Tolna Megyei Népújság, 1965. december (15. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-03 / 285. szám

8 föüWÄ MEGYEI WEPÜJSÄÖ 1965. december 4. TOLNA ME Gf Lim «LAG FHOLSTAWAl eGYEStÜJETE** MBFlJJSAEl _________ -'*■ ■ -SB**» — njr -ftfcs- .-±S»*W7i..HiR atf. i f.771 T anácskoztak a ktsz-ek szocialista brigádvezetői Tegnap délelőtt tartották meg Szekszórdon, a KlSZÖV-székház- ' bán a kisipari szövetkezetek szo­cialista brigádvezetőinek megyei tanácskozását. Ezúttal harmad­ízben került sor ilyen tanácsko­zásra. Gyerő András KISZÖV-elnök számolt be a kisipari szövetkeze­tekben folyó szocialista brigád­mozgalom fejlődéséről, eredmé­nyeiről és a további teendőkről. Mind a beszámolóból, mind az azt követő vitából - kitűnt, hogy a mozgalom az utóbbi években je­lentősen fejlődött. Míg egy évvel ezelőtt 26 brigád, 207 taggal ver­senyzett a szocialista címért, ma 53 brigád 466 taggal vesz részt a mozgalomban, közülük húsz bri­gád már el is érte a megtisztelő címet. A kisipari szövetkezetek tagjainak közel egynegyede vesz részt a mozgalomban. Azonban még nem minden szövetkezetben működnek szocialista, illetve a szocialista címért versengő bri­gádok. Tíz olyan szövetkezet van, ahol még nem indult meg ez a mozgalom. És van lehetőség nemcsak ezekben, hanem a töb­biben is a mozgalom kiszélesíté­sére. Különösen az építőipar van elmaradva e téren, ahol 1100 dol­gozót foglalkoztatnak, azonban csak öt kollektíva versenyez a „Szocialista brigád” címért. A szövetkezeti vezetők közül egyre többen ismerik fel a moz­galom jelentőségét, egyre többen támaszkodnak a brigádok segítsé­gére a szövetkezetek előtt álló feladatok megoldásában, azonban több helyen még nem foglalkoz­nak kielégítő módon a brigádok­kal — hangsúlyozta a KISZÖV elnöke. — Törekedni kell arra, hogy a dombóvári neonszerelők példájára komplexbrigádok is alakuljanak a ktsz-ekben és most már egyre több szövetkezetben van meg a lehetősége annak, hogy — mint a Dombóvári Faipari Ktsz-nél kezdeményezték —, meg­induljon a verseny a „Szocialista üzemrész” címért is. ÍJ) Nyugdíjasok Az Orvos-Egészségügyi Dolgo­zók Szakszervezete nyugdíjas bi­zottsága csütörtökön rendezte a már hagyományossá vált nyug­díjasok találkozóját a kórház klubjában. A szakszervezet nevében dr. Szepessy János kórházi főorvos köszöntötte az egészségügy nyug­díjasait, majd ismertette a kór­ház és a kórház gyógyító munká­jának fejlődését és a ma szolgá­latot teljesítő egészségügyi dolgo­zók megnövekedett felelősségét. A köszöntő után az Orvos- Egészségügyi Dolgozók Szakszer­találkoxója vezete megvendégelte a nyugdí­jasokat, s baráti beszélgetés ala­kult ki. A beszélgetés során a nyugdíjasok arra kérték Schmidt Józsefnét, az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének me­gyei titkárát, hogy a jövőben is rendezzenek hasonló találkozót. Megállapodtak abban, hogy a legközelebbi összejövetelt a nyár folyamán rendezik meg, amelyet — mivel ilyen igény is volt — összekötnek kórházlátogatással, hogy a nyugdíjasok a gyakorlat­ban is láthassák a kórház fejlő­dését. Készül a kolbász Anyakönyvi hírek (Dombóvár) A