Tolna Megyei Népújság, 1965. december (15. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-01 / 283. szám
1965. december 1, TOLNA MEGYEI NÉPŰJSAO 5 Az ígéretek háza — avagy érdemes-e a takarón túl nyújtózkodni A -TÁRSASHÁZÉPlTÉSl módszer nem nagy múltra tekint vissza megyénkben. Sokáig idegenkedtek tőle az emberek — lényegesen több pénzt kell előre lefizetni, mint a szövetkezeti lakásoknál — nem kedvelték meg, mert nem isi igen propagálták ezt, még kevésbé törődtek azzal, hogy megfelelő helyen, kedvező feltételek mellett — például a gyors kivitelezés — hozzájuthassanak azok a társasházi lakáshoz, akik végszükségben erre kényszerülnek, akik a modernebb formákat szeretik az építkezésben. Azontúl, hogy a családiházépítési akció népszerű, (saját kert, az én házam, az én váram, garázsprobléma megoldása stb.) keveset beszéltünk arról, hogy az államnak végeredményben ráfizetés ez a módszer, tehát a közösségnek, a városnak sem mindegy, hogy mekkora területen kell közművesíteni, az ide kapcsolódó kommunális, szociális létesítmények megvalósítása ugyancsak nem fillérekbe kerül. Mindezek felfrissülve elevenedtek meg tegnap, egy tdzenkét- lakásos társasház átadásával kapcsolatban Szekszárdon. A Pol- lack Mihály utcai építkezésen tegnap átadásra gyűltek össze az illetékesek. Megtekintették a létesítményt, alaposan szem ügyre vették a kőműves-, a szakipari tevékenység nyomát, és megállapodtak, hogy a házat ugyan átveszik, de tíz napba beletelik, amíg az első lakó költözni tud. Mert most még nincs víz, s a szennyvízhálózat, a vízvezeték > bekötésre vár. Nincs út, a festést, mázolást a kedvezőtlen időjárás miatt a tavaszra kell hagyni... A lakók költöznének, hisz nem azért álltak a társulásba, mert felesleges negyvenkétezer forintjuk volt, és nem azért írták alá a mintegy százötvenezer forintos összköltségű szerződést, mert megfelelő lakókörülményeíkfkel rendelkeznek... t A leendő lakók, de maguk a generálkivitelezők is szégyenkeznek a munkák jelenlegi állása, és eddigi menete miatt. ígéretek há-: zának tartják ezt a tizenkétlaká- sos társasházat a lakók, mert az építők különböző határidő-módosításokkal . „lepték meg” őket, a generálkivitelezők azért tartják ígéretek házának, mert az itt alvállalkozóként dolgozó ktsz-ek — kivételt képeznek talán a parkettázók — tele vannak ígérettel. Például a Tolna megyei Festők és a Dombóvári Vasipari Ktsz emberei az építkezésen csak hébehóha találhatók. Emiatt azután más szakiparosok sem tudják munkájukat elvégezni. A ti- zenkétlakásos társasház jelenlegi állapotában nem azt bizonyítja, hogy azt felkészítették átadásra, még kevésbé lehet arra következtetni, hogy ide ajánlatos egyáltalán december első napjaiban beköltözni. A TÉNYEK AZONBAN tények, és ebből kell kiindulni, ebből kell a megfelelő következtetéseket levonni. Lényegében röviden össze lehet foglalni: Addig nyújtózkodjon az építőipar, ameddig a takaró ér. Mert jelen esetben nem látjuk éppen kellően átgondoltnak azt a tényt, hogy a Paksi Építőipari Ktsz-t bízták meg egy ilyen nagy jelentőségű munkával, amikor kellően nincs érré felkészítve. A határidők megadása — az eredeti ez év július 15. volt — véleményünk szerint egy jól felkészült vállalathoz igazodott, nem egy olyan kivitelező együtteshez, amelynek a hárommilliós munka szakipari feladatainak megoldása is meghaladja erejét. Mert jelen esetben erről van szó... És nemcsak a ktsz-eknél tapasztalható ez! De itt sokkal jobban kiütközik a kivitelezési szakmák tengernyi ellentmondása, jobban láthatóvá válnak az emberi hibák, amelyek a munkaszervezéssel, az ezzel kapcsolatos problé-' máikkal jelentkeznek. Tévedés ne essék, nem marasztaljuk el egyértelműen e helyütt a kivitelezőket. Igazságtalanok