Tolna Megyei Népújság, 1965. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-14 / 216. szám
4 fötws megyét vepgjsäg 1ÖC5. szeptember 11. Búcsú Szekszárdon Vasárnap derült ég fogadta az ébredőket, egycsapásra elszállt az aggodalom, a szombati felhők miatt aggódók szívéből. — Hurrá, mégsem marad el a búcsú! A hegyre vezető Bartina utcán már a kora reggeli órákban zsúfolt buszok dübörögtek, a járdát is ellepték a gyalogosok. Mamák ünneplőbe öltöztetett, tisztára fésüli gyerekekkel, és gyerekek az autókban is, amelyek nyögve vették a sáros utak zökkenőit. Az útmenti kutak most jó szolgálatot tettek, a napsütés és a meredek megizzasztotta a búcsúra igyekvőket. Végre! — A fokozódó lárma, nevetés elárulta, hogy megérkeztek a célhoz. Búcsú. Színes sátrakkal, csattogó játékokkal, mézeskalácsfüzérrel, léggömbökkel. Mindenki igyekszik valahova, és mindenki céltalan. Fehéringes fiúk csoportba verődve lődörögnek és merész pillantásokkal térképezik a „kollekciót". Az ellenkező nembeliek lesütött szempillával. A szülőket nem téveszti meg ez a közöny, mert egy vidám atya éppen dörgedelmeit zengi három leányának: — idejöttök azonnal, szemezések beszüntetve! Céllövölde. Olyan szoros gyűrű fogja körül, hogy csak távolról látni: erősen megtépázták már az ezüstpapírból kitűzött rózsacsodákat. Lacipecsenye-sütő. Sistereg a zsír, észbontó kolbászillat. A kenyér hófehér ruhákba burkolt és aki megszomjazik evés után, annak közel az italárus is. Sörért ugyan közelharcot kell vívni, de utasüdítőt ihat mindenki korlátlanul. Az egyik árus most vödröt hoz, és a szennyes vizet óvatos mozdulattal csurdítja az ácsorgók lába között útjára. A sátraknál. Gyöngyöt vegyenek, Mazsola-babát! Itt a bitliszes tükör, a fradis gyűrű! Három forint a luftballon, felfújva négy. — Kérek egyet felfújva! A vevő 10 év körüli kislány, az árus két évvel idősebb fiú. A fújtató lábbal működik, az árus nem jó üzletember, mert addig nézi a kislányt, amíg kiböki: — Nem is olyan nehéz ám felfújni! Ne adjam inkább háromért? A kislány nemet int, nem érzi meg, hogy az ifjú férfi ingyen is odaadná, ha most kérné. Fából faragott bohóc püföl egy bádogdobot. Akkor pü- föli, ha a hosszú botot maga előtt tolja valaki. A kerekek mozgásától perdül a dob. Milyen pompás játék! Faragása nem a legművészibb, de ki törődik ezzel, amikor hallja a dobot? Elő mamák a pénztárcával, csak 16 forint. — Ugye, anyu, az nagyon drága? — kérdezi már harmadszor egy kilenc év körüli felnőtt nő, aki most nagyon sajnálja, hogy neki ezt meg kell értenie, mert nagy kislány, ahogy anyu nyugtatja. — Elfogyott a pénzem, anyu, adj még egy forintot nyalókára! — Ugye veszünk dianás cukrot is? — Csak két forint a fújóka, vegyél nekem! Búcsú. Érvágás-■ a szülök pénztárcáján, és mégis. A levegőben könnyű vidámság úszik, ringlispil nélkül is beleszédül a szívekbe a jókedv. Bársonyruhás nénik szuszogva zarándokolnak a templomig, a Mária-szobor körül zeng a kórus. A templom karzat ján egy idős parasztbácsi lottószelvényeit nézegeti a gyertyafénynél. Délben már tódul a nép a hegyről lefelé, és fáradtan köszön a szembejövőknek. (n—a) Mikor lesz igazi „világosság” ? A hencsei boszorkányper befejeződött. A bíró nem hirdetett l_ ítéletet, mert nem volt md felett ' ítélkeznie. A