Tolna Megyei Népújság, 1965. december (15. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-17 / 297. szám
4 TOLNÁ MEGYEI NÉPÚJSÁG 1965. december 18. Tiszta harmóniával, művészi átéléssel B Zrínyi Ilona általános iskola énekkaráról — Nem lesz kicsit sok ebből a karénekből? — kérdezte az egyik szülő a kislányát, még abban az időben, amikor a frissen alakult énekkar ezelőtt három évvel reggel és délután is próbát tartott. — Majd amikor meghallod, hogy hogyan énekelünk, meglátod, hogy nem volt sok — válaszolta a gyerek. S valóban, amikor a dombóvári Zrínyi Ilona általános iskola énekkara lépett a pódiumra és felcsendültek hiszi Ferenc Ünnepi dal-ának első akkordjai, hangjai a gyerekek ajkán, megértették a szülők, hogy érdemes volt a sok gyakorlás, a sok munka. Az énekkar valóban tiszta harmóniával, művészi átéléssel tolmácsolta a zeneszerző ünnepélyes, szélesen áradó dallamát. — Két énekkarunk volt — mondja Kiss Ernő igazgató. Mindkettőt Benedek Andrásné tanárnő vezette. A nagy kórusnak kilencven, a kicsinek meg 35—40 gyerek volt a tagja. Nagyon szépen haladt mind a kettő. A tavaszi járási kulturális seregszemlén a nagy ezüst-, a kicsi pedig aranyérmet ' kapott. Szekszárdon is szerepelt a kis kórus két ízben is. És itt Dombóváron nagyon sok helyen. Különböző ünnepségekre, műsoros estekre, névadókra, bevonulási rendezvényekre kaptak rendszeresen és rapszodikusan meghívást. A próbákon névsort soha sem kellett olvasni. — Az énekszakkör az iskola egyik legkedveltebb szakköreinek egyike volt. A kis kórus tagjai vettek részt munkájában. Zenekari művekkel ismerkedtek, zeneszerzők életét tanulmányozták, s foglalkoztak némi zeneelmélettel is. „Két énekkarunk volt” ,„kilencven gyerek volt a tagja", „meghívást kapott a kórus”, „ismerkedtek”, „foglalkoztak", „tanulmányozták”, — csupa-csupa múlt idő. Három évvel ezelőtti, meg tavaszi emlékek. És most? Mi történt a sikeresen szereplő kórussal, énekkarral, szakkörrel az új iskola- szezonban? .... — Benedek Andrásné, aki három évig vezette a kórusokat, átkerült a Gőgös Ignác Általános Gimnáziumba tanítani. Nyár derekán dőlt el végleges áthelyezése, s akkor már másik énekszakos pedagógust nem tudtam szerződtetni. Most aztán több külsős tartja az énekórákat. Az énekkar vezetését Kádár Vera, zongoraszakos tanárnő vette át. Tartják is a próbákat rendszeresen hetente két alkalommal. Dehát a tanárnő az Apáczai Csere János gimnáziumban is tanít, meg a zeneiskolában is vannak órái. Ideje, elképzelhető, nem marad valami sok. Mindenesetre, ahogy ideje és ereje engedi, foglalkozik a gyerekekkel. Tar Lajosné, az úttörőcsapat vezetője is segített. Egy kamarakórust alakított. A tizanhat tagú kamarakórus ívként névadóünnepségekre készült fel egy kis műsorral, amelyet szinte teljesen önállóan, öntevékenyen is elő tudnak adni. A Zrínyi Ilona általános iskolában Dombóvárott hagyományai vannak a daléneklésnek. Régen nem kellett egyszer sem névsort olvasni a próbákon. Szerették a gyerekek a karéneket, a tanulás mellett elsősorban játék, szórakozás volt számukra az éneklés. Most? Üj stílus,-új módszerek — az egyik gyerekre így, a másikra meg amúgy hatnak. A sikeres évek után egy kis hanyatlás, illetve talán inkább egy helyben tcrpogás, amelyen az iskolát és a gyerekeket csak az éneklés, a dal igazi szeretete