lennénk, ha nem vennénk tudomásul, hogy mennyi nehézséggel kellett megküzdeni munkásnak és műszaki dolgozónak egyaránt. És lelkiismeretlenség volna azt állítani, hogy a munkások és műszakiak hanyagul, nemtörődöm módon kezelték volna a tizenkét- lakásos társasház ügyét. Sajnos a szövetkezeten, a szövetkezeti iparon kívül álló okok miatt jutott kátyúba — legalábbis az eddig épített társasházak példája nyo-- mán — a szekszárdi társasházépítési akció. És ebben a sikertelenségben most mindenki valami módon részesül. A lakók úgy, hogy tengernyi mérgelődésisel jár minden napjuk, azonkívül bizonytalan, mikor költözhetnek, és feltehetően a beköltözés után is sok bosszúságot kell lenyelniük, ha azt akarják, hogy az átadás után, a szövetkezet minél előbb elvégezze a dolgát. Az építők szaladnak pénzük után, közeleg az év vége, érthető, a létesítményt, ha csúszással is, de át akarják adni. Keserű pirulák tucatját nyelték le azáltal a paksiak, mert nem a szerződés szerint jöttek az alvállalkozók, mert néha csapnivaló munkát végeztek... Végeredményben azonban a társasházépítési módszer sínyli meg, azok bátortalanodnak el ettől az építési módszertől, akik e felé hajlanak. S a példa egyáltalán nem bíztató. HOGYAN LEHETNE azzá tenni? Elsősorban azzal, hogy a kivitelező kapacitását a tényleges erő szerint mérnék fel, ne úgy, hogy „majd ez is lesz, meg az is”. Mert ez a későbbiek során kapkodást szül, a tervszerűtlen- ség pedig kihat más munkákra is, lerontja a szövetkezet egész termelését, másutt is kapkodás hatalmasodik el, és végül eljutunk oda, hogy tucatnyi létesítménynél történik határidő-elcsúszás, károsodás népgazdasági és egyéni szinten. Ez pedig nem érdeke senkinek... A tálcáról — az építőipari kapacitást — ahhoz kell méretezni, amekkora dolgot be akarunk vele takarni. — Pj- — Három év statisztikája Számok, tények a bonyhádi járásból Reichert Ödönnel, a bonyhádi járási tanács titkárával és Pukli Jánossal, a tanács községfejlesztési előadójával beszélgettünk. Főként arról folyt a szó, mivel gyarapodott a járás az elmúlt három év alatt, milyen új létesítmények szolgálják az emberek kényelmét, védik egészségét. Nem véletlen, hogy éppen három évi munka eredményét mérjük. Tulajdonképpen akkor kezdődött el valami, akkor kezdett megfoghatóvá válni ez a fogalom: társadalmi munka. 1962-ig jóformán csak a jelentésekben szerepelt, kimutatható eredménye aligha volt. Elég talán csak annyit említeni: a községi tanácsok kimutatásai szerint három évvel ezelőtt a bonyhádi járásban 7 forint tizenkét fillér volt az egy főre jutó társadalmi munka értéke, összehasonlításul az idei, még nem végleges számokat ismertetném: 41,40 forintAaz egy főre eső társadalmi munka értéke, a tervezett 34 forint 34 fillér helyett. Ha a társadalmi munka tel- ' jes összegét vizsgáljuk még szem- ! betűnőbb a változás: 1962-ben 280 ezer forint körül mozgott, míg az idén már eddig közel egymillió 900 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek a járásban. Kiemelkedő a szociális és egészségügyi körülmények javulása a bonyhádi járás községeiben: Aparhanton gyógyszertár készült, Megáradt a Kapos Árhullám vonul le a Kapóson a szombaLvasárnapi esőmosta hólétől. A megduzzadt folyó Re- göly és Szakály határában réteket öntött el. Regölynél a belecskai tőzegbánya egy részét — amint az minden áradáskor megtörténik — ellepte a víz. A mellék- árkoknál: a bogarasi árkon és a kövespataki depóniákon nyomul át az áradás. A Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság szekszárdi szakaszmérnöksége óvatosságból már az elmúlt szombaton délben másodfokú árvédelmi készültséget rendelt el a Kapósnál. Aggodalomra semmi ok nincsen, hiszen az „évszázad nagy árvízéhez” képest a Kapos mostani