Tolna Megyei Népújság, 1965. augusztus (15. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-08 / 186. szám

K>lxa megyei xépűjsag Í83E. augusztus S­A szekszárdi domboldalak védelme Amikor napirendre került a történelmi nevezetességű szek­szárdi szőlővidék rekonstruk­ciója, nemcsak arról volt szó, hogy oltvány, szaporítóanyag kell az új telepítésekhez, de a meglevőket gondozni, ápolni kell. A szakemberek azt mond­ták, ha vissza akarjuk állítani a szőlőhegy világhírnevét, te­hát komoly eredményre számí­tunk, akkor mindenekelőtt meg kell védeni magukat a szőlő­termő dombokat. A szekszárdi szőlővidék egyik jellegzetessé­ge ugyanis az, hogy az erózió roppant nagy kárt tud benne tenni, ha ennek nem veszik elejét, mint ahogyan tett is a korábbi időkben. Egy-egy nyári zápor egész szőlősorokat mo­sott el, s tovább mélyítette a meglevő vízmosásokat. Találó szekszárdi mondás: „Ha a hegy­oldalon valahol elhalad egy kocsi, annak keréknyomaiból egészen biztos, mély vízmosás keletkezik.” Az erózió rongálta, csökken­tette a termőterületet, de nagy kárt okozott azáltal is, hogy szinte megközelíthetetlenné tet­te az egyes részeket. Viszont felmerült minden­nek a költségkihatása is. Egye­sek, főként azok, akik nem is­merik a szekszárdi bortermesz­tés sajátosságait, és csak me­chanikus számítási adatokat vettek alapul, így foglaltak ál­lást: „Hagyjuk a domboldala­kat, ott úgyis drága a termelés, költséges lenne az erózió elleni védekezés is, inkább telepítsünk a kisebb lankákon, sima hegy­tetőkön, meg a hegy lábánál elterülő síkságon.” Ezt az ér­velést még azzal te alátámasz­tották, hogy az ilyen helyeken könnyen bevezethetik a szőlő Védőgát az Előhegyen. gépi művelését. Viszont nem számoltak azzal, hogy, ha a síkságon telepítenének akár ezer holdakat, az csak nevében lenne szekszárdi, a valóságban nem azt a minőséget adná, ami a szekszárdi szőlővidék hírne­vét adta. Arról nem is beszélve, hogy ez a szántóterületet csök­kentette volna, ami egyébként sem engedhető meg. A gépi műveléssel kapcsolatos érv is kiesett, mert időközben beiga­zolódott, hogy a hegyoldalban is megteremthetők a gépi mű­velés feltételei. Győzött tehát az a nézet, hogy a szekszárdi szőlővidéket ott kell fejleszteni, ahol eddig is virágzott, vagyis a számára legmegfelelőbb helyen, a hegy­oldalban. Még költséges beru­házások árán is, mert ezek a beruházások bőven megtérül­nek. Az úttörő lépéseket az állami gazdaság tette meg a Baktahe- gyen. Vagonszámra fuvaroztat­ta fal a termésköveit, cementet, és kilométerszámra építtette a csatornákat, támfalakat. Érde­mes bejárni ezt a területet! Mint valami pókháló, úgy szö­vi keresztbe-kasba a vidéket az erózió meggátláaát szolgáló csatorna-támfhl-rendszer. Ez lehetővé tette, hogy még a legmeredekebb lejtőkre is te­lepíthettek szőlőt, olyan he­lyekre. amilyeneket már a leg­szorgalmasabb egyéniek is el­hagytak, mert „lemosta őket a víz”. Igaz, vagy négymillióba került, de megérte, szükséges volt ahhoz, hogy ma már is­mét a szekszárdi szőlővidék vi­rágzásáról beszélhetünk. A baktai részt, mielőtt meg­épültek volna ezek a művek, az egyik felhőszakadás leko- pasztotta. Sokan még emlékez­T ámfal a baktai daság nevéhez fűződik. A gö­rögszói részen először kísérlet­képpen készítettek néhány hold- nyi hegyoldalban úgynevezett mikroteraszt. Ez bevált, ezért rátértek a nagyméretű, makro- teraszok készítésére. Erős, nagy­teljesítményű gépekkel szinte megváltoztatták a hegyoldal képét Időközben a tanácsi vonalon is több erózióellenes in/tézke­szőlőhegyen. dés született, egyebek közt a nagyobb vízmosásoknál védgá- takat létesítettek. Mivel ma már sikeres küz­delem folyik e mérhetetlenül nagy természeti veszély ellen, joggal mondhatjuk, hogy a szekszárdi szőlőyidék virágzóbb lesz, mint valaha is volt Bőd a Ferenc Foto: Bakó—Túri WYTYTYYYYYYYYTYYYTTTYYYYYYYYYYYVVY TWVWYVYYYVYYYVYYYVVYVVVYYVVYYW Pintér István: GYILKOSSÁG NEW YORKBAN nék, hogy teherautókkal, döm­perekkel, meg