Tolna Megyei Népújság, 1965. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-02 / 206. szám

•rOL’TA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1865. szeptember 2. TOLNA MSortig MEPUJSAB II MuvelődásligYi Minisztérium tájékoztatása Ai egyenruha-viselésről, az iskolai pénzgyűjtésről és a tanulmányi kirándulásokról A tanévkezdés alkalmából több, a szülőket sokat foglalkoztató kérdésről tájékoztatták a Műve­lődésügyi Minisztériumban az MTI munkatársát. Elmondták, hogy sem az általános, sem a kö­zépiskolák diákjai nem kötelezhe­tők egyenruha viselésére. Helyes azonban, ha az iskolák vezetői, a szülőkkel egyetértésben arra tö­rekszenek, hogy a tanulók ünnepi alkalmakkor egyöntetű öltözet­ben — úttörő formaruhában, stb. — jelenjenek meg az iskolában, vagy az ünnepség színhelyén. Hét­köznapokon célszerű, ha ruhájuk kímélése érdekében a gyerekek iskolaköpenyt viselnek, de erre is vonatkozik, hogy költséges egyen­ruházati cikkek beszerzését, illet­ve viselését nem szabad kötele­zően előírni. Az érvényes rendelkezések ér­telmében az iskolák pénzt semmi­féle címen nem gyűjthetnek a szülőktől. Ugyanez áll a szülői munkaközösségekre is, amelyek szintén nem kérhetnek és fogad­hatnak el a szülőktől pénzbeli tá­mogatást. Szükség esetén az isko­lai rendezvény bevételét az iskola céljaira fordíthatja a szülői mun­kaközösség. A rendtartás előírása szerint a tanulmányi kirándulás, amely a tanterwel függ össze, s célja egy-egy földrajzi, történelmi, kul­turális nevezetességű hely, to­vábbá egy-egy gyár, üzem vagy a szocialista építőmunka egy-egy kiemelkedő létesítményének meg­ismerése — az osztály minden ta­nulójára kötelező, ha az úticél helyben, vagy a közelben, a kör­nyéken van. Távolabbra, két-há- rom napra tervezett kirándulás csak a szülők hozzájárulásával rendezhető. A kirándulások költ­ségeit úgy kell megállapítani, hogy az a szülőket csak a legszük­ségesebb mértékben terhelje. Az igazgató beleegyezésével az úttö­rő-, illetve a KISZ-szervezet is rendezhet kirándulást, továbbá film-, színház-, múzeum- és tár­latlátogatást, amelyekre általában a téli, vagy a tavaszi szünidőben, vasár-, illetve ünnepnapokon ke­rül sor. Garay János szobrának ................... MŰVÉSZEI A nkét Szekszárd ötéves tervéről Tegnap délelőtt Szekszárdon, a- városi tanács klubhelyiségében ankétot tartottak, melyen a har­madik ötéves terv városfejlesz­tési feladatait beszélték meg. A városi tanács vb. és a városi népfrontbizottság által rendezett értekezleten részt vettek a város intézményeinek, vállalatainak képviselői. Hegyi Ferenc, a vá­rosi tanács építési és közlekedési osztályának vezetője ismertette a harmadik ötéves terv ipari, la­kásépítési, közműhálózati beru­házásaival kapcsolatos elképze­léseket. Ezután az ankét részt­vevői mondták el javaslataikat, vállalataik, intézményeik igé­nyeit. A megbeszélés alapján állítják majd össze — fontosság szerinti rangsorolásban és évenkénti rész­letezésben, összehangolva a ren­delkezésre álló eszközökkel — az ötéves városfejlesztési tervet. Garay János költő szekszárdi szobrának felállítására a buda­pesti Szárnovszky Ferenc szob­rászművész kapott megbízást, s azt 1898. június 5-én leplezték le. A felállított szobor magassá­ga 6 méter 50 centi lett. A ta-_ lapzat anyaga haraszti mészkő, a géniusz pedig páti kőből van készítve. Szárnovszky Ferenc szobrász- művész született 1863. december 23-án Budapesten, meghalt 1903. április 29-én Budapesten. Becs­ben, Párizsban és Londonban tanult. A modern magyar érem­stílus, egyik megteremtője. Lyka Károly: „Szobrászatnak a századfordulón” 1896—1914. A Képzőművészeti Alap Kiadóvál­lalata 1954. c. művében közli, hogy Köllő Miklós szobrászmű­vész is dolgozott a szekszárdi Garay-szobron (82. oldalon). Köllő Miklós, szül. Gyergyó- csomaf alván, meghalt 1900-ban Budapesten. Része volt a budai várpalota, a Parlament és Curie (ma munkásmozgalmi intézet) szobrászati díszítésében. Kos- suth-szobra Marosvásárhelyen, Petőfije Segesváron, Garay-szob- ra Szekszárdon. A fentiekből láthdtjuk, hogy Köllő Miklós három monumen­tális szobron, míg Szárnovszky Ferenc egyen dolgozott. Tény az, hogy Köllő Miklósról Szekszárdon eddig nem történt megemlékezés, még az újabban felállított műemléktáblán sem. Ha Garay János költőnk szob­rára nézünk ezentúl, ne csak az ő ragyogó költői tehetségére gondoljunk, hanem azokra a ki­váló szobrászművészeinkre, Szár­novszky Ferencre és Köllő Mik­lósra, akik az ő emlékét szobor­művükben méltóképpen megörö­kítették. Szüle József Halálos baleset Kajdacs határában A kajdacsi Aranykalász Ter­melőszövetkezet vontatójával fu­varozott kedden Hosnyánszki András kajdacsi lakos. A község felől a 62-es útvonal felé vezető homokos dűlőúton igyekezett a Nagy dörög irányába haladó út­hoz. Az emelkedőn megállt, val­lomása és a tanúk szerint körül­tekintett. Mégsem látta a Szek­szárd felől motorral érkező Pa­rittya Ferenc sárszentlőrincd la­kost. Hajtott fel az úttestre, s csak az összeütközés robajára fi­gyelt fel: a pótkocsi hátuljának hajtott Parittya Ferenc. A minden bizonnyal utazósebességgel haladó Parittya olyan súlyos fejsérülé­seket szenvedett, hogy sérülései­be rövid idő múltán, még a hely­színen belehalt. Hosnyánszki Andrást a rend­őrség előzetes letartóztatásba he- i lyezte, s a körülményeik tisztáaá- i sára a vizsgálatot megindították. SZELES. ESŐS IDŐ Várható időjárás csütörtökön estig: felhőátvonulások, több he­lyen, elsősorban a Dunántúlon újabb esők. Mérsékelt, helyenként átmenetileg megélénkülő délkele­ti. déh —él. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 19—24 fok között. — Az MSZMP Vá­rosi Bizottsága szer­vezésében szerdán délelőtt a megyei pártbizottság nagy­termében értekezletet tartottak a pártszer­vezetek gazdasági fe­lelősei részére. Az ér­tekezleten értékelték a tagdíjfizetési mo­rált, s megbeszélték a tagnyilvántartással és a jövő évi költségve­téssel kapcsolatos fel­adatokat. — Uj fürdőmeden­cét kap Szekszárd. A megyei tanács vég­rehajtó bizottsága legutóbbi ülésén dön­tött a szekszárdi strand 50 méteres új úszómedencéjének be­ruházási programjá­ról. A több mint 2 millió forintba kerülő létesítményt 1966. vé­gére készítik él. — Négy hónapi fel­függesztett szabadság- vesztésre és 800 forint pénzbüntetésre ítélte a szekszárdi járásbí­róság Szűcs József pé­csi lakost a társadal­mi tulajdon folytató­lagos csalása miatt. Meg kell fizetnie kár­térítésként az É. M. Tolna megyei Állami Építőipari Vállalatnak 2550 forintot, s köte­lezték a bűnügyi költ­ség megtérítésére is. —> Több mint 240 mázsa szőlőt szüretel- tek eddig a Szekszár­di Állami Gazdaság várdombi kerületének szőlőjében. Az ízletes gyümölcs nagy része exportra kerül. — A Dalmandi Ál­lami Gazdaság az ár­vízkárosultak megse­gítésére 60 ezer foriiw tot fizetett be a 10 200-as csekkszám­ra. A napokban ennek érdekében lovas­sportbemutatóval egy­bekötött kultúrműsort is rendeztek, aminek bevételével szintén az árvízkárosultakat se­gítik. A gazdaságban 21 ifjú traktoros ver­senyzett egymással az első félévben. Az első öt helyre Kelemen György, Magyorosi József, Tarr István, Veder János és Raj­na János került. Szabó Mátyás — A sérült: egy ló. Nem adta meg az el­sőbbséget lovas kocsi­jával Gyalus Sándor- né előszállási lakos a dunaföldvári körfor­galomnál a személy- gépkocsival haladó Gede Jánosnak. A lo­vas kocsi nekihajtott a személygépkocsinak. A karambol követ­keztében megsérült Gyalusné lova, a gép­kocsiban pedig körül­belül 2000 forint kár keletkezett. — Horgászok gyű­lése Szekszárdon. Ma tartja vezetőségi ülé­sét a szekszárdi hor­gász-egyesület, az ár­vízzel kapcsolatos ká­rokról, ezek helyre- állításáról és folyó ügyekről tanácskoz­nak. — Harminchárom brigád versenyez a második félévben a szocialista címért az állami építőipari vál­lalatnál. A múlt év­ben még csak 295, idén pedig már 404 munkás vesz részt a szocialista brigádver­senyben. 1965. szeptember 2„ csütörtök. A Nap kél 5;03 órakor, nyugszik 18.23 órakor. A Hold kél 12.56 óra­kor, nyugszik f«,47 óra­kor. Névnapc István. TV-Mti SOR.: 9.30: Kisvárosokról. Ri­port Ilim. 9.45c Agostonék egy napja. Riportfflm. 10.05: Mese a 12 találat­ról. Magyar film. 18.03: Hírek. Is.Kfc Ewa és a hattyú. Bolgár kisfílm. 18.30: A Jövő bét műso­ra. 18.45: Tv-bébi. 19.00: A Vietnami Demokrati­kus Köztársaság nem­zeti ünnepén. 1. A ka­mera előtt: Hoang-IVnong eendkxvüB és meghatal­mazott nagykövet. E. Kisfilm. Kk20c EsQ me­se. T95S0C ®v-hfradö. 19.56c Telespcut. 20.15: Ha igazad van. Szovjet film. 21.30: Közvetítés a kő­szegi Jurisics-váitoői. 22.00: Tv-híradő. “ A megyei szántó­versenyt szeptember 5-én nyolc órai kez­dettel tartják Kajmá- don, a major melletti dűlőben. A versenyen az idei járási verse­nyek legjobbjai és az elmúlt év megyei ver­senyének első és má­sodik helyezettjei in­dulnak. — Ünnepélyes tan­évnyitó és eskütétel lesz a Szekszárd-Pa- lánki Felsőfokú Me­zőgazdasági Techni­kumban ma, a hagyo­mányokhoz híven. Azoknak, akik az igazi kényelmet sze­retik, a Tv-együttest ajánljuk. Anyaga, — az évszaknak megfe­lelően színes Kriszti­na, sötétmintájú sza­ténkarton, vagy mat- laszé. Az együttes szűk szárú hosszúnad­rágból, derékig érő blúzból és háromne­gyedes hosszúságú köntösből áll. Protekció Osztályozzák, csomagolják a csemegeszőlőt a dunaföldvári föld­mű vessző vetkezet raktárában. Az első tételeket a hazai piacokra szállították, de nagy mennyiséget vásárolnak fel a helyi kisterme­lőktől exportcélokra is. Sok gazdája volt már a gyönki téglagyárnak. Legutóbb a taná­csi építőipari vállalat kezelésé­ben volt másfél évig. De a vál­lalatnak nem volt gazdaságos, hogy távoli munkahelyeire Gyönkröl szállítsa a téglát, át­adta a Petőfi termelőszövetke­zetnek. A szövetkezet alig másfél hó­napos gazdája a téglagyárnak, de már igen széles vevőkörrel rendelkezik. A téglát a lakos-1 Ságnak adják el, és arra, hogy ] jó téglát égetnek, elég bizonyí­ték az ozorai. simontomyai, kö- ! íesdi, kajdacsi vevők hosszú so­ra. Mert kell a tégla ház és ( egyéb építkezéshez. A vevő j megrendeli, a szövetkezet pe­dig értesíti, melyik héten szál­líthatja el. No, persze akadnak, akik pro­tekcióval akarnak téglához jut­ni. A járási tanács egyik dolgozó­ja telefonon keresi a szövetke­zet vezetőit: — Nem tudnátok nekem va­lahogyan, sörön kívül kiszoríta­ni valamennyi téglát? — Mennyi kellene? — Kétezer... — Most kivételesen tudunk adni, mert jelenleg éppen száz­ötvenezret tárolunk... TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd. Mártírok tere 15—17. Telefon: 29—01, 23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 20—11, 20—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF. Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 29—21, 25—72. Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 13 Ft. Indexszám: 25 069

Next

/
Oldalképek
Tartalom