Tolna Megyei Népújság, 1965. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-23 / 224. szám
A 1965. szeptember 23. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAO Miért kezdtek hozzá ? — Vizsgálódás elsős gimnazisták között — A tanév végén nagyon sok diákot, szülőt foglalkoztatott a gondolat: érdemes-e gimnáziumot végezni? Vannak ezzel kapcsolatban kétségek, de mégis, évről évre több első évfolyam indul a gimnáziumokban. Miért? Miért kezdtek hozzá, milyen céllal, milyen tervekkel indulnak neki a négy évnek, az általános iskolát végzett fiatalok. Erre kerestünk választ. Azt hiszem a miért itt már felesleges kérdés lenne. — Úgy érzi, el fogja végezni a négy évet? — Most még igen. Később nem tudom lesz-e hozzá kedvem; — Tanítónő szeretnék lenni, ahhoz pedig gimnáziumi érettségi kell. Azt hiszem, ezzel mindent megmagyaráztam, — mondja Szilágyi Anikó, a simontor- nyai gimnázium elsős tanulója. — Milyen eredménnyel végezte az általánost? — Kitűnővel. — Gratulálunk. — Aki tanítani akar, annak elsősorban tanulnia kell. Talpraesett válasz. Nem érzem frázisnak, inkább a komoly elhaSzilágyi Anikó: „Tanítónő szeretnék lenni”. tarozás, a leendő pálya szenetete mondatja ezeket a szavakat — Már ötéves koromtól vágyók arra, hogy taníthassak. Felső tagozatosokat szeretnek oktatni. Úgy érzem, a kicsikhez nincs türelmem. — Már most? — Igen, azt hiszem. A pedagóguspályát saját elhatározásából választotta. Szülei mindketten dolgoznak, édesapja művezető a gyárban, édesanyja boltvezető, ök nem szóltak bele lányuk sorsába^ Komoly, határozott jellemű kislány. Nem lesz azok között, akik az első negyed-, félévi „rostán” kihullanak. * Móricz István vézna, kistermetű legény. Naponta jár Tolnané- mediből a simontomyai gimnáziumba. Ránézésre „könyvmolynak”, amolyan „igazi” eminensnek képzeli az ember; — Négy egész héttel végeztem az általánost; — Miért jelentkeztél gimnáziumba? Móricz István: „...nem vettek fel máshova”. — Nem vettek fel máshova; A válasz természetesen, őszintén hangzik. — Székesfehérvárra jelentkeztem, rádió-, televíziószerelő szerettem volna lenni. Nem vettek fel. — Divatos szakma. Miért éppen ezt választottad? — Szeretem. Egyszer édesapámmal Tamásiban jártam, ott láttam tv-szerélőket, és kedvet kaptam hozzá. — Szóval kényszerűségből jársz ide? — Azt azért nem, de jövőre újból megpróbálom Székesfehérváron. — Ha nem sikerül? — Akkor leérettségizem. — Szüleid mit szóltak a választáshoz? — Azt mondták, nagyon jó szakma. — Amikor nem sikerült? — Hát azt, hogy ha oda nem, hát járjak ide. Arról beszélgetünk, ki mivel foglalkozik szabad idejében. Kiderül, hogy az általa választott szakma „gyakorlása” egyáltalán nem szerepel időtöltései között. Azonkívül, hogy jelentkezett, semmi kapcsolata sincs a rádió-, tv-szereléssd. * — Én nem is akartam gimnáziumba jönni, — mondja Márkus Julianna simontomyai kislány. Márkus Julianna: „Én nem is akartam gimnáziumba jelentkezni”. — Meggondolta magát? — Szüleim jobb belátásra bírtak. Azt mondták, ide jöjjek. — Van kedve hozzá? — Hát.;. van. Mert utána talán jobban el tudok helyezkedni. — Mi szeretne lenni? — Gondoltam arra, hogy fodrásznő leszek. Szerintem az a szakma érdekes. Nem sikerült. — Most mi a terve? — Hát... érettségimi szeretnék. A válasz bizonytalan, vállvono- gatással kísért. — És azután? Újból vállat von. — Nem tudom, mihez kezdek. — Nem lesz fodrásznő? — Ha már érettségiztem?! Ezt valahogy úgy mondja, mintha megsértettem volna a kérdéssel. — Meggondoltam magam, és szeretnék én is Székesfehérvárra menni, Papp Bélától, a negyedik elsőstől nem sok újat tudtam meg. ö és Móricz István jó barátok. Papp Béla: „A tv-szerelést választottam, mint a barátom”. Együtt járnak Tolnanémediből, egyek a vágyaik, terveik. Szinte „foggal, körömmel” ragaszkodik a rádió-, tv-szereléshez, mint barátja és körülbelül annyit tud a szakmáról is. Nem tudom melyikük hatott a másikra. Nekem valahogy az volt az érzésem, megalapozatlan, korai még a választás. Akaraterejük mindenesetre becsülendő. Érdemes gimnáziumot végezni? Feltétlenül. Az ellenkező — hibás — nézet alapját valahol Márkus Julianna felfogásában kell keresni. Mert nem szégyen érettségizett szakmunkásnak lenni. Sőt... Kónya József Segítenek a fiatalok is a% őszi mezőgazdasági munkákban A mezőgazdasági munkák ütemének meggyorsítására felajánlották segítségüket a fiatalok is. A paksi gimnázium kiszesei a Kanacsi Állami Gazdaságban burgonyaszedést végeznek. Naponta 60—70 diák ve^z részt a munkákban, és az így szerzett pénzt az iskola és a KISZ céljaira fordítják. A bölcsked általános iskola tanulói vállalták, hogy segítenek a termelőszövetkezetnek az almaszüretben: 150 tanuló körülbelül három vagon almát osztályoz majd. Burgonyaböngészést végeznek a helyi termelőszövetkezetnek a dunakömlődi iskolások és elhatározták, hogy '.segítenek a paprikaszedésben is. Hót hold paradicsom szedésében segédkeznek a gerjen; iskolások ezenkívül 50 hold kukorica böngészését is vállalták. Györkönyben a fiatalok 20 mázsa szilva szedését végzik el, hogy ezzel is könnyítsék a Szabadság Termelőszövetkezet tagjainak munkáját. Madocsán a hullott alma szedésében segítenek az úttörők. A sárszentlőrinci Egyetértés Termelőszövetkezetben tíz hold bab 'szedését végzik el az iskolások, ezenkívül 10—10 hold paprika- és burgonya betakarításában is segédkeznek. Nyolcszáz ügyről A napokban fejeztek be egy vizsgálatot, amely arra kívánt feleletet kapni, hogy a munkahelyeken hány olyan kérdést vetnek fel a dolgozók, amely választ vár. A bizottsági jelentés, amely ösz- szegezi a lényegesebb tanulságokat, megállapítja, hogy hat hónap alatt az építőiparban nyolcszáz olyan kérdésben kell eljárni, amelyet a dolgozók adtak művezetőknek, építésvezetőknek. Miről szóltak ezek a kérdések? A legtöbb munkaügyi dolgokkal kapcsolatos. Nem ritka, amikor egy munkás tízforintos bérreklamációjáért négy esetben ment panaszra. Négyszer bosszankodott feleslegesen. Aztán gyakori az olyan panasz, amikor a munka hiányát kifogásolják. Elkezdik a munkát, szerelnék már a beton- gerendát a helyére, de kiderül, hogy nincs olyan hosszúságú gerenda, amely a nyílást áthidalná. Bosszankodik a munkás, ha későn érkezik az ebéd, hidegen kapja a levest, ha nincs tüzelő a melegedőkályha mellett. Apró bosszantó ügyek, nyolcszázszor mérgesítették fel a munkásokat, ennyiszer akadt meg, ha csak öt percre is a munka. Ez már négyezer perc, ez pedig majd hetven munkaóra. Talán nem is olyan sok ez, hogy érdemes szót vesztegetni rá. Igaz, a nyolcszáz ügynek csak nyolcvan százaléka volt jogos, no de bosszantóan akadályozza a munkát ez a nyolcvan százalék is. És a megyében az építőiparon kívül a közlekedés, a kereskedelem, a minisztériumi ipar üzemei — legalább olyan arányban, mint az építőipar —, ontják az apró ügyeket, az apró bosszúságokat. A mindennapi munka elkerülhetetlen a súrlódások, az apró bosszúságok nélkül. Nem mindegy azonban, hogy ezek száma mennyi. Ha nyolcszáz egy fél év alatt, az sok. Nagyon sok. Haua megyében nyolcezer — mert minden bizonnyal ennyi összejönne, ha minden munkaterületen vizsgálódna az említett bizottság —, az már rengeteg, és ekkor e bosszantó ügyek ellen nem tenni valamit, az már egyenesen bűn... — pj — Az erdőgazdasági hadititkokról Igaz ami igaz, az óvatosság soha nem árt. Hellyel-közzel még a bizalmatlanság is indokolt, hiszen sok kárt okozhatnak a fecsegő, szószátyár emberek. Nem tudni, miként ítéli meg saját beosztottjait a Baján székelő Duna- ártéri Állami Erdőgazdaság igazgatója, ám feltehetően a jelek szerint túlzottan nem bízhat meg bennük, mert megtiltotta nekik, hogy beszéljenek, vagy nyilatkozzanak, illetőleg szigorú parancsba kiadta, hogy újságíróval nem állhatnak szóba. Vajon miért? Erre a kérdésre többféle variációban is elképzelhető a válasz. Legvalószínűbbnek az látszik, hogy az igazgató szerint, ami az erdőgazdaságban történik, az senki másra nem tartozik, kizárólag az erdőgazdaságra, még pontosabban, kizárólag rá, az igazgatóra. Feltételezhető, hogy a tiltó rendelkezésnek az az oka és az az eredője, hogy valahol valaki borsot tört az igazgató elvtárs orra alá. Magyarázatul még az is elfogadható, hogy az erdőgazdaság hadititkokat őriz és félő, hogy ezt a beosztottak meggondolatlanul kifecsegik. Tovább menve, még szóba jöhet az a feltételezés is, hogy az igazgató elvtárs ezzel a tiltó rendelkezéssel óhajtja még jobban kifejezésre juttatni, hogy az erdőgazdaságban ő az igazgató. Mindenesetre jelenleg az , a helyzet, hogy a Dunaártéri Állami Gazdaság szekszárdi erdészetének a dolgozói még a legártatlanabb kérdésre sem mernék' választ adni. Arra sem, hogy történetesen hogyan állnak a tervteljesítéssel, jelenleg milyen munkát végeznek, s hogy működnek-e szocialista címért küzdő brigádok, vagy sem. Amíg nincs engedély, addig az ilyesmi titok. Fogas kérdés, hogy az engedélyt végül is kinek kell kérnie? Annak, aki kérdez, vagy annak, akit kérdeznek? Ez egyúttal nyitott kérdés. Az viszont tény, hogy a Dunaártéri Állami Erdőgazdaság igazgatóját a jelek szerint a Földművelésügyi Minisztétiumbán még senki nem világosította fel arról, hogy milyen új normákat kell újabban érvényesíteni akkor, amikor a közvélemény tájékoztatásáról van szó. — szp — Miért nem „Pályázati hirdetés”. — Akadt meg a szemem a Paksi Téglagyár portáján, a fakult betűs papiroson. Áprilisi keltezéssel arra hívta fel az üzem dolgozóit, törjék a fejüket újításon, amely csökkenti a ki- és behordáskor előforduló baleseteket. Pályázati díj: Háromezer forint. Ez igen! Ennyi pénzért érdemes gondolkodni! Mindjárt el is mentem a kemencékhez, beszélgetni az emberekkel. A kocsi és a téglarakás között ingatag deszka volt, azon állt az egyik munkás, a könnyű deszka bármelyik pillanatban lecsúszhat, és zsupsz! Még nézni is rossz! — Nem történt még itt baleset? — Dehogynem, eltörött ez a léc alattam, a kocsin lévő vaskampó meg estemben beleakadt a karomba, felszakította! — mosolyog derűsen Hegedűs János, mintha azt mesélné, hogy mi volt ebédre aznap. — Mit csinált? újítanak ? — Bekötözték és tovább dolgoztam, mit tehettem volna? — néz csodálkozva. — Másképp nem lehet rakodni? Valami létrával, ami biztonságosabb? Valami újításfélével? — Ugyan, mindig így csináltuk. Nesze neked, pályázati hirdetés, itt ugyan nem sok embert csábít a jutalmad — gondoltam, de azért tovább kérdezősködtem. Egy öreg szaki bizalmasan bevallotta, hogy miért nem újítanak: — Én törjem a fejem, aztán fizessek két-háromszáz forintot annak, aki megrajzolta az elképzelésem —, mert rajzzal együtt kívánják —, aztán kapok az újításért — ha jó — száz forintot? Szóval ez a titok nyitja. De bebizonyíthatnám-e az ellenkezőjét, amikor még a baleseteket az is félvállról veszi, akivel megtörténik?-n -a . 1
