kimentették magukat. Az elkövetkező hetek egyik legfontosabb feladatának tekintjük a döbröközi sportélet rendezését, az ottani vezetőség megválasztását. Bízunk abban, hogy ez sikerülni fog és az idei évben Döbröközről már jó hírek is jelenhetnek meg a lap hasábjain. — NY — A lehetőség adva van Sportköreink vezetői hajlamosak arra, hogy panaszkodjanak: sportolóikat nem tudják megfelelően foglalkoztatni, nincs elég verseny. Aki ismeri a lehetőségeket, az jól tudja, hogy mindez csak kifogás. Úgyszólván valamennyi sportágban egész éven át lehet foglalkoztatni a sportolókat. Ha az időjárás nem kedvez például a labdarúgásra, vagy kézilabdára, lehet sakk és asztalitenisz házi- bajnokságokat rendezni. Mindez alkalmas újabb sportágak megszerettetésére. Szerencsére sportköreink egy része él a lehetőséggel, és a téli hónapokat jól kihasználva, különböző sportágakban — amelyekre lehetőség van —, házi- bajnokságokat rendez. Ezt tette vasárnap a Tolnai Vörös Lobogó sakkszakosztálya is, ahol villámversenyt rendeztek. Eredmények: 1. Baranyai Lajos 5 pont, 2. Dr. Boros György 4,5, 3. Sipos József 4, 4. Horváth Károly 3, 5—6. Straubinger József és Reizinger Péter 2—2, 7. Tófalusi József 1 ponttal. SPORTHÍR A Dombóvári járási TS elnöksége január 21-én, pénteken, délután 3 órakor tartja elnökségi ülését, melyen Somogyi György, a JTS elnöke beszámol a sportköri vezetőségválasztó taggyűlésekről. Ezt követően a társadalmi szövetségek megerősítéséről tárgyal az elnökség. Ahol már a tavas%ra gondolnak ••• Dombóvár a megye egyik legszebben parkosított községe. Erről bárki meggyőződhet. Nyáron nemcsak a központ árnyas fái, a Béke park nyugalma vált ki kellemes érzést az idegenből, hanem a kevésbé forgalmas utcákon is látszik a gondozottság. A községi tanács nagy gondot fordít a parkosításra, a község virággal való ellátására. Kint zord hideg van, a községi tanács Dózsa György úti kertészetének üvegházaiban azonban kellemes idő fogadja a belépőt. A 20* C körüli hőmérsékleten üde, zöld dísznövények közt önkénytelenül is az eljövendő tavaszra gondolunk. Ennek a mintegy 10 holdnyi kertészetnek a feladata, hogy Dombóvár parkjait virágokkal, díszcserjékkel és fákkal lássa el. A telep vezetője, Gubicza Lajos kertésztechnikus, saját maga tervezte a parkok egy részét. Szaktudásának köszönhető, hogy néhány év alatt sikerült kialakítani a jelenlegi meglehetősen nagy parkterületet. Mint Gubicza Lajos elmondotta, nem kis feladatot jelent a folyamatos virágellátás. A telep mindössze 150 négyzetméter üvegház- felülettel és kislétszámú szakmunkásgárdával rendelkezik. A dolgozók lelkiismeretes munkájának és szakismeretének köszönhető, hogy a Dombóvárra érkező idegen csodálkozva szemléli a járási székhelyeken eléggé ritkaság- számba menő parkokat. Az ősz folyamán több ezer tő árvácska, százszorszép és kéknefelejcs került kiültetésre. Jelenleg a parkok elöregedett fáit tisztogatják. Az üvegházakban tárolják a májusban kiültetendő canna-indica gumókat, gyökereztetik a központ beton virágtartóiba kerülő muskátlit és begóniát. Későbbi feladat a tulipánhagymák előhaj- tatása, hogy a május elsejét sok száz piros tulipán köszöntse a község főterén. Ezenfelül ez a kis telep látja el zöld cserepes növényekkel a község üzemeit is. A kívülállók mindebből nem sokat vesznek észre, csak a készben gyönyörködnek majd. Ezen a telepen viszont néhány ember szorgalmasan munkálkodik, hogy ne érje őket váratlanul a most még oly távolinak tűnő tavasz. SZABOTIN KÁROLY Ez a balszerencse! Trapacska Benő a Beléndekfű- kiszerelő Vállalatnál dolgozott. Felettesei szorgalmáért megbecsülték, de a munkatársak is szerették, mert mentes volt a káros szenvedélyektől, mindig megértő, másokat segítő munkatársnak bizonyult. Egyetlen szórakozása a lottózás volt. Már harmadik éve hódolt eme szenvedélyének, de hiába töltötte ki hétről