dombóvári anyakönyvi kerület­ben 12 születést, 13 házasságkötést és 14 halálesetet anyakönyveztek. Születések: Berki József, Odri Ka­talin, Sipos Margit, Galambos István Gábor, Ács Zoltán, Albert János, Szűcs Anikó, Kovács Pál, Nagy Jenő, Tóth Zoltán József, Zók Zsolt György Szeszták József. Házasságkötések: Pászti József— Király Mária, Kiss László András— Tongori Ilona, Somogyi János—Czi- ráki Anna, Filotás Elek—ötvös Ibolya Simon Ferenc—Bíró Magdolna. Csu­por István—Somogyvári Márta, Tar László Csaba—Csike Mária, Szemew István—Pópity Irén, Vass Károly— Pfeifer Erzsébet Mária, Matus István —Pap Katalin, Tóth József—Galló Ibo­lya Anna, Sági Jenő—Kun Zsuzsan­na; Balogh István—Tóth Katalin. Halálesetek: Szili Istvánná, Hor­váth Vendel, Bajnóczi József, Herke Jenő, Király Ferenc, Takács Árpád, Hetesi Ferenc, Gálosi Ferencné, Schlitt Jánosné, Miszi Lajos, Szauter Ferenc, Topa Lajosné, Csapó József- né, Kerpács Márton. Rablási kísérlet az ATRA gyárban A szarvas elütött egy gépkocsit Arról már többször írtunk, hogy a gépkocsi elütött valahol egy szarvast, a gyulaji vadgazda­ság területén azonban ennek ép­pen az ellenkezője történt. Keller Ádám, a kocsolai termelőszövet­kezet elnöke gépkocsijával haj­tott a tamási—szekszárdi úton és mivel szarvasok mentek át előtte, megállt. Egy dámszarvasbika azonban nekirohant az álló gép­kocsinak és jelentős kárt okozott a karosszériában. Ezért azonban életével fizetett az erdőrengete­gek temperamentumos vadja. Most az a nagy kérdés, hogy az okozott kárt ki fizéti? A baleset TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd. Mártírok tere 15—17. Telelőn: 29—01. 23—51. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd. Béla tér 1. Telefon: 20—11. 20—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF. Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 29—21: Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőimé Előfizetés! díj egy hőnapra 13 Ft Index-szám: 25 06» ugyanis azon a területen követ­kezett be, ahol ki volt téve a vadjárást jelző tábla. Itt azon­ban az a ritka eset következett be, hogy nem a gépkocsi hajtott a vadnak, tehát nem a gépkocsi December 1-én az éjszakai órákban az Autóalkatrészgyártó és Felújító Vállalat budapesti telephelyén ismeretlen tettesek megkísérelték az üzem páncél- szekrényének megfúrását. A hely­színen két üzemi dolgozót súlyo­san megsebesítettek, akik közül az egyik kórházba szállítás köz­ben belehalt sérüléseibe. A rend­vezető okolható, hanem a vad őrség a tettesek felderítésére a rohant neki az álló gépkocsinak, nyomozást megindította. Kitüntetések, jutalmak az MHS megyei elnökségi ülésén Kibővített évzáró elnökségi ülést tartott tegnap délelőtt az. MHS Tolna megyei Elnöksége. A megyei elnökség intéző bizottsá­gának beszámolóját Lantos Ottó alezredes, a megyei elnökség el­nöke ismertette. Elmondotta az 1965-ös év munkájának tapaszta­latait és a további feladatokat. Jó eredményként könyvelhető el az, hogy az MHS-alapszervezetel: taglétszáma ebben az évben több mint ezerrel nőtt. Emelkedett több klub — rádiós, modellező, lövész — taglétszáma is. Szorosan