Tolna Megyei Népújság, 1965. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-10 / 213. szám

í" 1965. szeptember 10. *rOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG T EMBERE VÁLOGATJA Ä Tolo vízió műsora Az elmúlt héten a szárazd! Bú­zakalász Tsz-ben szakítottak a régi hagyománnyal. Villanypász­torral őrzik a teheneket Az előzmények a közetavúlt- ban megtartott szakályi bemuta­tóra nyúlnak vissza, amelyen a szövetkezet vezetőivel együtt ott volt az egyik tehenész, Márton Ferenc is. Alig hogy hazaértek, 6 volt tán a legtürelmetlenebb, hogy Szárazdon is vezessék be hala­déktalanul ezt a módszert Az el­gondolás tetszett a szövetkezet vezetőségének is. — Jobb legelőink van, mint a szakályiaknak — mondja Deli János elnök —, tehát minden­képpen kifizetődőnek, célszerűnek látszott a vUlanypásztaros legel­tetés. Nem is kerül jóformán semmibe, ha csak azt a sok után­járást nem számítjuk, amellyel a szükséges huzalt beszereztük. Az áramforrás egy MTZ-traktar dinamója, amelyet varrógépmo- torral hajtatunk meg. — Az első két napon minden­ki nevetett rajtunk, összecsap­tuk az eddig két csordában lege­lő teheneket Persze, azok nem voltak összeszokva, össze-össze- verekedtek, hajtatták egymást nekimentek a huzalnak, kidön- tötték. A kutyák, amelyek hoz­zászoktak a tereléshez, még na­gyobb zavart csináltak. — Az első két napon annyit szaladgáltam, hogy majd kiadtam a lelkamet — módja Márton Fe­renc. — De tegnap mór egész nap itt hevertünk az árok szélén. Csak annyi dolgunk volt, hogy a huzalt időnként arrébb helyez­zük. Az igazsághoz tartozik, hogy egyik-másik tehenész sem fogad­ta szívesen a villanypásztort. Bánki János még most is azt mondja; — Azt kellene az árammal tej­be csapatni, aki először kitalálta. Bánki János régi pásztor, aki kutyáival szereti kordában tar­tani a csordát. Ha valamelyik tehén elkalandozik, csak füttyent a kutyának, s az már tereli vissza a többihez. Itt viszont a kutyáikra nincs semmi szükség, mindegyiknek ott kell kuksolni, megkötve, a gazdája mellett. S az első napok­ban a kutyákat is gyakran „fi­gyelmeztette” a huzalban kerin­gő könyörtelen 24 voltos áram. A tehenek persze hamar meg­tanulták, hogy tisztes távolban kell maradni a dróttól, és csak a szabad, hatvancentis sávon, le­gelhetnek. Kevesebb a pásztor dolga, villany tereli a jószágot. — A villanypásztar a verekedő természetű teheneket is leszok­tatja az állandó tülekedésről — mondja Deli János. — Mert ha a másikat nekihajtják a drótnak, őket üti meg az áram. — Állatkínzás ez — mondja Bánki János méltatlankodva. — Az nem állatkínzás, amikor a kutyád kimarja a lábukat? — így van az minden új mód­szerrel. Embere válogatja, kinek tetszik, kinek nem. Mondom, az első két napban nevettek rajtunk. Ma már azzal jött a háztáji bi­zottság elnöke, hogy jövőre a háztáji jószágot is villanypész- torral legeltessük — mondja az elnök. — Végül majd belátja minden­ki ennek a hasznosságát. így jobban lehet hasznosítani a le­gelőt, nem kell annyi takarmányt szállítani. De sorolhatnám még az előnyöket. Amikor Dániában jártunk, ott láttam, hogy a pa­rasztok még a szántóföldjüket is körülveszik a villanypásztorral, hogy kóbor jószág ne tegyen kárt a terményben. Náluk ez még új, érthető is, hogy egyik-másik em­ber idegenkedik tőle. Alighanem Bánki János is el­ismeri, hogy előnyösebb, jobb ez az új legeltetési módszer, csak azért méltatlankodik ellene, mert a kutyára itt nincs szükség. Egy pászornak pedig a jól terelő ku­tya volt eddig a büszkesége. BI. Apróhirdetések Másodállásban félműs2akra fűtőt felveszünk, nyugdíjas takarítónőt fél­műszakra felveszünk. Szekszárd, MÉSZÖV, Rákóczi u. 