áradása jelentéktelen. Ahol azonban újabb gátszakadás fenyeget a folyón, felkészültek elhárítására, s háromszáz homokzsákot építettek be. Az árhullám á jelek szerint, amilyen gyorsan jött, olyan sebesen le is vonul; felső szakaszán, Dombóvárnál kedden reggel már hetven centiméteirnyit apadt a folyó, amint arról Goóts Kálmán, a szekszárdi szakaszmérnökség vezetője tájékoztatta a sajtót. Összehúzódik a függöny, a nézőtéren még néhány pillanatig sötét van. Aztán erélyes taps csattan, de az emberek nem kezdik meg a ruhatárba tódulást. Szenvedélyes viták, mindenki mondani akar valamit, egymás szavába vágnak, a zaj senkit sem zavar. Vélemények, ellenvélemények csatája: indulatokat szabadított fed a bezárult amatőr-filmfesztivál. A díjakat már kiosztották, és most levetítették az utolsó filmet is, az első díj nyertesét, Kern András és Edelényi János: Mi lesz? című alkotását. „Mi lesz?” — a filmcím a fesztivál mottója is lehetne. Kísérletező emberek, sok fiatal, akik másképp, teljesebben akarják visszaadni a világot rövidfilmjeikben, mint eddig tették. Mondanivalójuk van, nem mondvacsinált problémáik. Élesen bírálnak, segítő szándékkal. Elmondani mindennapjainkat, és nemcsak életünk fonákságait. Kamaszos bája van a díjnyertes filmnek, és igaz hitvallást tesz a ma fiatalja mellett. Miről is szól az első díjnyertes film? Formálódó diákszerelemről, ahol már az emberi, sokszínű én is kialakulóban van. Rövid bánat utáni felszabadult boldogságról, amely energiát szabadít fel a kamaszfiúban. értékes Ml LESZ? Véget ért Budapesten a XIII. országos amatőr-filmfesztivál lendítőerőt ad a cselekedeteinek. Végig érzi a néző a főszereplővel a filmet. Nem együttérez, átérez. Mindenki egy kicsit jobb lesz, tisztább utána. Tiszta a film alkotóinak is a szándéka, mintha azt mondaná: Bízzatok bennünk. Egy másik film a címében ki is mondja: Várjatok ránk. Gondolatébresztő cím, ilyennek szánták alkotói is: Gulyás Gyula és a Józsefvárosi Amatőr-filmstúdió. Ezért a filmért a játékfilntek megosztott díját nyerte el Tolnay Gábor István „A levél” című filmjével együtt. Igazságtalan-e a zsűri döntése? Sokan kérdezték a nézőtéren. Mi nem kívánunk vitázni, hisz a két film össze sem hasonlítható. Talán az utóbbinak abban van az érdeme, hogy közérthetőbb. Gulyás Gyula sokat akar mondani, szinte eszközteie- nül, a gondolatok kezdőfonalát adva a nézőnek. Amiről szól, jól ismert gond: A diákotthonok zsúfoltsága és a diákokban a közösségi vonzás ellenére élő vágy az egyéni élet, egyéni környezet kialakításáért. A filmre figyelni kell. ha utána a feszített figyelemtől meg is fájdul a néző feje. Mégis, az alkotó jószándéka sem menti azt. hogy sokan nem értik, mi is a célja a filmjével. Nagyon sok ellentmondást tár fel, de mégsem juttatja el a néző indulatait egy határozott állásfoglalásig. Nem számol eléggé a filmnek az érzelmeken keresztül az emberekre gyakorolt hatásával. Száz film, vagyis több mint ezer ember munkája jutott el a fesztiválra. Megyei amatőrfílme- seink is részt vettek. Kiss István, az ipari tanuló-intézet filmszakkörének vezetője „Variációk” című filmjével, és a dombóvári járási művelődési ház filmköre „Munka, vagy művészet?” című alkotásaival. Mindkét film sikert aratott, kedvezően vélekedtek a nézők is, a zsűri is, és emlékplakettel jutalmazták őket. Száz filmjóől csak negyvenhét alkotást mutattak be a három napig tartó bemutatókon. Az utolsó nap délelőttjén külföldi amatőrfilmeket is bemutattak, és jóleső érzéssel nyugtázhatták a nézők: Nem kell szégyenkeznünk. Az érdeklődés az amatőrfilmfesztivál iránt a szokásos volt: Valósággal megrohamozták a pénztárakat, ami annak a bizonyítéka, hogy az emberek már megszerették ezt a különös művészetet, ahol az alkotókat