hétre a maga két-két szelvénykéjét, eddig legtöbb esetben mindössze egyetlen találatig vitte. A két hét előtti húzáson végre aztán rámosolygott a szerencse. Szélesre nyílt szájjal újságolta munkatársainak, hogy kéttalálatos szelvénye van. Öröme szinte nem ismert határi. Nyertem, nyertem — hajtogatta és alig várta, hogy végre felvehesse első nyereményét. A nyeremények kifizetésének első napján kerékpárra pattant, hogy elsőnek vehesse át nyereményét. Határtalan izgalommal nyomta le 8 órakor a totózó kilincsét, miután a kerékpárt az egyik útmenti fának támasztotta. Benyújtotta szelvényét az ablakon, és míg a tisztviselő a listán megkereste a szelvényének megfelelő számot, szive szinte a torkában dobogott. A szám .,ki- pipálása” után máris számolták eléje a nyereményt. Tizenöt harminc, olvasta le eléje a pénzt a pénztáros és egy pillanat múlva az összeg már pénztárcájának mélyén lapult. Elmélázva, milliós nyereményen ábrándozva csukta be maga mögött az ajtót. Ábrándozásából erélyes hang térítette magához: „A magáé ez a kerékpár? Nem. tudja, hogy nem lehet lezáratlanul kerékpárt az utcán hagyni? Többé elő ne forduljon, de most büntetésül fizessen 20 Ft-ot!”. A rendőr szájából hangzott el a felszólítás és Trapacska Benő megsemmisülten nyúlt pénztárcájához, 4,70-nel kiegészítette a most felvett nyereményt és aztán leforrázva elkerékpározott, és magában csak ezt hajtogatta: „Három év óta először nyertem, de ezt a nyereményt is megsokallta tőlem a sors. Ez aztán bal- szerencse! A legfontosabb tűzrendészeti tudnivalók Az utóbbi időkben bekövetkezett tűzesetek csökkentése érdekében az I. íokú tűzrendészeti hatóság az alábbi megelőző tűzrendészeti szabályok betartására hívja fel a figyelmet: Húsfüstölésre a szomszédos épületektől kellő távolságra elhelyezett éghetetlen anyagból készült füstölőket használjunk. Benne tüzelni csak izzó, de lángra nem lobbanó anyaggal szabad. A füstölendő húst éghetetlen anyaggal (fémkampóval) és éghetetlen anyagra (fémrúdra) függesszük fel olyan magasságra, hogy az a kicsöpögő zsiradéktól lángra ne lobbanjon. A füstölőben a füstölésre felfüggesztett húsféleségek és az izzó anyag közé célszerű közvetlenül a felfüggesztett anyagok alá olyan drótháló kifeszítése, amely megakadályozza, hogy az esetleg leszakadt élelemféleségek a parázstól meggyulladjanak. A füstölés folyamatát állandóan figyelemmel kell kísérni. A lakóépületekben vigyázni kell arra, hogy a tüzelőberendezésele egyméteres, a füstcsövek és hődobok 50 centiméteres körzetében éghető anyag ne legyen elhelyezve. A koromzsák és a padlástéri tisztítóajtókat állandóan könnyen hozzáférhető és csukott állapotban kell tartani. Éghető anyagot a kéménytől padlástérben legalább egy méter, a koromzsákajtótól pedig 50 centiméter távolságon túl szabad elhelyezni. Gazdasági épületeinknél kellő figyelmet kell fordítani a vízvezetéki hálózat fagytól való védelmére. Ezért azokon a helyeken, ahol fagyveszély áll fenn, a vízvezetéket szalmával; pelyvával, zsákdarabokkal kell burkolni. A befagyott vízvezetéki hálózat ki- olvasztására — minden olyan helyen, ahol a nyílt láng használata tűzveszéllyel Jár — forró vizet használjunk. Nukleáris incidens egy amerikai hajón A floridai Jacksonville közelében a Mayport haditengerészeti támaszponton szerdán veszélyes incidens játszódott le. Egy nukleáris szerkezet a rakétákkal felszerelt Luce romboló fedélzetére hullott. A haditengerészeti erőd képviselője nem volt hajlandó további részleteket közölni az esetről, azt azonban elismerte, hogy a szerkezet megsérült. Sietve hozzátette, hogy nem áll fenn a nukleáris szennyeződés veszélye, mert robbanás nem következett be. Ennek ellenére megteszik „a szokásos óvatossági intézkedéseket”. A hajón mintegy negyven rakéta van, mindegyikük körülbelül nyolc méter hosszú és fél tonna súlyú. Hatósugaruk tíz tengeri mérföld.