Tolna Megyei Népújság, 1965. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-15 / 217. szám
8 TOLNA MEGYEI NMJSAfl 1965. szeptember IS. TOLNA dús pnaisTAanx s NÉPÚJSÁG . ^KAGY^R.SZqCIAtlSTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYETtANACS LAPJA Balesetek figyelmetlenségből Künsztler János a Bonyhádi Sütőipari Vállalat tehergépkocsijával Bonyhádról Mórágyra akart kenyeret szállítani. Amikor a kismó- rágyi bolt elé ért, az erősen balra ívelő kanyarban nem tudott elfordulni és egy villanyoszlopnak ment, amelyet kitört. A teherkocsi 'egyik utasa könnyebben megsérült és a kocsi is megrongálódott. Az ügyben a vizsgálat még tart. Pénzbüntetések Sándor József és Kovács Ferenc kurdi lakosok ez év május 17-én délután a kurdi kisvendéglőben söröztek. Este felé eszükbe jutott, hogy át kellene menni a szomszédos Csibrákra. Sándor megtalálta a módját, mivel menjenek. Bement a termelőszövetkezet telephelyére, s az ottlevők tiltakozása ellenére az egyik Zetort beindította, s elhajtott Kováccsal együtt. Csibrá- kon, a kultúrotthonban tovább folytatták az ivászatot. Visszafelé már Kovács vezette a gépet. A szekszárdi járásbíróság ittas vezetés miatt mindkettőjüket elítélte. Sándort 600, Kovácsot 400 Nagyvad as vadászterületté nyilvánították az idén a bikácsi erdészet üzemi vadgazdaságát, amely apróvadas hely volt korábban. Az eltelt tíz évbep. mintegy 3000 hektár új erdőültetéssel terebélyesedett ez az erdészet. Ez — úgy látszik —, odavonzotta távolabbi tájakról a nagyvadat. A vándorló természetű szarvasokból először egy-egy „rudli” — csapat — tűnt fel Bikács környékén, s ezek ott is maradtak. Elszaporodtak az őzek is, s Vida Lászlónak, az erdészet vezetőjének becslése szerint, mintegy 300 őz, több gímszarvas él jelenleg a bikácsi erdőkben, nem szólva a vaddisznókról. Az árvíz idején a Duna-menti erdőkből is eljöttek errefelé szarvasok, de vissza is mentek később. Az idei őzbakvadászaton hét őzbakot ejtettek a vadászok Bi- kácson, a zsákmányból két golyóérett, a többi selejtezett volt. Kuczi Istvánné szekszárdi lakos a városban nem a Garay tér és a Béla tér sarkán levő gyalogátkelőhelyen akart átmenni az úton, hanem tőle 35 méterre. Közben nem vette figyelembe a forgalmat és egy kerékpáros elütötte. Kucziné a baleset következtében a fején megsérült. A baleset körülményeinek tisztázására a nyomozás ' folyik. ittas vezetésért forint pénzbüntetéssel sújtották. Ittas vezetésben mondta ki bűnösnek a bíróság Kollár János Szekszárd, Kisfaludy utca 23. szám alatti lakost is. Kollár 1965, július 14-én délután már otthon elkezdett sörözni. Ezután motorra ült és addig furikázott a városban, míg a rendőrjárőr nem igazoltatta, s észre nem vette ittasságát. Az orvosi vizsgálat enyhe fokú alkoholos befolyásoltságot állapított meg Kollárnál; A bíróság ezért 1200 forint pénz- büntetésre ítélte Kollár Jánost, Már megkezdődött a szarvasbő- gés is, ebben az időszakban IX szarvasbikát lőhetnek a vadá szók. A szakember véleménye szerint, a szarvasok bikácsi „honfoglalását” az is elősegítette, hogy az utóbbi években csapadékos volt az időjárás. Márpedig a gímszarvasok a dagonyás helyeket kedvelik, ahol fürdőzheitnek az iszapos pocsolyákban. Most van dagonyájuk, ezért maradtak ott, nem úgy, mint a száraz években. Az erdészet üzemi vadgazdaságában azonban elsősorban a fácántenyésztést fejlesztik. 