Tolna Megyei Népújság, 1965. október (15. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-28 / 254. szám

6 TOLNA MEGVFI NPPTiJSAf» 1985. október 28. Á vasárnapi bajnoki fordulóban láttuk Tarolt a Szekszárdi Dózsa a megyei váltóbajnokságokon A 4x200 méteres r>ői rajt. A képen jobbról Eördögh (Szekszárdi Dózsa), balról Surány (Paks). Vasárnap délelőtt verőfényes, kellemesen enyhe időben rendezte meg a Tolna me­gyei Atlétikai Szövetség Tolna megye 1965. évi váltóbajnokságainak küzdelmeit. A baj­noki versenyen a női 4x200-as, valamint a rövid távú férfiváltók érték el a legjobb idő­eredményeket. A Szekszárdi Dózsa I. női 4x100-as váltója ismét balszerencsével versenyzett. Az indító elengedte a mezőnyt és a Dózsa első futója 30 méteres hátrá­nyát már nem tudta annyira lecsökkenteni, hogy versenyben lehetett volna az első helyért. A harmadik hely megszerzése is ilyen körülmények között dicsérendő telje­sítmény volt. A sportkörök közül a szekszárdiakon kí­vül a Bátaszéki VSK, a Dombóvári VSE, a Paksi Gimnázium és a Bonyhádi Gimnázium csapatai álltak rajthoz. Az indulók száma ennek ellenére kevés volt. Csak a 4x100 méteres női váltóban akadt hat induló, a többi versenyszámokban általában négy volt az indulók száma, de a 4x200 méteren mind a fiúk, mind pedig a lányok verse­nyében csak két-két induló akadt. A bajnokságokat sorra a Szekszárdi Dó­A 4x300 méteees női váltó rajtja. Balról második Deé Márta, a győztes Dózsq­csapat tagja. zsa tarolta le. Mindössze a férfi 4x400 mé­teres váltófutásban született bátaszéki győzelem. A bajnoki verseny eredményeit oz alábbiakban ismertetjük: Nők: 4x100 m: 1. Szekszárdi Dózsa II. (Fór- módi, Boiogh, Kojtár, Deé) 53.9, 2. Báta­széki VSK I. (Martin. Felföldi, Lukács, Makk) 54.7, 3. Szekszárdi Dózsa I. (Cseke, Schüller, Bárdos, Krassay) 55.2, 4. Dombó­vári VSE 58.1, 5. Szekszárdi ITSK 62.2, 6. Bátaszéki VSK II. 62.6. 4x200 m: 1. Szekszárdi Dózsa I. (Eördögh, Schüller, Bárdos, Krassay) 1:57.6, 2. Paksi Gimnázium (Surány, Bende, Kertai, Simon) 2:03.4. 4x300 m serdülő: 1. Szekszárdi Dózsa (Deé, Balogh, Kajtár, Deé) 3:10.10, 2. Bá­taszéki VSK (Martin, Felföldi, Kardos, Mé­száros 3:25.2, 3, Paksi Gimnázium (Treszl, Garay, Takács, Mayer) 3:27.7, 4. Dombó­vári VSE 3:45.0. Fiúk: 4x100 m: 1. Szekszárdi Dózsa (Valkai, Kuhl, Cziráky, Szabó) 45.9, 2. Bátaszéki VSK (Bernáth. Harsányi, Várda, Nagy) ijy ' 46.2, 3. Szekszárdi ITSK (Horváth, Tomaj, ; ' Papp, Bihari) 50.0, 4. Bonyhádi Gimnázium 52.3. 4x200 m: 1. Szekszár­di Dózsa (Valkai, Kuhl, Cziráky, Szabó) 1:37.5, 2. Bátaszéki VSK (So- mogyvári, Halmosi, Ber­náth, Garamvölgyi) 1:37.8. 4x400 m: 1. Bátaszé­ki VSK (Harsányi, Nagy, Várda, Halmosi) 3:48.0. 2. Szekszárdi Dózsa I. (Seres, Honti, Zsedényi, Novikov) 4:01.0, 3. Szék- j szárdi Dózsa II. (Gör­béi, Landauer, Ermé- nyi, Tucsni) 4:08.4. 4x800 m: 1. Szekszár­di Dózsa (Seres, Má- linger, Zsedényi Novi­kov) 8:56.6, 2. Bonyhá­di Gimnázium (Ambrus, Falb, Deme, Pataki) 9:15.4, 3. Bátaszéki fc 4x800 méteren első váltás. Képünkön a bonyhádi csapat (Komjáthy, Má első váltása, a győzelmet a Szekszárdi Dózsa szerezte meg, Müller) 9:39.2, 4. a bonyhádiak a második helyen végeztek. Dombóvári VSE 10:00.2. A 4x300 méteren Zsedényi (Szekszárdi Dózsa az első körben az élen. Megható jelenet voít vasárnap a dom­bóvári NB lll-as rangadó után. A szur­kolók serege perceken át ünnepelte