a filmkészítés vonzza, és vásznon akarják elmondani, amit arra érdemesnek ítélnek. Nagyon szépek voltak az országos múzeumi amatőr-filmfesztiválra érkezett filmek is, lírai, hangvételükkel, a munkát költészetté nemesítő ábrázolásmódjukkal. Boglár Lajos: Versfaragó című alkotása nyerte el közülük az első díjat. összesein tizenhét filmet jutalmaztak művészi kivitelű díjakkal és 16 ezer forint pénzösszeggel. Az anyagi elismerésen kívül minden amatőrfilm-esnek további biztatást adott ez a fesztivál munkáikhoz, az eddigihez hasonló alkotásokra ösztökélve őket. A példás renddel bonyolított fesztiválnak a megszervezéséért pedig külön dicséret illeti a rendező és bíráló bizottságban közreműködő filmszakembereket, az Egressy Klubot, és a fővárosi tanács vb- nek a népművelési osztályát. (— moldovait —) Tabódon kéttantermes iskola, Zombán orvosi rendelő és lakás, Mucsfán rendelő és védőnői lakás. Bonyhádon orvosi és állatorvosi lakást vásároltak, Závo- don művelődési házat építettek. Váralján most vásároltak egy épületet művelődési ház céljaira, Ci- kón pedig orvosi rendelőnek és lakásnak. Kakasdon a közelmúltban hozatta rendbe a tanács az orvosi lakást és rendelőt. A bonyhádi járás 31 községéből háromban befejeződött a jár- dásítás. Egyetlen olyan falu sem akad a járásban, ahol a fontosabb utcák legalább egyik oldalán ne lenne betonjárda. A számok azt mutatják, hogy jövőre a községek zömében befejeződik ez a munka. Majdnem mindenütt bővítették a villanyhálózatot, új házakat kapcsoltak be, lényegesen megjavult a közvilágítás is. Aparhanton például a régi utcai lámpák helyett korszerű higanygőz- lámpákat szereltek fel. Az adatok, így felsorolva nem túl sokat mondanak. De azt hiszem arról felesleges beszélni, mit jelent egy községben az orvosi ellátás, védőnő, a megfelelő ivóvíz, a járda, az új fedett autóbusz-megállók. Ezek a létesítmények jórészt á falubeliek forintjaiból, a községfejlesztési alapból épültek, természetesen számottevő állami segítséggel. A fejlődés az utolsó három évben az eddigieknél sokkal nagyobb mértékű. Néhány helyen az átlagosnál magasabb községfejlesztési hozzájárulást szavaztak meg, ennek is része van abban, hogy jobb, kulturáltabb 1 körülmények között élhetnek a falusi emberek. De a lényeges különbség mégsem y sokkal inkább az, hogy az emberek nemcsak a községfejlesztési összeget, hanem a munkájukat is adták a falu- ért. A vasárnapjukat, a szombat délutánjukat, ha kellett, A bonyhádi járásban hasznos kezdeményezés indult, aminek első eredménye már megmutatkozott. A tanács titkára így fogalmazta meg a kezdeményezés lényegét: „járási összefogás”. Miről is van szó tulajdonképpen? Felvetődött a gondolat, a Balaton mellett járási úttörőtábort kellene építeni. A tábor megépítése jelentős összeget emésztett volna fel és talán paég hosszú ideig terv marad, ha nincs az a bizonyos járási összefogás. Abból indultak ki, hogy ebben az úttörőtáborban a • járás minden községének' tanulói üdülhetnek nyaranként, tehát mindenki érdekelt. így aztán községenként ösz- szeadták a pénzt, 340 ezer forinttal járultak hozzá a költségekhez. A tervek szerint így épül meg a bonyhádi közgazdasági technikum is, maid később a tbc-gondozó, amelynél a költség felét vállalták a községek. Érdekes, figyelemre méltó megoldás. Hasznosságát a már működő egyre jobban fejlődő úttörőtábor bizonyítja. Az érdekek közösek: az államnak is, de a községek lakóinak is érdeke egy-egy iskola, vagy egyéb létesítmény megépítése. A három év nagyon sok változást hozott a bonyhádi járásban. Bizonyítják a számok, a megjavult körülmények. És még egy, ami nagyon lényeges: a felfogás „mérhetően” is megváltozott. Társadalmi munkával megtakarított forintokkal mérjük. KÖNYA JÓZSEF
