Tolna Megyei Népújság, 1965. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-12 / 215. szám
1 o TOLNA MEG YEI NÉPÜJSÁO 1965. szeptember 12.' Dévai János (Pécsi Spartacus) a Mecsek Kupa egyenkénti indításos versenyének győztese A Mecsek Kupa második napján délelőtt a Pécsvárad—Szek- szárd egyenkénti indításos versenyre került sor. A versenyzők percenként rajtoltak Pécsvára- don, a cél Szekszárdon, a Siócsárdánál volt. A 37 kilométeres távot legrövidebb idő alatt Dévai János (Pécsi Spartacus) hajtotta végig, 49,42 perc alatt. Az első versenynap győztese az olasz Destro Giorgic, héttized másodperccel gyengébb idővel a második helyre szorult. Paulich László, a Vojvodina Novi-Sad versenyzője harmadik lett. A versenyt 86-an hajtották végig ahol a megyénk színeit képviselő Babati László a 48., Schneider Konrád az 50. lett. A másik két Tolna megyei versenyző, Vajda Ferenc és Fejős Ferenca küzdelmet még pénteken — Pécs előtt — feladta. Az egyenkénti indításos ver- < seny befejezése után Szekszárd- ra kerekeztek a sportolók, ahol • ebédeltek, majd néhány órát pihentek Négy óra előtt a szovjet hősi emlékműnél ünnepé- \ lyes díjkiosztásra került sor. Itt az első napi részhajrá győzteseit, valamint az egyenkénti indító- * sós verseny három első helyezettjét jutalmazták meg. Az ünnepélyes aktus után a versenyzők lassú rajtban mentek végig Szekszárdon, majd a borkombi- \ náttól megkezdődött a küzdelem a Szekszórd—Pécs közötti szakaszon. Ma, vasárnap — a verseny <■ utolsó napján —, Pécsett a Me- csek-körpályán versenyeznek. A Mecsek Kupa első napjának győztese az olasz csapat lett. Képünkön az olasz csapat rajt előtt a Mecsek Kupával. 12 éves és máris világcsúcstartó Karen-Yvette Muir helyett anyja nyilatkozik — Ha valaki 12 éves korában világ- csapat szakvezetői, hogy Blnckpool- val beszélhetett. Azt üzente meg neesúcstartó — azt csodálnunk kell. bán is szerepeltetik a kis Karent — ki. hogy szabadon elköltheti zsebCsodálkozunk is eleget a 12 éves Ka- a lányok versenyében. pénzét. ren-Yvette Muir teljesítményén. Az Karen Muir szüleivel a dél-afrikai első hallásra el sem akartuk hmm, MIT TUD Az A BALKEZES? gyémántbányák központjában, Kintit ogy vilagcsucsdontésre képes lenne berley városában él. A várost 1870egy 12 éves lány- az anvia mondta róla- ben kezdték el építeni. Mintegy 1000 tűrik róla'° elosztott^kétólylk - Csak azért bíztattam, mert fél- kilométerre van Fokvárostól. LakóValóban’ létezik íív kisltov éi a tem attól- h°gy nem meg a he- samak szama ma hatvanezer, világcsúcsa is Valódi körülmények '^t. Nagy szorgalommal - gondol- Azon az emlékezetes augusztusi között iött létre esv nagy úszóver- tam — helyrehozható, mipden . fogya- napon a város minden házára kieenyen - az angliai Black^olban tókosság. Már az is rossz jel volt tűzték a zászlót, a főutcákat pedig megtartott bajnokságon. !'°S’ .Karen., balkezes. Ugyan mit úgy világították ki, mint ahogyan a fovIiJy MÄenhieg^'csöppet sem tanult ülni/ Buzdítottam, - ne^hagyjS legnagyobb ünnepeken szokás. ^ _ __ ’ ß.y r i. ____ahhn -ipip‘n+irp77.f:'n a vprspnvplfpn is Karén szerezte Dél-Afrikái s zembetűnő, 162 centiméter magas, testsúlya azonban mindössze 48 kiló. S lám, mire képes! OTT VOLT A CSOMAGOK KÖZÖTT abba, jelentkezzen a versenyeken is, Karen szerezte Dél-Afrikának s ne restellje, ha nem viszi sokra, első úszó világrekordot. <!