Tolna Megyei Népújság, 1965. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-13 / 163. szám
1965. július 13. ÍOLNA MEGYEI NEPÜJSÁG 5 Az élet megy tovább... A falu végénél némán áll a rakodógép. Gólyanyaka a magasba mered, kanala mozdulatlanul lóg a kötélen. Nem dübörög a motor, nem sorakoznak eléje a teherautók, hogy néhány perc múlva súlyos földrakománnyal induljanak útnak — a töltések fele. boltban már lehet szódát is kapni! Bemutatkozik: Vecsei Mihály. Odébb, Pál Jánosék háza előtt három gyerek játszadozik a porban. Várat építenek, meg kipróbálják az ötször szétszedett játékautót... Az út viszont forgalmasabb, mint bármikor volt. Batyukkal megrakott teherautók rohannak Pörböly felé, s üresen jönnek vissza. Pörbölyre visszatér az élet. Reggel még alig volt más a faluban, mint a karhatalmisták, most, dél felé azonban már pezseg az élet. Lux Sándor, visszatelepítési megbízott és Paksi Benjamin, községi tanácstitkár inkább már azt számolják, hogy még ki nem tért vissza, kit kell még hazafuvarozni. Egy kisleány már a biciklit is előszedte, s az utcán kerékpározni tanul. A vakációra ez volt beütemezve, nem lehet elmulasztani. .. Középkorú ember jön velünk szembe, két szódásüveggel. — Most pakoltunk le a kocsiról,' s megszomjaztunk, a kútban pedig nem jó a víz. Talán a Tegnap még Mórágyon játszadoztak, ahova kitelepítették őket, ma pedig már itthon. — Végre! Azért itthon mégis csak más — mondják. A lakásban már berendezkedtek. Pál Jánosné ezt a napot arra szánta, hogy rendbe hozza a lakást. Férje nincs itthon, ő már a termelőszövetkezetben arat. Az asszony nagyot sóhajt: — Egy örökkévalóságnak tűnt ez a három hét. De az a fontos, hogy végre ismét itthon vagyunk, s rendben találtunk mindent. Most nem dőlt össze az épület, mint ötvenhatban. Az ajtókról mindenütt leszedték a pecsétet, legtöbb helyen tárva ajz ajtó, ablak, szellőztetnek. Egylovas kocsi döcög végig a göröngyös úton. Költöznek Vi- tuskáék is a tanyai lakásukba. — Sajnos, mi még nem tudunk mindent haza vinni — gépjavítás Az őcsényi Kossuth Termelőszövetkezet földjén SZK—3-as kombájnnal Laeza József és Takács József kora reggel munkába állt, őszi árpát aratni. Tíz óra után a munkát abba kellett hagyni, mert a kombájn szelelőjének egyik lapátja leszakadt, és megsértette a szelelőhá- zat is. A két gépkezelő Karászi János szerelővel, a Várdombi Gépállomás dolgozójával azonnal munkához láttak, és estére a gépet üzemképes állapotba hozták, hétfőn hajnalban tovább folytatták a munkát. mondja az asszony, mert felénk az utat még víz borítja, s kézben nehéz lenne odacipelni a bútort. De azért sietünk haza mi is. Némelyik helyen már a kémény is füstöl. Vigtallér Jó- zsefné egy tállal a kezében lép az udvarra. — Főzöm az ebédet. — Igen, főzi az első ebédet, visszaköltözésük óta. Bár nem volt hiányuk semmiben sem kitelepítésük idején, de azért mégiscsak jobban esik, ami otthon készül. Csukrov Jánoséknál harsog a rádió, szól a dzsesz. Az asszony éppen végez a folyosó felmosásával. — Fél órája érkeztünk meg és legelőször is igyekszik az ember megtisztítani mindent — így az asszony. Itt is, de másutt is nagy örömmel újságolják, hogy még egy szalmaszál sem tűnt el távollétük alatt. A faluban lévő rendőr azonban azt újságolta, hogy az egyik öregasszony panasszal fordult hozzá: — Eltűnt öt tojás a kotlóstyúk alól. Az öregasszony nagy komolyan panaszolta, hogy ez most micsoda nagy kár. A rendőr és a jelenlévők nem tudták, hogy mit válaszoljanak a szülének. De aztán végül fején találták a szöget: — Tudja néni, micsoda jó dolog — mondták neki, hogy Pörböly öt tojás kárral megúszta ezt az árvizet? Tegyük hozzá: nagyon jó az is, hogy csak egyetlen egy öregasszony akadt, akinek eszébe jutott, hogy ilyen semmiséggel zavarja a visszatelepítésnél tevékenykedőket. Már csak azért is, mert azt a bizonyos öt tojást is minden valószínűség szerint az éhes kotlóstyúk ette meg. Soponyai György és felesége; villával a vállán bandukol az utcán. — Megyünk a határba szénát forgatni, hogy minél előbb ösz- szegyűjthessük. A házsorok mellett lévő háztáji kukoricásban idős néni ka- pálgat. Odébb, az országút mellett a termelőszövetkezet kombájnja tűnik elő a porfelhőből: vágja, csépeli a gabonát. Szénás szekerek döcögnek az úton. Nemcsak hazatelepül, hanerm egyik óráról a másikra munkába lendül a falu. Hiába, nincs idő napokig lelkendezni, hogy „milyen jó, sikerült megfékezni a Dunát, nem döntötte romba a falunkat!”* dolgozni keli, sürget a sok munka. Az iskolaudvarban Kiss őrnagy elvtárs karhatalmi egysége állomásozik. — Mi még itt maradunk egy ideig — mondja az egyik tiszt elvtárs. — Szükség van még a járőrözésre a gátaknál. Mindenesetre már ők is köny- nyebben vannak, és hogy ne töltsék hiába az időt, parkosítják az iskola környékét. Virágoskerteket készítenek, gyeptéglákkal szegélyezik a frissen ültetett virágokat, rendezik az utakat. A pedagógusok, ha majd visszatérnek, nem is ismernek a környékre. Nemsokára aztán búcsút vesz-* nek a falutól. Aki elsétál az iskola előtt, önkéntelenül is arra gondol majd: „virágoskerttel gyarapodott a falu az árvíz ide- j jén, nem pedig romokkal”. BODA FERBMG I Vasárnap a földeken A tamási Vörös Szikra Termelőszövetkezet 40 holdas repcetábláját aratták vasárnap a tsz-tagok. A kombájnt Gödé István vezette, Szűcs István segédvezetővel. A magot teherautók szállították a tsz magtárába. A regölyi Népakarat Termelőszövetkezet 50 holdas ősziárpa-táb- lájában dolgozott Szűcs György kombájnvezető. Vasárnap húsz holdat kombájnolt. Barabás Pál traktorvezető pótkocsikon szállította az árpát. Az 58 holdas ősziárpa-táblán szombaton- délután fejezték be aZ aratást a deesi Alkotmány Termelőszövetkezet tagjai. Még ezen 3 napon megkezdték a Sipos munkacsapat tagjai a szalma kazla- zását és vasárnap a visszamaradt 28 hoidnyi területről végezték el ugyanezt a munkát. A szalmalehúzást Kovács Ferenc és Béna LászA decsi Alkotmány Termelőszövetkezet földjének északi részén m-ég a kaztazás folyt, de az alsó részen már a felszántott és meg- mu-tr ágy ázott földbe megkezdték a napraforgó vetését, melyet zöld- trágyázásra használnak. Kovács és Béna traktorvezetők a vetőgépet kapcsolják a traktorhoz. V-
