Tolna Megyei Népújság, 1965. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-05 / 209. szám
1965. szeptember 5. TÖLNÄ MEGYEI KTEPÜJSÄG 3 Jószerencsét! A bányák dolgozóit köszönti, ünnepli ma, az első szeptemberi vasárnapon az ország. Azokat a tízezreket, akik gondoskodnak arról, hogy minden napra meglegyen az „ipar kenyere”, a szén, megkapja a népgazdaság a nélkülözhetetlen ásványokat, érceket, a kőolajat. Fájdalmas emlékek fűződnek ehhez a naphoz. Negyvenhét évvel ezelőtt, 1919. szeptember 6-án csendőrsortűz dördült Tataibányán. A jogaikat követelő, tüntető bányászokat tizedelte meg a Horthy-fasizmus elnyomógépezete. A sortűz után hót halott és huszonhét súlyos sebesült maradt az utcán. Az emlékek azonban nemcsak fájdalmasak, hanem fel- emelőek is. A bányászság volt az első, amely figyelmeztette a pár héttel előbb hatalomra került ellenforradalom urait: A magyar munkásosztály nem nyugszik bele a proletárhatalom megdöntésébe. Az első, a levert proletárdiktatúrát követi majd a második. Már szeptember elején fellángoltak a sztrájkok a bányavidékeken, sztrájkoltak a kis Tolna megyei bányászközség, Nagymányok lakói is. És az ellenforradalmi rendszer huszonöt éve alatt szinte nem volt olyan hónap, ami bányász-megmozdulás nélkül telt volna el. Közel öt évtized telt el a tatabányai csendőrsortűz óta. És ennek majdnem fele a felszabadulás utánra esik. A magyar bányászok — híven a hősi hagyományokhoz — most is megmutatták, mire képesek az ország felemelkedése érdekében. Évről évre növelték a bányák termelését, győzelmesen vívták mag a széncsatákat. Megváltozott a bányászság élete. Az elmúlt két évtized alatt sok milliárd forintot fordított államunk a bányák korszerűsítésére, nagytóljelsítmónyű gépek könnyítik meg a bányászok munkáját, modem biztonsági berendezések óvják a bányászok életét, testi épségét. Virágzó városok, új lakótelepek emelkednek az egykori, szegény bányászközségek helyén. Mindezek ellenére ma a bányászmunka egyike a legnehezebb és legveszélyesebb munkának. Bányászaink mégis, napról napra leszállnak a föld mélyébe, megteszik azt, amit vár tőlük az ország. Ma pihennek, ünnepednek, de holnap megint kezdődik a hétköznapi munka. Hogy ez minél sikeresebb legyen és hogy mindannyian épen, egészségesen felszállhassanak, kívánunk a régi bányászköszöntóssel: Jószerencsét! Mégegyszer annyi termett, kisebb területen Szakadatén örömmel beszélnek arról, milyen jó gabonatermést takarítottak be az idén. Tízegynéhány évvel ezelőtt, amikor egyénileg művelték a gyenge termő- képességű domboldalakat. 22—23 vagon búza termett és 12—15 vagon rozs. De mit is lehetett volna várni a néhány ujjnyi melységig művelt földektől? Időközben kisebb lett a falu szántóterülete, hiszen az állami gazdaságihoz tartozik belőle 200 hold, és kétszáz holdnál nagyobb, nagyüzemi gazdálkodásra alkalmatlan területet fásítiottak. Mégisi, a termelőszövetkezet minden eddiginél több búzát — 48 vagonnál többet — takarított be. Gsupán Fertődi fajtát termeltek, és a legjobb tábla tizennyolc mázsán felüli terméssel fizetett. Nagyon nagy szó ez ott, ahol valamikor jónak tartották a tíz mázsás átlagot. A szakadátiak maguk mondják el, hogyan termeltek lényegében ugyanazon a földön mégegyszer annyit. — Ugyanaz a föld terem, mint valamikor, de mégsem az. Mert valamikor két tehénnel, de még két lóval sem tudták úgy megszántani, mint most a gépek, és főleg, nem volt annyi műtrágya, mint most a termés fokozásához. , Végül a jó munkához a kedvező időjárás is párosult. — ez a titka a szakadási rekordtermésnek. ilyen sajátosságai vannak a * * szocialista ideológiának? Először is, a szocialista ideológia