1200 kis- fácánt eresztettek szabadon Bikács és Németkér környékén, a nyár elején, vadon is él vagy kétezer a szép tollú, ízletes húsú szárnyasokból. A vadgazdaság 200 fácántyúkot és hozzávaló kakast befog tenyésztésbe volier- ben; tojásokat keltetnek, s tovább szaporítják az értékes vadszárnyasokat. (-s -ó) Nem jelentkezik a Wartburg gépkocsi nyertese Az augusztus 20-án, Debrecen- ben rendezett sorsoláson három személygépkocsit nyertek a Tolna megyei gépkocsi-nyereménybetét- könyv tulajdonosok. Az őcsényi Simca, a szakályi 1000-es Skoda sorsa már rég eldőlt, miközben a bonyhádi járási OTP- fióknál még mindig hiába várják a Wartburg nyertesét. Még 1964. júliusában váltotta jeligére az 509 244 számú ötezres nyereménybetétkönyvét a nyertes, aki remélhetőleg tudja már, milyen nagy szerencse érte. Avagy netán úgy jár ő is, mint a tavaly februári nyertes, aki szintén Bonyhádon nyert egy Wartburgot, de csak miután hazaérkeztek külföldi út- jukról, szereztek tudomást a nagy eseményről?' (szk) Ismét elnapolták a Bérdi-ügy tárgyalását A megyei bíróság délelőtt kezdte meg újra a Bérdi-ügy, a pincehelyi kórház volt orvosának tárgyalását, A legutóbbi tárgyalási nap anyagának ismertetése után a bíróság az orvosszakértőket hallgatta meg, majd a beidézett tanúk tették meg vallomásaikat. Ezután a bíróság a vád képviselőjének indítványát elfogadva, elnapolta a tárgyalást. Újabb tanúk beidézése és kihallgatása vált ugyanis szükségessé. Az új tárgyalási napot később állapítják meg, TÖBB NAPSÜTÉS Váriható időjárás ma estiig: lassan csökkenő felhőzet, eső nélkül. Gyenge, változó irányú szel. Hajnali ködképződés. Kissé fokozódó nappali felmelegedés. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 18—23 fok között. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárdi Mártírok tere 15—17. Telefon: 29—01, 23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadd Vállalat Szekszárd. Béla tér 1. Telefon: 20—11, 20—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF, Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 29—21, 25—72. Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 13 Ft. Index-szám: 25 060 Elszaporodott a nagyvad a bikácsi erdőben Milliós hagyaték a koporsóban 75 000 dollár értékű ékszerrel temették el Kate Stevens filmszínésznőt — Az adóhivatal közbelépett Hollywoodban tavaly harmincéves korában meghalt Kate Stevens filmszínésznő. Túl sok altatót vett be, azt sem tartották kizártnak, hogy öngyilkosságot követett el. Igen sok értékes ékszere volt, s azt vele együtt eltemették. Most, egy évvel később, közbeléptek a hatóságok, s elrendelték a koporsó, azaz a vagyont érő ékszerek kihantolását. A színésznő 1959-ben érje, Leslie Stevens filmszínész javára végrendelkezett, s végrendeletét bírósági letétbe helyezte. 1961-ben fia született, 1964-ben elvált férjétől, s nem sokkal később meghalt, anélkül, hogy végakaratát módosította volna. A hagyatéki eljárás során a gyámhatóság megtámadta a végrendeletet, s az örökösödési törvény értelmében az elhunyt színésznő kiskorú fiának igényelte a hagyaték felét. A bíróság ezt meg is ítélte, s znnek alapján egy napon bírósági végrehajtó jelent meg Leslie Stevens lakásán, s a hagyaték felének kiadását követelte. A filmszínész kijelentette, hogy semmit sem örökölt, és fogalma sem volt arról, hogy elvált felesége évekkel ezelőtt őt tette meg általános örökösévé. Azt is kijelentette, hogy nem tart igényt az örökségre. A hatóságok széles körű vizsgálatot indítottak, s ennek során kiderült, hogy Kate Stevens jómódú szülei lányukkal együtt az ékszereket is eltemették. — Annyira szerette ékszereit, hogy sohasem vált meg tőlük. Ezért minden gyűrűjét, nyakékét és más értéktárgyát a koporsójába tettük. Férjétől elvált, azért véleményünk szerint öt nem illeti meg semmi, gyermekének felneveltetéséről pedig mi gondoskodunk, s majd a mi vagyonúnkat örökli — mondták a szülök. A gyámhatóság már- már elállt a hagyatéktól, de közbelépett az adóhivatal. Az Égyesült Államokban ugyanis meglehetősen magas illeték terheli a hagyatékokat, s az adóhivatal nem volt ha jlandó lemondani róla. Azzal érvelt, hogy csak akkor van joga valakinek értéktárgyaival el- temettetnie magát, ha saját maga javára végrendelkezik. Mivel azonban a végrendelet a férj javára szól, az örökös köteles megfizetni az örökösödési illetéket. Az adóhivatal követe- \ lése alapján az illetékes hatóságok elrendelték a holttest kihantolását, hogy felbecsüljék az eltemetett ékszerek értékét, és kivethessék