ehhez kapcsolódott az 1966. évi munka terv megtárgya­lása és elfogadása, Karafiát Fe­renc, az elnökség ágit. prop. fő­előadója ismertetése alapján. Ezután az elnökség tagjai é= 7. aktívák közül többen részesül­tek kitüntetésben és jutalomban, az eddig végzett, jó munkájukért. Az országos elnökség a Haza Szolgálatáért Érdemérem bronz­fokozatát adományozta Tárnok Gézának. Az MHS kiváló mun­káért érem aranyfokozatát tizen­nyolcán kapták, ezüstfokozatát tizenegyen, a bronzot hatan kap­ták, oklevelet négyen. _ Ezenkívül számos egyéb kitün­tetést és jutalmat adtak át. Á lottó nyerőszámai 12, 25, 39, 86, 88 Névnap: Borbála, A Nap kél 7.14, nyugszik 15.54- kor. A Hold kél 13 52, nyugszik 1.54- kor. 90 éve, 1875. december 4-én született Rainer Maria Rilke prágai születésű osztrák lírikus. Sokat utazott, majd — szobrásznő felesége révén — kapcsolatba került Rodin-nelj a nagy francia szobrásszal, akinek később titkára lett és könyvet is írt róla. A polgári társadalom hanyatlását tük­röző líra egyik legnagyobb képviselője. — Ügyeletes orvos: december hó 5-én dr. Bagi Emília. Szek­szárd, Wossinszky M. u. B/4. Rendel: szom­baton délután 5—6- ig és vasárnap dél­előtt 9—11-ig a ren­delőintézetben, utána a lakásán található. — Traktorostanfo­lyam indult 58 fővel a Dalmandi Állami Gazdaságban. Ezen túlnyomórészt a járás tsz-dolgozói vesznek részt. A gazdaság ve­zetősége megfelelő szállást, étkezési le­hetőséget, tantermet biztosított. A tan fo­lyamot szakképzett szakelőadók tartják és a gépműhely is' biztosítva van. — Néhány palack híján befejezte ex­porttervét a Budafo­ki Pezsgőgyár, s most már a hazai üz­letekbe szánt ünnepi italt töltik. Az idén mintegy 422 000 pa­lack Hungáriát és Törleyt készítettek exportra — az öt év­vel ezelőtti egész pezsgőgyártásunknál is többet. Eddig több mint százezer palack pezsgő került az üz­letekbe, s az ünne­pekig összesen ne­gyedmillió palackot szállítanak ki a bu­dafoki üzemből. SZEKSZÁRDI TURISTÁK A BÖRZSÖNYBEN Hagyományos turis­tatélapó ünnepséget rendeztek a Börzsöny­ben az Újpesti Spar­tacus természetjáró­szakosztályának szén- patak-völgyi mene­dékházában. — Több évtized után teljes felújításra szorul a hortobágyi halastavak egy része. Ez év tavaszán há­rommillió forintos be­ruházással kezdték meg a tavak re­konstrukcióját, s a munkáit a következő esztendőben fejezik be. HÍREK KELTA SÍROK SZEKSZÁRDON A szekszárdi új mérőműszergyár te­rületén vízvezeték­ásás közben kelta sí­rokra bukkantak. Az egymástól mintegy 14 méternyire levő két sírból égetett cserép­edény darabok, cson­tok, két rézkarperec, lándzsa és egy kard hüvelytöredékkel ke­rült felszínre. A le­letek az időszámítá­sunk előtti I. század­ból származnak, Ke­lemen Márta régész megállapítása szerint. — Napi 256 hekto­liter mellékterméket kapnak vissza a Tej­ipar Vállalat üzemei­ből a megye terme­lőszövetkezetei. Ez a mennyiség 90 száza­lékban savó, 10 szá­zalékban fölözött tej és iró. — A megyében mű­ködő termelőszövet­kezetek bevételi ter­vüket az előző felmé­rések alapján, ebben az évben 102,4 szá­zalékra teljesítik. Eb­ből a növénytermelés teljesítése 106,5 az állattartásé pedig ÍW,5 százalékos. A MAGYAR TV, MŰSORA W.25-. Brazília—Szovjet­unió labdarúgó-mérkő­zés. 17.25: Hírek. 