osztálybázisa a munkásosztály, majd a szocializmus felépítésével valamennyi szocialista dolgozó osztály és réteg. Ezeknek az osztályoknak nem érdekük az igazság elfedése, nincs szükségük arra, hogy bármely más osztályt félrevezessenek saját uralmuk és kiváltságuk fenntartása érdekében. Ezeknek az osztályoknak az érdekei azt kívánják, hogy a szocialista ideológia az igazságot mondja ki a társadalomról. Másodszor, az igazság kimondásához nemcsak a jószándék és a kívánság van meg a munkás- osztály ideológiájában, hanem az igazság feltárásának tudományos eszköze Is. A szocialista ideológia tudományos alapokra épül. Amikor a szocialista ideológiáról és annak jelentőségéről beszélünk ebben bennefoglaltatnak a társadalom tudományos megismerésének vívmányai és a marxizmus állandó törekvése a társadalomról szóló tudományos ismeretek elmélyítésére, különösen a szocialista fejlődés új problémáinak tanulmányozása útján. Ha ezek után valaki azt képzeli, hogy a szocialista ideológia a tudósok szűk csoportjára tartozik csupán, akik kellő felkészültséggel rendelkeznek és hivatásszerűen foglalkoznak a társadalomtudománnyal, az súlyosan téved. A szocialista ideológia harmadik sajátossága, hogy a dolgozó tömegek ideológiája, s a szocialista társadalomban át kell fognia az egész nép gondolkodását. Ma a tömegek egyes rétegeinek ideológiai színvonala még különböző. Társadalmunkban hat még a polgári és a kispolgári ideológia' sok maradványa is. Az a cél tehát, hogy a szocialista ideológia az egész nép gondolkodását átfogja, egyben harci feladat is, amelyet aktív ideológiai munkával, eszméink hirdetésével és terjesztésével, céltudatos neveléssel oldhatunk meg. A cél, hogy a szocialista ideológiát általánossá és uralkodóvá tegyük minden dolgozó gondolkodásában. Ezt és az odavezető folyamatot csak akkor fogjuk fel helyesen, ha figyelembe vesszük, hogy ennek a folyamatnak különböző összetevői és csatornái vannak, amelyek társadalmi rétegenként, munkaterületenként stb, másként és másiként jelentkeznek. A szocialista ideológia elterjedésének fontos része például a marxista társadalomtudományi ismeretek terjesztése. Ma már mind többen és többen tanulmányozzák a pártoktatásban és azon kívül a marxizmust. De maximaliz- mus lenne, ha mindenkitől azt kívánnánk, hogy elmélyülten tanulmányozza a marxista filozófiát és politikai gazdaságtant. Jóval szélesebb a tábora azoknak, akikhez más szinten és más formában kell eljuttatni azokat az alapvető politikai ismereteket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy tát A hivatal, a hivatalnok és az ügyfél A közelmúltban veres Péter metsző tárgyilagossággal elemezte az Élet és Irodalomban az ügyfél-állapot vadhajtásait, azt, hogy ha már bürokráciáról esik szó, akikor érdemes szemügyre venni ennek a másik oldalát is, mert nem mind arany, ami fénylik, az ügyfél oldalán sem. Lehetetlen hivatalnokokról, szőrös szívű bürokratákról, lelketlen aktatologatókról sokszor és sokat beszélünk. A karikaturistának ez a típus témát szolgáltat, mint ahogyan kedvelt szatirikus lapunknak, a Ludas Matyi- nak is. Az előbbiek létezését még fél másodpercig sem érdemes vitatni, vannak sajnos és megkeserítik az állampolgár életét. De szép számmal vannak lehetetlen és örök ügyfelek is, s nagyon sokszor a jogos ügyek gyors lebonyolítását, elintézését éppen ők nehezítik meg azzal, hogy beletolakszanak a normális ügyintézésbe, felduzzasztják, sőt, gyakran el is torlaszolják azt. A bíróságokon dolgozó em berek a megmondhatói, hogy milyen tömegben és mennyiségben kell időtrablóan foglalkozni, színvonaltalan csirkeperekkel, meddő szomszédháborúskodásokkal és véget nem érő