Tolna Megyei Népújság, 1965. december (15. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-02 / 284. szám
’vssár-d TOLNA MEGYEIM világ proletArial egyesüljetek « NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS.A MEGYEI TANÁCS LAPJA XV. évfolyam, 285. szám ARA: 60 FILLÉR Péntek, 1965. december 3. Bonyodalmak az új kazánház körül 1 5. o. Jövő heti tv-műsor T. o. Rendelkezés a decemberi és januári bérfizetésekről 8. o. 1 Egy hónappal az év vége előtt megyénk üzemeiben Egy hónap választ el bennünket az új évtől. Az év ^utolsó heteiben még van lehetőség arra, hogy hozzátegyenck az eddig elért eredményhez, pótolják, ahol szükséges a lemaradást. Az ipari üzemekben, a sok évi hagyománytól eltérően, az idén a tizenkettedik hónapot egyenletesebb munka jellemzi majd, mert már az indulás is ezt bizonyítja. Néhány szekszárdi és megyei üzemben érdeklődtünk, mi vár a dolgozókra, vezetőkre még 1965-ben, mit kell tenniük, hogy a termelés a kívánt módon alakuljon. A jövő héten teljesítik az éves tervet A szekszárdi kendergyárban idén ősszel sok nehézséggel kellett a vezetőknek, munkásoknak megküzdeni. A több mint három évtizeden át üzemben volt kazánt kicserélték, és emiatt a termelésben különleges szervezési intézkedéseket kellett végrehajtani. A kazáncserével egyidőben ugyanis a gyárépületet is felújították, összesen körülbelül negyedmillió forintra tehető az az összeg, amelyet e célra költöttek. A munkálatok, mind a gyárépület felújítása, mind pedig a r kazáncsere, már a befejezés stádiumában vannak. Tegnap begyújtottak a kazánba, és így a hét végén, a jövő hét elején, már szárítani tudják a vizes kenderkócot, ami által a termelés is meggyorsulhat. Mert az idén is, sok éves hagyományokhoz híven, a gyári dolgozók és vezetők a tervet túl akarják teljesíteni. Egy hét múlva befejezik az 1965. évi tervet. Mint a gyár vezetőjétől megtudtuk, néhány tonna kóc- és szálkender legyártása szükséges még az éves tervhez, és akkor a Rostkikészítő Vállalat 28 üzeme közül elsőnek teljesítik éves tervüket. Kétezer pár cipő — mint tervelőny Érdekesen alakult idén a Bonyhádi Cipőgyárban a termelés. Egész éven át, annyira egyenletes volt a munka, hogy a néhány pár cipő mint napi tervtúlteljesítés — biztonsági mennyiség — tizenegy hónap alatt kétezer párra nőtt. így december elsején, 1 kétezer pár cipő, mint tervelőny szerepelt a gyári raktárban. A cipőgyárban idén, a szokáshoz híven a szabványnak megfelelő, kiváló minőségű lábbeliket küldtek, mind a hazai, mind a külföldi piacra. Örvendetes, hogy a lábbelik esztétikailag is sokat változtak, s ma már nem egy termék hasonló kivitelre, mint a kisiparosok által készített. I Különbség azonban van, és ez a jövőben is lesz: a gyári cipő jobb felső és alsó nyersanyagból készül, mint a kisipari. A bonyhádi gyárban nem teljesítik túl a tervet nagymértékben, ugyanis ez nem kívánatos. Ezért úgy tervezik, hogy a két ünnep közötti munkanapokon, már csak korrigálásokkal foglalkoznak, az utolsó szállítmányokat küldik el. Egyébként a gyárban a termelés minden vonatkozásában az éves terv időarányos részénél túl tartanak. így többek között az exportszállítás időarányos részénél is bizonyos előnyt értek el. Tartani a tizenegy hónapi nívót, hogy legyen nyereségrészesedés Hosszú évek óta nem volt olyan kifogástalan a Simontor- nyai Bőrgyárban a termelés, mint az idén. Az év első kilenc hónapjában például úgy dolgoztak, hogy megmondhatták a vezetők a munkásoknak: amennyiben a termelés nem romlik, akkor számíthatnak nyereségrészesedésre. A negyedik negyedév első két hónapjában a termelés a várt módon alakult. Nem romlott, de javult számos tervmutató. így, a napokban megtartott termelési tanácskozásokon már azzal álltak a dolgozók elé, hogy a tizenegy hónapi munka nyomán bizonyossá vált a nyereségrészesedés. De nem szabad, hogy a tizenkettedik hónapban a munka alábbhagyjon, hogy a termelés legfőképpen a termékek minőségében negatív változás álljon be. A termelési tanácskozásokon, amelyeket minden üzemrészben megtartottak, úgy határoztak a