segítheti át. Rab Ferenc : Júdáópén<z NÁLUK LAKTAM, amíg abban a városban éltem, végig. Jó hely volt. Ismeretséggel, ajánlással jutottam be a házba, tulajdonképpen véletlenül. Akkor már két hét óta kerestem albérleti szobát, jót, külön bejáratút, de nem sikerült. Egyik kollégámmal rendszeresen böngésztük az utcai hirdetőtáblát valami halvány reménnyel. Emlékszem, egyszer megszólalt mögöttünk egy hang: — Hagyják fiúk! Amit már hirdetnek, az sz... — Egészen jó megjelenésű öregúr volt, s mint kiderült, örökös albérlő. Minden helyet ismert a városban. Szóval sikerült bejutnom Prek- kékhez. Az elődöm rövid, de igen hasznos jellemzést adott az idős házaspárról. Mire kell ügyelni, mit szeretnek viselkedésben, magatartásban, mi a mániájuk, s más efféle dolgokat közölt velem. Ö hat évig lakott náluk és éppen akkor nősült, amikor én odakerültem. Különösen arra figyelmeztetett, hogy Prekkék régimódiak, majdnem reakciósak, rájuk kell hagyni mindent. Ugyanígy a nők bevitelével kapcsolatos tilalmat is. Nyugodtan ígérjem meg, hogy nőt nem viszek a lakásba, mert a szomszédok látják és ugye ... De este 9, legkésőbb fél 10 után szabad a vásár. Egy lélek nem jár. Az utca rövid és elég sötét, besétál az ember, a villa meg abszolút csöndes: a Prekk házaspár pontosan 9-kor elszundít, a földszinten is le van engedve a redőny az idegbeteg háztulajdonos öregasszonynál, aki hajnalig olvas, és a részeges házaspár sem mászkál már olyankor, hanem az állandó ismerősükkel, aki egyébként főleg az asszony ismerőse, hármasban kártyáznak, vagy halat főznek és szopogatják a szeszt. Oldalt nagy üres telek, hátul kert. Persze a bemutatkozásnál legyek maximálisan udvarias és intelligens. Csöngettem. Az emeleti sarokablakon kihajolt egy ősz férfifej, kissé ingerült hangon megkérdezte, kit keresek. Mondtam: őt. Lesétált, de addig nem nyitotta meg a kiskaput, míg elődömre hivatkozva nem közöltem jövetelem célját. Megnyílt a masszív vasajtó, bemutatkoztam, szertartásosan előre tessékelt. Észrevettem, hogy egy szempillantással felmér és elégedett. Egyik legjobb öltönyömet vettem fel erre az alkalomra. Az előszobánál megtörölte ía lábát. Én is. Rögtön a kiadó szo3 bába mentünk, ott tárgyaltuk meg 4 a feltételeket. Elmondta, milyen 2 rendes fiatalemberek laktak eddig ináluk, mind értelmiségi, mind 3 megbízható. Nagyon megnézik, kit 2 fogadnak be. Dicsértem a szobát áés óvatosan kifejeztem, hogy nem TTTTTTTfTTVTTyTTTVTTTTVTTTTTTTTTTTt' vagyok randalírozó típus, inkább szolid. Többször ránéztem az ágy fölött levő olajfestményre, tudatosan, hogy lássa meg: tetszik a kép. Tényleg jó festmény volt, falusi utca alkonyaiban, olvadó hóval. — Orosz táj — mondta. — Egy barátom festette emlékezetből. Hadifogság — tette hozzá jelentőség- teljesen. Az albérleti díjat nem tartottam soknak. Kétszázötven, ágynemű és fűtés nélkül, de gázt használhatok és van fürdőszoba is. Ha viszek fel szenet, ők begyújtanak télen. Ez volt az első, ami megragadta a figyelmemet. Előzőleg elmondta Prekk úr, hogy trombózisban szenvedett és a feleségének is sok a baja. De azért begyújtanak. FŐNYEREMÉNYNEK tartottam a szobát. Mikor bemutatott a feleségének, féltem, hogy az asszony magasan fogja nyújtani a kezét. Természetes egyszerűséggel fogtunk kezet, legalább is úgy éreztem. Később kicsit eltűnődtem