becsületsértésekkel. Mindehhez nyomban azt is hozzátehetjük, hogy e perek főszereplői rengeteg munkát és elfoglaltságot adnak, különféle szinten és fokon a tanácsszerveknek, ezen túlmenően a lapok szerkesztőségeinek, a rádiónak, a televíziónak. Igazán nem lehet csodálkozni azon, hogy gyakran ilyen körülmények között az ügyek dzsungelében nehéz, vagy szinte lehetetlen megkülönböztet ni a lényegtelent a lényegestől, a sok embert érintő tanulságos kérdést, nehéz megkülönböztetni jékozódni tudjanak gazdasági és politikai fejlődésünk fontosabb kérdéseiben. U iba lenne azonban az ideo- * lógiai munkát a társadalomtudományi és politikai ismeretek terjesztésére korlátozni. Mindenki ismer embereket, akik hibátlanul megtanulták a marxizmust, mégsem vált az belső meggyőződésükké, cselekvésük önként vállalt vezérfonalává. Az ismereteken és a tanuláson kívül ebben sok más tényezőnek is szerepe van: az élenjárók példamutatásának, a személyes és a művészi élményeknek, az emberek erkölcsi tulajdonságainak, az érzelmeknek. stb. Az ismeretek terjesztése tehát együtt kell hogy járjon az emberek nevelésével, a szocialista erkölcs terjesztésével és gyakorlati megvalósításával, a művészeti és érzelmi neveléslsel. Csak így lesz teljes a szocialista tudat, csak így érhetjük el, hogy a dolgozók ne csak eszükkel, hanem szívükkel is értsék a helyüket az új társadalomban, munkájuk egyéni és társadalmi jelentőségét. Ezen az úton valósulhat meg a szocialista emberformálás lényegét kifejező jelszó: szocialista módon élni, dolgozni és gondolkodni. W1RTH ÁDÁM a tized-, vagy huszadrendű kérdéstől. Gyakran azok a tolakodóbbak és türelmetlenebbek, akik az utóbbi, mondhatjuk így, a mellékes kategóriába tartoznak. Időt rabolnak, ingerlékeny légkört teremtenek, aztán még nekik áll feljebb. Lehetetlen, jogtalan és nyakatokért kérdéseikről, kívánságaikról ismerhetők fel leginkább, s gondolom, nem árt egyszer már a hivatalról a hivatali munkáról úgy is beszélni, ahogy ezt a teljesség kívánja. A teljességet illetően, a bürokrata ügyfelekre gondolok. Azokra, akik örökkön örökké előszobáz- nak, állandóan a különféle ügyintézők nyakára járnak, egyáltalán nem törődnek azzal, hogy másnak is drága az ideje, képesek félnapokra lekötni egy-egy jobb sorsra érdemes ügyintézőt, és képesek a fél országot bejárni, legtöbbször teljesíthetetlen kívánságokkal. Évekkel ezelőtt még gyakran berzenkedtem, amikor tanácsházán, tsz-irodán kifüggesztve láttam a feliratot, hogy félfogadás délelőtt 8-tól 12-ig. Dölyfösnek, ridegnek minősítettem ezt a feliratot, talán leginkább azért, mert a valamikori községházák levegőire emlékeztetett és a főjegyzői ajtó mellett a folyosó kövén sorakozó zsíros kalapokra. Később be kellett látni, hogy sajnos a rossz ügyfelek ellen tenni kellett valamit, mert ezek a rossz ügyfelek a szabad bejárással mindig, mindenütt visszaélnek. S végül éppen miattuk, egyszerűen képtelenség bármit is elintézni, lehetetlenség dolgozni. Sajnos, a félfogadás keretek közé szorítása megint csak visszájára fordul, mert nyolctól tizenkettőig rendszerint az örök ügyfelek lepik el a folyosókat és miattuk alig jut idő a jogos kívánságokkal, kéréssel, panaszokkal foglalkozni. Olyan ez, mint a rendelőintézet. Bárki megfigyelheti, hogy a várakozó betegek között ott a szépszámú sereg, a törzsközönség. E törzsközönség összetétele vegyes, abban hasonlítanak, hogy a rendelő számukra időtöltés, szórakozás. Holmi vélt, vagy kitalált nyavalyákkal jelentéktelen fejfájásokkal, gyo- morcsikaróssal edácsorognak félnapokat és azoktól rabolják el az orvosok idejét, akik kizárólag akkor mennek el a rendelőbe, amikor tényleg