Tolna Megyei Népújság, 1965. október (15. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-06 / 235. szám

1965. október 6. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1 •• Ünnepi műszak Tolnán A Pamuttextil Művek Tolnai Gyárának dolgozói termelési tanácskozáson vállalták, hogy ünnepi műszakokkal köszöntik no­vember 7-ét, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 48. évfor­dulóját. Vállalásuk szerint mennyiségi és minőségi terveik túl­teljesítésével járulnak hozzá az exportterv teljesítéséhez. ________________________________Ganczer József H árom kilométer helyett öt Fegyvere* erőink napján tábortüzet raktak a Szekszárd- szőlőhegyi általános iskolások. Az ünnepségen az iskola igazgató­nője mondott beszédet. A kis út­törők énekeltek, szavalták, a KISZ-esek pedig a tábortűz körül 19.61 kiló papírt és rongyot gyűj- táncoltak, játszottak, énekeltek, töltünk. Csapatvezetőnk az Később felolvasták az Úttörők a egész csapatot dicséretben része- hazáért mozgalom vállalásait: A 1 sítette, valamint az első három gyengén tanuló társaikat segítik helyen végzett őrsöt egy-egy fut- a tanulásban, a Szabadság Tsz- hall-, illetve kézilabdával jutái- nek segítenek az őszi munkák el- mazta, amit a pajtások a leg- végzésében — vállalták a többi utóbbi őrsi foglalkozáson nagy között. Két hete falugyűlésen ismer­tették a község távlati tervét. Társadalmi kértek a lakosságtól a Zrínyi utca járdásitásához. Szorgalom­mal, jóakarattal, 11 nap alatt 6römmel fel is avattak. H. J. elkészült az 523 méteres járda. Szabó Józsefné, községi tanács­tag 216 órát, Puskás István 170 órát, Báli János 110 órát, Bozso- ki József és Varga S. Ferenc 60—60 órát vállalt és teljesített, összesen 30 ezer forintot takarí­tottak így meg. Ennek köszön­Bájer Anna, a Vadvirág őre krónikása. ran •• f •* I ukor Szakmunkásképzés Csak néhány szamodat. Hűen tükrözi azonban megyénk helyze­tét „tegnap” és „ma”. A tartóé A Tolna megyei Állami Gaz- fogyasztási cikkek, többszöri és daságok Igazgatósága Lengyelben sok éves használatot biztosítanak K ír™™,«, An ^ fővel felnőtt tagozatú szak- és viszonylag nagy értékűek. For­hető hogy most a Kossujh es munkásképző tanfolyamot indí- galma az utóbbi években rohamo- Haladás utcai lakosok is járdát tott szarvasmarha szakon. A hall- 6an emelkedett. Ide tartoznak a kapnak. A lakosság az 500 me- ?atók oktatását a Tolna megyei villamos háztartási gépek, jármű- teres jardasitas mellett meg az Állami Gazdaságok Igazgatósága vek, híradástechnikai cikkek, bú- utmenti árok kiásását is vallal- által kijelölt mezőgazdasági szak- torok. idén, a tervezett 3 helyett emberek, valamint a leneyeli 1060-ban 96 1 964-ben Dedi3 iwSlél Mezőgazdasági Szakmunkáskép- már ?r,8 millió'forint a fenti a tek fgyik^térőí az épülő zo.Iskola, ^rai végzik. Tanul- cikkek kiskereskedelmi forgalma, a aecsieiK ígyeKezeceroi. az epuio mányi ideiuk 3 hónap. Nagy a forgalom évről évro omelke­“j részük családos ember, az állam dik. elsősorban porszívóból, mosó­15 20 “Wő d^gozrk pótember azonban megfelelően támogatja gépből, centrifugából, hűtőszek- 16. óta. A regi járdákból kisze- tanulmányaikat. Mindenki az át- rénvly 1. gázkészülékekből, televí­lagkeresetének megfelelő össze- zióból, bútorból, kályhából. 1965- get kapja a tanulmányi idő alatt, ben eg.v családra több mint 1800 dett téglákat viszont a község önkéntes tűzoltói használják fel korszerű tűzoltószertár építésé­hez. Az ő vállalásuk mintegy 20—25 ezer forintos megtakarí­tást jelent. Befejezéshez közeledik az új iskola környékén a villanyháló­zat építése. Ebben az évben fel­építik még 12 árvízkárosult kor­szerű családi házát is. Sotkó János A munkásszállásokat igyekszenek forint, értékű tarlós fogyaszt”* nniVr-n kényelmesen h„r; 1,1, ,:nA„1 n ;11,/,,, 4 -r aimnlt számukra dezni Varga Lajos Miért ? bérén- cikk vásárlása jutott. Az elmúlt 5 év alatt minden huszadik család vásárolt porszívó gépet, minden ötödik mosógépet, hatvannegyedik centrifugát, negyvennyolcadik csa­lád hűtőszekrényt, negyedik ke- Lengyelbe 20—30 csomagot szál- rékpárt, tizennyolcadik motorké­nt naponta a postakocsi, hisz a rékpárt. minden hetedik család kastélyban 255 diák tanul. Az televíziót és minden ötödik csa- egyik napon 20 tekintélyes nagy- iád vásárolt kálvhát. Ugyanebben ságü csomagot raktak ki a kocsi- az