csa­patát. Valóban egy csapat a saját ere­jéből nem lenne képes ilyen sikerre. A győzelemben egyaránt részes a csapat a lelkiismeretes felkészülésével, az edző, a vezetők az irányitó munkájukkal, és nem utolsó sorban a szurkolók serege, akik jó- ban-rosszban kitartottak csapatuk mel­lett Ez a nagy különbség a dombóvári és a szekszárdi labdarúgás között. Ezért nincs Szekszárdnak „csapata", mert nin­csen közönsége sem. És megfordítva is: azért nincsen közönsége, mert nincsen „csapata", A Tolna megyei labdarúgás ezzel a győzelemmel ismét közelebb ju­tott az NB ll-höz, amelyet évtizedek óta Óhitűnk. Eddig is nem egyszer voltak csapataink az NB II. kapujában, de min­dig közbejött valami. Reméljük, hogy ez a vágyunk most valóra válik. Szekszárdon szinte Őt hátvéddel és öt csatárral játszott a Dózsa Baja ellen. Azt gondolhatná valaki, hogy a megerő­sített védelem mellett hogyan adódtak helyzetei Bajának? Márpedig adódtak jócskán I Egyszerűen azért, mert az öt hátvéd mindegyike hibákat vétett és nem a Dózsa védelmének az érdeme, hogy ezekből nem lettek gólok. Novak és Sza- iay vétettek durva hibákat, de meglepő volt, hogy Tárnok is milyen erőtlen, mi­lyen bizonytalan volt és Tamási is csak a második félidőre javult fel. Az első félidőben az ügyes bajai balszárny sok kellemetlen percet szerzett a Dózsa jobb­oldali védelmének. • Cikón elmaradt a várt nagy küzde­lem. Nagy különbség volt a két csapat játékereje között és így a megzavarodott cikói védelem nem tudott mit kezdeni a bonyhádi támadókkal. Zavarában a cikói védelem kétszer is a saját kapujába jut­tatta a labdát, így aztán a mérkőzésen hiába esett négy cikói gól, mégis 7:2 lett a mérkőzés eredménye a bonyhá­diak javára. A bonyhádi szurkolók örö­me azonban csak akkor lett volna teljes, ha Kovács — a játék hevében — 5:1-es állásnál nem sérült volna meg. • Paksot veretlenségi szériájában Tamási állította meg a vasárnapi Tamási—Paks találkozón. Paks utoljára hét fordulóval ezelőtt, a bátaszéki találkozón szenve­dett vereséget. A hazaiak győztes gólja nagy kavarodás után Schneider lövésé­vel esett a 30. percben. • Tolnán a faddi szurkolók voltak több­ségben és azok a faddiak, akik átiándul- tak Tolnára a mérkőzésre, nem is bán­ták meg. Kedvenceik szép győzelmek­kel hálálták meg az érdeklődést. Az előmérkőzésen a harmadik helyen állá tolnai csapat 4:2 arányban maradt alul a faddi ifikkel szemben. Azok a tolnai szurkolók, akik azzal vigasztalták magu­kat, hogy majd a felnőtt mérkőzésen kárpótolják az elmaradt győzelmet, csa­lódtak, mert Schuszter szabadrúgás-gólja után Petrics is betalált a tolnai kapuba és a félidő befejezése előtt egy perccel a fiatal, tehetséges Lubostyik szabad­rúgás-gólja végleg megpecsételte Tolna sorsát. • Szekszárdon a Gépjavító szurkolói nem ok nélkül keseregtek. Kovács távozása óta nincsen kapusa a csapatnak. Kaiser, a szükségkapus az egyik simontornyai gólt a lába között engedte be, aztán Pénzes a kapu közepén lőtte a léc alá a szabad­rúgást. 