Tolna Megyei Népújság, 1966. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-20 / 16. szám
4 TÖLNS MFCYEI NfiFÜJSÄG 1963. január 20. Itt lopnak, ott élnek Fogak és műanyagok panaszkodnak a francia és az olasz nyomozók Renato Secchiaroli ügyesen szervezte meg rablóbandáját: minden tagot ellátott olasz és francia útlevéllel, igazolványokkal, s a banda tagjai ugyanúgy otthon érezték magukat Marseille- ben, Nizzában, akárcsak Torinóban vagy Milánóban. Ha olasz bankba törtek be, nyomtalanul eltűntek, és francia városokban költötték el a beváltott pénzt. Vagy fordítva: egy-egy betörés után francia területen, Olaszországban ütötték fel a fejüket és költötték a temérdek pénzt... Amikor igen alapos gyanú alapján Secchiarolit letartóztatták, 30 millió francia frankot és 15 millió olasz lírát találtak a lakásán. A banda felgöngyölítése ezúttal úgy kezdődött, hogy a főnöknek kellett beszélnie, lebuktatnia a társait. Az olasz nyomozók sokkal ügyesebbeknek bizonyultak a franciáknál. Minden kérdésükre pontos választ kaptak. A franciák három évvel ezelőtt már elfogták Secchiarolit, akkor egy nizzai bankrablásnál „segédkezett”, Renato Rossinak vallotta magát, s ezt eredeti személyazonossági igazolvánnyal bizonyította. Rossi — állt az igazolványában — milánói lakos, olasz állampolgár. Két évig tartott a vizsgálat, közben Secchiarolit szabadlábra helyezték, mert a francia rendőrség letartóztatása előtt meghiúsította a bankrablást, ö pedig folyton azt hangoztatta, hogy nincs a bandához semmi köze. Véletlenül járt a bank közelében .... Milánóban nem tagadhatott. Több mint százmillió líra értékű lopott holmit találtak a lakásán. A franciák ugyanakkor letartóztatták Elena Thoret, aki Avig- none-ban szállást adott a bandának, ha az francia területen működött. Thore egyébként Secchiaroli szeretője volt. Erre vall az a körülmény is, hogy Thore lakásán 30 millió frank értékű ékszert találtak, s ezeknek eredetéről Thore nem tudott elfogadható magyarázatot adni. TELI PIAC Vendel bácsi, a „pénztáros” unatkozva topog. A nyakában lógó bőrtáska szerényen laposodik; ezen a napon kevés helypénz gyűlik össze. Még az asz- szonyok sem nyelvelnek vele, mint máskor: „Korán jött, még nem árultam semmit, miből fizessek?” Eltűnt a piacteret máskor teljesen betöltő, az asztalok közt nyüzsgő asszony-sokaság. Nincs vásárló, nincs árus — vagy talán fordítva? Kedden sokat késtek a vonatok. A decsi, őcsényi, bátai asz- szonyok nem merték megkockáztatni az utazást, de nem látni azt a sióagárdi öreg nénit sem, aki minden piacnapon gyalog tette meg régebben az utat, és csak az utóbbi időben váltott buszjegyet. Jószerint egyik kezünkön meg tudnánk számolni az árusokat. Az almaárusokat, akik kitartanak portékájukkal minden időben. A néhány csomó petrezselyem- és zellerzöldet, néhány sárgarépát, petrezselymet, egy-két fej kelkáposztát, tíz-húsz tojást. Gazdájuk mégis, leginkább csak petrezselymet árul... — Nem megy az üzlet, néni? — Nem fiam, elvitte a vevőket a tél. (Aki vásárolni akar is, inkább a csarnokba megy, ott kellemesebb az idő.) — Mondja csak; érdemes ilyenkor kiállni órákra azért a néhány forintért? — Nem nagyon... De szerda, szombat piacnap. Megszoktam már, miért hagynák ki egy napot is? BI. VW’ww>«TTTTTTTTTTVTTTTTWTTTVTTTYTTTYTTTWTTTWmTVTVVTVV Rab Ferenc: Jiídádpénz némely hátrányáról beszélünk, akkor csupán csak azért tesszük, hogy a betegeket felvilágosítsuk. Ugyanis nem minden betegnél lehet alkalmazni a fémvázas protézist, mert szükségesek hozzá bizonyos számú tartófogak. És még egy: Valamivel drágább is, mint a már hagyományos protézis, mert egy alsó-felső pótlás hétszáz forintba kerül. Mégis