ő, hogy az úszás sokoldalúan fejleszt, erősít... —-------------------------—-------------------------------M a, a csúcsdöntés után, Mrs. Yvon- j ne Muir természetesen egészen másMai sportműsor ATLÉTIKA: A Szekszárdi dési idő 10,30. Vezeti: Nagy és járási Atlétikai Szövetség Báta- Sárközi. széken rendezi járási atlétikai pályabajnokságát. Kezdési időpont kilenc óra. ASZTALITENISZ: Tolna megye ifjúsági, serdülő fiú- és leányversenye Dombóvárott, a Vasutas Sportcsarnokban. Kezdési idő 11 óra. KOSÁRLABDA NB II: Szekszárdi Petőfi—Betonútépítő (nők) 11.30 óra, Szekszárdi Petőfi— KISTEXT (férfiak) 12,30, Szekszárdon, a Garay Gimnázium bitumenes pályáján. . Megyebajnokság: Szekszárdi Közgazdasági Technikum—Dombóvári Apáczai Gimnázium (nők) 11,15, Szekszárdi Petőfi II.—Bajai Ruha (nők) 8,30, Szekszárdi Petőfi II.—Bajai Vízügy (férfiak) 9.30, Bonyhádi Vasas—Bajai Bácska I. (férfiak) 10,30, Paksi Gimnázium—Palánk (férfiak) 15.30, Paksi Gimnázium—Szekszárdi Vörös Meteor (nők) 16,45, Bátaszéki VSK—Dombóvári VSE (férfiak) 15,00, Bátaszéki VSK— Dombóvári Gőgös Gimnázium (nők) 16,10. KÉZILABDA NB II: A Tolnai Vörös Lobogó csapata a Pécsi Vörös Meteor ellen játszik Tolnán, 10 órakor, a Si- montornyai BTC férficsapata Tatabányán szerepel, 10,30 órai kezdettel. Megyebajnokság: Mözs —Tolnai Vörös Lobogó II. (nők) 9.00, Mözs—Tolnai Vörös Lobogó (férfiak) 10.00, Dunaföidvár— Nagydorog II. (nők) 9,30, Duna- földvár—Tolnai Gimnázium (férfiak) 10,30, Bonyhádi Cipő— Szekszárdi Bőrdíszmű (nők) 10,00, Bonyhádi Cipő—Szekszárdi Hon-, véd (férfiak) li;oo, Bonyhádi; Spartacus—Szedres (nők) 9,00,' Fadd—Szedres (férfiak) 9,00,* Nagydorog—Majos (nők) 10,00, Kurd—Simontornya (nők) 8;00, Kurd—Simontornya (férfiak) 9,00, Kocsola—Nak (nők) 15,00, Ko- csola—Dombóvári Spartacus (fér- fiák) 16,00, Szakcs—Kisdorog (nők) 9,30, Hőgyész—Máza (nők) 9.30, Nagymányok—Máza (férfiak) 11,00, Gyönk—Dombóvári Gimnázium (nők) 10,00, Gyönk— Dombóvári Gimnázium (férfiak) 11.00. ÖKÖLVÍVÁS: Szekszárdi Dózsa—Bonyhádi Spartacus NB lies ökölvívó-mérkőzés SzekszárÖSSZETETT HONVÉDELMI VERSENY: Az MHS Tolna megyei Elnöksége délelőtt 9 órai kezdettel rendezi Tolnán az ösz- szetett honvédelmi verseny megyei döntőjét. A verseny színhelye a Tolnai Textiles Kultúr- ház közelében lévő pálya. LABDARUGÓ NB III: Szekszárdi Dózsa—Sárbogárd 15,00. Vezeti: Orbán. Dombóvári Spartacus—Pécsi Ércbányász 16.00. V.: Hidegkúti. Keszthelyi Haladás— Dombóvári VSE 16,00. V.: Kulcsár. Mohácsi TE—Nagymányoki Brikett 16,00. V.: Turcsányi. LABDARUGÓ-BAJNOKSÁG, megyei I. osztály: Máza-Szászvár —Simontornya. V.: Ranga. Szekszárdi Honvéd—Bogyiszló 10,30, V.: Streer, Fadd—Bonyhád 16.00. V.: Zsigmond. Paks—Szekszárdi Petőfi 16.00. V.: Schmierer. Tamási—Bátaszék 16,00. V.: Berta. Szekszárdi Gépjavító—Dunaföld- vár 16.00. V.: Varga. Cikó—Kisdorog 16.00. V.: Sipos, Tolna— Fornád 16.00. V.: Pető. LABDARUGÓ-BAJNOKSÁG, megyei B osztály: Gerjen— Öcsény 16.00. V.: Csordás. Báta —Sióagárd 16,00. V.: Váradi. Decs —Kanacs 16.00. V.: Benke. Duna- szentgyörgy—Nagydorog 16,00. V.: Bőte, Szedres—Tengelic 16,00. V.: Majoros. Iregszemcse—Győré 16,00. V.: Teierling. Tevel—Dalmand 16.00. V.: Pech. Zomba—Szakcs 