dolgozók, hogy van lehetőség a tizenegy hónapi munkánál eredményesebben is dolgozni. Néhány üzemrészben olyan jellegű vállalás is született, hogy az év tizfen- kettedik hónapjában még van lehetőség a munkára, mely „megfejeli”, a már eddig biztosra vehető nyereséget. A Simontornyai Bőrgyárban az idei sikereknek mindenki örül. Hosszú éveken át ugyanis itt csak jelképesen fizettek nyereséget, olyan rosszul dolgoztak, hogy nem volt miből fizetni. A múlt évi munka hét napi bért hozott a dolgozóknak, nyereségrészesedést, úgy számítják, hogy ez az idén is meg lesz, tehát a jövő év első hónapjaiban ismét osztanak nyereségrészesedést a bőrgyárban. Küzdelem a sárral Négy bérház építéséhez fogott a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat szakmunkásgárdája néhány héttel ezelőtt, Szeksáárdon, a laktanya mögött. Az idén, e munkák jelentős részét el kell végezni. Az időjárás azonban rendkívül megnehezíti, és bonyolulttá teszi a kivitelezést. Bár a hőmérséklet kedvez például az alapozásnak mégsem tudnak dolgozni a munkások, mert a laktanya mögötti bérházcsoportot szinte elöntötte a sár. Az építők hősiesen küzdenek a kötésig érő sárral. Hetek óta nem tudják megközelíteni gépekkel a munkahelyet, szállítószalagokkal, egvéb közvetítőkkel juttatiák el az építőanyagot a munkahelvre. Az erőfeszítések ellenére a tempó nem kielégítő. A munkahelyen, ahol M Vofomm'-.l • • f mg’’ az építés vezetői a munkásokkal olyan elképzelések születtek, hogy a lehetőségek mn/vimális kihasználásához a feltételeket megteremtik. Igv sor kerülhet arra. hoev nagyobb fizikai erőket vonnak nsz- sze annak érdekében a négy bérház építésénél, hogy a „földből kijöjjenek”, mert amint a felmenő falazást el tudlak kezdeni úgv egv-kőt nap alatt is jelentős előnyt tudnának szerezni. Ugyanis az építkezés vezetői a munkálatok gvors végzéséhez minden előkészületet megtettek. Helyszínre szállították a falazó, a födéme- ző és kitöltő anyag jelentős részét, üzemkész a beton és a habarcsközpont. Pillanatnyilag a négy bérház alapja vízben áll. A környéket kötésig érő sár borítja. Csak az emberi, a kézi munka alkalmazható itt. Dicséret illeti az építőket: a rendkívüli körülmények ellenére is a tizenkettedik hónapban falegyenbe kívánják hozni a négy bérházat... P. Újabb sikereket értek el a dél-vietnami szabadságharcosok A dél-vietnami szabadságharcosok szerda reggeltől csütörtök reggelig az ország különböző részein több támadást intéztek az amerikai és a dél-vietnami kormánycsapatok állásai ellen. A felszabadító erőik egyik egysége Quang Tin tartományban behatolt Tam Ky kerületi székhelyre, s tűz alá vette a kerületi főhadiszállás épületét, valamint az amerikaiak katonai táborát. A támadás után az egység kivonult a városból. A Mekong deltájában a gerillák aknatűzzel támadták a Saigontól 170 kilométernyire délnyugatra fekvő Dua Tho-i kikép- zőtábort. A dél-vietnami felszabadító erők sajtóügynökségének jelentése szerint a felszabadító erők októberharcképtelenné tették az ellenség 19 zászlóalját, köztük az amerikai agresszorök négy gyalogos és négy gépesített zászlóalját. A harcképtelenné tett katonák száma az említett két hónap alatt csak huszonöt százalékkal volt kevesebb, mint az év első kilenc hónapjában felszámolt katonáké. Az amerikaiak novemberi veszteségeinek összlétszáma még nem ismeretes — mondotta a parancsnok — de csak a Plei Me-i csatában több mint 1700, Nam Bo keleti részén pedig november első húsz napjában közel 4000 amerikai katona vált harcképtelenné. A dél-vietnami kormányhadsereg, illetve az amerikai fegyveres erők közel 300 repülőgépét lőtték le. vagy rongálták meg október 15 Koszigin fogadta az angol külügyminisztert Mint a TASZSZ jelenti, Koszigin, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke csütörtökön reggel fogadta Stewart angol külügyminisztert. A két államférfi közötti megbeszélésre Koszigin Kreml-beli dolgozószobájában került sor. A megbeszélés előtt Koszigin és Stewart a szovjet és a nemzetközi sajtó képviselői előtt röviden elbeszélgetett. Az angol külügyminiszter