Tolna Megyei Népújság, 1965. október (15. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-03 / 233. szám
4 töora megyei nepüjsag 1905. október 1 Tóti-pusztától as Enyingi útig Amikor Tóti-pusztán először kigyulladt a villany, nagy vacsorát rendeztek a pusztaiak. Az öregek, akik már azt hitték, nem érik meg ezt a napot, könnyes szemekkel mondtak köszönetét a villanyszerelőknek. Aztán ami eddig csak álom volt, egycsapásra valóra vált. Ünnepnek számított az első televízióantenna a tetőn, az első mosógép. Ozorától alig fél kilométernyire fekszik, mégis hosszú ideig Mezőszilashoz tartozott közigazgatásilag. Alig három éve, hogy Ozorához csatolták. Kivétel nélkül volt Eszterházy-cselédek lakiák, az ott élő hatvan családnak talán még az ükapja is Tótd- pusztán szolgált. — Gazdánk sok volt, mindegyik vitt valamit. Kapni aztán egyiktől se kaptunk semmit — mondja Pőcz József. — Volt ott iskola is, meg szeszfőzde. Eladták, aztán járdát építettek belőle Mező- szilason. Azt mondták, nekünk így is jó. „Eltürülköxik a puszta“ Ujjain számolja hány új ház épült a közelmúltban Tótiban. — Tíznél is több — mondja, — aztán a régi épületeket is átalakították már. Huszonnégy család lakott egy házban. De ezek még nagyon jónak számítottak, mindenkinek külön konyhája volt. Arra alul, ahol summások laktak, négy családnak volt egy. — Mióta él a pusztán? — Gyerekkorom óta. Még a nagyapám is ott született. De no mondja azt, hogy puszta. Nem puszta az már. Rossz hallani így az embernek. Eltürijikpsik a.pusz-i,. ta, most már mi is ozoraiak vagyunk. Szandi Sándor, az ozorai tanács Vb-titkára úgy beszél Tóti-pusztáról, illetve hivatalosan az Enyingi útról, mintha ő is ott született zés, mint örülő embereket látni. Amikor kigyulladt a fény a pusztán, kint voltam. Feljegyeztem néhány ember szavait. Kis noteszból olvassa, amit neki azon az estén mondtak. Megszokott, frázisnak tűnő szavak, de érezni: szívből mondták. — Hivatalosan már nem nevezzük1 pusztának Tótit. Enyingi útra kereszteltük. Nem a mi elhatározásunk volt, az emberek mondták, hogy ne kelljen hallani a „puszta” szót — Azelőtt nem nagyon néztek ki ránk. Most meg úgy érezzük magunkat, mintha mi is a faluban laknánk — mondja Pőcz József. Nemrégiben italboltot, ellátó- boltot is kapott a település, ahol megvásárolhatják a legszükségesebb dolgokat Ha közel is van a falu, sokat jelent, ha nem kell gyalogolni. — Tervezzük, hogy új házhelyeket alakítunk ki Tótiban. Szép helyen van, és azt hiszem, most már szívesen épít ott bárki, A villanyán kívül a vizet is elvittük odáig. Törpevízmü-társülás van a faluban, meghosszabbítottuk a vezetéket. így az ott lakóik is egészséges vízhez juthatnak. — Amióta megvan a villany, nincs is olyan ház, ahol ne lenne rádió. Mosógép? Azelőtt azt sem tudták, mi az, most meg annyi van, hogy egyáltalán nem számít újságnak. Mondom, nem vagyunk már pusztai emberek — mondja Pőcz József. A községi tanács nagyon sokat fordított a Volt pusztára. Különösen Csphíd Sándor, a település tanácstagja harcolt azért, hogy jobb, emberibb körülmények között élhessenek. Most már azt is tervezik, hogy jövőre kicsit párVannak dolgok /. Időjárás Ha jól meggondoljuk, az idén nem volt se tavasz, se nyár. Az ősztől várhatunk valamit. Egészen pontosan: jó időt egy kis napsütést. Hallom, a meteorológusok Ígérik is, hogy hosszú ősz lesz. Ez helyes. Na de nem egészen precíz a megfogalmazás, nem egyértelmű. Mi az, hogy hosszú ősz? Persze, értem, ha akarom: későn jön majd a hideg idő. Ezt akarják kifejezni azzal, hogy hosszú lesz az ősz. Tulajdonképpen ravasz megfogalmazás. Mert ha úgy mondanák, hogy hosszú; enyhe ősz lesz, aránylag kevés esővel, akkor esetleg melléfognának. Sajnos a jelek máris erre mutatnak. így viszont, hogy „hosszú ősz” semmi több, nyugodtan ráhúzható másra is. Ugyanis az ősz akkor is hosszú, ha már szeptember közepén megkezdődik az esős idő és tart decemberig. 