Tolna Megyei Népújság, 1965. november (15. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-02 / 258. szám
1985. november 2. fÖLNA MEGYEI NF.PTT.TSÄG 8 TOLNA MECVtl^ VILÁG ."HOLST AtUAL NÉPÚJSÁG alista munkáspárt tolna megyei bizottsága és a megyei tanács lapia Kétszer égett a lakás Panaszkodott tegnap egyik ismerősöm: ismét nyitva hagyták bérházukban a csapot, és a lakó hanyagsága miatt most újból kell festetni lakását. Átázott a meny- nyezei. Szemtanúja voltam, amikor ugyancsak az új bérház- negyedben, a laktanya mögött gyerekek bedobták az egyik lakás ablakát, és sajnos a két neveletlen gyereket a legnagyobb igyekezetünkkel sem tudtuk elcsípni. Aztán egy másik alkalommal pedig az történt, ugyancsak a szóban forgó bérháznegyedben, hogy az egyik gépkocsi gumijából „rosszcsont” gyerekek kiengedték a levegőt, más alkalommal meg a gumit szúrták ki bicskával. És ezen a lakóterületen fordult elő, hogy az egyik motor- kerékpárról ellopták a takarót, a bérház alagsorában tárolt kerékpárokról letörték a dinamót, meg a lámpafejet, és a gyerkkocsikon lévő takarót, matracot besározták, tönkretették, ugyancsak rosszcsont gyerekek. Tegnap meg arról panaszkodott az e területen őrködő nappali őr, hogy az ott lévő építőipari gépekről ellopkodják az alkatrészeket. Kezd hasonlítani ez a vidék a nagyvárosok eltűnőben lévő csibésznegyedeihez. Itt ma már az esténként hazajáró kis iskolások mellé külön kísérőt kell adni, hogy bántatlanul hazaérjenek. Üj várost építünk a régi mellett, új lakók kerülnek az új lakásokba. Értesültem arról is, hogy az egyik bérház lakásában már kétszer volt tűz, és a lakók éberségén múlott, hogy nem lett katasztrófa. Rendkívüli állapotok uralkodnak az említett városrészben. Boldogboldogtalan hordja az építőanyagot, deszkát, téglát, sódert, amit szem meglát, az nem marad ott. És hiába a becsületes lakók ébersége, azok a rettenetes vásott köly- kek, ezek kevésbé dicsérendő szülei egyre-másra okozzák a bosszúságot, károsítják az államot, lakótársaikat. Erre az új telepre csak elvétve érkezik egy rendőr járőr, itt esténként az garázdálkodik, aki akar. Kétszer égett egy lakás, a tüzet kétszer eloltották, gépjárműveket tettek tönkre, betörtek ablakokat a rettenetesen rossz gyerekek. .. De, vajon nem lehet megfékezni az új bérházak vandál ait? — PJ — Gázcseretelep Hőgyészen Hőgyész lakosságának réji kívánsága teljesült azzal, hogy gáz_ cseretelepet létesítettek a községben. Sok emberinek van gáztűzhelye és palackja, csaknem 150-nek, és igénylést is adtak be jónéhá- nyan. Eddig el kellett járniuk gázcsere céljából Szekszárdira, Bcnyhádra, vagy Tamásiba, Si- montornyára, illetve postán rendeltek különböző helyekről, még Budapestről is. A községi tanács típusterv alapján építtette meg a gázcseretelepet. A községfejlesztési alapból 5000 forintot adott hozzá, és a palackkal rendelkező családok 100—100 forinttal járultak hozzá, földművesszövetkezeti részjegy formájában. Az épület elkészült, műszakilag átadták és napokon belül megkezdődik' az üzemeltetése. Üj óvoda létesült (regszemcsén A napokban fejeződött be Iregszemcsén az új óvoda építése. Az óvodát a községi tanács létesítette a lakosság hozzájárulásával községfejlesztési alapból. A nevelőlakással ellátott gyermekintézet mintegy félmillió forintba került. Úgy tervezik, hogy néhány nap múlva már a gyermekek birtokukba is vehetik. Az óvoda viszonylag gyors ütemben