elmondotta, hogy Gromikóval folytatott megbeszélésein sok kölcsönös érdeklődésre számottartó kérdésről esett szó. Ste>vart hangoztatta, hogy szívélyes találkozója volt Mikojannal, a Legfelső Tanács Elnökségének elnökével. Ezután megkezdődtek a tárgyalások. Az AP jelentése szerint Stewart és Koszigin megbeszélésén minden valószínűség szerint szó esik Vietnamról és az európai biztonság kérdéséről, valamint más problémákról. A hír- ügynökség angol forrásokra hivatkozva azt jelenti, hogy Gromi- ko és Stewart megbeszélésén a német kérdésről is szó esett, azonban nem értek el haladást. Megnövekedett az indonéz hadsereg nyomása a kormányra Az UPI amerikai hírügynök-1 ség ismerteti az indonéz „legfelső hadműveleti parancsnokság” szerdán kiadott rendeletét, amelynek értelmében különleges katonai bíróság elé állítják mindazokat, akiknek közük volt a szeptember 30-a mozgalomhoz. Ez a rendelkezés lehetőséget ad a jobboldali katonai vezetőknek a kommunistaellenes hajsza fokozására. Az UPI ennek kapcsán azt a véleményét hangsúlyozza, hogy megnövekedett a hadsereg nyomása a kormányra. Indonéziában csütörtökön hivatalosan is reagáltak a kínai—indonéz kapcsolatok megromlására és a Kínai Népköztársaság diplomáciai tiltakozásaira. Ismeretes, hogy Kína több jegy- j zékben is tiltakozott amiatt, hogy ! Indonéziában Kína-ellenes inciden-1 sekre került sor. I Subandrio külügyminiszter csütörtökön reggel sajtónyilatkozatot adott közre és ebben jelezte, hogy Indonézia a maga belügyé- nek tekinti, mi történjék az ott élő kínai nemzetiségű polgárokkal. A külügyminiszter rámutatott, hogy voltak sajnálatos események, mert előfordult, hogy indonézek megsértették a kínai diplomáciai képviselet sérthetetlenségét. Emiatt Sukarno elnök már sajnálkozását fejezte ki és hangot adott reményének, hogy Indonézia és Kína jóviszonya helyreáll. A sajtóközlemény ugyanakkor Kínát is bírálja, mert „kívülről beavatkozik Indonézia belügyei- be”. A külügyminiszter elsősorban a pekingi rádió Indonéziával kapcsolatos állásfoglalását helytelenítette. Legyen atomfegyverül entes övezet Afrika! Az ENSZ első számú politikai bizottságának határozata ben és novemberben teljesen és november 15 között. New York (MTI) Az ENSZ-1 közgyűlés első számú politikai bizottsága 105 szavazattal ellen- szavazat nélkül, három tartózkodás mellett (Dél-Afrikai Köztársaság, Portugália és Franciaország) elfogadta 28 afrikai államnak azt a határozati javaslatát, hogy a fekete földrészt nyilvánítsák atomfegyvermentes övezetté. Az indítvány szerkesztői szerint a határozat gyakorlati megvalósulása fontos lépés az atomfegyverek elterjedésének megakadályozása, valamint az általános és a teljes leszerelés felé. Az afrikai államok felszólítják a világ összes országát, hogy mondjanak le Afrikában az atomfegyverek alkalmazásáról és e fegyverekkel való fenyegetőzésről. Az afrikai földrészen ne próbáljanak ki, ne gyártsanak és ne terjesszenek el atomfegyvereket. Az indítvány különös nyomatékkai sürgeti az atomhatalmakat, hogy ne adjanak sem magfegyvereket, sem pedig velük kapcsolatos műszaki adatokat az afrikai államoknak. Az első számú politikai bizottságban elfogadott indítvány alapját az afrikai állam- és kormányfők 1964-ben Kairóban megtartott értekezletének az a határozata alkotja, amely szerint az afrikai államok tartózkodnak az atomfegyverek gyártásától és e fegyverekkel való rendelkezés jogának megszerzésétől. Csatorday Károly, a bizottság elnöke a szavazás kimenetelét a háború kockázatát csökkentő pozitív fejleménynek minősítette. Hazánk képviselője sok sikert kívánt az afrikai államoknak a céljaik eléréséért vívott küzdelemben. A közgyűlés költségvetési bizottsága 92 szavazattal, ellenszavazat nélkül, egy tartózkodással (a csiangkajsekista klikk kéovise- lője) elfogadta Franciaországnak azt a határozati javaslatát, hogy az ENSZ és a világszervezet szakosított szervei pénzügyi helyzetének tanulmányozása céljából hozzanak létre különbizottságot. A bizottságot azzal a feladattal ruházzák fel. hogy rendezze az ENSZ pénzügyeit.