2. Bizonyíték Az öregember az árokpartot rendezgette, meg a kövesút szélét, bent a faluban. Igen rossz az út, nagy kövek hepehupája az egész. Megszólítottam. —- Mikor épült ez az út, emlékszik-e rá? — Pontosan nem emlékszem, de régen. Valamikor gyerekkoromban, az pedig igen régen volt. Mit gondol, hány éves vagyok? — Nem tudnám megmondani. Mondta, hogy mennyi. Csodálkoztam, hogyan bírja még a lapátot. — Bebizonyítom — szólt, hozzám lépett a járdára és feltűrte az ingujját az egyik karján. Nagy tetoválás tűnt elő, szív, fölötte korona, a szívben betűk és számok: 1909—1912, vagyis, hogy mettől meddig volt katona. Majd: K. u. K., tehát császári és királyi. Alatta a regiment, az ezred, az üteg, végül a név kezdőbetűi és a S?Uií#si £v; 1888. Elhittem neki, tekintettel a K. u. K- ra. 3. Kirakat Időnként hiányolom Szekszárdon az ötletes kirakatokat. Most aztán találtam egyet. Egészen elámultam, a lábam szinte földbe gyökerezett. Volna Pedig nem ide valósi, hót kosi tan ak, fásítanak is a környé- , ,, , , „ . ,, - , ken. Néhány év kell még és Ozoéve él a községben. Szivéhez nőtt „„ __ ra szerves részé lesz a rossz ema település, az ott élő emberek, )ékű puszta. Nézze, nincs annál jobb érK. J. rm Sárközi Gyula : cA iziiiíiap íhd i fáiieúJtiú ahogy mondják jobb stílusú szerzők. A háztartási és vegyi bolt egyik kirakatában különféle mosószerek láthatók, fölöttük pedig nagy betűkkel a következő szöveg: „Reszkess piszok!” 4. Öt értekezlet Egy szövetkezeti agronómus meséli, hogy a múlt héten öt helyre kellett volna mennie értekezletre, tanácskozásra. Egyikre sem ment el, mert nem tudta eldönteni, melyik a legfontosabb összejövetel. Mellékesen hozzátette még, hogy egyébként is a vetéssel vannak elfoglalva. G. J. Visszatérhet-e Dezső? Kész tanulmány a magas, jó kiállású, 21 éves fiatalember. Csak az a zavaró, hogy a rendőrségen találkozunk vele, mint „előzetessel’’. S próbáljuk kutatni, keresni az okokat: Miért került ide? Nagyon nehéz kérdés ez, ha tudja az ember, hogy a fiatalember, Dezső, amíg dolgott a bányában, 2500 forintot keresett havonta. — Szüleit keUett segítenie? — A szüleim nem kértek tőlem semmit. Azt mondták, költsem magamra. — S mire költötte? — Elzüllöttem a társasággal. — Nagyon higgadtan mondja ezt, s még hozzáteszi, hogy az italt nem is nagyon szereti. Arra már nem tud válaszolni, hogy ilyen kereset mellett miért lopott mégis apró-cseprő, hét forintos dolgot, vagy éppen tíz forintot. Ezért ült már egy év és nyolc hónapot. — Szüksége volt e csekélységekre? — Nem, nem voltam rászorulva. — Akkor mégis miért?... Talán a tanácsi vélemény mond valamit. „Jellembeli probléma van vele. Időnként igen jól dolgozik, máskor meg megbokrosodik, elhagyja munkahelyét, csavarog és közben lop. Ilyenkor nem tud magán uralkodni”. Azt mondja, nem szereti az italt, mégis minden bűntettét az ittasság kíséri. Amiért most előzetes letartóztatásban van, azt is ittasan követte el. Augusztus közepén Szek- szárdra utazott. Italozott, s estefelé a Várköz cukrászda elől elvitt egy motorkerékpárt. Augusztus 28-án estig motoroz- gatott vele, majd Zombán az út mellett hagyta. Szeptember 5-én ismét Szekszárdon mulatozott, s este a Széchenyi utca egyik kapualja alól megint elvitt egy motort. A rendőrjárőr igazoltatás közben leleplezte, s bekísérte. Az első esetben azt mondja, visszahozta volna, csak a benzinje elfogyott. Másodszor csak pénzért akart hazamenni, hogy tovább mulathasson? Lehet... — Nem gondolt rá, mikor jól keresett, hogy egy motor árát ijssze lehetne rakni? — Gondoltam. Kézenfekvőnek ígérkezik a megállapítás: Ezt a fiatalembert túlságosan magára hagyták, nem eléggé tanították meg a nehezen megkeresett jövedelem megbecsülésére. A szülői otthon példája egyedül, úgy látszik, kevés volt. — Van szakmája? — Nincs. — Nem próbált valamit tanulni? — Nem, de gondoltam, jó lenne sofőrnek lenni. — S tovább, tett valamit ezért? _ * ,., A környezet mennyire befolyásolhatta volna. Gondoskodása a Sebestyén által megfogalmazott okra orvosságot adhatott volna. A miértre ugyanis így válaszol: Kalandvágyó a természetem. — A becsületes munkával megszerzett motor, párosulva a tudással, a szabadság ideje alatt az ország legszebb tájait ígéri mindenkinek. Ez méltó egy emberhez, ez a kalandvágy. Megfogadja