tanúk a törvény előtt semmire sem „emlékeztek”, amit azelőtt állítottak, a felperes és az alperes visszautazott a faluba. Egyfelé vitt az útjuk, de elkerülték egymást, a hajdani szomszédok. metsző gyülölséggel fordítottak hátat. A törvény előtt kimondatott: boszorkányok, bűbájosok nincsenek, nem is voltak soha, még Pusztahencsén sem ... Ezt mondta a hencseiek többsége is tavaly decemberben, amikor a faluban jártunk „boszorkány-ügyben”. Mit mutat a mostani kép? A falu hosszan elnyúlik a szőlődombok között, sokat kell gyalogolnia annak, aki egyik utcából a másikba akar eljutni. Vica néni csöppnyi, sövénynyel körülkerített háza megbújik a fák között. Még az ablakát is el- barikádozta. A magas deszkakerítés tenyérnyi udvart fog közbe, ott él Vica néni egyedül, magában. Azelőtt gyakrabban átment valamelyik szomszédba, egy kicsit elüldögélni, vagy ezt-azt kérni, mert egy magányos öregasszony már nem tudja megcsinálni a kidőlt kerítést, vagy fölvágni a fát. Azelőtt még igen. Most már nem szívesen mozdul ki, főleg „azóta” az eset óta nem. Vica nénire ugyanis a falu kikiáltotta, hogy boszorkány, bűbájos asszony, aki ért a szemmel veréshez, megrontja az embereket. A suttogás terjedt, Vica néni töpörödött kis alakját figyelő szemek kísérték az ablakok mögül. Hová megy? Mit visz és kinek? Beteg lett egy fiatal lány az utcában, a testét sebek borították el, senki nem tudta mitől. Aztán rákezdték: megrontotta valaki, el kell vinni a javasemberhez, majd az megmondja, hogyan lehet segíteni rajta ... A lány azóta légen meggyógyult, persze nem a rontásból és nem a vajákos füveitől, hanem az orvos által írt gyógyszerektől, öreg ember halt meg, a temetésre szokás szerint elment Vica néni is. Az asszonyok szemforgatva összenéztek: még ide mer jönni . .; Hogy a rosszindulatú szóbeszéd pontosan honnan indult el, ma már megállapítani nagyon nehéz. A felelőtlen rágalom ölni képes, de egy hetvenhat éves öregasz- szony életét mindenképpen megkeseríti. Vica néni a „boszorkányhistória” miatt elkerüli még a házakat is, nehogy megint rámondják, ha valakinek baja esik, „persze, mert a Vica néni megrontotta ...” Eladogatja azt a kis gyümölcsöt, ami a kertjében megterem, kevés kell már egy öregasszonynak. Mit akarnak tőlem? — siránkozik csöndesen —, azt a kis viskót a fejem fölül? Sohase mossa azt már énrólam le ebben a faluban még a törvény se, hogy bűbájos erőm van. Pedig látja, ha lenne, ma nem így néznék ki... Még manapság is utánam kiabálnak sokszor a gyerekek, de mit tehetek ellene? így, meg úgy a boszorkányok, a bűbájosok . .. Az öregek sokszor telebeszélik a fiatalok fejét. De mi értelme ennek? A törvény persze, hogy nem tudott ítéletet hozni, mert mit tárgyalhattak volna? Legföljebb a rágalmazókat lehetne elítélni, amikor odakerültek, egyik se mondott semmit, még ők tiltakoztak ellene a legjobban, akkor egyszerre senki sem hitt a boszorkányokban. Csak a gyűlölködés, veszekedés, viszály maradt az egész bűbájos-perből. Mert az aztán maradt bőven. Mikor jön meg az embereknek annyira a józanságuk, hogy nyugtot hagynának egymásnak az ilyen semmiségekkel? Régi szomszédok, úgy mennek el egymás mellett az utcán, mintha soha se látták volna egymást, pedig talán még a nagyapjuk is só- gorságban-komaságban