2. (69) Az iskolai KRESZ-oktatás, meg a sofőrök Megkezdődött az iskolaév, örömmel látjuk, amint regge­lenként csapatostól igyekeznek fiúk, lányok az iskolákba. Vá­rosunkban közel kétezer diák van. Sajnálatos véletlen folytán minden iskola megközelítése egy-egy forgalmas útkeresztező­désen át történhet. Érthető, hogy már az első nap az iskolák­ban különös gonddal oktatták, ismételtették a gyerekekkel a KRESZ rájuk vonatkozó részét. Megkönnyebbülve vettük tudo­másul, hogy a jó szót megfogadják a gyerekek, s amikor az út­kereszteződésnél át akarnak haladni, feltartják kezüket, ezzel jelezve, hogy áthaladnak... Sajnos a jóindulatú jelzés elnéző, fennhéjázó urhatnámságot vált ki nem egy gépjárművezetőből. Rá sem hederítenek, amikor feltartott kezű gyerekcsapat halad át az útkereszteződésnél. Csoda, hogy még baleset nem történt a Garay téri útkereszteződésnél, de semmiképpen nem veszélytelenebb az átkelés a Zrínyi és Mátyás király utca, va­lamint a Mátyás király és a Rákóczi utca és a hármas hídi is­kola előtt... A gyerekek hajlamosak aSra, hogy a jót is, rosszat is meg­tanulják. Sajnos, az iskolában hiába tanulják a jót, a helyes közlekedést, lelkiismeretlen sofőrök szinte belegázolnak az isko­lások csapatába. De vajon meddig? Mikor látjuk, hogy a rend­őrök egyszer belefújnak sípjukba, és szigorúan megbüntetik a KRESZ szabályait megsértő, az elemi udvariasságot be nem tartó gépjárművezetőket?... Egyébként is e helyütt szeretnénk javasolni a közlekedésrendészetnek, hogy a reggeli és a déli csúcsforgalomban gyakrabban ellenőrizzék a város közúti for­galmát, mert a rengeteg szabálysértést csak a fokozott ellenőr­zés és büntetés tudja meggátolni.- Pj ­Rózsaszükségletét őszi szállításra már most rendelje meg. Százharminc féle bokor-, futó-, babarózsák, csodá­latosan szép nemzetközi újdonságaim­ból. Kérje díjtalan árjegyzékemet. Szálkái rózsakertészet. Pusztaszabolcs. ___________________________________O) V endéglátóipari szakmában admi­nisztratív munkakörben szakmunkás- bizonyítvánnyal rendelkező dolgozó': azonnali felvétellel alkalmaz a Szek­szárdi Földművesszövetkezet. Jelent­kezés: Szekszárd, Jókai u. 2. <T7) Baranya—Tolna megyei MÉH VáP lalat szekszárdi telepe felvételre ke­res fél műszakos adminisztrátort és segédmunkásokat. (85) Baranya—Tolna megyei MÉH Vál­lalat szekszárdi telepe értesíti ügy feleit, hogy finomlemez, abroncsvas, és idomvas különböző méretekben korlátlan mennyiségben kapható. (84) Újszerű Jáwa Ideál eladó. Szek­szárd, Bezerédj u. 23. Érdeklődni 5 órától. (81) Bontásból származó épületanyag, szalufa, léc, gerendák, terméskő el­adó. Bátaszék, Orbán u. 16. (80) A megyei kórház felvételre keres férfi mosómestert, vil­lanyszerelőt, lakatost, ma­gasnyomású vizsgával ren­delkező kazánfűtőt, fűtő se­gédmunkásokat, valamint gyakorlattal rendelkező, leg­alább közgazdasági techni­kumot végzett statisztikust. (75) SZEPTEMBER 14, KEDD 8.05: IskoLa-tv. 17.38: Hírek. 17.45: Paletta. 18.15: Világjáró fiatalok m. 18.85: Az ínség domb vidékén. Riportfilm. 19.20: Esti mese. 19.30: TV-hlradó. 19.50: Napi jegyzetünk. 19.55: Elemi Iskola. Magyarul be­szélő olasz film — 10 éven felül. — 21.25: Vacsora után az Újságíró Klubban. 22.05: Tv-híradő — 2. kiadás. SZEPTEMBER 15, SZERDA 15.23: Vasas—Győri Vasas ETO labdarúgó-mérkőzés. A szünetben: A Magyar Hirdető műsora. 17.23: Hírek. 17.30: 100 kérdés — 100 fe­lelet. 18.10: Iskolások és iskolaruhák. 18.20: Napló. 1935. A nürnber­gi törvények. 18.25: A képzőművészet története. Az őskor művészete. L 18.55: Esti mese. 19.05: Dévai: Potyautas. Zenés vígjáték 2 rész­ben. A közvetítés szünetében; Tv-hlradó. Napi Jegyzetünk. 