betegek. Hovatovább ott tartunk, hogy nálunk ügyfélnek lenni külön fő- foglalkozás. Lehet, hogy ez a megállapítás túlzó, de találó, mert hogy ne menjek messzire, felhozom példának a szerkesztőséget. Vannak állandó panaszosaink, akik időről időre leveleikkel árasztanak el minden létező szervet, minden elképzelhető hivatalt, s legtöbbször olyan kérésekkel, kívánságokkal állnak elő, amelyek megvalósíthatatlanok. Sokszor arra gondolok, hogy a szakályi M. L. például pontosan tudja, hogy kérése jogtalan, nevetséges, de ír, ír, világnak ír. mert számára az ügyféli állapot feltehetően ugyanolyan gyönyör, mint az alkoholistának a pálinka. A hozzája hasonló emberek több elfoglaltságot adnak a bürokratizmussal vádolt ügyintéző szerveknek, mint a fél megye lakói együttvéve. Szóval, ne feledjük el, az is ember, aki az íróasztal mögött ül, s ne lepődjünk meg tehát, ha ideges és ingerlékeny, amikor huszadszor, vagy ötvenedszer követelik meg tőle, hogy csak azért foglalkozzon egy ügyféllel, és csali azért vágjon jó képet mindenhez, mert állítólag nálunk kizárólag az ügyfél lehet ideges és türelmetlen, ám ehhez az ügyintézőnek soha nincs joga. Nincs joga? Kérdezem én, hogy hát nem ha- jókötélidegek kellenek ahhoz., hogy valaki ötvenszer, vagy százszor felvilágosítást, kielégítő választ adjon arra, amit kilencvenkilencszer már megtett? Kevesebb lenne a huzavona, gyorsabb lenne a hivatalos és szükséges papírok, iratok, igazolások beszerzése, szóval mérséklődne a bürokrácia, ha egy sereg notórius ügyfélnek végre mag mernénk mondani, hogy kedves barátom, veled nem foglalkozunk. Ez az M. L. derűt is fakasztó problémáival állítom több elfoglaltságot ad az ország intézményeinek, mint a többi szakályi állampolgár együttvéve. A szerkesztőségtől például ilyen kérdésekre kér választ: „Szíves válaszukat kérem arra, hogy büntetett előéletű-e az, aki 1935-ben egy hétre be volt zárva sikkasztásért? Továbbá az, aki ellen lopásért eljárás indult, de az ügyészség azt megszüntette, azért mert az illető beteg, a holmit önként visszaadta és öreg édes- anyjiát tartja el. Fentiekre kérem szíves válaszukat.” Vagy nézzünk egy másik csodabogarat# a minden szervnél megtalálható levélgyűjteményből. „Szíves válaszukat kérem az alábbiakra: Társaságban vita volt arról, hogy mik azok az okok, amelyek alapján a bíróság a válást kimondja. Szíves válaszukat az alábbi címre kérem küldeni...” — s megjelölve a pontos cim. Hát tessék az ilyen ügyekkel indulat nélkül foglalkozni. A minap végignéztem a miszlai tanácselnök kínlódását. Bejött hozzá egy panaszos. Elmondotta, hogy édesapja nem hajlandó aláírni a lakásbejelentőt, nem akarja vele. mármint a panaszossal megosztani a házat. Kívánság: intézkedjen a tanácselnök, mert ha nem teszi, a panaszos ír a rádiónak. Hogyan intézkedjen? A ház magántulajdoni senki sem szólhat bele abba, hogy az apa együtt óhajt-e lakni a fiával, menyével, vagy sem. A fiú mint panaszos, mégis másfél óráig nyúzta a tanácselnököt, s végül meg volt sértve, hogy itt a tanács, s az elnöktől mégsem kap támogatást, segítséget. Nos, az ilyen ügyfél — de mennyi az ilyen ügyfél? — lankadatlan szorgalommal képes tízszer, ötvenszer másfél órát elrabolni az elnöktől, majd szidni a bürokráciáit, azon az alapon, hogy ügyében nem intézkedik senki. Hát lehet ilyen ügyben intézkedni? S csoda az, ha az ilyen ügyfelek türelmetlenségre kárhoztatják az ügyintézőket? Szóval az az igazság, hogy nemcsak hivatalnok bürokraták vannak, hanem ügyfél bürokraták is. Az előbbiek ellen hadakozunk, de az utóbbiakról as.t hisszük, hogy róluk még beszélni sem illik. Pedig az egyik van olyan káros, mint a másik. Szekuliíy Péter.