3:1 után aztán az alig 50 főnyi Gzurkolósereg újabb és újabb rohamra bűz- dította a Gépjavító-csatárokat, akik szépí­tettek is 3:2-re, de aztán egy távoli lövés ismét becsúszott a bal sarokba. Pedig 3:2 után már az egyenlítő gól is a levegőben „lógott". Simontornya együttesét meg keH dicsér­nünk azért, mert végig sportszerűen küz­dött, és Baloghnak nagy része van a győ­zelemben, aki mesterhármast ért el ezen a találkozón — igaz, hogy a Gépjavító vé­delmének a jóvoltából. • A Nagymányokl Brikett csapata vasár­nap tartalékoson lépett pályára, mégis ki­harcolta a győzelmet Lovászi ellen. Hucker három hónapig átképzésen vesz részt, te­hát az idén már nem számíthatnak játé­kára. Molnár sérült és Bertha is sérülé­sével bajlódik, ezért maradt ki a csapat­ból. Becze ugyan egészséges, azonban já­téka az utóbbi mérkőzéseken annyira visz- szaesett, hogy a vezetőség kénytelen volt pihentetni. Az apró termetű, ügyes csatár azonban minden bizonnyal újra helyet kap a csatársorban és lesz alkalma bizonyítani, hogy visszaesése csak átmeneti volt. • Dunaföldvár a peches csapatok közé tartozik. Bogyiszló ellen, az első félidőben — a helyzetek alapján — akár négy-öt gólt is lőhetett volna. A csatárok o kínál­kozó helyzetekből egyet sem tudtak érté­kesíteni. Ugyanakkor Boayiszló lényegesen kevesebb akcióból két gólt szerzett. A mér­kőzés 2:0-ás állásánál is olyan helyzetek maradtak befejezés nélkül, ami megbosz- szulja magái, nem beszélve arról, hogy a mérkőzésen háromszor a kapufa mentette meg a bogyiszlóiakat^ a góltól. Kisdorogon érdekes és küzdelmes mérkő­zést láthatott a közönség. A vezetést a Pe­tőfi szerezte meg büntetőből. Az egyenlítő, majd a győztes gólt a hazaiaknak a Bony­hádi Vasasból visszatért Klein rúgta. • Szászváron nagyobb ellenállást vártak a Szekszárdi Honvéd együttesétől. A szász­váriak véleménye szerint a Honvéd meg­közelítően sem játszotta azt, amire tudása alapján képes. Sokan úgy vélik, hogy eb­ben közrejátszik az is, hogy a játékosok többsége a közeli hetekben már leszerel, visszatér a civiléletbe. TfVfTTTf A nézők szánta: 50 Vasárnap a Dunaföldvár—Bogyiszló mérkőzésen a nézők száma 50 volt. Ha a fizető nézők számát nézzük, még rosszabb a helyzet. 32 db 5 forintos és 10 db 2 forintos jegyet adtak el. Antal Imréne pénztáros szomorúan kesergett: — Tizenöt éve vagyok jegy szedő a dunaföldvári sportkörnél. Amikor a Duna mellett volt még a labda rúgópálya, én a főbejáratnál voltam., ahol átlag 1200—1300 forinto. szedtem be. Volt még három mozgó jegyárys is, akik fejenként 400— 500-forintot beszedtek. Mi a helyzet ma? A játékvezetőknek is jár 350 forint, az orvosnak 54 forint, ez már 400 forint fölött van és nekem is járna még tíz forint. De miből fizessék ki? A Szigeti Lali ma megint szaladgálhat pénzt kölcsönkérni, hogy a játékvezetőket ki tudja fizetni. Az embereket Dunaföldváron nem érdekli a labda­rúgás úgy, mint régen. Amikor átjöttünk erre a pályára, még eZei‘ forint fölött volt az átlagos bevétel. Fokozatosan csökkent a nézők száma és ha így megy tovább, még negyven fizető nézőnk se lesz. Antal Imrénének igaza lett: Szigeti Lajos edző a mérkőzés után a barátaitól és saját pénztárcájából szedte össze a pénzt. Azt talán mondani sem kell, hogy a vezetőség részéről senki nem volt ott a mérkőzésen. Gondolták, minek,, nem érdemes, már úgyis kiesett a csapat. A megyei kosárlabda-bajnokság elmúlt fordulójának eredményei: Bajai Bácska II. —Szekszárdi Petőfi II. (férfi) 79:35, Bajai MTE II.