épült, mert ez év májusában kezdte el építését a tanács házi építőbrigádja. „Öngyilkos“ öx a 6-ős úton Könnyen végzetessé válhatott volna az a baleset, amelyet egy őz okozott hétfőn délelőtt a 6-os úton. Darabos Imre szentesi lakos három, utasával egy személy- kocsin Pécs felől Budapest irányába haladt, mintegy 70—75 kilométeres sebességgel. A Tenge- lie-szőlőhegyi bejáró közelében hirtelen egy jól megtermett őzsuta ugrott a kocsi gépházának tetejére. A felcsapódó tető és az őz teljesen elzárta a kilátást a kocsivezető elől. Darabos lélekjelenlétének köszönhető, hogy emberéletben nem esett kár, csak az elütött őz pusztult él, s a gépkocsi rongálódott meg. A balesetért Darabos nem felelős, hiszen a vad olyan váratlanul ug- | rótt a kocsi elé, mint az öngyilkosok. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárdi Mártírok tere 15—17. Telefon: 29—01, 23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadd Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 20—11; 20—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF, Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 29—21; Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 13 Ft. Index-szám: 25 066 Gyorslista a lottó jutalomsorsolásáról A november havi jutalomsorsoláson a 43. hét szelvényei vettek részt. 516 295 könyvállvány és utalvány, 528 407 utalvány, 528 961 utalvány, 540 941 utalvány, 546 469 Apróhirdetések Értesítjük ügyfeleinket, hogy a szappan bérfőzését november hónap folyamán megkezdjük, zsiradékot november 1-től már átveszünk naponta 8—12 óráig a vállalat telephelyén. Tolna megyei Szesz- és Üdítőitalipari Vállalat, Szekszárd. (226) Két szoba összkomfortos ház OTP- vel eladó. Tolna, Alkotmány u. 64. sz. (Újtelep.) > (228) Jó állapotban lévő versenykerékpár eladó. Szekszárd, Tarcsay V. u. (Munkásszállás.) (16) 16 hónapos kislány mellé gondozót keresünk. Ybl Miklós u. B. épület 1. em. 4. Farkas. Du. 5 órától. (253) Megbízható középkorú háztartási alkalmazottat november 15-re felveszek. Ketten vagyunk. Bárányné, Pécs, Hal tér 1. (249) Hőgyész Petőfi u. 189. sz. alatti ház eladó, ugyanott kitűnő állapotban lévő Volkswagen. (233) 500-as szinkronváltós Trabant kitűnő állapotban eladó. Simontomya, Csillag | József. óra, 552 539 televízió, 559 201 kerékpár-duó, 4 244 133 televízió, — 5 329 177 éléskamra-utalvány. — 6 603 907 kávéskészlet, 6 609 996 magnó, 6 618 632 utalvány, — 6 619 365 utalvány, 6 623 427 utalván^, 6 628 012 éléskamra-utalvány, 6 630 833 rádió, 6 637 085 televízió, 6 641 522 televízió. — 6 653 165 porszívó, 6 654 999 háztartási gépek, 6 659 011 hűtőgép, 6 661 976 éléskamra-utalvány, — 6 663 380 televízió, 6 665 498 utalvány, 6 665 795 mosógép, 6 668 799 éléskamra-utalvány, 6 671 358 televízió, 6 672 569 óra, 6 680 110 televízió, 6 680 670 kávéskészlet, — 6 683 622 rádió, 6 690 828 rádió, — 6 700 127 varrógép, 6 703 495 háztartási gépek, 6 715 802 óra- és ezüstutalvány, 6 730 907 varrógép, 6 731 472 fényképezőgép, 6 737 057 televízió, 6 758 318 utalvány, — 6 767 792 háztartási gépek, 6 770 860 televízió, 6 798 652 varrógép, — 6 801 145 utalvány, 6 805 062 televízió, 6 806 256 utalvány, 6 813 637 motorkerékpár, 6 818 752 fényképezőgép, 6 826 632 televízió, — 6 834 230 hűtőgép, 6 836 169 óra, 6 844 539 utalvány, 6 845 421 lemez- I játszó, 6 856 776 utalvány, 6 863 986 utalvány, 6 864 865 televízió, — 6 866 496 mosógép, 6 867 104 rádió, 6 