drótkötélpályán hordták vissza a hegyoldalba a völgybe lemosott termőtalajt. Most összehasonlíthatatlanul ki­sebb károkat okoz egy-egy fel­hőszakadás. Az erózió elleni védekezés másik formája a teraszosítás, ami ugyancsak az állami gaz­HIRDESSEN a TOLNA MEGYEI Népújságb an! ryyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyy — 52 — — Megbízásom nem családjogi természetű — mondta. — Szeretném, ha a hölgy folytatná. — Én is szeretném, ha megtudnék minden részletet — közöltem. — A dolog egyre rejté­lyesebb lesz. Nem értem, ha egyszer Temer Csánkó cinkosának tart, miért akar a segítsé­gemre lenni. — Én sem értettem — mondta Ruth. — És most már érti? — kérdezte Lewis, aki közben elővette jegyzetfüzetét. — Talán. Terner megmagyarázta, hogy az a bizonyos Gsánkó közönséges szélhámos. — Ruth, szivem ennyit nélküled is tudok — fakadtam ki epésen. — Már hogyne lenne az, amikor rámfogja, hogy meg akarom gyilkolni, és éjnek idején kiragadtat a karjaidból. Ruth elpirult. Határozottan jól állt neki ez is. Legszívesebben átöleltem és megcsókoltam vol­na, de mégsem illett megtennem a sajtó és a jogásztársadalom képviselője előtt. — De Mr. Terner ennél jóval többet tud Csán- kóról — folytatta Ruth. — És azt üzente neked, hogy ha továbbra is Csánkó cinkosa maradsz és összejátszol vele, alaposan megütheted a baká­dat. — Nagyszerű! — mondtam. — Ez talán segít­ség! Hogy állhattál szóba egy ilyen alakkal? — Ö is éppúgy magyar, mint te vagy... gon­doltam, összetartotok... Az egyik magyar meg­hallotta, hogy a másik bajba került, s elment, hogy segítsen rajta. — 53 — — Köszönöm szépen az ilyen összetartást — mérgelődtem. — Most már te is láthatod, szí­vem, hogy az idekinti magyar milyen összetartó fajta. Ha az egyik meghallja hogy a másik baj­ba került, azonnal odasiet. — Ez szép tulajdonság — jegyezte meg Lewis. — Valami olyasmi, mint amikor a parton álló mentőövet dob a vízben fuldoklónak, pedig nem is ismeri, csak azt tudja róla, hogy éppúgy em­ber, mint ő. — Hogyne. A jelenet pompás, a hasonlat telitalálat. Csak kicsit módosítani kell. Olyan ez, jó uram, mint amikor mentőövként követ dobnak a vízbefúlónak: kapaszkodjék bele, biztosabban elmerül. — A tárgyra, a tárgyra! — kopogtatott a jo­gász az asztalon. — Az idő pénz, uram, az idő pénz... — Azt csak megengedi, hogy tisztázzam, mit mondott rólam ez a Terner? — ripakodtam rá az ügyvédre. — Szóval, Ruth, mit mondott? — Azt, hogy te és Csánkó összejátszotok, s az egész meggyilkolási történet nem egyéb ügyes mesénél. — És miért találtuk volna ki ezt a hülyesé­get? — Azért, mert mindketten a Magyar Nemzet­mentők Bajtársi Körének tagjai vagytok. — Inkább az elmebetegek központi klubjá­nak vagyok én a tagja, de nem ennek — mér­gelődtem ismét. — És ha mindketten ilyen — 54 — nemzetmentők lennénk is, akkor is, mi értelme lenne ilyesmivel próbálkozni? — Én sem értem, drágám — mondta. — Mr. Terner csak annyit mondott, az a célotok, hogy a Magyar Nemzetmentők Bajtársi Köre nevű jelentéktelen és senkit sem érdeklő asztaltár­saságot fontossá tegyétek. Nem értettem, hogy miért, de hát én olyan buta vagyok. Meghatott Ruth szerénysége. Igyekeztem neki bebizonyítani, hogy méltó vagyok hozzá. — Ehhez én sem érek fel ésszel. — Jaj, de cuki vagy — simogatta meg a ke­zemet a lány. — Már azt hittem, hogy bennem van a hiba. Tudod, én egyszerű lány vagyok. — Egyszerű, de nagyszerű — bókoltam. Lewis, úgy látszik irigy ember volt, nem sze­rette, ha mások enyelegnek a jelenlétében. — Talán én szolgálhatok némi felvilágosítás­sal — vette át a szót. — Már utánanéztem egy­két dolognak. Annyit sikerült kiderítenem, hogy Terner is, Csánkó is a magyar emigráns kor­mány vezetőjének nevezi magát. Namármost, nyilvánvaló, hogy ha létezik magyar emigráns kormány, annak csak egy vezetője lehet. — Sorsolják ki, engem nem érdekel — szól­tam. — Vagy vívjanak bokszmeccset a tele­vízióban. Aki nagyobbat üt, az legyen a szebb fiú...

Next

/
Oldalképek
Tartalom