—Szekszárdi Petőfi II. (női) 58:20, Bonyhádi Vasas—Bajai Vízügy (férfi) 74:46, Bonyhádi Vasas—Dombóvári Apáczai Gim­názium (férfi) 85:40, Szekszárdi Közgazda- sági Technikum—Bajai MTE II. (női) 44:59, Paksi Gimnázium—Szekszárdi Petőfi II. (férfi) 66:38, Paksi Gimnázium—Szekszárdi Petőfi II. (női) 84:23, Paksi Kinizsi—Szek­szárdi Petőfi II. (női) 72:26. * Az elmúlt héten fejeződött be Tolna me­gye teniszbajnokságának döntője. Nőknél a következő sorrend alakult ki: 1. D. Ko­vács Jánosné, 2. Pápai Mária, 3. Názer Júlia. A fiú ifjúsági döntőben végered­mény: 1. Ádám Béla, 2. Héjas István, 3. Erdős Zoltán. (Valamennyien a Szekszárdi Petőfi versenyzői.) • Mint ismeretes, vasárnap elmarad a me­gyei labdarúgó-bajnokság fordulója és az elmaradt mérkőzéseket játsszák a csapa­tok. Az NB lll-as mérkőzéseken kívül va­sárnap a következő találkozókra kerül sor: Szekszárdi Honvéd—Tamási, Dunaföldvár— Cikó, Hőgyész—Tevel, Zomba—iregszemcse. Szedres—Gerjen. A járási bajnokok közül o Bonyhádi Petőfi Bölcskével Tolnán, Döb- rököz Ozorával Szakályban mérkőzik. Já­rási mérkőzések:, Kajmád—Kölesd Vár­domb—Sárpilis Diósberény—Űjireg, Be- lecska—Nagykónyi, Udvari—Nagyszokoly, Mi szia—Pincehely. * A Magyar Testnevelési és Sportszövetség Tolna megyei Tanácsa november 3-án, szer­dán délelőtt tíz órakor Szekszárdon a vá­rosi tanács nagytermében ülést tart. Varga István, a megyei TS elnökhelyettese tart tájékoztatót a sport további tömegesítésére hozott határozat végrehajtásának jelenlegi állásáról. Lépő László, q megyei TS elnöke a sportegyesületi elnökségek vezetőség­választó és beszámoló közgyűlésének elő­készítéséről és lebonyolításáról tájékoztat­ja a tanács tagjait. A két referátum után vitára, majd sportvezetők kitüntetésére ke­rül sor. * Az idén megrendezték szokásos őszi sportversenyeiket a tolnai körzet iskolái. A lányok kézilabda-viflámtornáját Mözsön rendezték. Eredmények: Tolna l-es számú iskolar—Fadd 4:3, Mözs—Tolna I. 10:1, Mözs —Fadd 18:3. A torna végeredménye: 1. Mözs, 2. Tolna I., 3. Fadd. A fiúk kispályás labdarúgó-villámtornóját Tolnán játszották a csapatok. Eredmények: Fadd—Tolna I. 2:1, Mözs—Tolna I. 0:0, Mözs—Fadd 0:0. Végeredmény: 1. Fadd, 2. Mözs, 3. Tolna f. A tolnai körzethez tartozó iskolák közül Tolna II. és Bogyiszló nem vett részt a ver­senyen. • A megyei labdarúgó szövetség elkészí­tette a labdarúgó B. csoportba jutásért az osztályozó mérkőzések további sorrendjét: November 7: Bonyhád—Ozora (Hógyészen), Bölcske—Döbrököz (Simontornyán); novem­ber 14: Bonyhád—Döbrököz (Szakályban), Bölcske—Ozora (Simontornyán). A népújság totótippjei: Ferencváros—Vasas MTK—Újpesti Dózsa Ózd—Bp. Honvéd Pécs—Győr Tatabánya—Komló Csepel—Salgótarján Szeged—Dorog BVSC—Budafok Debrecen—Szombathely Ganz-MÁVAG—Székesfehérvár 1 1 Oroszlány—Szállítók 1 1 MVSC—Egyetértés 1 1 Budai Spartacus—Pécsi Bányász 1 x +1 Sz. MÁV—Pénzügyőr 1 2 PÓTMÉRKÖZÉSEK Várpalota—PVSK 1 1 Esztergom—Pápa 1 x Még mindig nem ült el a Hertha-bolrány Nyugat-berlini sportberkekben nagy fel­háborodást keltett a Nyugatnémet Labda­rúgó Szövetség fegyelmi bizottságának Wolfgang Fahrian, a Hertha BSC 24 éves kapusa ügyében hozott ítélete. A bíróság megállapította, hogy Fahrian saját be­vallása szerint a megengedett legmaga­sabb pénzösszegnél 80 OCX) nyugatnémet márkával többet vett fel a Herthától, s zel megsértette a szövetség szabályzó- A bíróság ezért 12 000 márta pénzbür tésre és féléves eltiltásra ítélte Fahric aki eddig már tíz alkalommal védte nyugatnémet labdarúgó-válogatott kapu A féléves eltiltás 1965. július 25-től 15 január 15-ig érvényes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom