Tolna Megyei Népújság, 1965. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-24 / 225. szám
•v«i3' Köti TOLNA MEGYEI» wjbesowtAmL-Bonsmssm* NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TQLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XV. évfolyam, 225. szám. ÁRA: 60 FILLÉR. Péntek, 1965. szeptember 21. Őszi munkák - őszi gondok Miért kevés a traktoros Az őszi munkák a paksi járásban is ugyanolyan gondot adnak a termelőszövetkezetek tagjainak, az irányító szakembereknek, mint másutt. Lényegesen többet, mint az elmúlt évben, hiszen a késői kitavaszodás, a későbbi aratás miatt az őszi munkákat is később lehetett kezdeni. < . - A járási tanács megbízott mezőgazdasági osztályvezetője, Dávid Csaba néhány számadattal illusztrálja a munkák állását: — Tavaly szeptember 17-ig befejeztük a silózást. Az idén ezideig a silótakarmánynak csak 87 százalékát takarítottuk be. A burgonyaszedésben tavalyhoz képest hét százalékkal vagyunk elmaradva, a cukorrépaszedésben két százalékkal, a napraforgó-betakarítás jóformán el sem kezdődött, és a vetőszántásban is van néhány százalékos elmaradás. A tavalyinál csak az őszi takarmánykeverék vetésében, a nyári és az őszi mélyszántásban állunk jobban. Különösen nagy a lemaradás a gépi munkákban, amelyet csak úgy tudnánk pótolni, ha 140 gép menné két műszakban. Ténylegesen jelenleg húsz két műszakos gépünk van, és a lehetőségeket korántsem használjuk ki. Egy hónappal ezelőtt kértük a szövetkezeteket, készítsék el a gépi, fogatos és a kézierő-mérleget. Alig néhány tsz készítette csak el. — A legnagyobb gond a gépi munka. Hogy előbbre jussunk, a már említett két műszak mellett a vasárnapi műszak bevezetésével és a koplex munkákkal lehetne gyorsítani az ütemet. A két műszak ellen több helyen van olyan érv, hogy a felelős vezetők nem szívesen adják át a gépüket váltótársuknak. A szövetkezeteknek meg kellene találni a módját, hogy anyagilag érdekeltté tegyék a felelős vezetőket. — Mivel a kukorica még nem érett, és sok helyen a napraforgó sem, lehetőség van arra, hogy mire ezekre a növényekre sor kerül, felszedjék a burgonyát, a cukorrépát, és még ebben a hónapban elvessék az árpát, a takarmánykeveréket, és a búzának 20—30 százalékát. Erre annál inkább megvan a lehetőség, mert kevés búzavetés lesz kukorica után. Elvetni minél előbb, ez a tiszta munka, - mert nem számíthatunk mindig az ideihez hasonló, esős tavaszra, nem lehet hivatkozni arra, hogy a novemberi búza 19 mázsás termést adott. Az osztályvezető megállapításai után a dunaföldvári, a bölcskei termelőszövetkezet elnökeinek véleményét idézzük. Napraforgószedés kombájnnal A dunaszentgyörgyi Ezüstkalász Termelőszövetkezetben megkezdték a 200 hold napraforgó betakarítását. A munkát az erre a célra átalakított SZK—3-as kombájnnal végzi Grósz György. (Foto: Bakó Jenő.) Pere Ferenc, az Alkotmány Tsz elnöke: — A szántáshoz kevés a gépi erőnk, ötszáz hold letakarított területünk van, amelyen lehetne dolgozni. Három idegen D—4—K traktor dolgozik két műszakban. Ugyanakkor egy lánctalpas gép, amely a nyár óta dolgozott két műszakban, az utóbbi egy hónapban alig dolgozott valamit, sorozatos üzemzavar miatt. Most is bent áll a Bölcskei Gépjavító Állomáson, egy 3500 forintos alkatrész törése miatt. Ha ez a traktor nem esik ki, két-három- száz holddal több szántásunk lenne most. így minden körülmény Jendrolovics Ferenc, ■— A két műszakhoz kevés a traktorosunk, de a nehéz univer- zálgépeink — jó részét a gépállomástól vettük át —, állapota sem a legjobb, hiszen négy MTZ-t ismét középjavításba kell adni. Fura dolog, hogy tizenkilenc erőgépünkhöz kevés a traktoros, amikor a télen harmincat képez- tettünk ki. Sajnos, van olyan, aki nem vállalja a munkát, de olyan is van, akire a magatartása miatt nem lehet a gépet bízni. Ha lenne a két műszakot indokolja, és 8 három idegen gép mellé 4—5 saját traktorunkat tudjuk erre beállítani. — A burgonya betakarítását befejeztük, a rozs és az őszi árpa vetését ugyancsak. A cukorrépaszedés mintegy két héttel előbb befejeződik, mint a búzavetés határideje. A búzavetésnek csak öt-hat százaléka lesz kukorica után, de ez is korai, MV—40-es. Azt a területet, amely ismét kalászos után lesz vetve, HCH-val fertőtlenítjük. a Virágzó Tsz elnöke: annyi, hasonló képességű traktorosunk, nem okozna gondot a két műszak sem. Mindenesetre tanultunk, és a következőkben jobban megválogatjuk, kit küldünk traktorosképzésre. így kénytelenek voltunk a Kunszentmiklósi Gépállomással szerződést kötni. — Elvégeztük eddig az összes őszi vetéseknek mintegy 47 százalékát, öt vetőgépünk dolgozik komplex brigádban. Tábori László, a bölcskei Petőfi elnöke: — A kettős műszakhoz nincs elég emberünk, így nyújtott műszakban és vasárnapi műszakban dolgoznak. A vasárnapi munkáért 50 forint többletbért fizetünk. A rendelkezésünkre álló gépi erő elég lesz a munkákhoz; Az ősziárpa-vetésünk a befejezés előtt áll, a betakarításból a napraforgó, a kukorica és a másodvetésű siló van vissza. Csak 44 hold kukorica után vetünk búzát. Kertész Ferencnek, a dunaföldvári tanácselnökhelyettesnek — Sokat beszélünk arról, hogy milyen gondot okoz a kettős műszak, de ugyanakkor a meglévő lehetőségeket.sem használjuk ki. Itt volt például a vasárnap. Jó idő volt, de alig néhány gép dolgozott a határban. Talán egyedül a Virágzó Tsz a kivétel, amelynek tizenhárom traktorából hét dolgozott vasárnap. Az Aranykalásznál nyolevanan-kilencvenen szedték a burgonyát, de a gépek a véleménye: sehol. (Az Aranykalász elnöke; Hat vagon műtrágya érkezett, azt szállították). Mindenképpen arra kell törekedni, hogy addig végezzük el a munkákat, amíg a jó idő tart. örvendetes az, hogy a földvári tsz-ek jobban állnak a munkákkal, mint az előző években, de az időjárás adta lehetőségeket még jobban ki lehet használni, BL Az ENSZ általános ügyrendi bizottságának napirendi vitája Az ENSZ általános ügyrendi bizottságának ülésén nagy vita alakult ki az ír megbízott ama javaslata körül, hogy vegyék napirendre az ENSZ jövőbeli békefenntartó műveletei hatáskörének és finanszírozásának kérdését. Fedomenko szovjet képviselő ellenezte az ír javaslat megtárgyalását, kijelentette, hogy ez a javaslat kikezdj a Biztonsági Tanács hatásköréit, mert az ENSZ alapokmánya szerint a Biztonsági Tanács felelős a békefenntartó intézkedésekért. A javaslat kedvező feltételeket teremthet az imperialista politikához. Teljesen indokolatlan, hogy a közgyűlés foglalkozzék a kérdéssel, hiszen az a 33 tagú különbizottság hatáskörébe tartozik és ez a bizottság még nem fejezte be munkátette, hogy elsőrendű jelentőségű Kína ENSZ-beli jogainak kérdése és azt sürgetően meg kell vitatni. A csangkajsekista küldött tagadni próbálta a Kínai Nép- köztársaság jogát, hogy elfoglalja helyét az ENSZ-ben. Yost amerikai megbízott a csangkajsekista küldöttet támogatta és kijelentette, hogy a tajvani ki na; kormány törvényesen van képviselve az ENSZ-ben. A szovjet képviselő kijelentette. hogy küldöttsége támogatja a kérdés napirendre tűzését. A lengyel és a magyar küldött szintén támogatta a kérdés napirendre tűzését. Megállapították, ha Kína nincs jelen az ENSZ-ben nem lehet megoldani egyetlen fontos nemzetközi kérdést sem. ját. A lengyel és a román küldött szintén ellenezte az ír javaslat napirendre tűzését. A mexikói küldöttség áthidaló javaslatot tett: csatolják az ír javaslatot más előzetes napirendi ponthoz, amelynek értelmében átfogóan meg kell vitatni a béke fenntartását célzó ENSZ-műveie- tek egész kérdését, minden vonatkozásban, beleértve a 33-as különbizottság jelentését is. Több küldöttség — köztük Tunézia, Irán, Haiti. Kuwait megbízottja — támogatta a mexikói javaslatot. Végül szótöbbséggel (18 szavazat mellette, 3 ellene, 2 tartózkodás) elfogadták a mexikói javaslatot. Ennek eredményeként a közgyűlés napirendiére kerül a békefenntartó ENSZ-művéletek kérdése. Az ügyrendi bizottság elhatározta. hogy a 20 ülésszak napirendjére tűzik a Kínai Népköz- társaság ENSZ-jogai helyreállításénak kérdését. Quai són -Sa ckey ghanai külügyminiszter kijeiénSok küldöttség, köztük Laosz, Marokkó, Irán, Chile szintén Kína ENSZ-jogainak elismerése mellett szólalt fel. kül felvették a közgyűlés napirendjére. Couve de Murville francia külügyminiszter szerdán este New Yorkba érkezett, hogy az ENSZ- közgyűlés ülésszakán átvegye a francia küldöttség vezetését. A Reuter ennek kapcsán megjegyzi, 1962 óta most történik először, hogy külügyminiszter áll a francia ENSZ-küldöttség élén. Az általános ügyrendi bizottság egyhangúan napirendre tűzte a magyar küldöttség javaslatát, amely arra irányul, hogy az ENSZ vizsgálja meg a nemzetközi magánjog kérdéseit, különös tekintettel a nemzetközi kereskedelem fejlesztésére. A javaslat azt a célt szolgálja; hogy az ENSZ a kereskedelem fejlesztése érdekében lehetőségeinek kihasználásával segítse elő a korlátozó jogi intézkedések csökkentését, mozdítsa elő a magánjogi rendelkezések bizonyos fokú összehangolását Végül a kérdést szavazás nélMagyar felszólalás a tokiói atomértekezleten Harmadik napja folyik Tokióban a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 9. értekezlete. A vitában eddig 19 küldöttség képviselői szólaltak fel köztük a lengyel, a csehszlovák, az ultrán és a magyar küldöttség vezetői. Tétényi Pál, a magyar küldöttség vezetője a csütörtöki ülésen mondott beszédében hangsúlyozta: Az ügynökség határozataival segítse elő azt a törekvést, hogy az emberiség megmeneküljön az új atomveszélytől. A két japán város atomkatasztrófájának nem szabad megismétlődnie, — A magyar küldöttség többször is rámutatott arra — folytatta —, hogy a nemzetközi atomenergia ügynökség munkájának eredményessége nagymértékben függ attól, mennyire sikerül korlátozni a nukleáris fegyverkezési hajszát. Ezzel kapcsolatban a magyar küldöttség nevében helytelenítette az ausztráliai, a holland és a norvég küldött kijelentését, hogy az ügynökségnek nem szabad az atomfegyverkezéssel összefüggő kérdésekkel foglalkoznia. :ST