874 393 magnó, 6 878 256 óra, — 6 887 791 rádió, 6 901 426 rádió, 6 905 448 hűtőgép, 6 924 529 utal6 942 977 háztartási gépek, 6 947 071 6 951 598 éléskamra-utalvány, — 6 954 650 éléskamra-utalvány, — 6 967 388 óra, 6 969 171 óra, — 6 975 950 rádió, 6 980 369 utalvány, 6 986 663 óra- és ezüstutalvány, 6 991 447 lemezjátszó, 6 998 917 fényképezőgép, 6 991 111 televízió, 7 003 818 óra, 7 004 169 porszívó, 7 004 426 mosógép, 7 005 915 lemezjátszó, 7 007 117 éléskamra-utalvány, 7 010 897 háztartási gépek, 7 012 077 lemezjátszó, 7 016 170 7 016 290 éléskamra-utalvány, — 7 020 415 fényképezőgép, 7 032 253 hűtőgép, 7 033 605 éléskamrautalvány, 7 036 420 utalvány, — 7 036 519 rádió, 7 036 688 televízió, 7 037 962 utalvány, 7 038 231, — 7 038 111 éléskamra-utalvány, — 7 038 231 utalvány, 7 040 171 háztartási gépek, 7 041 257 éléskamrautalvány, 7 043 186 rádió, 7 044 094 mosógép, 7 045 184 háztartási gépek, 7 314 259 rádió, 7 500 488 háztartási gépek, 7 501 418 élésmara- utalvány, 7 501 988 lemezjátszó, — 7 514 756 óra, 7 517 033 utalvány, 7 521 635 óra- és ezüstultalvány. A gyorslista közvetlenül a hózás után készült, az esetleges számhibákért felelősséget nem vállalunk. A nyertesnek a szelvény fogadási szelvényrészét november 20-ig kell eljuttatnia a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság lebonyolítási osztályára (Bu- I dapest, ,V.j”£íádor u, 15). vány, 6 929 035 televízió, 6 931 620 (232) i háztartási gépek, 6 938 842 óra, — NOVEMBER Névnap: Achill. A Nap kél 6.28-kor, nyugszik 2 16.36-kor. A Hold kél 14.14-kor, nyugKEDD szik 23.43-kor. 15 éve, 1950 november 2-án halt meg George Bemard Shaw, a kritikai realizmus nagy angol képviselője. Éles társadalombírálattal, maró gúnnyal fejezte ki műveinek erőteljes mondanivalóját. Szenvedélyes ostorozója volt az angol imperializmusnak. 1918-ban élesen állást foglalt a fiatal szovjet államra támadó imperialisták intervenciója ellen. Azontúl is mindenkor bátran és következetesen hallatta hangját a Szovjetunió békepolitikájáról. Szembefordult az imperialista háborús uszítással, s minden alkalmat megragadott a béke ügyének szolgálatára. Mikor 94 éves korában elhunyt, a haladó emberiség őszinte részvéte kisérte utolsó útjára, — Tegnap, november 1-én kezdődött és november 6-ig tart a Tolna megyei termelőszövetkezetek főkertészeinek, illetőleg kertészeti brigádvezetőinek az egyhetes dunaújvárosi szakmai tanácskozása. Hetvenöt százalék A MEK-aöldségből, burgonyából és gyümölcsből október végéig jövő évre szólóan, a tervezett területnek már 75 százalékára kötött értékesítési, illetve termeltetési szerződést, a megye közös gazdaságaival. — A Vetőmagtermeltető és -EHátó Vállalat Dunántúli Alközpontjában Dom- bóvárotit november 6- án termelési tanácskozás keretében adják át az arra érdemes' brigádoknak a szocialista brigádcím viselésére jogosító jelvényt, oklevelet és az élenjáró dolgozóknak a pénzjutalmat, — Huszonöt társadalmi bíróság működik Tolna megye mezőgazdasági üzemeiben. E társadalmi bíróságok tevékenységét értékeli november 11- én a MEDOSZ megyebizottság. m •— Birkacsárdává alakították át Pakson a régi 1. számú italboltot. Birkahússal a környékbeli termelő- szövetkezetek látják el, úgy, hogy a nap minden szakában gulyást és más ételeket kapni. — Kijelölték Mözsön a vasútállomás közeiében a földművesszövetkezeteik megyei, központi zöldség-gyümölcs raktárának helyét. Jövőre kezdik az építkezést, amely húsz millió forintba kerül. — Nagydorogon is megkezdődött az üzlethálózat korszerűsítése. 