azt kell mondanom, hogy nagyon is megéri és akinél csak lehet, ajánljuk; Dávid Ferenc fogtechnikus asztalán különleges műszerek szolgálják a protézis készítését. Például egy elektromos nagyító berendezéssel az öntvények — a króm- kobald-molibdén ötvözet — minőségét ellenőrzi. Az ötvözet Wisil néven érkezik Nyugat-Németor- szágból, de kapnak alapanyagot a Német Demokratikus Köztársaságból, Svájcból és Csehszlovákiából is. Általános törekvésük, hogy lehetőleg minél több hazai anyagot használjanak fel a protézis készítésénél és ezzel csökkentsék az állam valutakiadásait. — Ez egyre jobban sikerül is —> mondja dr. Tiszay Endre telepvezető. Aztán arról beszélgetünk, hogy mennyi anyag szükséges egy évben a munkájukhoz. így például elmondja, hogy az év tizenkét hónapja alatt több, mint tizenkétezer protézis készül a laboratóriumban négy megye megrendelői számára. Egy hónap alatt tizenkétezer darab műfogat dolgoznak be a protézisekbe és csak az éves, alabástromgipsz-szükségletük megközelíti a száz mázsát. — Persze ez nem oszlik meg egyenletesen az év tizenkét hónapja között, mert a mi szakmánk is idénymunka. — Mégis, mikor van szezon a szakmában? — Februártól júniusig és októbertől december közepéig. Közben az előszobában már csomagolják az elkészült protéziseket. A meós is látta és most viszik a rendelőintézetbe. Következik a próba, majd pedig átadják őket a megrendelőknek, „üzemeltetésre”, G—B Foto: Erb János A VII. számú telep nagy laboratóriuma — 142 — Szegedi kikísérte az öregasszonyt, s utána ismét tüzetesen körülnézett a lakásban. Kint a teakonyhában ismét kezébe akadt a borosüveg. Megforgatta, beleszagolt, persze Kékfrankos. Különben a címkéje is rajta volt. Szórakozottan piszkálgatta a papír sarkát. Bevitte az üveget a szobába, odaállt az ablakhoz és most már alaposabban szemügyre vette azt a kis üveghibát, amelyet felfedezett a címke sarka alatt. Ez olyan üvegbuborék, fúvási hiba, levegő kerül az anyagba és akkor ilyen kis hó- lyagocska támad a felület alatt. Egy kis gömb és alája nőve egy nagyobb, emlékezteti a nagyhasú krumpli emberre, amelyet gyufaszállal tűzdelve faragott még gyermekkorában. Végigdőlt a rekamién, az üveget leengedte a parkettre és töprengett. Mi ez? Hol látott ő ehhez hasonló üvegbuborékot? Nem jutott eszébe. Képzelődik. Ilyenkor minden „emlékeztet” valamire, de nem szabad komolyan venni. Azért nem, mert ha elmerül ezekben az apróbb részletekben, akkor gondolataiban szétesik minden lényegesebb mozaik, amelyet addig felépített magának. Különben pedig — ezt már számtalanszor tapasztalta — az életben mindig találkozik az ember ismétlésekkel. Vannak tények, jelenségek, amelyek újra felbukkannak egyszer, s emlékeztetnek. Hangok, illatok, színek, emberi arcok, mozdulatok, tárgyak, zörejek ismétlődnek néha a maguk valóságában. Sokszor évek is eltelnek, mire — 143 — az „ikerjelenség” egyszer jelentkezik. Egyszer a Rákóczi úton sétált és ismerős illat csapta meg az orrát, valami nagyon-nagyon régi illat. Alma és dohányillat vegyülete volt. S akkor emlékezett rá, hogy a nagyapja ruhásszekrényébe az öreg, durva, erős szagú dohánylevelet rakott az ünneplő fekete ruha közé, a molyok ellen. A szekrény tetején pedig, mindig nagy, szép piros almák sorakoztak. Egyszer meg az apja hangját hallotta a moziban a mögötte lévő sorból. Hátra is fordult, de idegen arcok pisszegnek rá. Persze, nem is lehetett az apja, a drága, jó öreg, hiszen előtte nyolc évvel meghalt, anélkül, hogy valaha is mozit látott volna. Paraszt volt, moziba nem járt. De a hang nagyon szíven ütötte. S így volt most az üvegbuborékkal is. Valahol már látta. Szegedi azonban nem sokáig töprengett. Hogy