a nyomozó tanácsát? Ki tudja? Még nem elveszett ember. Büntetését kitöltve, újra előtte a lehetőség. Most már csak ennyit mond: — Nem fordul elő velem többet ilyen. (i—e) — 79 — — A missért! De ez nem lenni partizánkötelességem. Ez csak Bábu kötelessége lenni. Mert... — és Bábu szégyenlősen elfordult, mint egy szerelmes kamasz. — Mert Bábu szereti misst... Sári a meglepetéstől szólni sem tudott. Mindenre gondolt volna, csak arra nem, hogy ez a fiatal maláj belészeretett!... S még hogy partizán! Talán már akkor is a partizánoknak dől- j gozott, amikor itt szolgált és csak megjátszotta az alázatos szolgát? ■ Ide figyelj Bábu — mohdta aztán, — nekem sem vagy közömbös. Tetszett bátor, férfias közbelépésed. amikor laposra verted miattam azt az ! ocsmány Li-t. Még nem is tudtam neked megköszönni. Mégis azt mondom neked, hogy felejts el, verj ki a fejedből, mert nagy-nagy bajt j okozhatsz vele magadnak is, nekem is. Én már beletörődtem a sorsomba s úgy látom, hogy innen, többezer kilométernyire hazámtól, lehetetlen megszabadulnom... — Semmi sem lenni lehetetlen — felelte Bábu. — Bábu mindenre képes lenni miss-ért és nem ismerni serfimilven akadályt. Csak annyit mondani miss Bábunak, hogy picit szereti Bábut és Bábu ereje megszázszorozódik... — Hát ha csak ez a kívánságod... Shary egy . . picit szeréti Bábut! A maláj fiú elkapta pongyolája csücskét és ajkához szorította. — Bábu! — szólt rá Sári. — Dear Shary! — Bábu úgy nézett fel rá, mint egy hűséges kutya a gazdájára. — Bábu — 80 — minden éjjel eljönni hozzád és vigyázni rád! — És szempillantás alatt kisiklott az ajtón. Mire Sári kiért a szobába, Bábu már sehol sem volt. Jack még most is horkolt. Visszafeküdt hát az ágyra s eloltotta a villanyt. De még sokáig nem jött .álom a szemére. Babura erre a bennszülött malájra gondolt. Milyen rendes fiú! Sokkal különb férfi, mint sokezer vagy millió fehér ember! És visszaemlékezett genovai napjaira, amikor valósággal irtózott a színesektől és el sem tudta képzelni, hogy valaha is megtetszik neki egy maláj. S lám, milyen a sors?! Egy színes bennszülött menti ki a vérszomjas Li karmaiból. Egy bátor maláj fiú, aki amellett még nagyon is szemrevaló legény. És kezd neki tetszem . . . Másnap reggel beszámolt Li úrnak a Jack- tSl hallott dolgokról. Li megdicsérte és egy doboz desszertet adott neki jutalmul a jó munkáért. Aztán elbocsátotta. —1 Jól dolgoztál, Shary — szólt utána. — Ezért havi egy fonttal felemelem a gázsidat! Sári nem várta ezt a gesztust Li úrtól azok után, ami köztük történt. Mi ütött ebbe a háj- gombócba? Most' mintha emberségesebb lenne, mint akkor volt, amikor minden este az övé kellett hogy legyen. De nem törte tovább a fejét ezen, gyorsan megköszönte a jóságát és felment a szobájába. * Iá irodájában együtt ült az egész vezérkar. — 81 — A füstöt vágni lehetett volna. Üres whiskys üvegek sorakoztak az asztalon, jelezvén, hogy a társaság alaposan felöntött a garatra. Ehhez képest nem látszott nyoma sem a duhaj kodásnak. Az asztalfőn Li úr trónolt kényelmesen hátradőlve puha karosszékén. Szivarjából sűrűn pöfékelt. A székeiken, fotelekben rajta kívül még nyolcán ültek a szobában. Egy kivételével valamennyi kínai, vagy japán volt. Annak az egynek a barna bőre maláj nemzetiségre vallott. — Fáradt vagyok ma — nyögött fel Li úr és megdörzsölte keskeny, bedagadt szemét. — Mára tehát befejeztük? — nézett a sarokban lapuló sárga kis emberre, aki láthatóan nem igen vett részt a társalgásban. — Nem — felelte a sarokban ülő, — nem fejeztük be. Először is valamit tudomásotokra kell hoznom. Úgy látom, nem látjátok tisztán „cégünk” célját. Nem azért fogtunk össze, hogy egy jövendőbeli maláj állam függetlenségéért harcoljunk. Mi kínaiak, japánok tősgyökeres szingapúriak vagyunk és a lakosság tetemes részét tesszük ki. Nekünk nem célunk egy önálló maláj állam létrehozása. Nekünk jó az angol uralom, szívesen vagyunk gyarmatlakó bennszülöttek... Thao Fen barátom az imént azt mondta, hogy nekünk ellenségünk az angol, az amerikai. Tévedsz, Thao Fen barátom — nézett a székén feszengeni kezdő szikár kínaira.