élt. Hát kellett ez? * — Látják, ennyiben maradt az egész. Nem szolgáltattak nekem igazságot. Meg annak az öregasz- szonynak se. De ki is kerülöm a népeket még az utcán is, még csak az se kell, hogy köszönjenek nekem. Ilyen népektől még az se. Sz. Sándor bácsi hátrabillenti kicsit a kalapját, szikár, inas, kidolgozott kezét felemeli : — Hogy volna szegény asszonynak bűbájos ereje. Nézze, én sok mindent megértein már a világban, de olyat még nem láttam. Mert nincs is. Csak az emberek hiszékenyek, a józan eszük ellenére minden ostobaságot elhisznek. Suttognak még ma is, hogy Megyei természetjári-találkozá lesz szombaton és vasárnap Fadd-Domboriban rrrry rTTTTTTTTTTTTTTTT Sárközi Gyula: c/l szinqaßfu'i táiteosné Az MTS Természetjáró Szak- szövetsége az idén szeptember 18-án és 19-én rendezi meg a megyei turistatalálkozót Fadd-Dom- « bariban, a megyei KISZ-bizottság * vezetőképző sátortáborában. Szombaton 18 órakor zászlófelvonással, ünnepélyesen nyitják meg a találkozót. A megnyitó ünnepséget társasvacsora követi majd este nyolc órai kezdettel műsoros tábortüzet rendeznek. Vasárnap délelőtt a megyebeli természetjáró-szakosztályok vezetői megbeszélést tartanak, beszámolnak tevékenységükről. terveikről. A továbbiakban szabad programot hirdetnek: horgászhatnak, csónakázhatnak a résztvevők, vagy a dunai táj megtekintésével tölthetik idejüket. A megyei találkozóra nagyban készülnek a szekszárdi, a simentor nyai, a tolnai a paksi természetjáróik: kilátásba helyezték megjelenésüket az Országos Természetbarát Szövetség és a Társadalmi Erdei Szolgálat vezetői iis. átforrósodik, szinte süt a gyűlölettől, a visszafojtott keserűségtől. P. Györgyné fiatalasszony még, de rá is suttogták a boszorkányságot, köszörülte a nyelvét a falu sokáig; Nem hagyta magát, feljelentette a rágalmazókat. Külön sérelemnek érzi, hogy nem lehetett megtartani a tárgyalást. — Rágalmazni azt tudnak, ha meg kell mondani, akkor mindegyik tartja a száját, mintha kettőig se tudna számolni, mintha sose nyitotta volna ki. Csak meg kell kérdezni az orvost, hogy mi volt a baja annak a lánynak. Megmondja az. De azt nem teszik ki az ablakba. Persze, könnyebb mást eláztatni, mint az igazságot beismerni. Hát mondja, mivel vétettem én ennek a falunak, hogy ilyesmit kiabáltak rám? Megérdemeltem én ezt? Igaz, hogy messze lakunk, itt kint egymagánkban, de tudom, hogy talán most se hagyták abba. De nem is törődök már vele. Nem én, csak beszéljenek! Majd belefáradnak, hogy mindenen koptassák a szájukat. Ilyen dolog, hogy boszorkányság! Hát már sose lesz vége? * Az aktává szelídült boszorkányper hullámai még ma sem csitultak el. Felütik időnként a fejüket, mint váratlan és hívatlan látogatók. A faluban néhány éve kigyúlt már a villany, de mikor lesz igazi „világosság” Pusztahencsén? CsE. TTTTTTTTVTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTT»TtTTVTTTTT»»TTTf — 28 — Most utálta Zsuzsái, amiért stréber. Ha most nem lenne itt, ez a hájgömböc hallgatna, mint a sír, mert tudná, hogy úgy sem érti a szavait De ő eljött, mert biztosan jólesik hallgatnia az ő szidását. Otthon újabb fejmosást kapott és signorina Adeline még azt is kilátásba helyezte, hogy megvonja tőle az ebédet és vacsorát, koplaltatni fogja, ha nem hajlandó alávetni magát a parancsának. — Mondd meg az öreglánynak, hogy beletörődtem a sorsomba — mondta magyarul Zsuzsának. — Nyugodtan feküdjön le és pihenje ki a „fáradalmait”. Zsuzsa lefordította szavait. Signorina Adeline dohogott még néhány percig, de már csak a látszat kedvéért, aztán kirobogott a szobából. Zsuzsa utána. Sári egyedül maradt. De nem sokáig. Balthazár Ági, a soproni szőke lány óvakodott be az ajtón. — Egyedül vagy? — kérdezte és belépett. — Egyedül .. — De rossz kedvű vagy, Sári!... Tudod mi újság? — ült le mellé az ágy szélére. — Még hárman meglógtak! — Tényleg? Azt hittem, csak én vagyok képes ilyen meggondolatlanságra — felelte Sári. — És őket is elkapták? — Képzeld, a Balogh Jutkának sikerült nyomtalanul eltűnni! Legalábbis eddig még nem tudták előkeríteni! — 29 — Ágin látszott, hogy mennyire örül Balogh Jutka szökésének. Csak azt sajnálja, hogy ő nem ilyen bátor. Általában nagyon hamar beletörődik a sorsába, nem szokott lázongani. — De örülök neki! — mondta Sári. — Végre egy jó hír! — Mondd, melyik az a Balogh Jutka? — Az a magas szőke. Irtó nagy a szája. Szeme meg olyan, mint a fekete bogár. Biztos ismered, csak most nem jut eszedbe. — Ja, az a nagy ló? Ki nem néztem volna belőle! No és mi van a másik kettővel? — nézett érdeklődéssel újonnan szerzett barátnőjére, akivel már az első pillanatban valami megmagyarázhatatlan és kölcsönös rokonszenv kötötte össze. — A Kiss Magdit az állomásról hozták vissza. Persze a hekusok segítségével. Kapott két pofont és most bőg a szobájába zárkózva. Szegedi Mia pedig ugyanúgy, mint te, szintén az erkölcsrendészetre került. Vele nem tudom, mi van, nem láttam, amikor meghozták. Tudod, őt nemigen ismerem. — Kár itt a benzinért, Ágikám! — sóhajtott egy nagyot Sári, és rágyújtott. — Jól megszervezte a dolgot ez a vén dög! — Ügy tudom, Rómában van magyar követség. .. — Persze, hogy van. De oda el kell még előbb jutni! A Kiss Magdi is biztosan oda igyekezett, azért ment az állomásra, de rajtavesztett. — 30 — — De lehet, hogy Jutkának mégis sikerül eljutni Rómába. Biztosan már a vonaton ül és robog az örök város felé. A vonaton meg már bottal üthetik a nyomát! — No, no! Még onnan is leszedhetik. Ettől a mocskos némbertől minden kitelik. Ne félj, összejátszik ez a hekusokkal, leadja nekik a nehéz gubát, s azok mindenben a szolgálatára állnak. Úgyhogy öregem kár itt minden erőlködésért. Azért, hogy az ember pofoztassa magát, nem érdemes vásárra vinni a bőrét! — Én nem vinném, az biztos — mondta Ági. — Meg sem fordult a fejemben a szökés gondolata. Azért egy jottányival csak jobb itt, mint abban a koszos lágerben. Legalább kenyeret kereshetek... — Szép kis kenyérkereset! — húzta el a száját gúnyosan Sári. — A testeddel! Mindenféle mocskos trógerral le kell feküdnöd! Akár tetszik neked, akár szereted, akár nem. Undorító! Pfuj! — Nézd, Sárikám, minden rosszban van valami jó — érvelt a maga módján Ági. — Van lakásom, kosztom, pénzem is akad. És, hogy le kell feküdni a férfiakkal? Hát istenkém! Lefeküdtem én már otthon is, nem is egyszer, jó- párszor. Igaz, nem mindig ugyanazzal. Dehát én szeretem a férfiakat. .. — És neked mindegy, hogy kicsoda az illető? Csak férfi legyen? Hogy lehet szeretni minden férfit? — csodálkozott Sári.