ezen, mert meglehetősen alacsony a nő, s tulajdonképpen nehéz megállapítani, milyen magasan nyújt kezet. A bemutatkozás sikerült, befogadtak és hamarosan még jobban megnyertem a tetszésüket udvarias viselkedésemmel, nagy türelmemmel, hogy végighallgattam egy-egy estén a család történetét, régi eseményeit. Gyermekük nem született és egy kicsit gyámkodtak fölöttem. Elvállalták a mosást is, mert géppel mostak, csak vasaltatni kellett máshol a ruháimat. Megszoktam őket, meg is szerettem, őszinték voltak hozzám. Veszekedtek is a jelenlétemben, ha éppen úgy adódott és az öreg nem titokban hallgatta a külföldi rádiót, hanem még hívott is, hallgassam vele együtt. Pedig tudta, ki vagyok: Meglehetősen nagy rangnak tartották a munkámat, egyszerűen azért, mert az újságírók mindig befolyásos emberek voltak, úriemberek, mondta az asszony. Hamarosan rájöttem, nem érdekli őket az elvi cikk, a mélyreható riport, csak a baleset, a betörés és más bűnügyek, így aztán jól kijöttünk egymással. Legtöbbször az én írásaimat sem olvasták el. Eleinte kicsit szégyelltem, hogy megjátszom magam, túlságosan alkalmazkodó vagyok, de beláttam: másként nem lehet velük élni, később pedig hasznát is vettem egyre bizalmasabb együttlé- tünknek. Tökéletesen megismertem.őket, a gondolatvilágukat, az érzéseiket, egész emberi mivoltukat, Elemezgettem is időnként mindkét ember jellemét, amikor egyedül feküdtem le és jutott rá időm. Hogy érthető legyen: nem mindig voltam egyedül, a tilalom ellenére, amint ez már lenni szokott fiatalembereknél. Elődöm csöppet sem túlzott a villa kitűnőségét illetően, az este 9 utáni helyzetet tekintve. A házirendet mindenki jól betartotta. Főbérlőim percnyi pontossággal nyugovóra tértek, az idegjjajos háztulajdonosnő magába zárkózva olvasta a jobbnál jobb könyveket, a részeges házaspár meg a barátjuk ultizott, vagy halat főzött és közben szopogatta a szeszfélét. ŐSZINTÉN SZÓLVA, bűntudat nem támadt bennem soha. öreg barátom ugyanis cinkosan feloldotta a tilalmat. Többször hangoztatta: Kriszti néninek nem kell mindenről tudni. Ö is, amikor felmegy Pestre, mint nyugdíjas műszaki ember, anyagbeszerzőként, szétnéz az „alvilágban”. Lát és hall dolgokat, s bizony költ egy kicsit. Nőket is szerezne még, ha nem lett volna trombózisa. Kriszti néni erről valóban nem tudott, de férje régebbi kiruccanásairól igen és egy különösen őszinte pillanatában bevallotta, gondolt a válásra is valamikor, csak nem akart családi botrányt. Inkább tűrt egész életében. Szerették a Jó modort, meg a makulátlan tisztesség látszatét. Nem tudtak magasra kapaszkodni a ranglétrán, ezért szükségét érezték az úrhatnámságnak is, aztán ilyenek maradtak egész életükre. Mi, szerencsés albérlők, akik bejutottunk a villába, kénytelenek voltunk kihasználni ezt a gyengéjüket. Gemenczi József NHiimiiiiiiiHiiiHiiHHiHiiiniiiiiiiuiiiuiiiiiiiiinHiiiiiiiiiiiiiiiiminiin "II Népújságban! — 64 — — Frankfurtban, a Savoy-szállóban kaptál egy szép erkélyes szobát... — szólt Gréti minden bevezetés nélkül, csak úgy, míg a két poharat megtöltötte. És mosolygott..; Jelen pillanatban Budapest többet ért nekem, mindennél. Csábító volt a maga szerénységével, mint egy tisztaszívű, kékszemű asszony. S ha Frankfurt helyett. szívesebben maradtam volna Bécsben, oka csak az volt, hogy az osztrák főváros