16.00. V.: Nyakas, Szakály— Gyönk 16,00. V.: Vindics. JÁRÁSI LABDARUGÓ-BAJNOKSÁG: Váralja—Kéty 15,00. tV.: Dezső. Izmény—Závod 15.00: V.: Schmidt. Mucsfa—Felsőnána 15,00. V.: Antal. Bonyhádi Petőfi—Nagyvejke 15.00. V. Khi- zi. Majos—Aparhant 15.00. V.: Salamon. Madocsa—Kajdacs 15.00. V.: Lendvai. Pálfa—Bölcske 15;00. V.: Pintér. Belecska— Diósberény 15;00. V.: Baráth, Regöly—Miszla 15,00. V.:‘ Ifj. Paulai. Szárazd—Udvari 15,00. V.: Nemes. Pincehely—Nagy•szokoly 15,00. V.t Hábel. Ozora —Nagykónyi 15,00. V.: Hopp. Ojireg—Magyarkeszi 15,-00. V.: dón, a szabadtéri színpadon. Kéz- Csókás. HIRDESSEN a TOLNA MEGYEI Népújságb an! képp .nyilatkozik, S. mivel. Karén hallgatag,, szűksza- A ' blackpooli verseny előtt Dél- vú, és született búr létére az angolt Afrikán kívül teljesen ismeretlen nagyon gyengén beszéli, az első nagy volt. Sőt, még ott is csak kevesen interjút nem ő adta, hanem - édeshallottak róla, hiszen addig csak tar- anyja. tömény ábgn (Griquanaland) tűnt fel. Valamit azonbap ő is mondott. De ott a tartományi bajnokságon a legjobbak közé tartozott. A 110 és a EZ LENNE A NETOVÁBB? 220 yardos .hátúszásban mindenkit felülmúlt és amikor a tavasszal meg- a szenzációs rekord után újságírók tartották Dél-Afrika középiskolásai- vették körül az eddig ismeretlen nak úszóbajnokságát, ott is nyert, lányt.’ Zúgtak’ a filmkamerák, villog- mégpedig a 110 yardos hátúszásban, tak a fényképezőgépek. - . Eredményei azonban még nem jogo- a kérdések szin^ kivétel nélkül sították fel arra, hogy követelések- . .-'nők voltak, mint amilyeneket kel álljon elő. Például azzal,- hogy az ember egy kislánynak, nem pedig vigyék el már őt is valamilyen kül- egy világcsiicatartönak tesz fel. földi versenyre. * — Nos. örül ennek a jó időnek? Arra például még gondolni sem — ö, igen. kimondhatatlanul... mert, hogy részt vegyen Anglia nyílt a végén egy komolyabb kérdés is bajnokságán. Azon csak a legismer- elhangzott: tebbek indulhatnak. — Azt árulja el nekünk: minden Tizenegy tagú csoporttal indultak erejét beleadta; högy ilyen jó időeurópai portyára. Karenre senki sem vei győzött? gondolt. De mivel közvetlenül^az in- — Hát majdnem...’ rtulás előtt az egyik versenyző meg- Ez tehát még nem a nPtovább. Ka- betegedett, meghívtak őt. ren. aki csak 12 éves — vagy le- Hadd legyen velünk - mondták eyünk . pontosak. 12 éves. 10 hónapos vezetők. Egy ilyen utón sokat 27 napos (a világrekord megdöntanulhat.-—r * . ,, «a. tésének idejét vettük figyelembe). Most már tudjuk a történet végét: kétségtelenül még igen sokat fejlőd- Karén természetesen sokat tanult, s ö ö J kitűnően megállta a helyét. A hosszú úton, ő volt a poggyászőrző. Neki kellett ügyeleteskednie a bőröndök körül, a spanyolországi vendégszereplésen is ő ’ ügyelt a törülközőkre és a köpenyekre... Az egyik versenyen őt, is rajtoltatták. 