is mondta az öregasszony? — Istvánkirálykor... A főhadnagy mosolygott. Feltárcsázta a bűnügyi osztályt. — Küldjenek egy kocsit ide a Pozsonyi útra! Igen... Szegedi főhadnagy beszél!... Köszönöm. Lenyomta a villát, majd ismét tárcsázta az előbbi számot. — Kapcsolja Neményi főhadnagyot... Apró, szaggatott búgás hallatszott a kagylóból. — Neményi?! Az indítóban vár a kocsi, gyere ide a Pozsonyi útra, a Sólymossy-lakásra. Igen... — 144 — Igen. A fiúknak mondd meg, hogy maradjanak bent. Te pedig siess, itt várlak! Az üveget és a medvejátékot betette a szekrénybe. Ezután föl-alá sétált a szobában, bekapcsolta a rádiót, valamelyik külföldi adón tánczenét fogott. Zsebre tett kézzel halkan fütyörészett. Jó kedvű volt. Most vagy sikerül, vagy nem. Hm... Persze ez mindig így van. Újat ezzel nem mondott, de nem is úgy értette ő, miként ez a közhely értelmezi. Mert a nyomozói munkát alapos gonddal, szinte tervszerűen kell felépíteni, ha eredményt vár. Csak, hogy azért a véletlen sokszor beleszól a kártyába. Az ellenfél legtöbb esetben egy elhullatott narancshéjon csúszik el. Csak most az a kérdés, hogy azt a narancshéjat sikerül-e a nyomozónak az ellenfél léptei alá dobni? Kinézett az ablakon, a kocsi éppen akkor állt meg a ház előtt. A sofőr dudált. Szegedi intett a járdán álló Neményinek, majd lezárta, lepecsételte ismét a lakást, és néhány perc múlva már a körúton suhant velük a Pobjeda. — Hova megyünk? —• kérdezte Neményi hadnagy. — A filmgyárba... felelte egykedvűen Szegedi. — Főszerepet kaptál, vagy mi? — kötekedett viccelve a hadnagy. — Igen... De olyan főszerepet, hogy csak a finálén lépek a kamerák elé... válaszolta Szegedi. No, de a gépkocsi a Híradó és Dokumentum Filmgyár kapuja előtt állt meg. Dávid Ferenc a különleges műszer mellett Ebben a különle- ] ges műhelyben mindenki fehér köpenyben dolgozik és ilyen szerszámokat használ munkájához, mint a kalapács, véső, fúró, ami egyáltalán j nem illene ehhez a i tiszta öltözethez. ] Hogy mégis illik? Az elsősorban an- I nak köszönhető, ] hogy a Fogtechni- j kai Vállalat VIII. j számú telepén va- ] gyünk — Pécsett — ahol több megyéből érkező meg- ij rendeléseket végeznek el. így dolgoznak Tolna megyébe, Szekszárd- jj ra is rendszeresen. Azonban nem- i csak ez jellemzi a j fogtechnikai labo- j ratóriumot, ahol 34 jj technikus készíti a I különféle protézi- ij seket. Sokkal in- j kább jellemző az j új, a korszerű j módszerek beveze- j tése éppen a betegek érdekében. És éppen ez az, amiért most reiKerestuK a íaporatonumot és a munkája iránt érdeklődtünk. — Alig két esztendeje, hogy Svájcban nemzetközi fogászati konferenciát tartottak, amelyen nyugatnémet és svájci cégek bemutatták a fémvázas fogpótlást és protézist. Akkor mindenki nagy elismeréssel nyilatkozott erről és a magyar szakemberek még abban az évben meghonosították Budapesten, ‘tavaly pedig Pécsett is. Mindezt Földes György, a fog- technikai laboratórium helyettes vezetője és egyben meósa meséli, hogy megmagyarázza: Miért éppen olyan jelentős ez az újítás a pécsi laboratóriumban? Jelentős, mert gyorsan, a nemzetközivel szinte egyidőben bevezették hazánkban is a fémvázas fogpótlást. — Ezzel elértük a világszínvonalat a fogpótlásban — mondja Dávid Ferenc fogtechnikus, aki a fémvázas protézisek mestere a Vili. számú telepen. Huszonöt éve dolgozik már a szakmában és tavaly májusban sajátította el az új módszert. — Mi ennek a lényege, előnye? Erről talán beszéljen dr. Bajza Béla osztályvezető fogász szakorvos: — A fémvázas protézis alkalmazásánál a szájpadlás szabadabb, viselése kellemesebb, mint a műanyag protézisé, jobb is, tökéletesebb is, tartósabb is. Ha mégis