220 000 forint költségei korszerű kisáruházal kapott a község, és fől'yiimal- ban van a vendéglő korszerűsítése is. Női olvasóinknak kedveskedünk egy ízléses őszi kalap bemutatásával. Szüreti bál a III. számú iskolában Szombaton délután szüreti bált rendeztek a vízi úttörők a szekszárdi III. számú Babits Mihály iskolában. A szőlőt a Szekszárdi Állami Gazdaságtól kapták az úttörők. A jól sikerült mulatság bevételét — ahol a szülök többsége is részt vett — a vízi úttörők nyári táborozására fordítják. * A környék falvainak legjobb ácsai sereglettek össze a Hő- gyészi Állami Gazdaságban. A siófoki út mentén 3 darab 500 férőhelyes juh- hodályt építenek, s még az idén átadják rendeltetésének. •— A Szekszárdi Városi és Járási Rendőrkapitányságra, Várköz u. 4. alá egy fér- fikerókpárt-és egy női kerékpárt adtak le talált tárgyként. Jogos tulajdonosa átveheti. * BOR- ÉS MUSTFELÁR A megyei tanács mezőgazdasági osztályán közölték, hogy rendelkezés történt az idei termésű bor, illetve must átvételi árának kiegészítéséről: eszerint megkapják a szövetkezetek a 15 százalékos nagyüzemi felárat abban az esetben, ha termésüknek . legalább 70 százalékát értékesítik az államnak. A rendelet október 1-ig visszamenőleg érvényes. * — A bátaszéki takarékszövetkezet közel háromezer tagjának betétje elérte a tizenhatmillió forintot. A szövetkezet november 6-án este a világtakarékossági napok keretében gyűlést, és műsoros estet rendez. FÉLPERCES INTERJÚ — Halló, halló 0—91? — Igen, itt a posta telefonközpont női dolgozói jelentkeznek, de most a fehér asztal mellől. Ugyanis egy kis meglepetésnek szántuk ezt a nagyszerűen sikerült ünnepségünket, mert jó halászlével kedveskedtünk a férjeinknek, akik cserében táncoltattak bennünket. Az ünnepségre meghívtuk a hivatal- vezetőt, a párt és a szakszervezet képvisel lőtt is. Cserbenhagyta áldozatát Németkéren vasárnap este, a Széchenyi utca 97 számú ház előtt Hűm László né- mélkéri lakos a sógora motorkerékpárját használva elütötte a vele egyirányban haladó, kerékpárját szabályosan. a jobboldalom toló Kecskeméti István rrémetkéri lakost. Kecskemét' könnyebben megsérült. Hűm ahelyett, hogy a sérültet részesítette volna elsősegélyben, a motort'otthagyva elfutott a helyszínről, félve a következményektől. .Ezit így sem kerüli el. söt súlyosbította Jiéiy- ■zetét: a rendőrség ^őrizetbe vette— Négyezer darab export-pizsamát készítenek terven felüt a Tolna megyei Textilfeldolgozó Vállalat szekszárdi konfekció- ■üzcmében. Az exportmunkát csütörtökön kezdték meg és november 25-éig kell befejezni. A MAGYAR W MŰSORA &05: Iskola-tv. 17-45: Hírek. 17.20: Ifjúsági Filmklub. Vita az ama, tőrfilmekről. 18.50: Napló. 18.55: Esti mese. 19.05: Voromarty; Csongor és Tünde. Drámai költemény három felvonásban, Az I. szünetben: Tv-hiradó. Napi jegyzetünk. A n. szünetben: ,Ra;ik András színházi jegyzeté: 22.25: Tv-hiradó. — 2. kiadás. A JUGOSZLÁV TV MŰSORA NINCS ADAS. ESŐS, SZELES IDŐ Várható időjárás ma estig: erősen felhős idő, néhány helyen esővel. Mérsékelt, helyenként élénk délnyugati, nyugati szél. Felhőátvonulások, átfutó esőkkel. Megerősödő, a Dunántúlon viharossá fokozódó nyugati, később észak- nyugati szél. A nappali felmelegedés kissé gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 11—16 fok között.