17.30: Modern gimnasztika. Művészi torna világbaj­nokság közvetítése Prá­gából. 18.50: Aktuális riportműsor. 19.30: Esti mese. 19.45: Tv-híradú. ■20.05: Szombat esti kon- feransz. 20.15: Seribe: Egy pohár víz. Színmű 3 felvonásban. 22.40: Tv- híradó, | j A JUGOSZLÁV TV MŰSORA 10.00: Iskola-tv. ».49: A Zágráb—Szarajevó lab­darúgó-mérkőzés közve­títése. 17.30: Mi hol van? 17.45: Gyermekműsor. 18.10: Népdalok és tán­cok. 18.30: Tv-újdonsá­gok. 18.45: Sorozatfilm. 19.40: Reklámok. 19.54: Jó éjszakát; gyerekek! 20.00: Tv-híradó. 20.30: Szórakoztató zene. 20.40: Felvevőgéppel a világ körül. 21.10: Érmek. 22.00: Dr. Kildare. So­rozatfilm. 22.50: Hírek: ENYHE IDŐ Várható időjárás ma estig: felszakadozó felhőzet, már csak szórványosan előfor­duló esőkkel. Várha­tó legmagasabb nap­pali hőmérséklet nul­la, plusz 5 fok kö­zött. Kétszer kettő — néha öt A szekszárdi gimnázium irodalmi színpadjának főpróbája Áll az osztály, és igaz áhítattal azért könyörög, hogy csak akkor feleltessék őket, amikor éppen tanultak. Remeg a diák, képze­letében már az idegenlégió tagja, s közben egy puskáért esdekel, amely átsegíti valahogyan a bu­káson. Jönnek a szülők, elmond­ják a megfejthetetlent: kitől ta­nulja a hazugságot a gyerek, megmagyarázzák egyszülött cse­metéjük botrányos viselkedéseit. És sok szó esik közben a taná­rokról is. A szekszárdi Garay gimnázi­um irodalmi színpada tegnap a délutáni órákban tartotta új mű­sorának, a „Kétszer kettő — néha öt” című vidám, zenés, szatirikus összeállításnak főpróbáját a művelődési házban. A tanárok, szülők, diákok viszonyáról szóló vidám összeállítást Borszéky Ká­roly, Fellner Tibor, Kaposi Mik­lós, Máté György, Pintér István, Puskás Levente, G. Szabó Judit és Tabi László írásaiból Nagy Andor, az irodalmi színpad ve­zetője gyűjtötte össze. — Ebben az oktatási évben már ez a harmadik műsorunk — mondja Nagy Andor. — Egy Pe- tőfi-műsor és egy november 7-re | készült összeállítás után, körül­belül három hete készülünk erre a szatirikus műsorra. A gyere­kekkel ez ideig ilyen jellegű mű­sort nem mutattunk be. A ko­rábbi oratóriumszerű feldolgozás kicsit merevvé tette őket a szín­padon. Ezzel az összeállítással ezt a merevséget szeretném felolda­ni. A Kétszer kettő — néha öt­ben kedvükre kiugrálhatják, játszhatják magukat a gyerekek. Főpróba volt tegnap délután a művelődési házban. Még itt-ott akadozik a szövegmondás, és fél­re sikerül a mondat hangsúlya. De a csekély számú közönség — osztályonként 8—10 gyerek — ér­zékeny műszerként határozta meg az előadások várható sike­rét. Az igazi poént, a jól sikerült előadásmódot szívesen tapsolták, jókedvű derűvel fogadták. A 19 szereplő — q zenészekkel és a technikai személyzettel összesen 28 gimnazista — egyaránt igye­kezett. hogy a műsorral meg­nyerjék iskolatársaik tetszését. Különösen dicséret illeti Dobay Lenke, Mácsik Zoltán, Ruttkai Géza, Solymár Magdolna és Zwirzsinya Mária szövegmondá­sát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom