Tolna Megyei Népújság, 1965. október (15. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-01 / 231. szám

TOL iA MEG YB la VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLETEK i NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XV. évfolyam, 231. szám. ARA: 60 FILLÉR. Péntek, 1965. október 1. Az iskola I és az ideológiai irányelvek j I 3-°­Munkásszállás, este fél nyolc L ‘- “■ I A Televízió műsora _ " JJ A magyar párt- és kormányküldöttség meglátogatott egy mongol termelőszövetkezetet Ulánbátor, Márkus Gyula, az szövetkezet jószágállományának Megállapította: „Pártjaink és or- MTI kiküldött tudósítója jelenti: egy részét, majd a magyar szak- szágáink barátsága szilárd, fej- A magyar párt- és kormány- emberek által épített artézikutat, lődik. A mongol __magyar barát­küldöttség Kádár Jánosnak, az Később huzamosabb időt töltöttek ság a békeszerető erőket szolgál­M SZMP KB első titkárának ve- egy mongol pásztor jurtájában. (A ja”, zetésével csütörtökön, mongóliai jurta mintegy 20—25 négyzetmé­ter alapterületű nemezsátor, sző- Cedenbal beszédében mél­nyegek díszítik, berendezése l\á- tatta a magyar népnek a szocia- rom ágy, két kisebb szekrény, lizmus építésében kivívott sike­néhány ülőhely, egy vaskályha, reit, majd kijelentette: „a mongol egy telepes rádió és néhány és a magyar párt- és kormány­könyv). küldöttség tárgyalásai tovább A házigazda búcsúzóul egy erősítik országaink barátságát, ezüst kumiszoscsészét adott em- örvendetes dolog, hogy nézeteink lékül Kádár Jánosnak. minden kérdésben megegyeznek”. A küldöttség ezután egy több Küldöttségünk a késő délutáni kilométer hosszú, nehéz terepen órákban visszatért Ulánbátorba, lebonyolított lóversenyt nézett Andrásfi Gvulai hazánk ulán_ 7*$*- A verseny győztese egy bátori nagykövete csütörtökön hateves kisfiú, második es nar- ”■ madik helyezettje pedig egy hét-, es^e fogadást adott a Kadar Já- Ä vendégeket megérkezésükkor illetve nyolcéves kislány volt, sok nos vezette magyar párt- és kor­tartózkodásának negyedik napján, gépkocsin az Ulánbátortól mint­egy 90 kilométerre fekvő Erden faluba látogatott és megtekintette a „Mongol—Magyar Barátság'’ termelőszövetkezetet. A magyar küldöttséget vidéki útjára elkísérte J. Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB alsó titkára, miniszterelnök; D. Molomdzsamc, a Népi Forradalmi Párt KB Politikai Bizottságának tagja, első miniszterelnök-helyet­tes és több más vezető személyi­ség. a szövetkezet tagsága nevében D. Sagdar elnök üdvözölte, ősi mon- ;cl szokás szerint, kumisszal < juhsajttal kínálta. A vendégek megtekintették a mányküldöttség Á fogadáson tiszteletére. Kádár Jánossal a magyar Kádár János és 3. Cedenbal pohárköszöntője felnőtt előtt. Á verseny után a vendéglátók néhány vadló nyeregbetörését mutatták be küldöttségünk tag- az élen részt vettek jainak. delegáció tagjai. Mongol részről jelen voltak J. Cedenbalnak és D. Zs. Szambunak a vezetésével a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága, Politikai Bizottsága és a kormány tagjai, Ezt követően a szövetkezet kul- • zoló könyvet és a lovat, s meleg valamint a politikai és társadalmi türtermében ünnepi ebédet adtak szavakkaj mondott köszönetét. élet kiválóságai Kádár János és a delegáció tisz- e leletére. D. Sagdarnak, a szövet- Ezután Kádár János beszédet A szívélyes baráti légkörben kezet elnökének felkérésére Ká- mondott. Elismeréssel szólt a lezajlott fogadáson Kádár János dár János, a régi mongol szokás- gazdaságban látottakról, majd a és J. Cedenbal pohárköszöntőt vendég jogán felszelte a frissen két ország egyuttmukodeserol. mondott. sütött és feltálalt bárányt. ._________________________———--------------------------------------------------­K ádár János pohárköszöntőjé­ben méltatta a mongol—magyai barátság jelentőségét, majd át­nyújtotta a szövetkezet vezetősé­gének küldöttségünk ajándékát, egy keskenyfilmvetítő berende­zést, három filmet és egy vető­mag-kollekciót. Ezután J. Cedenbal mondott pohárköszöntőt. Bensőséges sza­vakkal méltatta a mongol-ma­gyar barátságot és a szocialista Mongólia építésében nyújtott magyar gazdasági és kulturális támogatás jelentőségét. A Minisztertanács ülése A kormány Tájékoztatási Hiva­tala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke je­lentést tett a faanyaggal folyta­tott gazdálkodás ellenőrzésének tapasztalatairól. A kormány a je­lentést megvitatta, elfogadta és a fakitermelés, feldolgozás, felhasz­nálás. a fával való takarékosság, valamint a fahelyettesítő anya­goik termelésének anyagi ösztön­zésére határozatot hozott. Az Országos Idegenforgalmi Hi­vatal vezetőjének előterjesztése alapján a kormány határozatot hozott az idegenforgalom további fejlesztésének irányelveiről, s fel­hívta az illetékes minisztereket, hogy tegyék meg a megvalósítá­súkhoz szükséges intézkedéseket. A kormány tudomásul vette az egészségügyi miniszternek az or­vosképzés helyzetéről, a földmű­velésügyi miniszternek a mezőgaz­dasági munkák menetéről, majd a közlekedés- és postaügyi mi­niszternek az őszi csúcsforgalom szállítási kérdéseiről szóló tájé­koztatóját. A Minisztertanács ezután napi ügyeket tárgyalt. Határozat a fakitermelésről és a fával való takarékosságról A faanyaggal folytatott gazdái-1 használnak fel. A faimport mennyL kodás ellenőrzésének tapasztala­tairól szóló jelentés — a többi között — megállapítja: a fakiter­melés az elmúlt öt év alatt mint­egy 17 százalékkal, ezen belül az ipari fa mennyisége 36 százalékkal emelkedett. Uj erdők telepítésé­vel, illetve a meglévők felújítá­sának eredményeként az ország erdőterületének aránya tíz év alatt 13.5 százalékról 15.3 száza­lékra emelkedett. A második ötéves terv során megteremtettük az alapokat a korszerű fafeldolgozáshoz és fej­lődés tapasztalható a fát helyette­sítő anyagok alkalmazásában is. Ez a szénbányászatban és bizo­nyos fokig a göngyöleggyártásban kezd elterjedni. A népgazdaság fejlődésével együttjár, hogy több faanyagot Ünnepi gyűlés a szövetkezetben Ebéd után a szövetkezet ud­varán ünnepi gyűlést rendeztek. D. Sagdar elnök megnyitó be­szédében arra kérte Kádár Já­nost, hogy tolmácsolja a szövet­het tagságának forró üdvözle- t a mezőtúri Magyar—Mongol arátság Termelőszövetkezet és ; egész magyar mezőgazdaság olgozóinak, s újból köszönetét mondott a szövetkezetnek nyúj­tott segítségért. Bejelentette, hogy tagságuk közgyűlése Ká­dár Jánost és J. Cedenbalt szö­vetkezetük tiszteletbeli tagjává választotta. Közölte azt is, hogy a közgyűlés határozatának meg­felelően a barátság jeléül egy ezüstveretű kantáros és nyerges lovat ajándékoznak a magyar küldöttség vezetőjének. Kádár János átvette a tiszte­letbeli szövetkezeti tagságát iga­Mély részvéttel búcsúztatták Rónai Sándort Mráz Ferenc, a Borsod megyei Pártbizottság tagja, a Szakszerve­zetek Megyei Tanácsának elnöke az egykori harcostársak nevében búcsúzott Rónai Sándortól. N. R. Seleh, a Szovjetunió bu­dapesti nagykövetségének követ- tanácsosa, ideiglenes ügyvivő a Szovjetunió baráti társaságainak szövetsége, a Szovjet—Magyar Ba­ráti Társaság és az egész szovjet nép nevében búcsúzott az el­hunyttól. A búcsúbeszédek elhangzása után a gyászszertartás az Inter- nacionálé hangjaival fejeződött be. Rónai Sándor elhunyta alkal­mából számos részvéttávirat ér­kezett külföldről. Részvétét fejez­te ki a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bi- bu- zottsága, a Francia Kommunista ku Pál és Nyers Rezső, a Politi- dapesti diplomáciai képviseletek Párt Központi Bizottsága, a Ju- kai Bizottság póttagjai Korom számos vezetője és tagja. goszláv Kommunisták Szövetségé­M,Mly é, Szúrt, _ az , munMagyi«- £5^5*^“ Mongol Csütörtök délután a Kerepesi temetőben kegyeletes gyászünnep­ségen búcsúztatták Rónai Sándort, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagját, a Népköztársaság Elnöki Tanácsá­nak tagját, országgyűlési képvise­lőt, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségének tagját, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság elnökét. A munkásmozgalom nagy halottainak emlékművénél felállí­tott ravatalnál sok százan gyűltek össze a végső tisztességadásra. A családtagokon, hozzátartozókon kí­vül részt vett a gyászszertartáson és a ravatalnál díszőrséget állt Biszku Béla, Fehér Lajos, Fock Jenő, Gáspár Sándor, Kállai Gyu­la, Komócsin Zoltán, Nemes De­zső, Somogyi Miklós, Szirmai István, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagjai, Ajtai Miklós, , . ., Brutyó János, Cseterki Lajos, II- Reszt vett a búcsúztatáson MSZMP Központi Bizottságának induló hangjai, majd Gáspár Sán- . . .. _ ________ __=_____ __________„ t itkárai, és Kisházi Ödön, a Nép- dor az MSZMP Politikai Bizott- országos vezetosege, ^ a„.. J janak, és arról, hogy a hulladék- köztá'nsa.sáa Elnöki Tanácsának c a Ű „q 1.' t a a i M n TSTénköztársaRáa Népi forradalmi art pon '■ — 3,mpnnvim r-z 1 oho; uPí'íy-ú sége és értéke azonban a terve­zettet is túlhaladta, a növekedés — a vizsgálatok szerint — az in­dokoltnál aránytalanul nagyobb volt. A kormány megállapította: szükséges, hogy a fával való gaz­dálkodásban tapasztalható hibá­kat és mulasztásokat megszün­tessék, a takarékossági lehetősége­ket hasznosítsák, ily módon a fa- import a továbbiakban kisebb arányban növekedjék. Még nem kevés helyen előfordul, hogy fa­anyagokat gondatlanul kezelnek, tárolnak, vagy felhasználásuk so­rán annyira megrongálnak, hogy idő előtt elhasználódnak, veszen­dőbe mennek. A fatelítés és egyéb hasonló módszerek nem megfelelő alkalmazása miatt a szuvasodás és a farontó gombák évente több száz millió forint kárt okoznak. Az erdőgazdálkodásban meg kell szilárdítani az üzemtervek alapján történő gazdálkodást, gá­tat kell vetni annak, hogy érté­kes faanyagokat idő előtt kiter­meljenek, s meg kell teremteni a feltételeket a vágásra érett faállo­mány megfelelő időben történő kitermeléséhez és minél nagyj/íb mértékű ipari feldolgozáséhyp Az eddiginél több faljő^ettesítő anyagot kell gyártani'"és felhasz­nálásukat szélesebb körben kell elterjeszteni. Az importált fenyő­fűrészáru felhasználásának csök­kentésére elsősorban az építőipar-, bán és a ládaiparban vannak na­gyobb lehetőségeink. A bányászat­ban is kevesebb fenyőfára van szükség, ha — természetesen a biztonsági követelmények figye­lembevételével — egyrészt több fahelyettesítő anyagot, másrészt hazai lombos fákból készült bá­nyafát használnak. • Jóval nagyabb gondot kell for­dítani a faanyagok védelmére, helyes kezelésére, ezen belül a fa­anyagok tartósítását biztosító el­járásokra. Felesleges hulladékok keletkezé­sének elkerülése végett fokozott tabbam kell gondoskodni arról, hogy a vállalatok az igényelt mé­reteknek megfelelő anyagot kap­köztársaság Elnöki Tanácsának helyettes elnöke. Tisztelgett az el­hunyt ravatalánál a Központi Bi­zottság, az Elnöki Tanács és a kormány több tagja, a munkás­mozgalom számos régi harcosa, a társadalmi és tömegszervezetek sok képviselője. Borsod megyéből, amelynek Rónai Sándor ország- gyűlési képviselője volt, küldött- gozók Szakszervezeténék ség érkezett a gyászszertartásra, búcsúzott az elhunyttól ságának tagja, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának helyettes el- ßiz?ttsaga es a nag} népi nöke, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára mondott Egy9egPart KozP°ntl beszédet. hurál Szocialista Bizottsága és a Német Demokratikus Köz­társaság államtanácsa. Ugyancsak Gáspái? Sándor szavai után az táviratban tolmácsolta őszinte építőmunkások népes táborának együttérzését a Szovjet—Magyar nevében Reszegi Ferenc, az Épí- Baráti Társaság elnöksége és az tő-, Fa- és Építőanyagipari Dől- ideiglenesen Magyarországon állo­elnöke másozó szovjet csapatok déli cso­portjának katonai tanácsa. fa — amennyire csak lehetséges — további ipari feldolgozásra ke­rüljön. A faanyagokkal való helyes gazdálkodást célzó intézkedéseket szervezettebbé kell tenni és a népgazdasági érdekeket jobban összhangba kell hozni a vállalati érdekekkel. A különböző ösztön­zési rendszereket ennek megfele­lően kell módosítani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom