Tolna Megyei Népújság, 1965. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-25 / 174. szám
10 TüEffS SDEGfEt STEPÜJSÄQ 1965. július 2» Nem adják ingyen a sikert fl tatai sportparadicsomban az ifjúsági sporttábor. Bizonyára rövidesen gyümölcsöző eredményét is meghozza. A Magyar Testnevelési és Sportbizottság kezdeményezésére országszerte kiválasztó versenyek voltak, hogy a legkiválóbbak itt el a nap. A fennmaradó ki-ki kedve szerint játszik, dik a tóban, készülődik a tábor- záró műsoros estre. No, de nehogy kimaradjon a táplálkozás! A' napi 5—6 órás izommunka meg is kívánja . a tartalma« étkezést CsuDán néldáadjanak egymásnak- randevút. Hozzávetőlegesen 50 ezer gyermek vett részt az országos méretű kiválasztó versenyen. Igaz, nagy szám ez, mégsem lehetünk vele teljesen elégedettek, hiszen hazánkban mintegy 400 ezer a 14—15 éves fiatalok száma. Kezdetnek mindenesetre így is biztató! A gyerekek háromhetes turnusokban élvezik a tatai edzőtábor nyújtotta sportolási lehetőségeket. Szakavatott edzők irányítása mellett — a látszólag rövid idő alatt is — szemmel láthatóak az eredmények. Az idei „anyag” talán még tehetségesebb, mint a tavalyi — kísérleti — esztendőé volt. A sportutánpótlás tehát — a jelek szerint — biztosítva lesz. Persze nem csupán sportolással telik nsúo (és nem. ínvcsiklaadazásnak) szánva, íme a szerdai ebéd: szárnyas raguleves, sok-sok aprólékkal, sült liba, natúrszelet, zöldborsós rizs, uborkasaláta, szőlő- és meggybefőtt, végül torta. Mindez óriásoknak való adagokban! flz edzőépiiiet programja is gazdag A vívóteremben peng a kard, „allé”-kiáltások hasítják a levegőt, francia nyelvű szakvezényszavak pattognak. A kis sportpalánták pedig kitörnek, szúrnak. Szabó János vívómester Keszthelyről érkezett. Fehér hajú sportveterán. 33 éve foglalkozik fiatalokkal. —• Itt, Tatán minden körülmény eszményi — mondja, miközben letörli a sisak rostélya alatt megizzadt homlokát. — Most új módszerrel tanulunk, egyszerre két gyerekkel iskolázom, jobb- és bal* kézzel. Fárasztóbb igaz, de így mindenkire több idő jut, kiegyenesíti- a tőrt és tart tovább az edzés. A kosaraslányok az Universiadéra készülnek. Bognár Jutka úgy hajigálja a súlygolyót, mintha kis bőrlabda volna, — fáradhatatlan. Izzadnak a birkózó-utánpótlás fiatal, izmos legényei. Sikos testük, mint az angolna siklik ki a kemény szorításból. Pár lépéssel arrébb a légies mozgású művészi tornás kislányok hajladoznak, mint a nád a friss szélben. Minden edzőterem foglalt. Nagyüzem van, mint minden nyáron, idén is, Tatán. Regős István Ha valaki egyszer arra vállalkozik, hogy megírja Tata város történetét, bizonyosan fontos szerepet játszik majd a históriában az edzőtábor. Festői környezet. A terméskő falú, vadszölőveí felfuttatott épületek szinte elbújnak a tó ölében. Igazi sportpara- dicsom. A főépület halijában bronz babérkoszorú levelei a nagy olimpiák eredményeit őrzik; London, Helsinki, Tokió... & egyre szaporodnak a feliratok, ahogy szaporodnak az arany-, ezüst- és bronzérmek. S talán Tata éppen a léginél- . több, hogy őrizze ezeket a nemes emlékeket, hisz számon tartani sem lehet, hogy az évek folyamán hány kiváló sportolót nevelt, nem kis dicsőségünkre. Az olimpiáit: előtt kizárólag olimpikonok lakjék a kényelmes szobákat Ma a legfiatalabbak esi vetélésétől is hangos a sportbirodalom. Az évszázados fák hatalmas, árnyat adó koronái alatt — a „nagy” versenyzők mellett — 187 tizennégy-tizenötéves kisleány készül a jövendő sportküzdelmekre. Egészen bátor, új kezdeményezés Edzés utáa pihenni térnek a lányok. Reggelig nyugodhatnak a labdák is. (Regős — Halmos felvételei.) Vasárnapi Spartakiád: A XIV. Nyári Spartakiád megyei döntője Szek- szárdon a járási válogatottak közel 300 versenyzőjének a részvétedével; Atlétika: Minden járás válogatottja. Kézilabda: Nagy dörög, Hőgyész. Tamási, Máza, Dombóvár férfi és Tolna, Máza, Nagy dörög, I regszemcse, Kocsola női csapata. Röplabda: Öcsény, Hőgyész, Pincehely, i Dombóvár, Madocsa férfi- és Sió-| i agárd, Cikó, Varsád, Dombóvár,(> Németkér női csapata. (' Teke: i1 Bonyhád, Medina és Dombó-11 vár férfi- és Dombóvár női csa-i1 pata. ( Kerékpár: ( Kakasd, Pincehely és Dombó-k vár versenyzői. 1 Tenisz: Fejér—Tolna megyék! közti válogatott teniszviadal Szé-1 kesfehérvnrott. 1 Oszás: Tolna megyei Gyermek-^ seregszemle Dombóvárait délelőtt 10 órai kezdettel az uszodában.11 Labdarúgás: Bikács—Paks, Né-1, metkér—Dunaföldvár, Madocsa— , Dunaszentgyörgy, Nagyszékely— , Iregszemcse, Ozora—Simantor- (, nya, Diósberény—Szakály, Nak—> Szakcs, Mucsi—Hőgyész, Fadd—(i Nagymányok, Majos—Gikó, Bo-(i gyiszló—Szekszárdi Dózsa, Öcsény (i —Bátaszék, Mucsfa—Győré, Szá-Í rázd—Zomba, Pálfa—Nagydolog, i Kajdacs—Kanacs, Bölcske—Ger-« jen, Belecska—Gyünk, Regöly—) Tamási, Üjireg—Forrtad, Döbrö- f köz—Dombóvári VSE, Dalmand—# Dombóvári Spartacus, Bonyhádi f Petőfi—Kisdarog, Kakasd—Szeksportműsor szárdi Gépjavító, Tengelic—Tolna, Szedres—Szekszárdi Petőfi; Udvari—Tevel mérkőzések 17 és 18 órai kezdettel az árvízkárosultak megsegítéséért. Honvédelmi sport: „Honvédelmi Nap” Bonyhádon hazánk fel- szabadulásának 20. évfordulója tiszteletére. Motocrossverseny. vitorlázó és motoros modellező bemutató, lövészverseny, Bonyhád— Máza ökölvívó- és labdarúgó- mérkőzés. Felhívás Felkérjük az árvízkárosultak megsegítéséért rendezendő mérkőzések rendező sportköreit, hogy a vasárnapi mérkőzésről — összeállítások nélkül — az NB lll-as csapatok mérkőzéseit kivéve, levélben szíveskedjenek beszámolni szerkesztőségünknek. A mérkőzésről, megyei bajnokságáéit csapat szereplése esetén 20, egyéb esetben 10 soros tudósítást kérünki lehetőleg vasárnap, de legkésőbb hétfőn feladva. Külön felkérjük a Född— Nagymányok. a Bogyiszló— Szekszárdi Dózsa, a Döbrököz —Dombóvári VSE és a Dalmand—Dombóvári Spartacus mérkőzés tudósítóját, illetve a rendező sportkört, hogy a vasárnap délután lejátszásra kerülő mérkőzésről, a mérkőzés után ma este 8 és 9 óra között szíveskedjenek tudósítást adni összeállításokkal 30 soros terjedelemben. A 29—Ölre keü „R”-beszélgetést kérni. S A Az utóbbi évek egyik legnagyobb sikerét érte el Porti sch Lajos nagymester a zágrábi nemzetközi versenyen, amelyet a fasizmus fölött aratott győzelem 20. évfordulója alkalmából rendeztek. 4—5. helyénél (huszas mezőnyben) is többet jelent, hogy az első három helyezettet, köztük Petroszján világbajnokot is legyőzte. Legyőzöttjei közt szerepelt még Ivkov és Larsen világ- bajnakjelölt, továbbá Matano- vics, Uhlmann és Padevszki nemzetközi nagymester. íme a világbajnok elleni győztes játszmája. Elfogadott vezércsel T. Petroszján Portisch Lajos Zágráb, 1965. 1. d4, d5 2. c4, de: 3.HÍ3, Hf6 4. e3, e6 5. Fc4:, c5 6. 0—0, a6 7. a4 (Petroszján tehát azt a változatot alkalmazza, amellyel Botvinik ellene a legutóbbi világbajnoki párosmérkőzésen többször előnybe került) 7.—, Hc6 8. Ve2, Fe7 9. de:, He4! (Petroszján itt kétszer is azonnali 9.—, Fc5:-tel nyerte vissza a gyalogot, azonban hátrányba került és csak nehezen harcolta ki a döntetlent) lO.Bdl, Vc7 11. b3, Hc5: 12.Fb2, 0—0 13. Hbd2, Fd7 14. e4, Bfd8 15.Ve3, Fe8 16. Fe2, a5! (Biztosítja a c5 pontot esetleges b4 ellen) 17. Hc4. Ff8 18.Hd4, Hb4 19.Bacl, b6 20.Bd2 (Világos némi térelőnnyel került ki a megnyitásból, ezt azonban nehéz konkrét előnnyé átalakítani. A bástyák cseréje után sötét kiegyenlít. Pirc nagymester 20.Khl és 21. f4 folytaAugusztus 25-én a bonyhádi gépíró- és gyorsíróiskola pótfelvételt tart. Jelentkezni személyesen vagy írásban lehet. Érettségizettek előnyben részesülnek a felvételnél. (106) K K fást ajánlja) 20.—, Vb8 21.Bed 1) Ba7 22_Ha3, e5i 23. Hdb5. Bd24 24,Bd2:, Bd7 25.Bd7:, Fd7: 26.Hc4j f6 27.Hd2, Fe6 28.KÍ1. (A király vesztébe rohan, a világos állás azonban már nem erősíthető) 28.— Vd8! 29.Vc3, Hcd3! 30.Fa3, Hf4! 31. g3? (ez a gyengítés később végzetesnek bizonyul. Jobtí volt 31.Fc4) 31.—, He2: 32.Ke2:j Fc5 33. f3, hő! 34.Hc4, Vd7 35.Vd2 (Világos állása erre meglepő gyorsan összeomlik, a királyszámy meggyengülése következtében.) 35.—, Fc4:f! 36. be:, Vh3! 37.Kel, h4! 38.Kdl? (Döntő hiba, időzavarban. De 38.gh:, Vf3:, öt világos elszigetelt gyaloggal) ugyancsak reménytelen) 38.—, Vflf világos feladta, mert 39.Vel, Vei :t 40.Kel:, Hc2f után a3-on tisztet veszít. Flórián Tibor nemzetközi mester Gyakorlott gépésztechnikust felveszünk azonnal. Vasszerkezeti munkák gyártásában jártasok előnyben. Fizetés megegyezés szerint. Vasipari Ktsz, Dombóvár. Szabadság u. 2. (140)