1:10.6-ot úszott és természetesen ilyen kitűnő eredménnyel fölényes győzelmet aratott. KÖLTEKEZHETSZ! Karentól- azt is megkérdezték, mik a térvei. Ugyan mik is lehetnének? ’-'V/viqba kell járnia, tanulnia kell. Vőeinek szót kell fogadnia. Egyelőre ^zok terveznek. Közvetlenül a nagy esemény után Ezután határozták el a dél-afrikai telefonhoz hívták. Karen édesanyjá— Újvidéken 15 órás ülés után a fegyelmi bizottság három csapatot kizárt az első ligából. — Olvastam már erről a lapokban. — De most újabb fejlemények vannak. Egy csapat, amelyik most a második ligában játszik, kiszámolta — s papíron bebizonyította hogy három évvel ezelőtt azért estek ki az első ligából, mert a most kizárt három csapat már akkor is pénzért vásárolta a pontokat. — Ezek cifra dolgok. Még szerencse, hogy nálunk Magyarországon ilyen nem fordul elő. — Én nem merném ilyen határozottan állítani ezt. — De akkor miért csak most mondja ezt?' — Minek izgatni a kedélyeket? A csapat kiesett, nincs értelme bolygatni az ügyet. — Viszont úgy hallom, hogy ismét ,,született” egy tengeri kígyó. — Az Arki-ügy? — Igen. Simontornya megóvta a Paks ellen elveszített mérkőzést, azzal az indoklással, hogy az előző vasárnap Árkit Fornád on a mérkőzésvezető kiállította, és ellenük mégis játszott. — Úgy tudom, hogy a szövetség engedélyezte Árki játékát* előzőleg ki lett — De állítva. — Ez igaz, de ha a játékvezető a jelentésében mindezt elhallgatja, a fegyelmi bizottság minek alapján tiltsa el? — Ebben igaza van. — Es Cikónak nincs igaza? — Mert nem utazott el Dunaföldvárra? Állítólag a kénytelen eltekinteni ettől. — Tényleg döntetlenül végződött az újra játszott Kanacs—Nagydorog mérkőzés? — A mérkőzés eldöntetlenül végződött, de szerintem az ügy még nem dőlt el. — Ne rejtély eskedjen! Már megint mi van a háttérben? játékosok többsége beteg volt. ezért nem tudtak eimenni. — Pontosan ugyanazok a ,, tünetek” jelentkeztek vasárnap a cikói játékosokon, mint a tavasszal a dunaföldváriakon, amikor Cilcón kellett volna játszani, és lemondták a mérkőzést. — Tehát arra gondol, hogy Cikó törlesztett ezúttal Dunaföldv árnak? — Az egyéni véleményem ez. Talán én is ezt tettem volna Cikó helyében, mert ha a szövetség nem tudott megfelelő szankciót alkalmazni Duna földvárral szemben, akkor ezúttal is — Még korai lenne ezt elárulni, mindössze annyit mondok, hogy valam-, nincs rendben. De ezúttal nem a játékvezetővel lesz a hiba, mert kifogástalanul működött. — Nehogy elfelejtsük Bonyhádot dicsérni: remekül helytállt az NB I-es Győri Vasas ETO ellen. — Ez igaz. Ha a megyebajnokságban csak egyhar- madát nyújtaná a csapat biztos bajnoknak érezhet- né magáz. — Tényleg így van. A Gépjavító ellen sem ment a játék a múlt szombaton, pedig már az első öt percben kiállították Sajgót, majd a szekszárdi kapus megsérült és így kilenc emberrel játszott a Gépjavító. — És milyen büntetést kapott Sajgó? — Még nem hozott a fegyelmi bizottság döntést, mindössze játékjogát függesztették fel. — Mi a véleménye a labdarúgó-szövetség döntéséről. mely szerint az ifjxí- sági mérkőzéseket minden körülmények között le kell játszani? — Úgy gondolom, ebből még nagy bonyodalmak lesznek. Persze, ha a szövetség már az első esetben radikális intézkedést hoz büntetőpontokat von le a felnőticsapat eredményéből, majd meggondolják az egyesületek. mikor induljanak a vidéki mérkőzésekre. — Én már láttam olyat is, hogy a hazai csapat létszáma nem volt teljes kezdéskor. — A hazai csapatéból is könnyű levonni a büntetőpontot. — És a mai két pont kié lesz? — Melyik két pont? — Hát a Szekszárdi Dózsa. —Bonyhád ökölvívó-mérkőzés két pontjai — Jaj, de jó, hogy említi; máris rohanok,, hogy helyet kapjak' a bunyómér- kőzésret