21.45: Csak felnőtteknek, öregek a családban. 22.15: Tv-hlradó — 2. kiadás. SZEPTEMBER 16, CSÜTÖRTÖK 8.05: Iskola-tv. 11.20: A tv-bébl postája. 11.30: Föld, víz és ember. A tv kisfUmje. 13.35: Iskola-tv. 17.33: Hírek. 17.40: Házunktája. Szü­ret a kiskertben. 17.45: Csak egy kicsivel jobban. Közvetítés a Tech- _ nika Házából. 18.15: Fehér fejek. Kanadai kisfilm. 18.35: Nyelvvizs­gára javasoljuk... 18.55: Telesport. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Napi jegyzetünk. 19.55: A jövő hét műsora. 20.05: Világhírű rendezők. A hóhér halála. Magyarul beszélő amerikai film. — 14 éven felül. — 22.20; Tv-híradó — 2. kiadás. SZEPTEMBER 17. PÉNTEK 8.20: Iskola-tv. 9.30: Győzelem a K 2-n. Magyarul beszélő nyugat­német dokumentumfilm. 10.55: Sandy, a nemeslelkű cowboy. Cseh­szlovák filmparódia. 11.40: Telesport. 11.55: A jövő hét műsora. 17.10: Iskola-tv. ' SZEPTEMBER 18, SZOMBAT 17.33: Hírek. 17.40: Főzzünk okosan. 18.00: A rokokó varázsa. Nyu­gatnémet útirajzfUm. 18.10: Alapkőtől — kapukulcsig. 18.55: Robin­son Crusoe kalandjai. Defoe regényéből készült filmsorozat XII. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Hétről hétre... 20.00: Szombaton este. Kisfilmek. 22.35: Tv-híradó. — 2. kiadás. SZEPTEMBER 19, VASARNAP 8.50; Iskola-tv. 9.40: Hétmérföldes kamera. Uttörőhíradő. 9.55: Ne­héz gyerekek. Magyarul beszélő szovjet film. 11.00: Mesterművek. Az Intervízió műsora Berlinből. 15.45: Sportközvetítés. 17.55: A re­pülő orvos. Magyarul beszélő angol kisjátékfiüh-sorozat. A tenger hangja. 18.20: A Magyar Hirdető műsora. 18.30: Greco. A Szépmű­vészeti Múzeum hét Greco képének bemutatása. 19.00: Hobby: Han­gyák a lakásban. 19.10: Ma este Barabás Tibor dedikál. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Sporthírek. 20.00: Magazin. A tv-híradó melléklete. 20.20: A kém nyomában. Magyarul beszélő lengyel film. — 14 éven felül. — 22.00: Az érem harmadik oldala. Komlós János műsora. 22.10: Tv-hlradó — 2. kiadás. (A Magyar Rádió és Televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.) Megszívlelendő tanulság A tamási járási tanács egyik régebben megtartott végrehajtó bizottsági ülésén határozatot hoztak a járásban működő ter­melőszövetkezetek pénzügyi fe­gyelmének megszilárdítására. A végrehajtó bizottság utasította a tanács mezőgazdasági osztá­lyát, a Nemzeti Bank járási fiókját pedig felkérte a ter­melőszövetkezetek pénzügyi és számszaki munkájának foko­zottabb ellenőrzésére. A határozat lényege, hogy amennyiben a tsz-t pénzügyi, vagy számszaki hibák miatt ká­rosodás éri, vagy a tsz-t meg- kötbérezik, az illetőt — akinek figyelmetlensége, vagy hanyag­1 sága ezt előidézte —, anyagilag is elmarasztalják. Nem tudni, hogy az ozorai Egyetértés Tsz illetékügyekkel foglalkozó dol­gozója ismerte-e az említett ha­tározatot. A tény az, hogy a tsz későn tett eleget adóbeval­lási kötelezettségének, s emiatt 400 forint erejéig „beterhelték”. A tsz vezetősége, a határozat szellemében és, hogy a jövő­ben hasonló esetek ne ismét­lődjenek meg. a büntetésként kirótt 40 forint megtérítését áthárította azokra, akik a hi­bát elkövették. Az ügy a tsz belső ügye, de maga a tanulság mások szá­mára is megszívlelendő. Állami gazdaságok, tsz-ek és vállalatok figyelem ! Raktárról azonnal szállítunk 100, 200 és 1000 kg-os, vasvázas to­lósúlyos, 20 kg-os gyors és 10 tonnás közúti hídmérlegeket. Az 1966-os évre bármilyen mérlegtípusra megrendeléseket felveszünk. Mérlegvonalú szaktanácsadást nyújtunk. Mérleggyór Vevőszolgálat, Budapest. XIII., Róbert Károly krt. 70. sz. Telefon; 208—252. (52) I! HIRDESSEN a TOLTSA MEGYEI Népújságb an!

Next

/
Oldalképek
Tartalom