közelebb esik Budapesthez. Mielőtt bevonultam volna a fürdőszobába, G rétinek átadtam a Koroknay-féle fotókópiákat, úgyszintén Bodor jelentését. A szóbeli közléseket és tapasztalataimat már fürdés után mondtam el a lánynak, aki figyelmesen hallgatott. Beleznay ejtésére vonatkozó javaslatomat Gréti tudomásul vette. — A budapesti emberünk szerint tehát egy hónap múlva elfoglalható az állás? — Igen — feleltem. Gréti elgondolkozott, majd csak ennyi megjegyzést fűzött hozzá ... — Kár .;. Várhattunk volna még néhány hónapot. Mindegy! Nem tudom Gréti mire célzott, nem is voltam rá kíváncsi. Gyakran előfordult, hogy töprengés közben néhány gondolata élő szavakká formálódott, hangosan gondolkodott, s ilyenkor én tapintatosan hallgattam, nem kíváncsiskodtam; Egy óra múlva indultam tehát..; Amikor leértünk az utcára, Gréti intett, hogy várjak és előreszaladt a sarokig, majd ott be— 65 — fordult. Néhány másodperc múlva aztán a járda mellé siklott egy gyönyörű kocsival. — Tessék parancsolni, Herr Rodyn ... ! Gréti szólt ki nevetve a kormány mellől. Szótlanul ültem melléje és már a Kärtner Strassen hajtottunk, amikor Gréti bosszúsan megkérdezte: — Nem is érdekel, hogy honnét van a kocsi? És hogy szép-e?! — Nagyon szép. Elájulok a gyönyörtől.;: — feleltem cinikusan, de aztán mindjárt meg is bántam. Nem akartam rossz hangulatommal a lányt megbántani. A pályaudvar előtt a kocsiban megcsókoltam, néhány percig átölelve ültünk, mitsem törődve azzal, hogy a járókelők — menet közben be-bepillantottak az ablakon. — Azért vettem, hogy a nyáron ezzel a kocsival néhány hétre Olaszországba megyünk... — mondotta halkan Gréti. — De..; — tekintettel budapesti és pécsi embereink üzeneteire — azt hiszem, mégsem megyünk Bolognába... Szomorú volt, amikor kiléptem a kocsiból és elindultam a pályaudvar hatalmas bejárati kapuja irányába .. i * Frankfurtban gyönyörű volt a tavasz. Harmadik napomat töltöttem itt s idegességem szemmel láthatóan megszűnt. Amilyen kedvetlenül indultam el Bécsből, e három nap alatt, úgy tért vissza kedélyállapotom és nyugalmam. Délutáni sétám alkalmával itt a szálló előtt egy csokor ibolyát vettem :.; — 66 — Most itt illatozik a szobámban .:: Budai emlékek .;; Este az étteremben vacsoráztam. Minden asztal foglalt volt, egy, kivételével. Helyet foglaltam s a pincér máris ott termett. Zavartan nézett rám: — Uram .:. közölnöm kell Önnel, hogy az asztal ..; — Az én beleegyezésem elég, nemde? Megfordultam s egy idegen nő állt mosolyogva mögöttem, aki egyetlen szempillantással megnyugtatott, hogy maradjak csak nyugodtan. Fehér gyapjúszövetből készült bő köpenyét levettem a válláról, átnyújtottam a pincérnek. A nő halkan, finoman mosolyogva köszönte meg figyelmességemet. Bemutatkoztam: — Hella..: — felelte. — Tudom, nagyon kellemetlen ilyen vacsoraidőben asztal nélkül maradni. — Köszönettel tartozom, asszonyom.:: — mondtam, de asztaltársam elhárító mozdulatot tett kezével: — Nem vagyok asszony.:; — szólt közbe és szemével pajkosan mosolygott rám. — Határozottan szép teremtés, — ezt mindjárt megállapítottam magamban. Magas, nyúlánk, formás termete bizonyos tekintélyt biztosított számára s ezt betetőzte büszke fejtartása, rövidre formált, gesztenyabarna hajkölteménye. Ápolt, finoman öltözködő nő, — első pillantásra határozott egyéniség;