időszakban a bútorforgalom 222 bői, utána pedig a napi leveleket, millió, a. szeméivsíéokocsi-forgá­cs a napi sajtót. Ezt a hatalmas lom pedig 60 millió forint volt-; mennyiségű és nagy súlyú szállít- Egy családra 2564 forint értékű mányt két nő vitte görnyedezve a bútorvásárlás jutott és minden Rongygyűjtő versenyt hirdet- lejtős úton, a mintegy 600 mé- hetvenkilencedik család vásárolt tek a pari úttörőcsapatban. A térré lévő postahivatalig.. . Vajon új személygépkocsit, gyűjtésbein 148 pajtás vesz részt, miért nem mehet a postakocsi a Ezek az adatok arra utalnak, nagy lelkesedéssel, összesen 924 postahivatalhoz? A postával szem- években ielentő­ldló rongyot gyűjtöttek. Az 1 főre be lévő péküzembe a liszteskocsi . , ‘ , eső átlag 6.24 kiló, ami több be tud járni, a postahivatal elé a sen mrmalódott a megye lakossa- mint kétszerese a tervezett meny- postakocsi nem? A kocsit kimé- gának életkörülménye, nyiségnék. A legszorgalmasabb tik talán? Dehát az embernek gyűjtők a Tigris őrs tagjai vol- nincs szüksége erre? V. L. Bodri Ferenc tak, Versenyben a hulladékgyűjtő úttörők 1 főre eső átlaguk papír­ból és rongyból 27—78 kiló. A mi őrsünk harmadik lett a ver­senyben, és mi sem szégyenkez­hetünk, mert fejenként átlagban Apróhirdetések Szekszárdon, Mátyás k. u. 48. szá­mú ház, nagy udvarral, garázs­9 MIT JMOND A § a televízió-előfizetési díj megtérítéséről Meistnger János szekszárdi lakos tanácskérő levelére az aláb­lehetőséggel vállalat részére alkalmas, azonnal beköltözhetően eladó._____(54) M ásfél éves gyerek mellé gondozó­nőt keresek. Jelentkezőket a hirdető- be kérem.____________________________(55) A Mü. M. 505. számú Iparitanuló­intézete pályázatot hirdet műszaki ta­nári állás azonnali betöltésére. Felté­telek: villamosmérnöki, vagy techni­kusi oklevél. Fizetés: A Mü. M. MM. 10/1959. (M; K; 5.) számú utasítása sze­rint. Jelentkezni lehet: Szekszárd, Széchenyi u. 23. szám alatt az igaz­gatói irodában. (56) Figyelem! Szőlőoltványok őszi szál­lításra megrendelhetők. Csemegefajok: Szőlőskertek Királynője, Mathiász Já­nos, Muskáth—Hamburg, Saszla. Bor­fajok: Olaszrizling, Bánáti rizling, Riz- linszolváni, Pirosszlanka, Muskáthotó- nel, Leányka. Utánvéttel megrendel­hetők darabonként. I. osztályú db 4 Ft, II. osztályú db 2 Ft. Cím: Dér József, Miskolc, Bodó sor 18. (244) Opel Rekord jó karban eladó. Szek­szárd, Mikes u, 4. <46) biakban válaszolunk: A Közlekedés és Postaügyi Minisztérium IV. Postafőosztály a közeljövőben részletes „Szabályzat”-ot ad ki a tv-készülékek ja­vításával kapcsolatban. E szabályzat megjelenéséig a Postafőosz­tály részéről a GELKA-kirendeltségek felé kiadott alábbi utasítás az irányadó: „A hosszabb ideig tartó — rádióknál 60 napot, tele­vízióknál 30 napot meghaladó — készülékjavítás esetén, a javí­tási időre eső előfizetési díjat a tulajdonos írásbeli kérelmére a szerviz hivatalos igazolása alapján a posta leírja, vagy visszatérí­ti." (Az új Szabályzat megjelenéséig a díjleírás, vagy díj-visszaté- rítés nem a postahivatalok, hanem a területileg illetékes posta- igazgatóságok hatáskörébe tartozik.) Az ügyfél kérésére, abban az esetben, ha a készülék javítási ideje a fent meghatározott időt meghaladja, a szervízvezetőnek igazolást kell kitöltenie, azt bé­lyegzővel és aláírásával kell ellátnia. A szerviz-igazolásnak min­den esetben tartalmaznia kell a készülék javításra történő átvé­telének és a megrendelő részére történő visszaadásának időpont­ját. Ha a hiba bejelentésétől számított 3 napon belül a GELKA a tv-készüléket nem szállítja el, a tulajdonos azt beszállíthatja a GELKÁ-hoz és ebben az esetben a beszállítás költségeit a GELKA megtéríti. Természetesen nem téríti meg a beszállítás költségeit akkor, ha a hibabejelentéstől számított 3 napon belül megállapí­totta, hogy a készülék a helyszínen kijavítható. Az 50 forintos előfizetési díjat tehát nem a GELKA téríti meg, hanem a fentebb írt feltételek fennforgása esetén a GELKA igazolása alapján a posta írja le, vagy téríti vissza. Dr. DEÁK KONRAD íác KÓí-AfiA Adó ■JTvUMSor vttrre/'f\ rmt-jms CAÓ'/vt­ath. A3. AACA'BA VAamM ÖVeé'át**.. ó'rrzssts-er. A. í.a!&a/w/va'z. xexOor. ■íÄiMe CXIl 1090 TT. OTT Hes ««r r ­zd rrew. a F-esjBAA ztlroorr, a romcom- SAV yAOUi. LÜKTATTaTT A vä.A-l úgy éeazrgM, r/o« v A poa.KÓ .-öbu::

Next

/
Oldalképek
Tartalom