az örökösödési illetéket. A kihantolt ékszer értéke meghaladja a 75 000 dollárt. A négyszázadik daru A Magyar Hajó- és Darugyár daru-gyáregységben az árvíz okozta kényszerpihenő ellenére határidőre elkészült az idei 44. öttonnás, 30 méteres gémnyílású daru. Elbből a jól bevált darutí- pusból ez a négyszázadik a gyárban, A jubileum alkalmából házi ünnepséget rendeztek a darugyáriak. A négyszázadik darut átadták a szovjlet megrendelőnek. A képene a »Kilián György” négyszenes szocialista szenetőtaigád tagjai, &KB. itató Bfeaö Sándor iéM»*l — Több mint 2500 ipari tanuló vau a megyében. Legtöbben a vasasszakmát tanulják. — Szárazdon 1960tól mintegy 3500 méter hosszú öntött betonjárdát építették. Az idén befejezik a járdaépítést. Még ebben a hónapban elkezdik az utolsó 250 méteres szakasz építését is, — A rét- és legelőápolási mozgalomban a bonyhádi járásban különösen kiemelkedő eredményt éritek el a Zomba-szentgáli KISZ-fiatalok, akik 120 holdat gondoztak. A felsőnánai kiszesek munkáját is csak dicséret illetheti. Ök 120 holdat gyomtala- nítottak, húsz holdat víztelenítettek és 40 holdon végezték el a műtrágyázást — Hétezer dolgozó 750 brigádban versenyez a szocialista brigád címért Tolna megye üzemeiben, gazdaságaiban. A versenyzők száma húsz százalékkal magasabb, mint a múlt évben volt. Meglovagolt egy repülőbombát Bora Markovié boszniai, rastosnicai földműves. A 31 éves férfi — hat gyermek apja — az erdőben egy nagy repülőbombára bukkant. Hazavitte, hogy szétszerelje. Lovagló ülésben elhelyezkedett a bombán, s egy kalapáccsal, meg egy jókora szöggel a kezében hozzáfogott, hogy szétszedje. A bomba persze fölrobbant és darabokra tépte Bora Markovicot. *— EiSSpIáí megrendelésre készítenék mintakollekciót a Tolna megyei Árutermelő Cipész Ktsz-ben. Eddig is számos afrikai országba — többek közt Libériába, Ghánába és Kuwaitba szállítottak bonyhádi autóscipőket és valószínű, hogy az etió- piai mintakollekciót is nagyobb rendelés követi. , 1965. szeptember 15*, szerda. A Nap kél 5.21 órakor, nyugszik 17.57 órakor. A Hold kél 20.02 órakor. Névnap: Enikő. 60 éve, 1905. szeptember 15-én a budapesti és környékbeli gyárak* bán megállt a munka. Mintegy másfél százezer munkás vonult a Paria* ment elé. A tüntetők roppant tömege megrettentette az uralkodóosztályt. A burzsoá állam 2000 főnyi gyalogos és lovasrendőri karhata* lommal vont gyűrűt a tüntető sokaság körül. A kaszárnyákban készenlétbe helyezték a katonaságot, hogy fegyverrel verje szét a tömeget. 1905. szeptember 15-e, a magyar munkás- mozgalom történetében y,a vörös péntek” nevet kapta. Ez a nap megmutatta a budapesti munkásság erejét és kQTckéizségéU Beatles-fiúk, egyike apa lett. Felesége, Maureeu Cox liverpooli fodrászlány, akivel februárban ^titokban” kötött házasságot, most egészséges fiúgyermekkel ajándékozta meg 25 éves férjét. — Mind ez ideig nem tudták megtalálni a Betsy hurrikán idején a Mississippi folyna süllyedt uszályt amel y 600 tonna folyékony klórt szállított. New Orieansban egyébként megcáfolták azt a korábbi hírt, amely szerint Plaquemines és St. Bemard megyében a Betsy újabb 250ál- dozatának holttestét fedezték fel. Kiállították azt a tíz nyereményt a Széchenyi utca és a Várköz sarkán megnyílt új totózóban, amelyet azok között sorsolnak ki a hónap végén, akik egyszerre legalább öt szelvényt vesznek. A nyeremények között látható kézi villanyszárító. ébresztőóra, töltőtollkészlet, kávéfőző és -daráló és más hasznos tárgy, valamint több lottószelvény, OOOOO TV-MÜSOR: 15.25: Vasas—Győri Vasas ETO — Labdarúgó- mérkőzés. 17.23: Hírek. 17.30: 100 kérdés — 100 felelet. 18.10: Beszélgetés szakemberekkel a gyerekek öltöztetéséről. 18.20: Napló. 1935. a nürnbergi törvények. 18.25: A képzőművészet története. 18.55: Esti mese. 19.05: A potyautas. Zenés vígjáték 2 részben. Közvetítés a József Attila Színházból. Kb: 21.45: Csak felnőtteknek! — öregek a családban. 22.15; TVrhíradM